2014. május 5., hétfő

ELFOGYTAK - 3.

Most jöttem rá, hogy nagyon rossz vagyok az elhasznált flakonok gyűjtögetésében, ugyanis a legutóbbi Elfogytak bejegyzés óta majdnem egy év telt el. Az utóbbi pár hétben viszont nagyjából egyszerre fogyott el itthon néhány dolog, úgyhogy úgy döntöttem ezekről megosztom a tapasztalataimat, hátha valakinek ez a plusz egy vélemény is számít majd a vásárlásnál.


Isana tejproteines krémtusfürdő
Korábban már említettem Nektek, hogy általában Baba tusfürdőket szoktam használni, de mivel azokkal sem vagyok maradéktalanul elégedett, a legutóbb úgy döntöttem, kipróbálok valami mást. A szobatársammal éppen a Rossmannban bóklásztunk, én pedig csak úgy kíváncsiságból megszaglásztam ezt az Isana tusfürdőt, és annyira megtetszett az illata meg ez a tejproteines dolog, hogy elhoztam. Ha jól emlékszem 300 Ft körül volt az ára, szóval egyáltalán nem vártam tőle túl nagy hidratálást, de végül abszolút pozitívan csalódtam benne. Nem mondom, hogy soha nem kellett testápolóznom utána, de sokkal kevésbé szárította a bőröm, mint például a Balea tusfürdői, pedig ha jól tudom, nagyjából azonos árkategóriában mozognak. Az illatát az utolsó cseppnél is imádtam, szóval elképzelhető, hogy a későbbiekben vissza fogok térni hozzá, már ha egyszer sikerül a végére érnem a Balea vérnarancsos tusfürdőjének, aminek borzasztó "illata" van használat közben.

Iseree vattapamacs
Nem tudom, hogy meséltem-e már Nektek a kedvenc vattapamacsomról, amihez a Lidl-ben lehet hozzájutni nagyjából 300 Ft-ért, de ha nem, akkor pont itt van az ideje. Elég gyakran lakkozom a körmeimet, úgyhogy egy kis túlzással mondhatni, ipari mennyiségben fogyasztom a vattakorongokat. Sokféle márkát kipróbáltam már, de amióta rátaláltam erre az Iseree márkájúra, csak ezt használom. Sokan biztosan azt gondoljátok, hogy ugyan már mi különbség lehet 2 vattakorong között, de higgyétek el, nagyon sok. Azt hiszem a legrosszabb, amit valaha próbáltam a Spar saját márkás vattakorongja volt, aminél alig vártam, hogy végre elfogyjon. Egyrészt baromi vékony volt, másrészt pedig a szélei nem voltak összedolgozva, így a vatta folyamatosan szétcsúszott és összeszöszölt mindent. Ehhez képest az Iseree korongjai nem sokkal vastagabbak ugyan, de olyan, mintha préselve lennének, így sokkal több körmöt meg lehet velük tisztítani. Emellett pedig, ami miatt én annyira imádom, hogy a szélei össze vannak nyomva, így esélye sincs a vattának kicsúszni. Ha még nem találtátok meg a tökéletes vattakorongot, bátran merem Nektek ajánlani ezt, mert ár/érték arányban szerintem verhetetlen.


Yves Rocher Tradition de Hammam tusfürdő
Még egy tavalyi törzsvásárlói képeslap ajándéka volt a Tradition de Hammam tusfürdő az Yves Rocher-ban, amit egyébként száraz bőrre ajánlanak. Az igazat megvallva a Krémmániás vélemények és az eredeti ára alapján én többet vártam volna tőle. Az illata fantasztikus, az tény, viszont más pozitívumot nem igazán tapasztaltam vele kapcsolatban. Az állaga rettentő sűrű, úgyhogy elég nehéz kinyerni a flakonból az anyagot, meg utána eloszlatni is. Én zuhanyzáshoz használtam fürdőpamaccsal, de valahogy sokkal nehezebben habzott fel, mint egy sima tusfürdő, és ezért mennyiségre is többet használtam belőle egyszerre. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy nekem úgy kiszárította a bőrömet, hogy utána az Yves Rocher zabjetes testápolója sem tudott mit kezdeni vele. Egy szó, mint száz, nekem zuhanyzáshoz nem igazán vált be, azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy fürdővízbe nyomva jobban működik. Minden esetre én biztos, hogy nem fogom újravásárolni, mert ezért az árért (ha jól emlékszem kb. 2000 Ft körül van a teljes ára) én sokkal többet várnék egy tusfürdőtől.

Yves Rocher selymes tápláló hajbalzsam száraz hajra
Nagyjából 3 hónapja kezdtem el használni az Yves Rocher száraz hajra való tápláló balzsamját és ezalatt az idő alatt sajnos nem sikerült annyira a szívembe zárni, mint amennyire szerettem volna. Mert az a helyzet, hogy egy száraz haj ennél több táplálást igényel. Legalábbis az enyém. Nyilván a szilikonmentesség is közrejátszik abban, hogy nem bontja olyan szépen a kócot, mint egy szilikonos hajbalzsam, de ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nem sok különbséget vettem észre a hajamon akkor amikor használtam, és akkor amikor éppen nem. Tény, hogy nem nehezültek el tőle a hajszálaim, viszont sajnos egyáltalán nem könnyítette meg a kifésülést sem, úgyhogy egy percig sem bánom, hogy végre sikerült elhasználnom. Egyelőre még gondolkodom, hogy maradjak-e továbbra is az Yves Rocher hajápoló termékeinél, mert az igazat megvallva egyiktől sem volt túlságosan elájulva, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem sikerült még megtalálni a nekem valót.

L'Oreal 3 az 1-ben micellás víz
Amikor megjelentek az első pozitív vélemények a L'Oreal micellás vizéről, úgy döntöttem én is teszek vele egy próbát. Főleg azért, mert azt vettem észre, hogy a nedves törlőkendős sminkeltávolítás hosszú távon kicsit sok volt a szempilláimnak, és ideje volt egy kicsit kíméletesebb megoldást találnom. A vízszerű kinézet miatt eléggé szkeptikus voltam, viszont éppen ezért volt óriási meglepetés, amikor egyetlen húzással szinte minden festéket eltávolított a szememről. Sokan panaszkodtak arra, hogy egy furcsa "filmszerű" réteget hagy maga után a bőrön, de szerencsére én ezt nem tapasztaltam, mondjuk utána szinte minden alkalommal megmostam az arcom a Bioderma Atoderm tisztítójával is. Amit még pozitívumként kiemelnék, az az, hogy egyáltalán nem szárítja a bőrt, pedig nekem néhány hónapja igencsak száraz a bőröm. Teljes áron 1600-1800 Ft környékén kapható a Rossmannban és a DM-ben, viszont elég sokszor van rá kedvezmény. Nekem nagyjából 1 hónappal ezelőtt fogyott el, és akkoriban éppen akciós volt a a Garnier micellás víz, ami ha jól tudom mennyiségre pont a duplája ennek, úgyhogy azóta azt használom. Az igazat megvallva nem sok különbséget vettem eddig észre a kettő között, úgyhogy ha ez a 400 ml elfogy, valószínűleg nem térek vissza a L'Orealhoz, hiszen azon kívül, hogy ez jóval drágább, teljesítményben semmivel sem jobb, mint a Garnier.



Ti használtátok, próbáltátok már ezek közül a termékek közül valamelyiket? Ha igen, milyenek a tapasztalataitok? 




Címkék: , , , , , , ,

8 megjegyzés:

Időpont: 2014. május 5. 21:03 , Blogger Kamilla írta...

Nekem is az Iseree vattakorongok a kedvenceim, még nem találtam jobbat :)

 
Időpont: 2014. május 5. 21:58 , Blogger B írta...

Én a YR tusfürdőt ecsettisztításra használom hasonló okokból. Azokat jól tisztítja és olyan mámoros illatuk van tőle, hogy mmmm :)

 
Időpont: 2014. május 6. 20:15 , Blogger Viki írta...

Jajj, nagyon örülök, hogy Neked is ennyire bevált. :)

 
Időpont: 2014. május 6. 20:16 , Blogger Viki írta...

Akkor úgy látszik nem bennem van a hiba. :D

 
Időpont: 2014. május 6. 21:51 , Blogger pampuska írta...

Szerintem is az Iserees korong a legjobb!Régóta csak azt használom! :)

 
Időpont: 2014. május 9. 21:05 , Anonymous Névtelen írta...

ha gond van avval,hogy kiszárítja a bőröd a szemlemosó,akkor én javasolnám,hogy krémállagú sminkelmosót válassz.. nekem abszolút bevállt,lehet csak én vagyok így evvel,hogy minden rögtön elsőre tökéletes,és nincs szükség ilyesfajta tesztelésekre,de évek óta a család a rossmannos kékupakos krémszemlemosót használja ami 600ft körül mozog.. van ami nagyobb kiszerelés jobb áron,de mi ezt szeretjük. sosem veszünk vizes alapút,az nagyon szárítja a bört.

 
Időpont: 2014. május 18. 11:50 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy Neked is ennyire bevált! :)

 
Időpont: 2014. május 18. 12:10 , Blogger Viki írta...

Köszönöm a tippet. :) Néhány hete olvastam pár cikket arról, hogy az olajjal való arctisztítás mennyire szuper, mert amellett, hogy szépen eltávolítja a sminket és mindenféle szennyeződést az arcról, kíméletes a bőrrel és nagyon jól hidratál is. Úgyhogy ezen felbuzdulva vettem egy üveg olíva olajat és pár napja már azzal mosok arcot. Egyelőre nagyon elégedett vagyok vele, ha hosszú távon is jól fog működni a dolog, mindenképpen írok majd róla részletesebben is. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal