2012. szeptember 3., hétfő

Havi kedvencek - Augusztus



Nagyon durván felpörögtek az események körülöttem, végre elérkeztünk az egyik kedvenc hónapomhoz, a Szeptemberhez, közbe meg mintha a múlt héten lett volna, hogy a Balcsiparton süttetem a hasam. De most egyáltalán nem bánom, hogy eltelt egy hónap, ugyanis rengeteg újdonság vár rám a közeljövőben. Szeptembertől elkezdem a mesterképzést egy teljesen más szakon, mint amit eddig tanultam (már alig várom :D), jövő szombaton esküvőre megyünk a barátommal, és szeptember végén lesz a szülinapom is, úgyhogy nem fogok unatkozni most sem. De mielőtt nagyon a jövőre koncentrálnék, egy gyors visszatekintésként megmutatom Nektek azokat a termékeket, amiket augusztusban a leggyakrabban használtam. 




Nos, ők itt hatan azok, akik a leghűségesebb társaim voltak az elmúlt hónapban. 




Már második hónapja használom intenzíven (reggel és este) arctisztítást követően a Sunfleur depigmentáló krémjét, és nem akarom elkiabálni, de én már látom a változást a szeplőket illetően. Na nem kell drasztikus változásra gondolni, még mindig van néhány barna folt az arcomon, de már lényegesen kevesebb és azok is lényegesen világosabbak. Ahhoz képest, hogy nem egy túlságosan drága termékről beszélünk, egész jól végzi a dolgát. Remélem, mire elfogy a teljes üveggel, még jobban megerősít abban, hogy újravásároljam. 




Szintén egy régi tag a Bioderma Sébium pore refiner pórusösszehúzója, korábbi kedvences bejegyzésben már láthattátok, és itt írtam róla részletesebben is. Amikor elkezdtem használni a Ganier BB krémét, ez egy kicsit a háttérbe szorult, hiszen a BB kellőképpen mattította ahhoz az arcom, hogy ne kelljen külön foglalkoznom ezzel. Amióta viszont kibarnultam a Garniert, kénytelen vagyok valamivel pótolni a mattító hatást, úgyhogy ismét elkezdtem használni a Bioderma pórusösszehúzóját. Jelentem, még mindig kifogástalanul szuperál. 




Augusztusban is a MAC Buff nevű pirosítóját használtam a legtöbbször. Az igazat megvallva, mást nem is nagyon tudtam volna használni, mert az összes pirosítómat kibarnultam, és szinte egyik se látszott az arcomon. :D




A MAC Mineralize Spf 15 Foundation (Loose) még teljesen új itt a blogon, pedig már tavaly nyár óta megvan. Ez a legsötétebb (és az egyetlen por állagú) alapozóm, úgyhogy most, hogy az összes folyékony alapozóm és a Garnier BB kréme is világos, eljött az ő ideje. Nagyon szeretem, mert a por állagnak köszönhetően nem kelt nehéz érzést a bőrön, mégis kellőképpen kiegyenlíti a bőrfelszínt. Pattanásokra persze kevés (sajnos most ebből is kijutott egy-kettő), de arra ott a korrektor. Amit még szeretek benne, hogy nagyon szép sima, puha lesz tőle a bőröm, és szerencsére (ha nem is túl sokat, de) fényvédőt is tartalmaz.




A sminktermékeknél maradva következzen a hónap legtöbbet használt spirálja, az Astor Air Max Max Speed szempillaspirálja, ami 12x dúsabb pillákat ígér. Ez persze enyhe túlzás, de azért tényleg elég látványos az eredmény. A keféje egyértelműen a "semmi extra" kategória, mégis nagyon könnyen és szépen lehet vele dolgozni, nem ragasztja össze a pillákat, és pont kellő mennyiségű festéket vesz fel egyszerre. Én nagyon megszerettem ezalatt a rövid idő alatt. Még a hónap elején vettem egyébként leértékelve a Rossmannban 750 Ft-ért, ennyit simán megért, sőt. Nem tudom, hogy a "közeli lejárat" miatt volt-e leértékelve, vagy pedig azért, mert kivonják a forgalomból, minden esetre nagy kár lenne érte. 




A Terra Naturi 07 Coral árnyalatú rúzsa lett a hónap kedvence ebben a kategóriában. Ő szintén egy új darab, amire a Müllerben csaptam le, ha jól emlékszem 850 Ft-ért. Abszolút egy hétköznapi, jól kihasználható rúzs, ami a neve ellenére közelében sincs a korall színnek. Én leginkább a Lancome Love it- hoz hasonlítanám, bár ez valamivel barnásabb beütésű. Nagyon kellemes érzés egyébként viselni, nem ragad, nem szárít, és szerintem (az árához képest mindenképpen) elég tartós is. 




Amióta megérkeztek az eBayről rendelt körömvégeim, szinte egyfolytában francia manikűrt viseltem, hol magában, hol arany lemezkékkel feldobva. Alapjában véve a francia manikűr az egyik kedvencem, mert egyszerű, visszafogott, elegáns megjelenést kölcsönöz, ami tényleg bárhová megállja a helyét. Olvashattatok egyébként erről a termékről egy rövid tesztet is, amiben az Essence BTGN  körömvégeivel hasonlítottam össze. 


Nektek mik voltak a kedvenc/legtöbbet használt termékeitek az elmúlt hónapban?
Próbáltátok már ezek közül valamelyiket?

Címkék: , , , , , , ,

4 megjegyzés:

Időpont: 2012. szeptember 3. 11:27 , Blogger hkorinna írta...

A Bioderma mattító nekem is nagy kedvencem lett! :)

 
Időpont: 2012. szeptember 3. 21:02 , Blogger Bogi Bog írta...

Azt a rúzst feltétlenül meg kell néznem a Müllerben!

 
Időpont: 2012. szeptember 5. 8:51 , Blogger Viki írta...

Én is nagyon megszerettem. Ha egyszer elfogy ez a tubus, biztosan veszek belőle újat. :)

 
Időpont: 2012. szeptember 5. 8:52 , Blogger Viki írta...

Tényleg érdemes vetni rá egy pillantást. Volt még egy árnyalat, amin gondolkodtam, már nem emlékszem a nevére, de valami rózsaszínes árnyalat volt. Nagyon tetszett az is, de végül emellett döntöttem. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal