2014. június 16., hétfő

L'OREAL CASTING CREME GLOSS HAJSZÍNKRÉM


Ahogyan korábban már említettem Nektek, két hete szombaton jó pár bloggerina társaságában egy fantasztikus délelőttöt töltöttem a L'Oreal székházában egy hajfestési workshopon, ahol megismerkedhettünk a hajfestés rejtelmeivel, a különböző hajfestékekkel és a nap "főszereplőjével" a L'Oreal Casting Creme Gloss hajszínkrémmel. Nagyon sok izgalmas, számomra eddig ismeretlen dolog hangzott el, mind a hajfestéssel, mind a hajápolással kapcsolatban, amiket szeretnék most Veletek is megosztani. 

A workshop 10 órakor kezdődött, úgyhogy mivel korábban odaértünk, még volt időnk egy kis ismerkedésre, beszélgetésre. Jó volt végre találkozni azokkal a lányokkal, akiket eddig csak a képernyőn keresztül ismertem. A szervezők az első pillanattól kezdve nagyon figyelmesek voltak, pazar frissítőkkel és süteményekkel fogadtak minket.

Az előadás első részében a hajfestékek történelmével ismerkedtünk meg. Ti tudtátok, hogy 1928-ban dobták piacra az első gyors oxidációs hajfestéket, aminek 3 óra volt a hatóideje és a legkisebb túladagolás esetén is zöldre változtatta az ember haját? Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nem abba a korba születtem. :D 

Ezt követően a hajszál felépítéséről következett pár izgalmas információ. Nem szeretnék nagyon tudományos dolgokba belemenni, egy képet viszont mindenképpen mutatnék Nektek, ami számomra nagyon érdekes volt. Hogy miért? Eddig a hajbalzsamra úgy tekintettem, mint valami kifésülést könnyítő cucc, ami folyton csak elnehezítette a hajamat ezért egy jó darabig nem is használtam semmilyen hajra való dolgot a samponon kívül. Ez pedig, mint utólag kiderült elég rossz döntés volt. A hajszálakat ugyanis, ahogyan a képen is látjátok, a kutikula védi a káros behatások ellen, ami úgy simul a hajszál belsejére, mint a háztetőn a cserepek. Na most, amikor megmossuk a hajunkat, a kutikula a víz hatására "szétnyílik", mint egy szirom (talán ez a legmegfelelőbb szó rá), és ha nem zárjuk le (pl. pakolással vagy balzsammal), akkor az úgy is marad, és tulajdonképpen nem tudja ellátni a védelmező funkcióját. A tanulság tehát, hogy minden esetben használjatok balzsamot vagy pakolást a hajmosás végén, ha erős és egészséges hajkoronát szeretnétek.


A hajszál felépítését követően a L'Oreal különböző hajfestékeivel ismerkedtünk meg, köztük a Casting Creme Gloss hajszínkrémmel. Ez tulajdonképpen egy olyan színezőanyag, ami a tartós hajfestéssel ellentétben (amitől csak lenövesztéssel lehet teljesen megszabadulni) nagyjából 28 hajmosásig tartó eredményt biztosít, és csupán egy árnyalatot lehet vele világosítani (sötétíteni pedig hármat) a természetes hajszínünkön. Ez szerintem azért nagyon szuper, mert aki például (hozzám hasonlóan) nem szeretne drasztikus változást, csak egy kis fényt akar adni a hajának, tökéletes választás ez a tartós hajszínkrém. Mindemellett nem tartalmaz ammóniát sem, amiért tőlem jár egy plusz pont.

Ami számomra még nagyon hasznos információ volt, hogy az egyes hajfestékek dobozán található szám nem csupán egy azonosító, amellyel a termékeket kódolják, hanem segít annak a meghatározásában is, hogy az adott festékkel milyen színt fogunk elérni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy vásárlás előtt megnézzük ezt a számot, így sokkal könnyebben tudjuk majd kiválasztani a tökéletes árnyalatot. Na de nézzük is, hogy hogyan épül fel ez a számkód: 
  • Az első számjegy mindig a hajszín mélységét mutatja, azaz, hogy az adott festék mely természetes hajon használható. Itt egy 10 fokozatból álló skálát használnak, amin a 10-es a fekete, az 5-ös a világos barna és az 1-es a legvilágosabb szőke. Az alábbi kép alapján nagyjából mindenki be tudja lőni, hogy melyik kategóriába tartozik.

  • A további számok pedig a különböző árnyalatokat jelölik, amiből összesen 7-et különböztetnek meg. Értelemszerűen, amelyik szám előrébb van a dobozon látható kódszámban, az az árnyalat fog jobban érvényesülni.
    • 1: hamvas (kék)
    • 2: irizáló (opál)
    • 3: arany (sárga)
    • 4: réz (narancs)
    • 5: mahagóni (narancs-vörös)
    • 6: vörös
    • 7: matt (zöld)

Ezek alapján, ha nézzük az én választottamat, a 6354-es "sötét karamell" névre keresztelt hajszínkrémet, akkor ugye már be tudjuk azonosítani, hogy ez egy 6-os színmélységhez passzol, az árnyalatot tekintve pedig egy mahagóni beütésű aranyról van szó, amiben van egy kevéske rezes szín is.

Az előadások végén lehetőségünk volt ott helyben kipróbálni a Casting Creme Gloss hajfestékeket, és én (magam sem értem hogy, de) voltam olyan bátor, hogy az egyik kedves fodrászlánnyal befestettük a hajam. Egy picit izgultam, hogy lehet rossz döntés államvizsga előtt változtatni a hajszínemen, de mivel az előadás során többször is elhangzott, hogy ezzel olyan drasztikus változást nem lehet elérni, inkább csak egy kicsit felfrissíteni a hajszínt, végül is belementem. És szerencsére egyáltalán nem bántam meg, az ombrém ugyan eltűnt, de szerintem sokkal izgalmasabb lett így a hajam. Természetes fényben, ahol kijön az igazi ragyogása, még nem sikerült megörökíteni, de amint sikerül készítenem róla egy normális képet, mindenképpen megmutatom majd Nektek is.

Azoknak, akik eljutottak ennek a hosszú posztnak a végére, van egy kis meglepetésem. A L'Oreal ugyanis egy játékot szervez, amiben 500.000 Ft értékű ruhavásárlási utalványt lehet nyerni. A szabályok nagyon egyszerűek: alkoss csapatot barátnőiddel, akikkel együtt készülsz az esti partira, fessétek be egymás haját a Casting Creme Gloss tartós hajszínkrémeivel és örökítsétek meg a változást előtte-utána fotókon. Majd regisztráljatok július 31-ig a MyCasting oldalra, töltsétek fel a képeket, és gyűjtsétek ti össze a legtöbb szavazatot. Három témában lehet indulni a versenyen: Sunset beach party, Friday night fever és Oh-la-la Mademoiselle. A L'Oreal kedvcsinálóként készített egy videót is a játékhoz, amit szerintem érdemes megnézni, mert nagyon jópofa lett.




Én nagyon szépen köszönöm még egyszer a lehetőséget a szervezőknek. Igazán jól éreztem magam, és nagyon sok hasznos információval gazdagodtam, amiből remélem Nektek is át tudtam adni egy kicsit. :)



Ti, hogy álltok a hajfestékekkel? Szoktátok festeni a hajatokat? Ha igen, milyen típusú festéket szoktatok használni?




Címkék: , , ,

2 megjegyzés:

Időpont: 2014. június 18. 16:38 , Anonymous Nóra írta...

A jobb oldali kép láttán az első gondolatom az volt, hogy gyönyörű vagy, az írásaid alapján pedig segítőkész és kedves, tündéri. Bekövettelek Instagramon, az oldal pedig bekerült a könyvjelzők közé :D Remélem nem gond, hogy ide írtam. Puszi :)

 
Időpont: 2014. július 11. 18:53 , Blogger Viki írta...

Jajj, de drága vagy Nóri. Ez most felért egy hatalmas virtuális öleléssel, amit nagyon szépen köszönök Neked! ♥ Puszillak!

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal