2014. október 31., péntek

HAVI KEDVENCEK | 2014. OKTÓBER


Ahogyan a legutóbbi képes összefoglalóban írtam, az október elég sok újdonságot tartogatott számomra beauty területen is, így talán nem meglepő, hogy a mostani kedvenceim közül jó néhánnyal csak alig pár hete ismerkedtem meg. A rövid ismertség ellenére viszont sikerült ezalatt az idő alatt annyira megszeretnem őket, hogy muszáj nektek is mesélnem róluk pár szót.

Az egyetlen régi motoros a Garnier micellás vize, amit már egy jó ideje nem használtam, most viszont, hogy elfogyott az utolsó nedves törlőkendőm is, ismét elővettem. Igazából fogalmam sincs, hogy miért került háttérbe az utóbbi időben, hiszen nagyon szépen és kíméletesen eltávolítja a sminket és mindenféle szennyeződést az arcomról. A törlőkendős sminkeltávolítással ellentétben itt nincs kárba veszett szempilla, ami azért nem kis előnye, úgyhogy egy darabig most biztos nem cserélem le semmire.

A hónap elején lehetőségem nyílt kipróbálni néhány marokkói argánolajos Dr. Organic terméket, és tulajdonképpen így került hozzám ez a kéz- és körömápoló balzsam. Azóta minden este ezzel kenem a kezem lefekvés előtt, sőt már a Barátom is teljesen rászokott, úgyhogy lassan tiszteletbeli családtagnak fogadjuk ezt a kis kencét. Viccet félretéve, tényleg nagyon szerethető balzsamról van szó. Az illata valami zseniális, olyan igazi nehéz, fűszeres, keleties illat, amit mondjuk nyáron én nagyon soknak éreznék, ebben az őszies időben viszont pont ideális. Az állaga kellemes, hamar beszívódik, ennek ellenére hosszú ideig hidratált érzést hagy maga után. Nem tudom, hogy ez a balzsam elnevezés honnan jött, mert szerintem egyáltalán nem balzsamszerű az állaga, inkább olyan, mint a hagyományos "gazdag" kézkrémeké. A körömápoló hatásról pedig annyit, hogy talán azért, mert mostanában nem lakkozom annyit a körmeimet, vagy talán tényleg ettől a kencétől, de szemmel láthatóan erősebbek lettek a körmeim. Akármi is áll a háttérben, télére megvan az esti kézkrémem.

A Tony&Guy sérült hajra való balzsam még a Douglas box-szal került hozzám, és már az első pár használat alatt a szívembe lopta magát. Olyannyira, hogy ha elfogy ez a mini kiszerelés belőle, újra is fogom venni teljes méretben. Az igazat megvallva nem hittem benne, hogy ennyivel többet tud majd nyújtani a hajamnak, mint egy sima drogériás hajbalzsam, de itt a magasabb ár valóban jóval magasabb minőséget takar. Egyrészt sokkal kevesebb kell belőle, mint bármely drogériás társából (nagyjából 1/3-ad annyi), másrészt pedig olyan szinte kiszedi a hajamból a gubancokat, hogy a hajmosás utáni fésülködés kb. fél percre redukálódott. Nekem pedig már ezért megéri.

A Moyra Gel look kollekciójának új üdvöskéjéről, a 939-es Avrilről már egy korábbi posztban meséltem Nektek. Azóta is nagy a szerelem, és azóta is legszívesebben mindenhová ezt a lakkot kenném, szóval most már hivatalosan is ez lett a kedvenc ősz körömlakkom. Ha tehetitek, mindenképpen vessetek rá egy pillantást, mert élőben sokkal izgalmasabb, mint a képeken.

Az újoncok sorát erősíti a L'Oreal Nutri-Gold arcápoló olaj, ami a hónap elején megrendezett L'Oreal blogger day-es goodie bag-ben lapult. Akik már régebb óta követik a blogot, azok tudják, hogy az arcápoló krémeket egy jó ideje olajra cseréltem. Először az Aromax csipkebogyó olaja volt porondon, majd a NUXE híres szárazolaja, a Huile Prodigieuse. Igazából teljesen más volt a kettő, de összességében elégedett voltam velük, úgyhogy nagy várakozással vettem kézbe a L'Oreal arcápoló olaját is. Szerencsére nem kellett csalódnom benne, nagyon jól hidratálja a bőrömet, nem hagy maga után zsíros, olajos érzést, és hihetetlenül kellemes illata van. (Én valamiért friss fenyőillatot érzek benne, de szerintem amúgy köze nincs hozzá.) Az igazat megvallva ez az olaj is teljesen másként működik, mint az eddig próbált kettő, úgyhogy hamarosan róla is bővebben mesélek majd egy külön posztban.


Nektek mik voltak a kedvenceitek az elmúlt hónapban? Próbáltátok már ezeket a termékeket? Milyenek a tapasztalataitok?



Címkék: , , , , , , ,

2014. október 2., csütörtök

HAVI KEDVENCEK | 2014. SZEPTEMBER


A szeptember nem tartogatott túlságosan sok újdonságot számomra, már ami a beauty vonalat illeti, igyekszem ugyanis a meglévő dolgaimat 'felélni' mielőtt túl sok mindent halmoznék fel. Persze így is becsúszott egy újonc, de nagyrészt inkább a régi kedvenceimet fedeztem fel újra az elmúlt hónapban. Ilyen volt például az Essence Red ahead, amit a kedvenc őszi körömlakkjaimnál és egy barokkos manikűrben már láthattatok. Nagyjából már a felénél járok, de még most is ugyan olyan szuper az állaga, a fedése és a tartóssága, mint egy évvel ezelőtt. Ha jól tudom, már nem lehet kapni ezt a lakkot, úgyhogy nagyon fogom sajnálni, ha elfogy.

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , ,

2014. szeptember 16., kedd

KEDVENC ŐSZI KÖRÖMLAKKJAIM | 2014.


A kedvenc nyári körömlakkjaim után összeszedtem azokat a darabokat is, amiket az őszi szezonban a legszívesebben viselek. Nálam ilyenkor már egyértelműen a sötétebb, pirosas, bordós és arany árnyalatok kerülnek előtérbe. El sem hiszitek, mennyire vártam már a szeptembert, hogy végre előkerülhessenek ezek a meleg árnyalatok, amik között remélem, hogy Ti is találtok majd kedvetekre valót.

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , , , , ,

2014. augusztus 5., kedd

KEDVENC NYÁRI KÖRÖMLAKKJAIM | 2014.


A kedvenc nyári pirosítóim után összegyűjtöttem azt a 8 körömlakkot, amit ilyenkor, a melegebb időben a legszívesebben viselek. Mint a legtöbben, ilyenkor én is bátrabban nyúlok az élénkebb színű és az extrább finisű lakkok után. Van itt gél hatású-, krémes- és homoklakk is, remélem mindannyian találtok majd köztük kedvetekre valót.
Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , ,

2014. július 29., kedd

HAVI KEDVENCEK | 2014. JÚLIUS


A július nálam most egyértelműen a minimalizmusról szólt, mind sminkben, mind arc- és testápolásban. Mivel elég sokat ingáztam Debrecen és az otthonom között, szinte mindig csak a legszükségesebb dolgok voltak nálam, úgyhogy a havi kedvenceim is többnyire az utazós neszesszerből kerültek ki. 

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , ,

2014. június 18., szerda

KEDVENC NYÁRI PIROSÍTÓIM | 2014.


Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én ilyenkor nyáron valahogy bátrabban nyúlok a feltűnőbb, élénkebb, színesebb pirosítókért és úgy érzem, ilyenkor egy kis extra fény is belefér. Úgyhogy a héten elő is szedegettem a nyári kedvenceimet, amiket szeretnék most Nektek is megmutatni, hátha találtok köztük egy-két izgi darabot. 

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , ,

2014. június 2., hétfő

HAVI KEDVENCEK - 2014. MÁJUS

Ismét eltelt egy hónap, ami azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy megismerkedjetek azzal az öt termékkel, amik májusban a legnagyobb kedvenceim voltak. Ez a hónap nekem most a régi kedvencek újra felfedezéséről szólt leginkább, ugyanis a legtöbbjük már "régi motoros". Persze azért most is sikerült kipróbálnom egy-két újdonságot, amik hamar a szívemhez nőttek, és úgy gondolom, mindenképpen megérnek egy említést.


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , ,

2014. április 30., szerda

HAVI KEDVENCEK - 2014. ÁPRILIS

Az elmúlt egy hónapban igyekeztem visszafogni a vásárlásokat (még a Glamour-napokat is kihagytam), így tulajdonképpen nem sok újdonságot tudtam kipróbálni. Ennek ellenére viszont most sem kellett túl sokat gondolkoznom azon, hogy melyik legyen az az 5 dolog, amit megmutatok Nektek, ugyanis sikerült felfedeznem jó pár régi-új kedvencet. 


Batiste száraz sampon
Aki hozzám hasonlóan lelapuló és könnyen zsírosodó hajjal küzd, a világ legjobb dolgának fogja találni a Batiste sötét hajra való száraz samponját. Nálam legalább is jó párszor "életet mentett" már. Legtöbbször közvetlenül hajszárítás után is szoktam belőle fújni a hajtövemre, így egy kis tartást ad a hajamnak, és úgy vettem észre, hogy ilyenkor később kezd el zsírosodni is. Az illata szerintem nagyon kellemes, bár nyilván nem ez az elsődleges szempont száraz sampon vásárlásnál, de nálam azért ez is mérvadó. Más márka hasonló termékét még nem próbáltam, így összehasonlítási alapom nincs, az viszont biztos, hogy ha ez a flakon elfogy, mindenképpen újra fogom vásárolni. Ha jól tudom Magyarországon nem kapható, nekem a kedvenc turimban sikerült rátalálnom, de egyébként ASOS-ról egészen baráti áron be lehet szerezni.
Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , ,

2014. március 31., hétfő

HAVI KEDVENCEK - 2014. MÁRCIUS

Ismét eltelt egy hónap, ennek örömére pedig összeszedtem azokat a termékeket/kiegészítőket, amik nagy kedvenceim voltak márciusban. A nagy részük újdonság, de ennek ellenére pár használat alatt annyira hozzá nőttek a szívemhez, hogy simán leelőztek jó néhány "régi motorost". 


Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , , , ,

2014. február 28., péntek

HAVI KEDVENCEK - 2014. FEBRUÁR

Ismét eltelt egy hónap, én pedig csak kapkodom a fejem, hogy szinte még most volt Karácsony meg Szilveszter, holnap pedig már március. Eszméletlen. Minden esetre most is összeszedtem 5 kedvencemet, amik ebben a hónapban jobban belopták magukat a szívembe, őket szeretném most megmutatni Nektek. 


LANVIN MARRY ME
Még akkor néztem ki magamnak a Lanvin - Marry Me parfümjét, amikor decemberben a Douglasban dolgoztam. Minden nap megszagolgattam, és minden nap egyre jobban megszerettem az illatát, na nem mintha nem ragadott volna magával már az első pillanatban. Aztán ahogy egyre biztosabb lettem abban, hogy nekem kell ez az illat, szétnéztem több webáruházban is és úgy alakult, hogy az Iparfümériában volt a legolcsóbb. Egészen február közepéig csak nézegettem, egyszer betettem a kosárba, majd kivettem, hogy mégsem kell ez nekem. Végül mintha a sors is így akarta volna, leakciózták az Iparfümérián, úgyhogy végül rászántam magam és megrendeltem. Nem használom túl régóta, de még így is az egyik nagy kedvencem lett februárban ez a parfüm és biztos vagyok benne, hogy egy jó darabig még az is lesz. Az illatát nem tudnám pontosan megfogalmazni, olyan kis könnyed, friss, tavaszias, vidám, gyümölcsös-virágos illata van, úgyhogy ha szeretitek a hasonló illatjegyeket, mindenképpen szaglásszátok meg. Az összetevőit tekintve egyébként frézia, barack, jázmin, rózsa, mósusz, cédrus, keserűnarancs, magnólia, pézsma és ámbra van benne.

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , , ,

2014. február 8., szombat

HAVI KEDVENCEK - 2014. JANUÁR


Mivel egy-két kivétellel szinte minden nap ugyan azokat a termékeket használom, eddig nem sok értelmét láttam a havi kedvenceim bemutatásának, most viszont úgy döntöttem, hogy minden hónap végén kiválasztok 5 terméket, amik az előző hónapban valami miatt különösképpen előtérbe kerültek. Nem ragaszkodom kifejezetten a szépségápolási- és a sminktermékekhez, ezért elképzelhető, hogy időnként egy-két kiegészítő vagy akár ruhadarab is be fog kerülni a sorozatba. Most viszont nézzük is, januárban mik voltak a kedvenceim.

Tovább olvasom »

Címkék: , , , , ,

2012. szeptember 3., hétfő

Havi kedvencek - Augusztus



Nagyon durván felpörögtek az események körülöttem, végre elérkeztünk az egyik kedvenc hónapomhoz, a Szeptemberhez, közbe meg mintha a múlt héten lett volna, hogy a Balcsiparton süttetem a hasam. De most egyáltalán nem bánom, hogy eltelt egy hónap, ugyanis rengeteg újdonság vár rám a közeljövőben. Szeptembertől elkezdem a mesterképzést egy teljesen más szakon, mint amit eddig tanultam (már alig várom :D), jövő szombaton esküvőre megyünk a barátommal, és szeptember végén lesz a szülinapom is, úgyhogy nem fogok unatkozni most sem. De mielőtt nagyon a jövőre koncentrálnék, egy gyors visszatekintésként megmutatom Nektek azokat a termékeket, amiket augusztusban a leggyakrabban használtam. 




Nos, ők itt hatan azok, akik a leghűségesebb társaim voltak az elmúlt hónapban. 




Már második hónapja használom intenzíven (reggel és este) arctisztítást követően a Sunfleur depigmentáló krémjét, és nem akarom elkiabálni, de én már látom a változást a szeplőket illetően. Na nem kell drasztikus változásra gondolni, még mindig van néhány barna folt az arcomon, de már lényegesen kevesebb és azok is lényegesen világosabbak. Ahhoz képest, hogy nem egy túlságosan drága termékről beszélünk, egész jól végzi a dolgát. Remélem, mire elfogy a teljes üveggel, még jobban megerősít abban, hogy újravásároljam. 




Szintén egy régi tag a Bioderma Sébium pore refiner pórusösszehúzója, korábbi kedvences bejegyzésben már láthattátok, és itt írtam róla részletesebben is. Amikor elkezdtem használni a Ganier BB krémét, ez egy kicsit a háttérbe szorult, hiszen a BB kellőképpen mattította ahhoz az arcom, hogy ne kelljen külön foglalkoznom ezzel. Amióta viszont kibarnultam a Garniert, kénytelen vagyok valamivel pótolni a mattító hatást, úgyhogy ismét elkezdtem használni a Bioderma pórusösszehúzóját. Jelentem, még mindig kifogástalanul szuperál. 




Augusztusban is a MAC Buff nevű pirosítóját használtam a legtöbbször. Az igazat megvallva, mást nem is nagyon tudtam volna használni, mert az összes pirosítómat kibarnultam, és szinte egyik se látszott az arcomon. :D




A MAC Mineralize Spf 15 Foundation (Loose) még teljesen új itt a blogon, pedig már tavaly nyár óta megvan. Ez a legsötétebb (és az egyetlen por állagú) alapozóm, úgyhogy most, hogy az összes folyékony alapozóm és a Garnier BB kréme is világos, eljött az ő ideje. Nagyon szeretem, mert a por állagnak köszönhetően nem kelt nehéz érzést a bőrön, mégis kellőképpen kiegyenlíti a bőrfelszínt. Pattanásokra persze kevés (sajnos most ebből is kijutott egy-kettő), de arra ott a korrektor. Amit még szeretek benne, hogy nagyon szép sima, puha lesz tőle a bőröm, és szerencsére (ha nem is túl sokat, de) fényvédőt is tartalmaz.




A sminktermékeknél maradva következzen a hónap legtöbbet használt spirálja, az Astor Air Max Max Speed szempillaspirálja, ami 12x dúsabb pillákat ígér. Ez persze enyhe túlzás, de azért tényleg elég látványos az eredmény. A keféje egyértelműen a "semmi extra" kategória, mégis nagyon könnyen és szépen lehet vele dolgozni, nem ragasztja össze a pillákat, és pont kellő mennyiségű festéket vesz fel egyszerre. Én nagyon megszerettem ezalatt a rövid idő alatt. Még a hónap elején vettem egyébként leértékelve a Rossmannban 750 Ft-ért, ennyit simán megért, sőt. Nem tudom, hogy a "közeli lejárat" miatt volt-e leértékelve, vagy pedig azért, mert kivonják a forgalomból, minden esetre nagy kár lenne érte. 




A Terra Naturi 07 Coral árnyalatú rúzsa lett a hónap kedvence ebben a kategóriában. Ő szintén egy új darab, amire a Müllerben csaptam le, ha jól emlékszem 850 Ft-ért. Abszolút egy hétköznapi, jól kihasználható rúzs, ami a neve ellenére közelében sincs a korall színnek. Én leginkább a Lancome Love it- hoz hasonlítanám, bár ez valamivel barnásabb beütésű. Nagyon kellemes érzés egyébként viselni, nem ragad, nem szárít, és szerintem (az árához képest mindenképpen) elég tartós is. 




Amióta megérkeztek az eBayről rendelt körömvégeim, szinte egyfolytában francia manikűrt viseltem, hol magában, hol arany lemezkékkel feldobva. Alapjában véve a francia manikűr az egyik kedvencem, mert egyszerű, visszafogott, elegáns megjelenést kölcsönöz, ami tényleg bárhová megállja a helyét. Olvashattatok egyébként erről a termékről egy rövid tesztet is, amiben az Essence BTGN  körömvégeivel hasonlítottam össze. 


Nektek mik voltak a kedvenc/legtöbbet használt termékeitek az elmúlt hónapban?
Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?

Címkék: , , , , , , ,

2012. augusztus 2., csütörtök

Havi kedvencek - Július



Egy újabb hónaptól búcsúzunk, olyan gyorsan peregnek a napok, hetek, hónapok, hogy lassan elkezdhetek nézelődni karácsonyi ajándék után. Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én szeretem már októberben elkezdeni a nézelődést, mert így biztosan nem lesz az, hogy ott állok 2 nappal Karácsony előtt, és valakinek még nincs meg az ajándéka. Na de ez azért még egy kicsivel odébb van. A jelennél maradva, a hónapban sem vittem túlzásba a sminkelést, alapozó egyszer sem került az arcomra, ugyanis a Garnier BB krémje minden igényemet kielégítette ilyen téren. Lesz egy pár ismerős termék, amik már szerepeltek korábbi havi kedvences bejegyzésben, de mivel még mindig elválaszthatatlanok vagyunk egymástól, ismét megemlítem őket is.




Ezek azok a termékek, amelyeket az elmúlt hónap(ok)ban a leggyakrabban használtam.




A már-már veteránnak számító MAC Blot púderrel kezdem a sort. Amióta megvettem (április) szinte kirobbanthatatlan a kedvencek közül, most van itt harmadjára. Egy teszt keretein belül írtam róla bővebben is, ha még nem olvastátok, akkor itt megtaláljátok. 




Szintén visszatérő vendég a Ganier zsíros bőrre kifejlesztett BB krémje, ugyanis már előző hónapban is bekerült a havi kedvencek közé. Szuper, hogy van egy olyan termék, ami tökéletesen illeszkedik a bőrtónusomhoz, természetes kinézetet kölcsönöz és a pénztárcámat se terheli le túlságosan. Jah, és a legjobb, amiért tulajdonképpen megvettem, az a benne lévő SPF20 fényvédő, ami különösen ilyenkor nyáron elengedhetetlen. Itt egyébként olvashattok róla tesztet, illetve véleményt is.




Elég régi darab már a MAC Buff nevű pirosítója, talán még 2 éve vettem, és azóta, rendszeres használat mellett, alig fogyott belőle valami. Most, hogy egy kicsit ráuntam a Sleek Life's peach barack színére, ismét jobban előtérbe került a Buff. Ez egy tipikusan olyan termék, amire azt mondom, hogy megéri áldozni valamivel többet, mert ár/érték arányban verhetetlen. Nem porzik, nem mászkál el az arcomról, még a nap végén is ugyan olyan, mintha éppen akkor tettem volna fel.




Egy régi-új kedvenc a Nivea Lash elastic vízálló szempillaspirálja, amit még a Hello Monday-ről rendeltem. Amikor megvettem, nagyon sokat használtam, de aztán beszereztem 2-3 új spirált, és ez teljesen a háttérbe szorult. A hónapban ismét elővettem, és most valahogy sokkal jobban tetszik, mint pár hónappal ezelőtt. Csak azt sajnálom, hogy ha kifogy, nem fogom tudni pótolni, mert a HM oldalán azóta se láttam. :/




Egy Scrapbook bejegyzésben már írtam, hogy megtaláltam a legújabb kedvenc nyári rúzsomat az Alverde 86 Pink sorbet-jében. Igaz, hogy kisebb, mint egy normál rúzs, de annyira pigmentált, hogy egy húzás teljesen elegendő belőle. Nem hagy maga után fojtó, ragacsos érzést, olyan, mintha csak egy sima ajakápolót használtam volna. Sajnos kivonuló termék, én is akciósan vettem a DM-ben 700 Ft környékén, de ha szerencsétek van, még kifoghattok belőle egy-egy darabok az akciós kosárkákban.




Szemceruza még soha nem szerepelt a kedvenceim között, holott ez az egyik olyan dolog, ami nélkül (szinte) soha nem teszem ki itthonról a lábam. A kedvencem, már évek óta az Essence Black mania-ja, ami már szintén nem az állandó szortiment tagja, úgyhogy ha ez elfogy, valami újat kell keresnem. Évekkel ezelőtt használtam az Aden szemceruzáját, és ha jól emlékszem, az hasonló volt, úgyhogy lehet, hogy azzal teszek majd egy próbát. 




Az utolsó kedvenc ebben a hónapban a Sunfleur depigmentáló krémje, ami elvileg segít a májfoltok, szeplők halványításában. Nos, én nagyjából 3 hete használom rendszeresen, minden este a megtisztított bőrre viszem fel, de eddig még nem túl sok változást vettem észre. Igaz, hogy az én foltjaim se túl feltűnőek, csak közelről lehet őket észrevenni, de én ugyan olyannak látom őket, mint 3 héttel ezelőtt. Másoknál egész jó véleményt olvastam róla, és a képek is elég meggyőzőek voltak, úgyhogy én sem adom fel, ezt a tégelyt már elhasználom, ha megvettem. Minden esetre kíváncsi vagyok, hogy a végére lesz-e valami látványos változás.


Nektek mik voltak a kedvenc, leggyakrabban használt termékeitek az elmúlt hónapban? Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?

Címkék: , , , , , , , ,

2012. július 4., szerda

Havi kedvencek - Június




Ismét eltelt egy hónap, úgyhogy összegyűjtöttem azokat a termékeket, amiket júniusban a leggyakrabban használtam. Sok újdonság nem lesz köztük, mert nem igazán jártam drogéria közelében az elmúlt egy hónapban, inkább a már meglévő készletet igyekeztem hasznosítani. A meleg miatt ez a hónap nálam a minimalizmusról szólt, ha éppen kimozdultam valamerre csak feldobtam az aktuális kedvenc rúzsomat, szempillaspirálomat, pirosítómat, és már indultam is. 




Együtt a júniusi kedvencek.




A MAC Blot púdere már másodjára került be a havi kedvencek közé, szerencsére a júniusi izzasztó 35 fokokban is bírta a strapát. Itt már áradoztam róla bővebben, úgyhogy most nem írnám le ugyan azokat még egyszer. Ha választanom kellene, hogy mi az a 3 sminktermék, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre, ez biztosan benne lenne.




Szintén második fordulós kedvenc a Vichy termálvíz spray-je. Májusban még leginkább csak hidratálásra használtam, most viszont már inkább frissítésre, hűsítésre. Már második hónapja használom intenzíven (sőt, néha a barátom is besegít), és még mindig van benne, szerintem ezt a nyarat kihúzom ezzel az egy flakonnal. Ha érdekel Titeket részletesebben, hogy mégis "mit tud", itt olvashattok róla részletesebben. 



A legújabb felfedezettem a Garnier zsíros bőrre való BB krémje. Amilyen nagy mellényúlás volt nekem az original változat, ez legalább annyira bevált. Tökéletesen illeszkedik a bőrtónusomhoz, 3-4 órán keresztül matt hatást biztosít a 40 fokban is, és nagyon könnyű a textúrája, olyan, mintha nem is viselnék az arcomon semmit sem. Itt egyébként már írtam róla korábban is, és jelentem, a véleményem azóta sem változott, még mindig nagyon jó terméknek tartom.


  

Még a nyári kívánságlistás bejegyzésben említettem, hogy egy csillámmentes, barackos színű pirosítót szeretnék venni, amire legtöbben a Sleek pirosítóit ajánlottátok. Némi várakozás után a hónap elején meg is érkezett a Makeuplaza-tól, Life's a peach árnyalatban, és azóta szinte csak ezt használom. Nagyon kellemes a színe, nem túlságosan pigmentált, viszont nagyon jól építhető, így biztosan elkerülhető a bohóc effektus. Ha van rá igény, akkor készítek róla egy részletesebb bejegyzést is.




Ezt a Bourjois szempillaspirált még a Glamour napokon vettem a Douglasban. Ha jól emlékszem bevezető áron volt 2.300 Ft, az eredeti ára pedig nagyjából 3.500 Ft körül van. Igazából nem vágtam hátast tőle, a hivatalos leírás 10x-es pillákat ígér, aminek persze a valósághoz semmi köze. Egy átlagos napra, egy natúr, természetes sminkhez szerintem jól hasznosítható, de azért csodákat ne várjunk tőle. 




Júniusban a legtöbbször az Etude House - Wanna be red árnyalatú rúzsáért nyúltam. Annak ellenére, hogy eleinte mennyire nem voltam odáig érte, mostanra a kedvencem lett. Annyira nyárias, üdítő és feltűnő szín, hogy nem is nagyon kellett mellé sminkelnem, egy szemceruza- szempillaspirál kombóval abszolút megállta a helyét bármilyen alkalomra.




Az utolsó havi kedvencet a körömlakkok közül választottam. Bevallom őszintén, én eddig a piros körmöket vénesnek találtam, és semmi pénzért nem kentem volna magamra, amióta viszont rátaláltam az Aden Red Carpet-jére szinte mindig ez van a körmeimen (pl. itt is). Biztos az árnyalat és a bőrszín is befolyásolja azt, hogy egy- egy vörös manikűr, hogy néz ki, minden esetre én úgy érzem, megtaláltam a számomra tökéletes piros lakkot. Ami miatt pedig még inkább oda vagyok érte, hogy már 1 rétegben is nagyon szépen fed, egyáltalán nem csíkozódik, és az ára is nagyon baráti, 140 Ft-ba kerül. 

Nektek mik voltak az elmúlt hónap kedvencei? Fedeztetek fel valami újdonságot, vagy Ti is inkább a már meglévő készletből "éltetek"?

______________________________________________________________________________

Ne feledjétek, még vasárnapig jelentkezhettek a nyereményjátékra (itt)! :)

Címkék:

2012. június 7., csütörtök

Havi kedvencek - Május



Végére értünk egy újabb hónapnak, úgyhogy ismét jelentkezem egy összefoglaló bejegyzéssel azzal kapcsolatban, hogy mik voltak azok a termékek, amiket májusban a legtöbbször használtam, és amik a kedvenceimmé váltak. Az elmúlt egy hónap szinte csak a tanulásról szólt, nem nagyon volt időm kimozdulni sehová sem, de úgy tűnik, hogy meglesz az eredménye. Kicsit babonás vagyok, úgyhogy erről majd csak akkor írnék bővebben, ha már biztos a dolog. Minden esetre most jöjjenek azok a termékek, amik ebben az ingerszegény időszakban hű társaim voltak, és egy kis színt vittek mindennapjaimba.




Kedvenc testápolási termék: Baba Natura tusfürdő Aloe vera és avokádó illatban


Általában nem szoktam kifejezetten rajongani egy- egy tusfürdőért, eddig ha elfogyott egy tubussal, mindig vettem valami újat. Egészen mostanáig, ugyanis most rátaláltam életem eddigi legjobb tusfürdőjére, amit olyannyira megszerettem, hogy bekerült a kedvenceim közé. Hihetetlenül finom az illata, amit még fürdés után jó pár órával is lehet érezni, és ha ez még nem lenne elég, nagyon jól hidratálja a bőrt. Itthon nálunk szerencsére nem annyira kemény a víz, de sokszor még ez is teljesen kiszárította a bőrömet. Amióta viszont ezt használom, nincs szükségem testápolóra, amit mellesleg rühellek, mert nem bírom elviselni, hogy ragadok utána. Zárszóként csak annyit, hogy ezt egy darabig biztosan nem fogom lecserélni. 


Kedvenc arcápolási termék #1: Vichy termálvíz spray


Ebben a bejegyzésben már elég részletesen leírtam a véleményem vele kapcsolatban, úgyhogy ezt most nem tenném meg ismét. A hónapban egyébként, mivel kánikula még nem igazán volt, inkább csak hidratálókrém helyett használtam arctisztítást követően. Minden nap fújkáltam belőle reggel és este is, de szinte még meg sem látszik, hogy fogyott volna belőle. 


Kedvenc arcápolási termék #2: Bioderma Sebium pore refiner


Az elmúlt hónapban 2 termék is nagy kedvencemmé vált az arcápolási kategóriában, és mivel nem tudtam választani közülük, ezért úgy döntöttem, mindkettőjüket bemutatom. A Vichy termálvíz spray-je mellett a másik állandó szereplő a Bioderma pórusösszehúzója volt, amit leginkább sminkalapként használtam. Habár a pórusösszehúzó hatása nem annyira látványos, nagyon jól mattít, ami számomra elengedhetetlen a kombinált bőröm miatt. Itt már olvashattatok róla egyébként részletesebben is. 


Kedvenc sminktermék: MAC Blot púder


A sminktermék kategória abszolút győztese májusban a MAC Blot púdere volt nálam, itt már áradoztam róla nem is keveset. Én továbbra is azt tudom mondani, hogy ha egy hatásos mattító púderre vágytok, mindenképpen próbáljátok ki, mert ár/érték arányban verhetetlen. 


Kedvenc szempillaspirál: Clinique Lash doubling szempillaspirál


Habár az elmúlt hónap nem igazán a sminkelésről szólt, amikor sikerült kimozdulnom itthonról, szinte mindig a Clinique szempillaspirálját használtam. Egyáltalán nem csinál feltűnő pillákat, szóval aki műszempillahatást szeretne elérni, annak nem igazán tudom ajánlani, egy hétköznapi natúr sminkhez viszont annál inkább. Nagyon szépen szétválasztja a pillákat, és ami miatt nagyon megszerettem az az, hogy könnyen be tudok vele menni egészen a szempillatövekhez is.


Kedvenc rúzs/ajakápolási termék: Neutrogena ápoló ajakír


Májusban teljesen kimaradt a sminkelési rutinomból a rúzs használata, ha éppen mentem valahová, csak egy natúr sminket készítettem, amiben nem volt helye színes rúzsoknak. Helyette viszont ismét előszeretettel használtam a Neutrogena ajakápolóját, amitől itt már olvashattatok korábban. 


Kedvenc körömlakk: Moyra 501


Májusban összesen nagyjából 2-3 alkalommal voltak színesre festve a körmeim, és új taggal sem igazán bővült a gyűjteményem (amire mellesleg nagyon büszke vagyok). Ennek ellenére azért sikerült kiválasztanom egy kedvencet ebben a kategóriában is, ami nem más lett, mint a Moyra bőrhatású lakkja. Igaz, hogy nem egy túl nyárias szín, de engem teljesen lenyűgözött, itt már láthattatok róla több képet is. 


Kedvenc hajápolási termék: Renatura hajkapszula


A hajápolási rutinom az elmúlt hónapban sem változott túl sokat, még mindig a jól bevált Bánfi család hajhullás elleni samponját és hajszeszét használom. Bővült azonban egy új taggal a kör, méghozzá a Renatura hajerősítő kapszulájával. Nem volt egy drága mulatság, ha jól emlékszem nagyjából 900 Ft-ért vettem még május elején a Müllerben, és az árából kiindulva nem vártam tőle csodákat, de úgy voltam vele, hogy egy kis vitaminpótlásra mindenképpen jó. Már lassan egy hónapja használom, és elképzelhető, hogy csak bebeszélem magamnak, de én úgy vettem észre, mintha tényleg erősebb és fényesebb lenne tőle a hajam. Ha elfogy ez a doboz, biztosan veszek még belőle, mert havi 450 Ft-ért abszolút megéri.


Kedvenc zene: Vivaldi - Négy évszak


Nem nagyon szoktam klasszikus zenét hallgatni, viszont valahol azt olvastam, hogy a hatékony tanulásban sokat segít, ha közben ilyen stílusú zene megy a háttérben. Én csak csendben tudok tanulni, úgyhogy igazából csak a tanulás szüneteiben hallgattam, de akkor folyamatosan Vivaldi Négy évszak-ja ment nálam. Nem tudom, hogy mennyiben járult hozzá a tananyag elsajátításához, de kikapcsolódásnak mindenképpen jó volt, jah, és lassan már el tudom dúdolni mind a 40 percet. :D

Hát ennyi lett volna a májusi összefoglaló, Nektek mik voltak a kedvencek az elmúlt hónapban? Esetleg próbáltátok már ezek közül valamelyiket? 

Címkék: