2014. szeptember 13., szombat

KÍVÁNSÁGLISTÁM | 2014. ŐSZ

Rengetegszer hangoztattam már, hogy az egyik kedvenc évszakom az ősz, és nemcsak a hűvös reggelek, a csodaszép mécsesek és a fincsi forrócsokik miatt, hanem azért is, mert szeptemberben van a születésnapom. Bár egyre inkább törekszem a 'quality over quantity' elvet követni, ilyenkor azért egy kicsit szabadabbra szoktam engedni a kívánságlistámat. Mondjuk utólag elnézve azt mondhatom, hogy csak olyan dolgok kerültek fel rá, amik (most legalább is) jó befektetésnek tűnnek. :D


Amióta beleszerettem a NUXE legendás száraz olajába, a Huile Prodigieuse-be, azóta szeretném kipróbálni a mézes ajakápolójukat a Réve De Miel Lip Balm-ot. Az Iparfümérián már egy ideje benn csücsül a kosaramban ez a balzsam, viszont szerettem volna megvárni, hogy hátha egy közeli gyógyszertárban megvásárolható lesz. Sajnos ez nem jött össze, ugyanis hozzánk legközelebb csak Nyíregyházán lehet kapni NUXE termékeket, az útiköltség pedig nagyjából ugyan annyi lenne, mint a postaköltség, így inkább maradok a rendelésnél. 

A Douglas aktuális magazinjában láttam a Box-of-Beauty őszi dobozkáját, amit mintha egyenesen nekem találták volna ki. A Tony&Guy hajbalzsam, az Anny körömlakk és a J.S. Douglas Söhne levendulás púderspray is nagyon szimpi, de ami miatt végül eldöntöttem, hogy megszerzem, az a Carolina Herrera 212 VIP Rosé parfüm. Őszre pont tökéletes lesz.

És ha már az illatoknál tartunk, felkerült még egy a listámra. Évekkel ezelőtt, az egyik középiskolai padtársnőm hordta egy jó darabig az Intimately Beckham parfümöt, és már akkor is tetszett ez a púderes illat, viszont valahogy sosem vettem meg magamnak. Aztán tavasszal eszembe jutott, és szerettem volna újra megszaglászni, viszont se DM-ben, se Rossmannban, se Müllerben nem találkoztam vele, már azt hittem, hogy teljesen megszűnt. Végül a legutóbbi eMag-os nézelődéskor véletlenül belefutottam, úgyhogy gyorsan fel is került a kívánságlistámra.

Idén ősszel különösen vonzanak a sötét, bordós, lilás rúzsok. A Catrice honlapján találtam is két szépséget, a 070 Plum&Base-t és a 100 Red red shine-t, viszont az Ultimate Stay Lipstick vonal elvileg nálunk nem kapható, így kénytelen leszek más alternatíva után nézni (vagy egy külföldi látogatás során beszerezni). Ha esetleg van ötletetek hasonló színű matt rúzsra, nagyon hálás lennék, ha megírnátok kommentben. 

Egy kicsit nyáriasabb szín ugyan, de én simán hordanám hidegebb időben is a MAC Relentlessy Red nevű rúzsát. Amióta megláttam a Fashi0n soul gyönyörű bloggerináján, egyszerűen nem tudok nem erre gondolni. Már el is döntöttem, hogy az első 'igazi' fizetésemből meglepem magam vele.


Az utóbbi pár hónapban a hajam állapota egyenesen katasztrofális. Ha az nem lenne elég, hogy folyton kócolódik, és nincs olyan fésülködés (a hajmosást már nem is említem), hogy ne tépnék ki egy jó nagy adag hajat, másnapra olyan lapos, mintha legalább már egy hetes lenne. Azért, hogy ez ne így legyen, kinéztem magamnak a Mybeautytools-on egy klassz kis Rowenta hajszárítót, ami az ionizációs technikának köszönhetően selymesebbé és lágyabbá teszi a hajat és emellett 3 hőmérsékleten, 2 sebességfokozaton, diffúzorral is használható, így remélhetőleg egy kis tartást is ad majd a hajamnak. 

Az extra volumenért pedig a Schwarzkopf Professional Volume Boost hajdúsító habot is szeretném megvenni. A barátom húga ezt használja, és a fenékig érő haját nagyon durván megemeli, úgyhogy remélem az én 'liszi' hajammal is megbirkózik majd.

A múlt héten fogyott el a Batiste sötét hajra való száraz samponom, és mivel maximálisan elégedett voltam vele, el is kezdtem keresgélni az utánpótlást. Itthon sajnos egyetlen webáruházban sem találtam, és ha jól tudom, már az Auchan-ban sem lehet kapni, úgyhogy marad az ASOS. Vagy a Schwarzkopf Professional OSIS+ száraz samponja, ami az Iparfümériás értékelések alapján max pontot kapott. 

A Krémmánián szinte ódákat zengenek a Tangle Teezer Salon Elite-ről, úgyhogy úgy döntöttem, most már én is beadom a derekam és megnézem, mit tud ez a kis műanyag hajkefe. Már akkor boldog leszek, ha csak fele addig fog tartani a fésülködés, mint eddig.


A barna műbőr dzsekim mellé jó lenne beszerezni egy vékonyabb farmerkabátot is, hogy az enyhébb őszi (és tavaszi) napokat is át tudjam vészelni. Első körben a Hádában fogok szétnézni, mert tavaly ott egész csini darabokat láttam nagyon jó áron.

Az egyik Aliexpresses 'kalandozásom' során bukkantam rá erre a gyönyörűséges kardigánra. Ottani viszonylatban nem olcsó, itthon viszont ennél csak drágábban láttam tök egyszerű basic darabokat, úgyhogy gyorsan el is mentettem a kívánságlistámra.

Az idén szeretnék venni egy szép puha, meleg sálat, és mivel most épp a 'tartan' az egyik kedvenc mintám, a piros pedig a kedvenc színem ez a darab annyira adta magát. A képek alapján pont olyan, milyet szeretnék, úgyhogy szerintem hamarosan meg is fogom rendelni.

Tudjátok rólam, hogy mennyire odáig vagyok a statement nyakláncokért, úgyhogy amikor megláttam Aliexpressen ezt a gyönyörűséget $6-ért (ami nem mellesleg a Zarában 8-9 ezer forint környékén futott), nem tudtam 'szó nélkül' elmenni mellette. Találtam belőle színes változatot is, viszont szerintem ezt a 'színtelensége' miatt jobban be tudnám illeszteni a ruhatáramba.

Már egy korábbi Mix&Match bejegyzésben is feltűnt ez a H&M sneakers, és azóta szinte nem telik el úgy nap, hogy ne nézegetném meg. Nem vagyok biztos benne, hogy élőben is annyira fog majd tetszeni, mint a képek alapján, viszont annyi szuper összeállítást találtam vele Pinteresten, hogy egy pillantást mindenképpen fogok rá vetni. 

Az utolsó tétel a listán mi is lehetne más, mint egy táska. Mentségemre szóljon, a tavaly Aliexpressről rendelt fekete pakolós táskámon kívül csak egy nagyobb méretű shopperem van, aminek már csúnyán válik le a műbőr a pántjáról, úgyhogy lehet, hogy engedek a csábításnak és meglepem magam egy hasonló burgundi színű darabbal. Ezt egyébként a Parfois oldalán találtam, és a képek alapján elég tetszetős, viszont vásárlás előtt jó lenne élőben is megnézni, megtapogatni. Minden esetre mivel ez egyáltalán nem a 'tényleg szükségem van rá' kategória, csak a lista végére marad.

Közel sem vagyok benne biztos, hogy mindent sikerül majd begyűjtenem a listámról (kivéve ha rám szakad a Nemzeti Bank), viszont iránymutatásnak mindenképpen jó lesz, és talán Ti is tudtok belőle inspirálódni. 



Nektek mi szerepel az őszi kívánságlistátokon?



Címkék: , , , , , , , , , ,

2014. július 29., kedd

HAVI KEDVENCEK | 2014. JÚLIUS


A július nálam most egyértelműen a minimalizmusról szólt, mind sminkben, mind arc- és testápolásban. Mivel elég sokat ingáztam Debrecen és az otthonom között, szinte mindig csak a legszükségesebb dolgok voltak nálam, úgyhogy a havi kedvenceim is többnyire az utazós neszesszerből kerültek ki. 

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , ,

2014. június 18., szerda

KEDVENC NYÁRI PIROSÍTÓIM | 2014.


Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én ilyenkor nyáron valahogy bátrabban nyúlok a feltűnőbb, élénkebb, színesebb pirosítókért és úgy érzem, ilyenkor egy kis extra fény is belefér. Úgyhogy a héten elő is szedegettem a nyári kedvenceimet, amiket szeretnék most Nektek is megmutatni, hátha találtok köztük egy-két izgi darabot. 

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , ,

2014. június 2., hétfő

HAVI KEDVENCEK - 2014. MÁJUS

Ismét eltelt egy hónap, ami azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy megismerkedjetek azzal az öt termékkel, amik májusban a legnagyobb kedvenceim voltak. Ez a hónap nekem most a régi kedvencek újra felfedezéséről szólt leginkább, ugyanis a legtöbbjük már "régi motoros". Persze azért most is sikerült kipróbálnom egy-két újdonságot, amik hamar a szívemhez nőttek, és úgy gondolom, mindenképpen megérnek egy említést.


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , ,

2014. május 25., vasárnap

NEW IN... #3.

Több, mint 4 hónappal ezelőtt volt az utolsó New in... bejegyzés, és mivel tudom, hogy közületek is nagyon sokan szeretik az ilyen jellegű posztokat, összegyűjtöttem az elmúlt pár hónap új szerzeményeit. Ahogyan már a Joy- napi kívánságlistás bejegyzésben is írtam, mostanában igyekeztem visszafogni a vásárlásaimat, és csak a legszükségesebb dolgokat megvenni. Persze nem mondom, hogy nem csábultam el egy-két felesleges dolog iránt, de összességében szerintem ennyi még belefért.


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

2014. május 7., szerda

TAVASZI (JOY NAPI) KÍVÁNSÁGLISTA

Ahogyan már az áprilisi kedvences bejegyzésben is említettem Nektek, az utóbbi időben igyekeztem minimálisra szorítani a költekezéseimet, úgyhogy idén még a Glamour napokat is kihagytam. Mostanra viszont összegyűlt pár kívánságlistás dolog, amikből úgy tervezem, hogy egy-két dologra mindenképpen lecsapok a Joy-napok alkalmával. Igazából ha jobban átgondolom, egyikre sincs égető szükségem, viszont nagyon szeretném őket, úgyhogy majd meglátjuk, hogy az ésszerűség vagy pedig a szívem fog dönteni. :D


SMINKEK


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , , , , ,

2014. február 7., péntek

MINI BLOGSALE

Most, hogy végre véget ért a vizsgaidőszak, megint nekiálltam egy kicsit pakolgatni és kiszortíroztam néhány olyan dolgot, amit én már nem használok. És mivel nem szeretném, hogy kárba menjenek, úgy döntöttem blogsale-re bocsátom őket. Nem sok dologról lesz szó, viszont ha szeretitek a minőségi termékeket és a pénztárcabarát árakat, akkor érdemes körülnéznetek. :)

A szabályok nagyon egyszerűek:
 - Az első kommentelő viszi a kiszemelt terméke(ke)t, mennyiségi korlátozás nincs. A hozzászólásban szerepeljen az email címed is, ahol fel tudom Veled venni a kapcsolatot.
 - A feladási díj a vásárlót terheli a Magyar Posta díjszabása alapján. Én az ajánlott postázást preferálom, de kérésre simán is feladok bármit, garanciát viszont csak az ajánlott csomagokért tudok vállalni. Személyes átvételre Szerencsen illetve Debrecenben van lehetőség.


1. MAC Matchmaster alapozó 3.0 színben
Fedés: közepes-erős
Mennyiség: 35 ml (kb. 40%)
Ár: 3.700 Ft


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , ,

2013. augusztus 1., csütörtök

Hamis a baba? - MAC Buff



Van két pirosító, aminek ugyanaz a neve, a színük viszont még csak köszönő viszonyban sincs egymással. A történet 2011.06.06-án kezdődött, amikor is hosszas keresgélést és utánajárást követően megrendeltem az első MAC pirosítómat az eBay-ről, kayd684-tól. A rengeteg high end termék és a 99%-os értékelés elég meggyőző volt számomra, ezért 10 fontért le is csaptam a Buff nevű pirosítóra, ami szuper gyorsasággal, 4 nap alatt megérkezett Nagy-Britanniából. A csodás szín, az extra tartósság és az elképesztő pigmentáltság miatt egyből beleszerettem ebben a kis gyönyörűségbe, és innentől kezdve az örök kedvencem lett. Aztán egyszer sikerült úgy leejtenem, hogy darabokra tört, de nem estem kétségbe, úgy voltam vele, majd egy kis alkohollal megjavítom. Ekkor jött a képbe húgom, aki rejtélyes módon leverte a javításra váró pirosítót és ezzel tulajdonképpen meghiúsította a DIY projektemet. Ezért legutóbb, amikor Budapesten jártam, beugrottam a Westend-ben lévő MAC-be és egyből kértem a Buff-ból egy refill pan-t. Már amikor napfényben megláttam a pan-t, gyanús volt, hogy mintha nem ilyen színre emlékeznék, aztán itthon kiderült, hogy tényleg nem ugyanaz a kettő.

Tovább olvasom »

Címkék: , , , ,

2012. szeptember 3., hétfő

Havi kedvencek - Augusztus



Nagyon durván felpörögtek az események körülöttem, végre elérkeztünk az egyik kedvenc hónapomhoz, a Szeptemberhez, közbe meg mintha a múlt héten lett volna, hogy a Balcsiparton süttetem a hasam. De most egyáltalán nem bánom, hogy eltelt egy hónap, ugyanis rengeteg újdonság vár rám a közeljövőben. Szeptembertől elkezdem a mesterképzést egy teljesen más szakon, mint amit eddig tanultam (már alig várom :D), jövő szombaton esküvőre megyünk a barátommal, és szeptember végén lesz a szülinapom is, úgyhogy nem fogok unatkozni most sem. De mielőtt nagyon a jövőre koncentrálnék, egy gyors visszatekintésként megmutatom Nektek azokat a termékeket, amiket augusztusban a leggyakrabban használtam. 




Nos, ők itt hatan azok, akik a leghűségesebb társaim voltak az elmúlt hónapban. 




Már második hónapja használom intenzíven (reggel és este) arctisztítást követően a Sunfleur depigmentáló krémjét, és nem akarom elkiabálni, de én már látom a változást a szeplőket illetően. Na nem kell drasztikus változásra gondolni, még mindig van néhány barna folt az arcomon, de már lényegesen kevesebb és azok is lényegesen világosabbak. Ahhoz képest, hogy nem egy túlságosan drága termékről beszélünk, egész jól végzi a dolgát. Remélem, mire elfogy a teljes üveggel, még jobban megerősít abban, hogy újravásároljam. 




Szintén egy régi tag a Bioderma Sébium pore refiner pórusösszehúzója, korábbi kedvences bejegyzésben már láthattátok, és itt írtam róla részletesebben is. Amikor elkezdtem használni a Ganier BB krémét, ez egy kicsit a háttérbe szorult, hiszen a BB kellőképpen mattította ahhoz az arcom, hogy ne kelljen külön foglalkoznom ezzel. Amióta viszont kibarnultam a Garniert, kénytelen vagyok valamivel pótolni a mattító hatást, úgyhogy ismét elkezdtem használni a Bioderma pórusösszehúzóját. Jelentem, még mindig kifogástalanul szuperál. 




Augusztusban is a MAC Buff nevű pirosítóját használtam a legtöbbször. Az igazat megvallva, mást nem is nagyon tudtam volna használni, mert az összes pirosítómat kibarnultam, és szinte egyik se látszott az arcomon. :D




A MAC Mineralize Spf 15 Foundation (Loose) még teljesen új itt a blogon, pedig már tavaly nyár óta megvan. Ez a legsötétebb (és az egyetlen por állagú) alapozóm, úgyhogy most, hogy az összes folyékony alapozóm és a Garnier BB kréme is világos, eljött az ő ideje. Nagyon szeretem, mert a por állagnak köszönhetően nem kelt nehéz érzést a bőrön, mégis kellőképpen kiegyenlíti a bőrfelszínt. Pattanásokra persze kevés (sajnos most ebből is kijutott egy-kettő), de arra ott a korrektor. Amit még szeretek benne, hogy nagyon szép sima, puha lesz tőle a bőröm, és szerencsére (ha nem is túl sokat, de) fényvédőt is tartalmaz.




A sminktermékeknél maradva következzen a hónap legtöbbet használt spirálja, az Astor Air Max Max Speed szempillaspirálja, ami 12x dúsabb pillákat ígér. Ez persze enyhe túlzás, de azért tényleg elég látványos az eredmény. A keféje egyértelműen a "semmi extra" kategória, mégis nagyon könnyen és szépen lehet vele dolgozni, nem ragasztja össze a pillákat, és pont kellő mennyiségű festéket vesz fel egyszerre. Én nagyon megszerettem ezalatt a rövid idő alatt. Még a hónap elején vettem egyébként leértékelve a Rossmannban 750 Ft-ért, ennyit simán megért, sőt. Nem tudom, hogy a "közeli lejárat" miatt volt-e leértékelve, vagy pedig azért, mert kivonják a forgalomból, minden esetre nagy kár lenne érte. 




A Terra Naturi 07 Coral árnyalatú rúzsa lett a hónap kedvence ebben a kategóriában. Ő szintén egy új darab, amire a Müllerben csaptam le, ha jól emlékszem 850 Ft-ért. Abszolút egy hétköznapi, jól kihasználható rúzs, ami a neve ellenére közelében sincs a korall színnek. Én leginkább a Lancome Love it- hoz hasonlítanám, bár ez valamivel barnásabb beütésű. Nagyon kellemes érzés egyébként viselni, nem ragad, nem szárít, és szerintem (az árához képest mindenképpen) elég tartós is. 




Amióta megérkeztek az eBayről rendelt körömvégeim, szinte egyfolytában francia manikűrt viseltem, hol magában, hol arany lemezkékkel feldobva. Alapjában véve a francia manikűr az egyik kedvencem, mert egyszerű, visszafogott, elegáns megjelenést kölcsönöz, ami tényleg bárhová megállja a helyét. Olvashattatok egyébként erről a termékről egy rövid tesztet is, amiben az Essence BTGN  körömvégeivel hasonlítottam össze. 


Nektek mik voltak a kedvenc/legtöbbet használt termékeitek az elmúlt hónapban?
Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?

Címkék: , , , , , , ,

2012. augusztus 2., csütörtök

Havi kedvencek - Július



Egy újabb hónaptól búcsúzunk, olyan gyorsan peregnek a napok, hetek, hónapok, hogy lassan elkezdhetek nézelődni karácsonyi ajándék után. Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én szeretem már októberben elkezdeni a nézelődést, mert így biztosan nem lesz az, hogy ott állok 2 nappal Karácsony előtt, és valakinek még nincs meg az ajándéka. Na de ez azért még egy kicsivel odébb van. A jelennél maradva, a hónapban sem vittem túlzásba a sminkelést, alapozó egyszer sem került az arcomra, ugyanis a Garnier BB krémje minden igényemet kielégítette ilyen téren. Lesz egy pár ismerős termék, amik már szerepeltek korábbi havi kedvences bejegyzésben, de mivel még mindig elválaszthatatlanok vagyunk egymástól, ismét megemlítem őket is.




Ezek azok a termékek, amelyeket az elmúlt hónap(ok)ban a leggyakrabban használtam.




A már-már veteránnak számító MAC Blot púderrel kezdem a sort. Amióta megvettem (április) szinte kirobbanthatatlan a kedvencek közül, most van itt harmadjára. Egy teszt keretein belül írtam róla bővebben is, ha még nem olvastátok, akkor itt megtaláljátok. 




Szintén visszatérő vendég a Ganier zsíros bőrre kifejlesztett BB krémje, ugyanis már előző hónapban is bekerült a havi kedvencek közé. Szuper, hogy van egy olyan termék, ami tökéletesen illeszkedik a bőrtónusomhoz, természetes kinézetet kölcsönöz és a pénztárcámat se terheli le túlságosan. Jah, és a legjobb, amiért tulajdonképpen megvettem, az a benne lévő SPF20 fényvédő, ami különösen ilyenkor nyáron elengedhetetlen. Itt egyébként olvashattok róla tesztet, illetve véleményt is.




Elég régi darab már a MAC Buff nevű pirosítója, talán még 2 éve vettem, és azóta, rendszeres használat mellett, alig fogyott belőle valami. Most, hogy egy kicsit ráuntam a Sleek Life's peach barack színére, ismét jobban előtérbe került a Buff. Ez egy tipikusan olyan termék, amire azt mondom, hogy megéri áldozni valamivel többet, mert ár/érték arányban verhetetlen. Nem porzik, nem mászkál el az arcomról, még a nap végén is ugyan olyan, mintha éppen akkor tettem volna fel.




Egy régi-új kedvenc a Nivea Lash elastic vízálló szempillaspirálja, amit még a Hello Monday-ről rendeltem. Amikor megvettem, nagyon sokat használtam, de aztán beszereztem 2-3 új spirált, és ez teljesen a háttérbe szorult. A hónapban ismét elővettem, és most valahogy sokkal jobban tetszik, mint pár hónappal ezelőtt. Csak azt sajnálom, hogy ha kifogy, nem fogom tudni pótolni, mert a HM oldalán azóta se láttam. :/




Egy Scrapbook bejegyzésben már írtam, hogy megtaláltam a legújabb kedvenc nyári rúzsomat az Alverde 86 Pink sorbet-jében. Igaz, hogy kisebb, mint egy normál rúzs, de annyira pigmentált, hogy egy húzás teljesen elegendő belőle. Nem hagy maga után fojtó, ragacsos érzést, olyan, mintha csak egy sima ajakápolót használtam volna. Sajnos kivonuló termék, én is akciósan vettem a DM-ben 700 Ft környékén, de ha szerencsétek van, még kifoghattok belőle egy-egy darabok az akciós kosárkákban.




Szemceruza még soha nem szerepelt a kedvenceim között, holott ez az egyik olyan dolog, ami nélkül (szinte) soha nem teszem ki itthonról a lábam. A kedvencem, már évek óta az Essence Black mania-ja, ami már szintén nem az állandó szortiment tagja, úgyhogy ha ez elfogy, valami újat kell keresnem. Évekkel ezelőtt használtam az Aden szemceruzáját, és ha jól emlékszem, az hasonló volt, úgyhogy lehet, hogy azzal teszek majd egy próbát. 




Az utolsó kedvenc ebben a hónapban a Sunfleur depigmentáló krémje, ami elvileg segít a májfoltok, szeplők halványításában. Nos, én nagyjából 3 hete használom rendszeresen, minden este a megtisztított bőrre viszem fel, de eddig még nem túl sok változást vettem észre. Igaz, hogy az én foltjaim se túl feltűnőek, csak közelről lehet őket észrevenni, de én ugyan olyannak látom őket, mint 3 héttel ezelőtt. Másoknál egész jó véleményt olvastam róla, és a képek is elég meggyőzőek voltak, úgyhogy én sem adom fel, ezt a tégelyt már elhasználom, ha megvettem. Minden esetre kíváncsi vagyok, hogy a végére lesz-e valami látványos változás.


Nektek mik voltak a kedvenc, leggyakrabban használt termékeitek az elmúlt hónapban? Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?

Címkék: , , , , , , , ,

2012. május 29., kedd

MAC Blot púder teszt



Még márciusban vásároltam meg a MAC Blot púderét, amit azóta nap mint nap szorgosan használtam, mostanra pedig megérett belőle egy bejegyzés is.

Korábban még nem volt alkalmam személyesen ellátogatni egy MAC üzletbe, úgyhogy most, hogy végre alkalmam adódott rá, céltudatos voltam. Egy alapozót és egy Blot púdert szerettem volna venni, ez végül össze is jött.

Akik már régebb óta olvasnak, tudják, hogy zsírosodásra hajlamos bőröm van, amire kipróbáltam már rengeteg drogériás mattító púdert, de ezek nálam valahogy sohasem tartották be az ígéretüket. Ezért végül úgy döntöttem, biztosra megyek, és beruházok erre a sokat dicsért darabra. 





Egy egyszerű, letisztult kompaktról van szó, ami könnyen, de precízen záródik. A Studio fix-hez képest kívülről jóval kisebbnek tűnik, viszont a tartalom szempontjából nincs nagy különbség a két termék között. A Studio fix 15 g, míg a Blot 12 g.




Én a Medium árnyalatot hoztam el, ami a képen egy kicsit szürkésnek tűnik, de egyébként szinte teljesen átlátszó. A titka tulajdonképpen abban rejlik, hogy felszívja a felesleges olajat, és meggátolja a bőr kifényesedést, így egész napon át tartó matt hatást kölcsönöz. 

Vásárlás előtt jó pár véleményt elolvastam róla, és szinte kivétel nélkül mindenhol nagyon pozitívan nyilatkoztak róla, úgyhogy nagyon bíztam benne, hogy nekem is be fog válni. Így, lassan már 2 hónap távlatából be kell valljam, hogy sokkal jobb, mint amire számítottam. Persze azt gondoltam, hogy ennyiért nem egy Essence minőséget fogok kapni, de az álmomban sem fordult volna meg a fejemben, hogy igazítás nélkül kibírja az egész napot. Tény, hogy az igazi nyár, és a meleg még csak ezután jön, de azért idén is volt már egy-két izzasztó nap, amikor bizonyíthatott, és szerencsére bizonyított is. A 30 fokban simán kibírt 8 órát úgy, hogy még csak meg sem csillant a bőröm, ez azért nem semmi. 

Az egyetlen negatívum, amit tapasztaltam vele kapcsolatban, az az, hogy eléggé porzik. Pedig nem is húzogatom rajta az ecsetet, csak épphogy beleérintem, mégis minden alkalommal nagyjából ennyi kárba vész.




Készítettem egy előtte - utána képet is, hogy lássátok, szinte tényleg teljesen átlátszó. A képen egyébként csak a MAC Matchmaster alapozója és a Blot púder van rajtam. Nagyon szeretem együtt használni ezt a két terméket, mert nekem pont ideális fedést biztosít, nem nehezíti el az arcbőröm, és nem tűnik maszkszerűnek a végeredmény.




A Blot púder ára 6.900 Ft, ami igaz, hogy nem túl olcsó, de ár/érték arányban verhetetlen, és szerintem minden egyes forintot megér. Ha összeszámolgatnám, hogy hány különféle mattító púderre dobtam már ki felesleges 1-2 ezer forintokat, biztos, hogy összejönne egy Blotnak az ára. Én mindenképpen azt mondom, hogy megéri rá spórolni, mert tényleg egy nagyon jó befektetés annak, aki folyamatos küzdelmet folytat a fénylő arcbőrrel, és ha még azt is hozzáveszem, hogy a 12 g mennyi ideig elég lesz, akkor meg pláne megéri áldozni rá. 

Összegzésként csak annyit, hogy nagyon örülök neki, hogy megvettem, és biztos vagyok benne, hogy újra fogom vásárolni, ha sikerül valaha elfogyasztanom. 

Ti mivel védekeztek (ha védekeztek) a fénylő bőr ellen? Próbáltátok már ezt a púdert? Ha igen,  Ti is tapasztaltátok, hogy porzik, vagy csak az én ecsetemmel (vagy technikámmal) van gond?

Címkék: , ,

2012. május 4., péntek

Havi kedvencek - Április




Nagyon hamar eltelt ez a hónap, ahogyan az utóbbi jó néhány is. Végre megérkezett az igazi jó idő, amit én már annyira vártam, most már tényleg előkerülhetnek a lenge, színes ruhadarabok a szekrény mélyéről. Szerencsére a költekezéseimet is sikerült visszafognom a korábbi hónapokhoz képest, de azért így is bővül egy-két újdonsággal a repertoár. Főleg ruhák terén újítottam be, smink és szépségápolási fronton úgy éreztem, mindenem megvan, ami kell (na jó, azért a pelyhes lakkokért folytatott hadjáratom nem volt semmi). Ebben a hónapban nagyon lusta voltam a sminkelést tekintve, és szinte az arcpakolásokat is teljesen elhanyagoltam, ez a bőrömön meg is látszik. Néhány termék viszont abszolút kedvenccé nőtte ki magát, őket szeretném most bemutatni Nektek.


Kedvenc arcápolási termék: Clinique Dramatically Different Moisturizing Gel


A Glamour napokon sikerült beújítanom 2 utazó szettet is a Clinique 3 lépéses programjából. Sok pozitív és negatív vélemény kering a 3 lépésesről, nekem szerencsére bevált. A csomagból ezt a hidratálót szeretem a legjobban, mert könnyű az állaga és nem nehezíti el az arcbőrt, mégis nagyon jól hidratál. 


Kedvenc testápolási termék: The Body Shop mangós testvaj


Utálom a testápolókat, mert mindig olyan érzésem van, hogy a bőröm nem tud tőlük lélegezni, főleg ilyenkor, a melegebb időkben. A kezem viszont elég gyakran kiszárad, így azt szorgosan szoktam kenegetni. A hónap kedvence ez a mangós testvaj volt a The Body Shop-tól. Hihetetlen az illata, semmi mű hatás, csak a tiszta mangó illat, ha tehetném egész nap csak szagolgatnám. Sajnos már elég kevéske van benne, úgyhogy már nem használom minden este, csak SOS helyzetekben. 


Kedvenc hajápolási termék: Toni & Guy mélyhidratáló kondicionáló


Aki már régebb óta olvas, az tudja, hogy hajápolás terén nem vagyok hajlandó változtatni a jól megszokott rutinomon. Eléggé vékony szálú a hajam, és sajnos időnként elég erősen elkezd(ett) hullani, ezért nagyjából fél éve már kifejezetten csak hajhullás elleni termékeket használok. A legjobban a Bánfi sampon és hajszesz együttes használata vált be, igaz, hogy elég büdös (a hajszesz), de a cél érdekében bármit. Lekopogom, de azóta szinte egyáltalán nem hullik a hajam, fésülködés, hajmosás során is max. 2-3 száltól kell könnyes búcsút vennem, de ez szerintem normális. Hajbalzsamot persze minden hajmosásnál használok, áprilisban a Tony & Guy mélyhidratáló kondicionálója volt a kedvencem, nagyon kevés kell belőle (nagyjából 2-3 pumpányi), és elképesztően fényessé varázsolja a hajat. Arra viszont nála is (mint ahogyan a legtöbb balzsamnál) figyelni kell, hogy a hajtőre ne kerüljön belőle, mert elég hamar zsíros hatást kelt.


Kedvenc körömlakk: Essence 08 Night in Vegas


A hónap kedvenc körömlakkja egyértelműen az Essence pelyhes lakkja volt, soha életemben nem jártam még ennyit semmi után sem. De egyértelműen kijelenthető, hogy megérte a sok utánajárás, mert egy fantasztikus lakkról van szó. Bármilyen egyszerű manikűrt nagyon könnyen fel lehet vele dobni, és ahogy azt már itt is láthattátok, nem csak a körmök díszítésére lehet használni. A biztonság kedvéért 2 üveggel is beszereztem belőle, de ha elfogy, biztosan újra fogom vásárolni. 


Kedvenc rúzs: Etude House VIP Girl RD104 Wanna be red


Azt hiszem, lassan kijelenthetem, hogy alapozó nélkül hamarabb elindulok otthonról, mint rúzs nélkül, ez azért nagy szó nálam. Korábban inkább csak visszafogott színeket használtam (pl. Lancome Love it), most viszont már szívesen nyúlok az élénkebb színekért is. Lehet, hogy az időjárás teszi, de most bátran ki merek menni az utcára egy ilyen pirosas színnel a számon. A hónapban az Etude House Wanna be red volt az abszolút favorit, ezen a képen nem annyira látni az igazi színét, itt viszont megnézhetitek, hogyan néz ki használat közben. 


Kedvenc pirosító: MAC Dame


Lassan már másfél éve megvan ez a pirosító, de még mindig alig látszik, hogy fogyott volna belőle, pedig azért pusztítottam rendesen. Nem olyan durva a színe, épphogy csak egy egészséges színt ad az arcnak, de nagyon jól építhető, szóval erőteljes végeredményt is el lehet vele érni. Ami miatt a fő kedvencemmé vált, az az, hogy nincsenek benne csillámok, és végre nem nézek úgy ki, mint egy diszkógömb. 


Kedvenc szempillaspirál: Nivea Lash Elastic


A Hello Moday-től rendeltem ezt a spirált még Februárban, itt már olvashattatok róla bővebben is. A kommenteket látva, nem igazán nyerte el a tetszéseteket, mert nem csinál látványos pillákat. Ez tény, de én ennek ellenére nagyon megszerettem. Szerintem egy nagyon jól használható mindennapi spirál; a visszafogott, természetes sminkekhez tökéletes. Ami különösen tetszik benne, hogy nagyon könnyű lemosni nedves törlőkendővel, így esténként nem kell azon aggódnom, hogy hány szempillát fogok elveszíteni arctisztítás közben. 


Kedvenc ruhadarab: Korall ing


A hónap kedvenc ruhadarabja egyértelműen ez a korall színű ujjatlan ing. A kedvenc turimból való, és itt már láthattátok felvéve is. Imádom a színét, az anyagát, az esését, egyszerűen tökéletes. 


Kedvenc film: Amerikai pite 4. A találkozó


Az összes részét láttam már az Amerikai pitének, de eddig ez tetszett a legjobban. A barátommal szinte végigröhögtük az egészet, óriási, néhol elmebeteg poénok vannak benne, de éppen ezért jó. Én mindenkinek ajánlom legalább egyszer megnézni.


Kedvenc zene: DJ Antoine - Welcome to St. Tropez


A TOP 5 edzős zenémbe is benne van, szerintem nálam ez lesz a nyár slágere. Imádom nézni a videoklipet is, mert kicsit olyan, mintha éppen nyaralnék... ahh, de jó lenne, ha már ott tartanánk. 


A hónap legnagyobb csalódása: Maybelline Illegal length szempillaspirál. 


Itt már olvashattatok róla bővebben. Nos hát azóta sem sikerült megszerettetnie magát velem, az utóbbi időben ez az a termék, ami a legnagyobb csalódást okozta. Még mindig nagyon bánom, hogy megvettem, és továbbra se tudom senkinek sem ajánlani a megvételét.

Nekem ezek voltak az áprilisi kedvenceim. Az utolsó kivételével (Miss illegalitás szempillaspirál) bátran ajánlom őket Nektek is, mert nagyon szuper termékekről van szó. Az persze, hogy nekem bevált valami, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenkinek jó lesz, de támpontként mindenképpen megéri vetni rájuk egy pillantást.

Kíváncsi vagyok, hogy Nektek mik voltak a kedvenceitek az elmúlt hónapban. Ezek közül esetleg használtátok már valamelyiket?

Címkék: , , , , , , , ,