2012. augusztus 14., kedd

Új szerzemények

Az utóbbi időben ismét sikerült néhány új dolgot beszereznem nagyon jó áron. Ezeket szeretném most megmutatni Nektek is, hátha tudok vele segíteni.

A nyári kívánságlistámon szerepelt, hogy szeretnék néhány új ékszert, amiknek a nagy többségét itt már meg is mutattam Nektek. Eleinte inkább a karkötők és a gyűrűk érdekeltek, a nyakláncok pedig teljesen kiszorultak a képből, most viszont részben leértékelve, részben teljes áron vásároltam néhányat belőlük is.  




Közepes hosszúságú nyaklánc a KIK-ből, 290 Ft-ért.




Szeptemberben esküvőre vagyunk hivatalosak a barátommal, és (csodák csodájára) már megvan, hogy mit fogok felvenni. Remélhetőleg az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert egy bézs - fekete aszimmetrikus ruhára esett a választásom, amihez arany kiegészítőket fogok viselni, többek között ezt az arany H&M-es darabot, amit szintén teljes áron vettem, 1.190 Ft-ért. 





Ezt az utolsó két nyakláncot már akciósan vásároltam a miskolci C&A-ban, 290 Ft volt mind a kettő. Ha Ti is éppen kiegészítő beszerzésen gondolkodtok, érdemes benézni a C&A-ba, mert most is elég sok ékszer le van értékelve.




F&F shopper, 2.900 Ft a Tescoban.




Ez szintén egy akciós darab a C&A-ból, amit az esküvőre vettem. 1.490 Ft-ba került, és ha jól emlékszem még volt belőle 1-2 darab a kassza előtti nagy "tárolóban".




És íme maga a ruha, amit (reményeim szerint) az esküvőn viselni fogok. A kép sajnos egyáltalán nem adja vissza, hogy milyen gyönyörűen néz ki a valóságban. Ami a legszembetűnőbb különbség, hogy élőben ettől sokkal melegebb a színe, ami nagyon jól mutat a lebarnult bőrömön. Ezt a ruhát egyébként a Balatonon vettem egy utcai árustól 3.000 Ft-ért.







A csipke- és azték mintás szoknyákat a New Yorker-ben vásároltam. Mind a kettő 1.490 Ft-ba került, a csipkemintás teljes áron, míg az azték leértékelve került ennyibe. A barackszínű flitteres pedig a H&M-ből van, ez 1.500 Ft volt akciósan.

Lassan szinte minden üzletben kikerülnek a polcokra az őszi ruhadarabok, úgyhogy már én is beszereztem néhány alapdarabot a hűvösebb időkre, de még így is maradt egy-két dolog a kívánságlistámon.





Szükségem volt egy balerina cipőre, mivel a régi már tönkrement, úgyhogy kapva az alkalmon, hogy a H&M-be most 2.490 Ft-ba kerültek, kettőt is vettem.





Szintén 2.490 Ft-ba került ez a 7/8-os H&M nadrág, ami a vállfán borzalmasan néz ki, felvéve viszont már annál jobban (Bocsánat az arckifejezésért, nagyon reggel volt még :D). Tavaszra és őszre szuper lesz, mert nagyon jó kis könnyű, vékony anyagból készült.




Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én valaha kígyómintás ruhát fogok vásárolni, úgy voltam vele, hogy meghagyom őket az 50 feletti nagymamáknak. Ezt a H&M-es blúzt is csak a Húgom kedvéért próbáltam fel, de végül annyira megtetszett, hogy elhoztam. Fekete nadrággal és arany kiegészítőkkel szerintem szuper lesz. Egyébként ez is akciós volt, 2.000 Ft-ért vesztegették.




Végül, de nem utolsó sorban jöjjön ez a kék blézer, amit szintén a napokban sikerült kifognom a miskolci New Yorkerben akciósan. Utolsó darab volt és 2.990 Ft-ba került, ha jól emlékszem galambszürkében volt még egy 38-as és egy 40-es. 

Elég hosszú lett ez a bejegyzés, de végeredményben mindent nagyon jó áron sikerült beszereznem, és egyiket sem bánom így utólag. Szerintem szuperül kihasználható darabokat vettem, amik a már meglévő ruháimmal is jól kombinálhatóak majd. 

Ti miket vettetek mostanában? Elkezdtetek már a hűvösebb időkre vásárolni, vagy még 
inkább a nyári leárazott darabok között válogattok?

Címkék: , , , , ,

21 megjegyzés:

Időpont: 2012. augusztus 14. 16:32 , Blogger Rékus írta...

hú szuper dolgokat vettél :)
a szivecskés nyaklánc a kedvencem :)
http://vogueandlife.blogspot.hu/

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 16:56 , Blogger Laruska Bee írta...

Nagyon klassz dolgokat vettél, nekem a második nyaklánc és az arany táska a kedvencem. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 17:02 , Blogger Zsanett írta...

Mindig olyan szupi dolgokat kaparintasz meg rohadt jó áron :)

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 17:18 , Blogger hkorinna írta...

Nagyon szuper dolgokat vettél! Az első két nyaklánc nagyon tetszik, meg a shopper, és a kis C&A-s tatyó a kedvenceim! :) Nálam kb két hete volt a nagy bevásárlós poszt, most már próbálok az őszi cuccokra koncentrálni! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 18:00 , Blogger Nóra írta...

nagyon tetszenek,szép leszel az esküvőn :)

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 18:21 , Blogger zsanci írta...

nagyon szép a ruha :D és valamelyik nap én is jártam a KIK-ben, de én nem találtam értelmes nyakláncot :(

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 20:21 , Blogger Vattacukor írta...

A tollas nyakláncot és a kígyóbőr mintás kis tatyót én is megvettem, de még az akciózás előbbi szakaszában, így Te jóval jutányosabb áron zsákmányoltad :) Pesten nem merek ilyenekkel sokáig várni mert elviszik mire legközelebb arra járok. Amúgy minden tetszik amit vettél :) és csini ruhát választottál az esküvőre.

 
Időpont: 2012. augusztus 14. 20:34 , Blogger dyna írta...

az uccsó c&a-s nyaklánc tetszik a legjobban, az esküvői szettre pedig egészben is kíváncsi vagyok, nagyon csini leszel. ;)

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 15:38 , Blogger Réka Hegyes írta...

OMG!Egy olyat nem tudnék mondani, ami ne tetszene!:DNAgyon gyönyörűek!!:))

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:47 , Blogger Viki írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:48 , Blogger Viki írta...

Az arany táskát tarom én is az egyik legjobb fogásnak. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:48 , Blogger Viki írta...

Haha... lehet, hogy azért mert türelmesen kivárom, míg mindent szépen leáraznak. :D

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:49 , Blogger Viki írta...

Már most én is próbálom magam tartani az őszi listámhoz, de nem megy könnyen. :D

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:49 , Blogger Viki írta...

Jaaaaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:50 , Blogger Viki írta...

Hát ez nekem is kb. az évezred meglepetése volt. Bár mostanában találtam ott egy- két értékelhető darabot.

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:51 , Blogger Viki írta...

Köszi, örülök, hogy tetszenek. :) Abszolút megértem, hogy megvetted őket teljes áron. Legalább ennyi előnye van, ha vidéken lakik az ember, hogy sok minden megmarad a leárazásokra. :D

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:52 , Blogger Viki írta...

Köszi Dyna, mindenképpen hozok majd róla egészben is képeket. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 15. 22:53 , Blogger Viki írta...

:D Örülök, hogy tetszenek!

 
Időpont: 2012. augusztus 21. 20:06 , Blogger Elphe írta...

Húha örülök, hogy ráakadtam erre a posztra, mert tollas nyakláncot már régóta szeretnék. Ráadásul ilyen jó áron! Remélem lesz még a plázában!! 8)

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:04 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy segíthettem! :) Találtál végül tollas nyakláncot?

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 20:32 , Blogger Elphe írta...

Sajnos már nem maradt :((. De!! Helyette találtam egy elefántos fülbevalót, meg egy lóherés nyakláncot.;)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal