2014. július 29., kedd

HAVI KEDVENCEK | 2014. JÚLIUS


A július nálam most egyértelműen a minimalizmusról szólt, mind sminkben, mind arc- és testápolásban. Mivel elég sokat ingáztam Debrecen és az otthonom között, szinte mindig csak a legszükségesebb dolgok voltak nálam, úgyhogy a havi kedvenceim is többnyire az utazós neszesszerből kerültek ki. 


kedvenc nyári pirosítóim között is szerepelt a Bourjois 54 Rose Frisson pirosítója, amit még mindig az év egyik legjobb vételének tartok. Meglepően kevés kell belőle, hiszen nagyon pigmentált, és olyan friss, üde arcot varázsol, mintha éppen csak, hogy egy picit megkapott volna a nap. Amióta megvan, szinte kivétel nélkül minden nap ezt használom, és annyira megszerettem, hogy erősen gondolkodom azon, hogy beszerzek belőle egy másik színt is. 

Körömfronton a hónap első felében a Morgan Taylor Tropical Punch lakkja volt a favorit. Két héten keresztül minden nap ezt viseltem hol fehérrel, hol meg a Lovely lila homoklakkjával párosítva. Itt már írtam róla egyébként, és a véleményem azóta sem változott. Gyönyörű szín, kellemes állag és szuper tartósság, egyszóval maga a csoda. Aztán július közepén egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy pihentetem egy picit a körmeimet, úgyhogy megszabadultam a gél lakktól. Sajnos megint eléggé elvékonyodtak a körmeim, ezért a hónap második felében ismét elővettem az Alverde körömerősítő szérumját, meg a DM saját márkás Das Gesunde Plus vitaminjait, és próbáltam megerősíteni őket. Most már egész jó állapotban vannak, egy pár napja elkezdtem a Rimmel 14 napos Nail Rescue "programját" is, úgyhogy remélem hamarosan megint egészségesek lesznek a körmeim. 

Ahhoz képest, hogy júliusban már elég meleg volt, szinte minden nap viseltem sminket. Na persze nem egy komplett bulisminkben mászkáltam, általában csak szemceruzát (Alverde Kohj kajal 01 schwarz), szempillaspirált (Lovely False Lashes Mascara), alapozót (MAC Face and Body) és egy leheletnyi pirosítót (Bourjois Rose Frisson) viseltem. A Bourjois pirosító mellett az év második legjobb vétele a MAC Face and Body alapozója, ugyanis nagyon természetes hatást lehet vele elérni, és még a 30 fokban sem érzem azt, hogy fulladna alatta a bőröm. Hozzátéve mivel vízálló, kimondottan tartós is. Én nagyon megszerettem, és így utólag azt mondom, hogy abszolút megérte spórolni rá, mert nagyon kiadós, biztos vagyok benne, hogy pár évig ki fog tartani. 

Az utóbbi időben próbálom leszűkíteni az arctisztítók és arcápolók számát is. Egy ideig kizárólag olíva olajjal tisztítottam az arcomat (talán meglepő, de olyan könnyedén eltávolította a szempillaspirált is, hogy én csak ámultam), aztán pár hete rászoktam arra, hogy azokon a napokon, amikor sminket viselek, az Yves Rocher Pure System radírozós zseléjét használom esténként. Nagyon finom szemcséket tartalmaz egyébként, úgyhogy akár minden nap lehet használni, és kellemesen tisztít. Persze így is kell utána hidratálni, de szerencsére nincs az a feszülő érzés, mint a legtöbb lemosónál.





Próbáltátok már ezek közül a termékek közül valamelyiket? Nektek bevált? Mik voltak a kedvenceitek az elmúlt hónapban?




Címkék: , , , , , , , ,

2 megjegyzés:

Időpont: 2014. július 29. 10:12 , Blogger Anna írta...

A Bourjois pirosító nagyon szép. :)

 
Időpont: 2014. augusztus 14. 19:25 , Blogger Viki írta...

Egyszerűen mesés. Komolyan, ha csak egyetlen egy pirosítót választhatnék, tutira a Rose Frisson lenne az. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal