2014. november 16., vasárnap

MEMEBOX | GLOBAL #16.


Az első Memebox megérkezése után alig vártam az október végét, hiszen akkor adták postára a második dobozomat, ami a Global #16 volt. A honlapon annyi információt találtam a dobozról, hogy $100 értékben lesznek benne termékek. Különböző kuponokkal és akciókkal $29,99 helyett $4,99-et fizettem érte, erről egyébként már korábban itt írtam. 




Nagyjából másfél hét alatt ért ide a dobozka, amiben ezúttal 7 teljes kiszerelésű termék volt, és habár nem egy adott téma köré épült a tartalma, mint az első doboznál, mégis szinte csak arcápolási termékek voltak benne. Én mondjuk egyáltalán nem bántam, mert amúgy is szerettem volna kipróbálni pár arcra való koreai terméket. Amiért különösen szurkoltam, hogy legyen benne egy szérum, és szerencsére ez össze is jött. Na de lássuk szépen sorjában, hogy mik lapultak a Global #16-ban.


1. Elizavecca Shrink Lifting R Pro ($28)
A doboz legdrágább terméke ez a fáradt, duzzadt lábra való hűsítő krém, ami mandarin- és kávé kivonatot, zsályát, borsmentát és maté levél kivonatot tartalmaz. Az ára elég borsos, ennyit biztosan nem fizetnék egy ilyen "könnyen helyettesíthető" lábkrémért. A hatása mondjuk tényleg jó, kellemesen hűsíti a fáradt és elnehezült lábakat, de azért annyira nem extra. Bármelyik olcsóbb kategóriás sportkrém képes erre.

1. RiRe Style Black Head Brush Cleanser & Skinny Black Head Closing Serum ($18)
Ez a két termék kifejezetten problémás, pattanásos bőrre való. A szett tartalmaz egy 40 ml-es mitesszer eltávolító arctisztítót - amit egy kis gumisörtés fejjel láttak el, gondolom a hatékonyabb tisztítás érdekében - és egy 20 ml-es mattító, pórusösszehúzó szérumot. Mindkettő proteinben és vasban gazdag fekete rizst, fekete babot és fekete szezámmagot tartalmaz. Az arctisztítót már kipróbáltam, kellemes használni, bár a fejjel kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy a vizes környezet miatt hosszú távon nem túl higiénikus. A szérumot valószínűleg nem fogom elhasználni, mert mostanában amúgy is elég száraz a bőröm, semmi szükségem nincs további mattításra, úgyhogy ezt szerintem elajándékozom.


4. Unni Recipe Vitamin Recharger Mist ($15)
6 különböző vitamint, panthenolt, narancskivonatot és hyaluronsavat tartalmaz ez a fincsi citrusos illatú arcpermet. A termékleírás alapján frissíti és gazdagon táplálja a fáradt, száraz bőrt. Amióta megvan, reggel és este ezt viszem fel az arcomra a szokásos arctisztítás után, a krém/olaj alá, és azt vettem észre, hogy nagyon puha tapintású lesz tőle a bőröm. A fújókája kicsit furán működik, ugyanis nem porlasztja szét rendesen a permetet, úgyhogy én inkább a tenyerembe szoktam belőle fújni, és úgy viszem fel az arcomra.

5. Mizon Snail Recovery Gel Cream ($24)
Kb. 2 éve hallottam először csiga-nyálka kivonatot tartalmazó termékekről, és akkor kifejezetten bizarrnak és undorítónak tartottam őket, most viszont már annyi helyen lehet hallani róluk, hogy majdnem "természetesnek" tűnnek. Legalább is számomra. Eddig még csak a kézfejemen próbáltam ki ezt a krémet, és szerencsére semmi nem emlékeztetett a csigára használat közben. Sűrű géles állaga van, de egyáltalán nem nyálkás, és az illata sem kellemetlen. A termékleírás alapján hidratál, táplál, feszesít és kifejezetten jó ránctalanító hatása van.

6. Delskin Centella 90 Power Ampoule ($14)
Az arcpermet mellett a másik személyes kedvencem a mostani dobozból ez a szérum, ami kifejezetten az érzékeny bőr ápolására szolgál. Megszünteti a piros foltokat és fiatalítja a fáradt, száraz bőrt. Eléggé sűrű, géles állaga van, de a pipettás fejnek köszönhetően könnyedén adagolható. Amióta megvan, hetente 2 alkalommal ezt használom a narancsos permet után, és érdekes, de a könnyed állag ellenére szuperül hidratálja a bőröm, egyáltalán nincs utána feszülő érzés. Persze nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, hiszen még csak két hete használom, de úgy érzem, jó barátságban leszünk ezzel a kencével.

3. Hair+ Velvet Nutri-Injection ($5)
Mostanában elég nagy "haj-lázban" égek, úgyhogy nagyon örültem ennek a kis kencének, ami a sérült haj helyreállításában nyújt segítséget. Nem túl nagy még ez a teljes kiszerelés sem, de azért remélem pár használatra elég lesz ez 12 ml. A leírás alapján törölközőszáraz hajba kell masszírozni, majd aztán jöhet a hajszárítás. Nagyon kíváncsi vagyok rá, már alig várom, hogy elfogyjon a mostani hajvégápolóm, és végre ezt is kipróbálhassam.


Összességében ezzel a dobozzal is nagyon elégedett vagyok, hiszen közel 1.500 Ft-ért rengeteg érdekes és hasznos terméket kaptam, amiket biztosan el fogok használni. Azt már nem merem ilyen határozottan állítani, hogy akkor is ennyire örültem volna neki, ha teljes árat kellett volna érte fizetnem, de így mindenképpen megérte.


Ti rendeltetek már a Memebox-tól? Tervezitek esetleg, hogy a későbbiekben vásároltok tőlük?



Címkék: ,

2 megjegyzés:

Időpont: 2014. november 16. 19:22 , Blogger 9Vikkk9 írta...

A csigás gél nekem is megvan, bár nem rajongok érte és kb. 1500-1600Ft volt szállítással együtt az ára Koreából, tehát nem 24$ (ami kb. 6000Ft).
Ezekkel a dobozokkal kapcsolatban már rájöttem, hogy túl nagy árat írnak a termékekhez, hogy nagyobb legyen a vevő öröme és azt gondolja mennyire sokat ér a doboz.
Azért leld örömödet a termékekben mindenképpen!

 
Időpont: 2014. november 24. 9:51 , Blogger Viki írta...

Lehet, hogy van ebben a túlárazásos dologban valami! Minden esetre annyiért, amennyit fizettem érte, szerintem megérte. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal