2013. július 15., hétfő

Újdonságok 5.

Durván három hónappal ezelőtt volt a legutóbbi újdonságos bejegyzés és azóta ismét sikerült beszereznem néhány dolgot, amik szerintem Titeket is érdekelhetnek. A mostani leárazások eddig nem hoztak nagyon lázba, persze így is vettem egy-két akciós dolgot, de azért nem estem túlzásba. A leárazott termékek mellett lesz néhány turis és drogériás szerzemény is, illetve hoztam egy pár Yves Rocher újdonságot is. 



Idén tavasszal eldöntöttem, hogy veszek a szoknyák mellé néhány ruhát is, úgyhogy szinte minden üzletben ez volt az elsődleges célpont. Ahogy látjátok, sikerült is néhányat nagyon jó áron beszereznem. Ezt a téglavörös F&F ruhát a kedvenc szerencsi turimban vettem. Egy picit nagy rám, de mivel pénteki napon találtam rá {aznap 290 Ft/kg áron lehet ruhaneműt venni}, úgy voltam vele, hogy úgyis van itthon varrógép, majd beveszek belőle. A középső rucit a debreceni Fórumban vettem. Óriási szerencsém volt vele, mert az összes többi ilyen ruha 3.000 Ft-ra volt leárazva, kivéve ez az egy. Alaposan végignéztem, hogy nincs-e rajta valami szakadás, vagy folt, és mivel hibátlan volt, elhoztam. A háta része egyébként sokkal izgalmasabb, mint az eleje, ha szeretnétek, egy outfit posztban meg is mutatom majd közelebbről. A jobb szélső ruha szintén egy H&M darab. Egy picit áttetsző az anyaga, úgyhogy lehet, hogy csak strandra fogom felvenni, de ennyiért szerintem kár lett volna kihagyni.


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

2012. szeptember 27., csütörtök

10 pan project - START



Az utóbbi időben sikerült jó néhány termékből bespájzolnom, ezért úgy döntöttem, hogy a vásárlási stop mellé beiktatok egy "használjuk a meglévő készletet" projektet is. Igyekeztem olyan dolgokat válogatni a 10-es listára, amikből hajlamos vagyok többet vásárolni, és amikből már amúgy is több van (a kelleténél) itthon. Leginkább arc- és testápolásra szorítkoztam, de azért jutott hely körömlakknak, és némi sminknek is.




1., Sunfleur Depigmentáló krém - ezt az arckrémet már lassan 3 hónapja használom intenzíven, és nagyjából még félig van. A legutóbbi kedvences bejegyzésben említettem, hogy látok némi változást az arcomon a pigmentfoltokat illetően, úgyhogy továbbra is szorgosan kenegetem majd. Azt hiszem, ezt nem lesz túl nehéz feladat elpusztítani.

2., The Body Shop rózsás testápoló - ő is már egy jó ideje az éjjeli szekrényem lakója. Eddig nem használtam napi szinten, mert szerencsére nem volt rá szükségem, viszont a hideg, szeles idő közeledtével biztosan gyakrabban elő fog kerülni. 

3., Clinique liquid facial soap mild - korábban már említettem, hogy Nekem mennyire bevált ez az arctisztító, napi szinten használom, úgyhogy biztosan hamar el fog fogyni. 

4., Zamian csokis arcmaszk - azt hiszem az elmúlt fél évben arcmaszkból halmoztam fel a legtöbbet. Azért esett a Zamian csokis maszkjára a választásom, mert általában amúgy is ezt használom a legtöbbször, és egész szépen karban tartja az arcbőrömet.




5., Garnier BB krém - a nyár örök klasszikusa volt nálam a Garnier zsíros bőrre való BB krémje, ezért is került fel a listára. A kérdés csak az, hogy vajon el tudom-e használni, mielőtt túl sötét lesz a színe. 

6., Astor Air max szempillaspirál - az elmúlt idők legjobb vétele szempillaspirál téren. Hosszú, dús, ébenfekete szempillákat lehet vele varázsolni. A hétköznapi sminkem alapja, úgyhogy könnyű dolgom lesz vele.

7., Terra Naturi 07 Coral - amióta megvan, ez a kedvenc rúzsom, tökéletes a mindennapokra, mert szinte ugyan olyan színe van, mint a számnak. Annak ellenére, hogy szuperül hidratál és nagyon kellemes érzés viselni, nem lesz egyszerű elhasználni, mert még elég friss szerzemény, de minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében. :D

8., Sleek Life's a peach - ő a kemény dió a csapatban. Persze jó lenne, ha az egészet el tudnám fogyasztani, de tekintve, hogy hatalmas mennyiség, és a (nemsokára) világos bőrömön egészen kevés kell belőle, elégedett leszek, ha középen elérem a pan alját. 




9., Essence Fruity fedőlakk - szerintem ez lesz a legegyszerűbb feladat, mivel fedőlakkot mindig használok, gyorsan a végére fogok érni.

10., Lovely Be neutral Nr. 3. - a leárazások során elég sok körömlakkot sikerült beszereznem (főleg az Essence nude kollekciójából), és mivel a színesek közül nem hinném, hogy bármelyiket is el tudnám használni maradéktalanul, ezt a natúr színt választottam. Bár most megint kezdenek vonzani a sötét színű lakkok, remélhetőleg ezt is ki tudom majd végezni előbb- utóbb.

Nos, hát ez lenne az én 10-es "készletfelszámolós" listám, remélhetőleg minél hamarabb el fogom őket használni, és addig is igyekszem nem bővíteni a már meglévő "kollekciót".


Ti próbálkoztatok már hasonló projekttel? Szerintetek jól választottam? 
Mi az a 10 termék, ami a Ti listátokon szerepel(ne) jelenleg?

Címkék: , , , , , , , , , , ,

2012. augusztus 2., csütörtök

Havi kedvencek - Július



Egy újabb hónaptól búcsúzunk, olyan gyorsan peregnek a napok, hetek, hónapok, hogy lassan elkezdhetek nézelődni karácsonyi ajándék után. Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én szeretem már októberben elkezdeni a nézelődést, mert így biztosan nem lesz az, hogy ott állok 2 nappal Karácsony előtt, és valakinek még nincs meg az ajándéka. Na de ez azért még egy kicsivel odébb van. A jelennél maradva, a hónapban sem vittem túlzásba a sminkelést, alapozó egyszer sem került az arcomra, ugyanis a Garnier BB krémje minden igényemet kielégítette ilyen téren. Lesz egy pár ismerős termék, amik már szerepeltek korábbi havi kedvences bejegyzésben, de mivel még mindig elválaszthatatlanok vagyunk egymástól, ismét megemlítem őket is.




Ezek azok a termékek, amelyeket az elmúlt hónap(ok)ban a leggyakrabban használtam.




A már-már veteránnak számító MAC Blot púderrel kezdem a sort. Amióta megvettem (április) szinte kirobbanthatatlan a kedvencek közül, most van itt harmadjára. Egy teszt keretein belül írtam róla bővebben is, ha még nem olvastátok, akkor itt megtaláljátok. 




Szintén visszatérő vendég a Ganier zsíros bőrre kifejlesztett BB krémje, ugyanis már előző hónapban is bekerült a havi kedvencek közé. Szuper, hogy van egy olyan termék, ami tökéletesen illeszkedik a bőrtónusomhoz, természetes kinézetet kölcsönöz és a pénztárcámat se terheli le túlságosan. Jah, és a legjobb, amiért tulajdonképpen megvettem, az a benne lévő SPF20 fényvédő, ami különösen ilyenkor nyáron elengedhetetlen. Itt egyébként olvashattok róla tesztet, illetve véleményt is.




Elég régi darab már a MAC Buff nevű pirosítója, talán még 2 éve vettem, és azóta, rendszeres használat mellett, alig fogyott belőle valami. Most, hogy egy kicsit ráuntam a Sleek Life's peach barack színére, ismét jobban előtérbe került a Buff. Ez egy tipikusan olyan termék, amire azt mondom, hogy megéri áldozni valamivel többet, mert ár/érték arányban verhetetlen. Nem porzik, nem mászkál el az arcomról, még a nap végén is ugyan olyan, mintha éppen akkor tettem volna fel.




Egy régi-új kedvenc a Nivea Lash elastic vízálló szempillaspirálja, amit még a Hello Monday-ről rendeltem. Amikor megvettem, nagyon sokat használtam, de aztán beszereztem 2-3 új spirált, és ez teljesen a háttérbe szorult. A hónapban ismét elővettem, és most valahogy sokkal jobban tetszik, mint pár hónappal ezelőtt. Csak azt sajnálom, hogy ha kifogy, nem fogom tudni pótolni, mert a HM oldalán azóta se láttam. :/




Egy Scrapbook bejegyzésben már írtam, hogy megtaláltam a legújabb kedvenc nyári rúzsomat az Alverde 86 Pink sorbet-jében. Igaz, hogy kisebb, mint egy normál rúzs, de annyira pigmentált, hogy egy húzás teljesen elegendő belőle. Nem hagy maga után fojtó, ragacsos érzést, olyan, mintha csak egy sima ajakápolót használtam volna. Sajnos kivonuló termék, én is akciósan vettem a DM-ben 700 Ft környékén, de ha szerencsétek van, még kifoghattok belőle egy-egy darabok az akciós kosárkákban.




Szemceruza még soha nem szerepelt a kedvenceim között, holott ez az egyik olyan dolog, ami nélkül (szinte) soha nem teszem ki itthonról a lábam. A kedvencem, már évek óta az Essence Black mania-ja, ami már szintén nem az állandó szortiment tagja, úgyhogy ha ez elfogy, valami újat kell keresnem. Évekkel ezelőtt használtam az Aden szemceruzáját, és ha jól emlékszem, az hasonló volt, úgyhogy lehet, hogy azzal teszek majd egy próbát. 




Az utolsó kedvenc ebben a hónapban a Sunfleur depigmentáló krémje, ami elvileg segít a májfoltok, szeplők halványításában. Nos, én nagyjából 3 hete használom rendszeresen, minden este a megtisztított bőrre viszem fel, de eddig még nem túl sok változást vettem észre. Igaz, hogy az én foltjaim se túl feltűnőek, csak közelről lehet őket észrevenni, de én ugyan olyannak látom őket, mint 3 héttel ezelőtt. Másoknál egész jó véleményt olvastam róla, és a képek is elég meggyőzőek voltak, úgyhogy én sem adom fel, ezt a tégelyt már elhasználom, ha megvettem. Minden esetre kíváncsi vagyok, hogy a végére lesz-e valami látványos változás.


Nektek mik voltak a kedvenc, leggyakrabban használt termékeitek az elmúlt hónapban? Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?

Címkék: , , , , , , , ,

2012. június 19., kedd

Garnier BB krém zsíros és vegyes bőrre - TESZT



Még tavaly télen, amikor megjelent itthon a Garnier Miracle Skin Perfector, mint az első drogériás BB krém, annyira megörültem, hogy egyből be is vásároltam belőle, minden további utánajárás nélkül. Ennek meg is lett a "böjtje", ugyanis hamar kiderült, hogy kevert/zsíros bőrűeknek nem a legjobb választás, mert a fénylő hatást még jobban felerősítette. Az első negatív élményt követően már valamivel óvatosabban álltam a Garnier új BB kréméhez, amit kifejezetten zsíros és kombinált bőrre fejlesztettek ki, de végül a kíváncsiságom győzött, és megvettem ezt a változatot is.




A doboz hátulján egy elég terjedelmes leírást találunk magáról a krémről.




A megjelenés némiképp változott, ugyanis elődjével ellentétben ez egy hosszúkás, vékony, tubusos csomagolást kapott. 




Az állagát tekintve sokkal folyósabb, mint az original változat, nekem egy kissé már túlságosan is folyik. A felvitelnél ez nem jelent gondot, viszont amikor lecsavarom a kupakot, egyből minden úszik a krémtől. De szerintem, ha már nem lesz ennyire tele, akkor ezzel sem lesz probléma. 




Fedőképességét én olyan enyhe- közepesnek mondanám. Az apróbb bőrhibákat szépen elfedi, a pattanásokkal azonban már nem birkózik meg, de nem is ez az elsődleges a feladata. Arra amúgy is ott a korrektor. 

A színskála itt is elég szegényes, ugyanis csak 2 színben (világos és normál) kapható. Én a normált választottam, és szerencsére elég jól illeszkedik a bőröm színéhez. Felkenést követően először egy picit sötét, de pár perc után már teljesen hozzáidomul a bőrömhöz. 

A folyós állagának köszönhetően elég könnyű eldolgozni, én nem használok hozzá ecsetet, hanem csak simán kézzel viszem fel az arcomra.

Az elmúlt pár nap időjárása a lehető legjobb volt ahhoz, hogy kiderüljön mennyire bírja a meleget, és azt kell mondjam, nálam kiállta a próbát. Púder nélkül 4 óra elteltével már volt ugyan mit igazítani rajta, na de ebben a hőségben melyik az az alapozó, amin nem kell. Blot púderrel viszont simán kibírta a 6 órát is diszkógömb effektus nélkül. Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy ezt az időt nem a tűző napon töltöttem, hanem leginkább árnyékban.

Most is készítettem egy előtt- utána képet, szerintem elég szembetűnő a változás. Eltűntek a piros foltok és egy egységes bőrszínt adott az arcomnak, maszkhatás nélkül. 




Az ára szerintem teljesen elfogadható, 1.990 Ft-ba kerül most akciósan a DM-ben. Ezért a pénzért 40 ml-t kapunk, ami  10 ml-rel kevesebb, mint az "eredeti" Garnier BB krém, viszont 10 ml-rel több, mint egy átlagos alapozó.

Összességében én nagyon elégedett vagyok ezzel a termékkel, hiszen egy olyan krémet kaptam, amit bátran hordhatok minden nap, anélkül, hogy úgy néznék ki, mint aki az Operabálba készül. Nyárra nem is kell ennél több az arcomnak, kellőképpen hidratál, egészséges bőrképet ad, és ami hatalmas bónusz, hogy SPF 20 fényvédőt is tartalmaz. Bátran tudom ajánlani azoknak, akik hozzám hasonlóan zsíros, vagy kevert bőrükkel keresnek valami könnyű, nyári, matt hatású színezett hidratálót. Én annyira megszerettem ezalatt a pár nap alatt, hogy biztosan újra fogom vásárolni, ha ez a tubus elfogy.

Ti alapozót, vagy inkább csak színezett hidratálókrémet használtok nyáron? Próbáltátok már a Garnier valamelyik BB krémjét?  

Címkék: , , , ,

2012. február 14., kedd

BB dekorkozmetikumok - VIP girl rúzs

Amint berobbantak Magyarországra a BB kozmetikumok, engem is rabul ejtettek a meggyőző előtte-utána képek, és a sok sok pozitív tapasztalat miatt. Miután egyre többet olvastam utánuk, kiderült, hogy a koreai gyártók nem csak a nálunk elterjedt gyógyító "alapozókkal" vannak jelen a piacon, hanem különféle dekorkozmetikumokkal is. A paletta nagyon széles, rúzsok, szájfények, tusok, szempillaspirálok, sőt még körömlakkok is megtalálhatóak a repertoárban. Noha a hazai webshop is folyamatosan bővíti termékkínálatát, egyelőre főképp arcápolási termékeket tudunk innen vásárolni, ezért vad kutakodásba kezdtem BB termékeket forgalmazó webáruházak után, így találtam erre az oldalra. A kínálat rendkívül sokszínű: arcápolók, pakolások, sminkek, arctisztítók, napozószerek, testápolók és férfiaknak szánt termékek közül válogathatunk. Én céltudatos voltam, ezért kizárólag a rúzsokat néztem meg jobban, végül 2 szín volt, ami a képek alapján különösebben megfogott. Keresgéltem swatch-ok után, de nem igazán találtam használhatót, így kizárólag az áruház képeire hagyatkoztam, ami nem volt a legszerencsésebb.




Ebben a kemény kartondobozban érkeztek a rúzsok, és hogy biztosan ne essen bántódásuk a hosszú úton, gondosan becsomagolták egy jó nagy adag pukkanós tekercsbe. A szállítás hiper-szuper gyors volt, 11 nap alatt ideért Koreából, ami mindenképpen pluszpont.




Íme a csomag tartalma, a két Etude House VIP Girl rúzs, és 3 termékminta ajándékba, amiért ismét jár a  pluszpont. :)




A 2 árnyalat, amit végül kiválasztottam, az RD104 Wanna be red és a PK009 Pop star pink. Viszonyításképpen beillesztettem a webshop képeit is, a Wanna be red itt még csak-csak hasonlít, de a Pop star pink egyáltalán nem az, amire vártam. 


Etude House VIP girl dear darling - Pop star pink

Itt már egyértelműen látszik, hogy a Pop star pink még csak köszönő viszonyban sincs a webáruház képével, azon egy barackos-pinkes árnyalatnak tűnik, élőben viszont inkább fáradt rózsaszín.


Etude House VIP girl dear darling - RD104 Wanna be red

A csomagolás nagyon kis cuki, szívecskékkel, koronával, gyémántokkal és csillagokkal... kell ennél több? A kupakja is elég díszes lett, nagyjából látszik is, hogy az alja szív formájú. Egyszóval giccs a köbön, az igazat megvallva engem a kislányoknak szánt játékrúzsra emlékeztet. Semmiképpen nem mondanám minőséginek a csomagolását, viszont a tartalmát annál inkább.




A fenti képen mindkét rúzst egyszer (!) húztam végig a kezemen. Iszonyatosan pigmentáltak, és fantasztikusan krémesek. Úgy siklanak a számon, mintha zsírral kenegetném (ez elég gusztustalannak hangzik, és nem is próbáltam még, de valami hasonló érzés lehet). Maga az anyag felkenés után, 5-10  perc elteltével elkezd beivódni a szájba, és olyan finisű lesz, mint az ajakfilc. A fényét elveszti, de a szín megmarad.  





A bal oldali képek természetes fényben készültek, és mindkét rúzs 1 rétegben van fent a számon, a jobb oldaliakon pedig már napsütésben és 2 rétegben láthatjátok a VIP girl rúzsait. 

Összességében nagyon elégedett vagyok mindkét termékkel és a "kiszolgálással" is. Habár a webáruház képei megtévesztőek, élőben nagyon szépek a színek, és a minőségi állag mindenért kárpótol. 

Ti próbáltatok már valamilyen koreai dekorkozmetikumot? 


Címkék: , , , , ,

2012. február 2., csütörtök

Garnier BB krém vélemény

Habár a hivatalos magyarországi megjelenése még csak pár hete volt, én már decemberben megvásároltam a Garnier BB krémjét, teljes nevén Garnier Miracle Skin Perfector-t. Azóta nem használtam ugyan túl sokszor, de azt hiszem, így is megalapozott véleményt tudok róla mondani.




Általánosságban elmondható róla, hogy egy egyszerű, tubusos csomagolást kapott, amit könnyen lehet nyitni- zárni. 50 ml-es kiszerelésű, és az ára nagyjából 3.500 Ft környékén mozog. 2 színben kapható, én végül, hosszas hezitálás után a világosabb mellett döntöttem. Azért ment nehezen a színválasztás, mert még a világosabb színt is sötétnek találtam az arcomhoz, de úgy voltam vele, hogy, ha csak egy kicsit is hasonlít a koreai testvéreihez, idomulni fog a saját bőrszínemhez. Ez végül be is igazolódott.

Közelebbről megvizsgálva az első, ami feltűnik, az az illata. Nem tudnám megmondani pontosan, hogy mihez hasonlít, de olyan édeskés- citrusos illata van, ami az arcra felkenve pár perc alatt elillan, tehát abszolút nem zavaró.

Az állaga sűrűbb, mint egy normál hidratáló krémnek, de nem annyira, mint pl. egy alapozónak, vagy a többi BB krémnek.



Használat közben nyújtott teljesítményéről nem tudok 100%-ig pozitívan nyilatkozni, de azt azért mindenképpen megjegyezném, hogy kevert-zsíros bőröm van, ami, mint tudjuk, nem egy egyszerű eset. 

Ennél a krémnél én azt tapasztaltam, hogy az arcra felkenve először egy vizes érzést kelt, majd miután jobban beledolgozom a bőrömbe, enyhén ragadóssá válik. Száradást követően kissé fényes, és ez az a tulajdonsága, ami miatt nem lopta be magát a szívembe. Fedését tekintve gyengének mondanám, inkább egy színezett nappali arckrémhez tudnám hasonlítani.



A jobb szemléltetés érdekében készítettem pár előtte- utána fényképet. Az első képen semmi nincs az arcomon, a másodikon pedig már a Garnier BB krémmel "szerepelek". Alapjában véve nincs sok bőrhibám, de szerintem ez a krém azt a minimálisat sem tudta teljes mértékben kezelni. A harmadik képen a MAC Studio Fix-ével és a Buff nevű bronzosítójával hoztam vállalható formába az arcom. 

Összességében nekem az a tapasztalatom, hogy zsíros bőrűeknek nem a legjobb választás ez a krém, de ettől függetlenül a többi bőrtípuson jól működhet. Ha mégis a megvásárlása mellett döntünk, én mindenképpen javaslom hozzá púder beszerzését is. 

Nektek mi a véleményetek a BB krémekről? Próbáltátok már valamelyiket?  


Címkék: , , ,