Még a tavaszi kívánságlistás bejegyzésben említettem Nektek, hogy szeretném kipróbálni az otthoni fogfehérítést, úgyhogy egy ideje már valami jó kis fogfehérítő szettet kerestem. A Krémmániás vélemények alapján a
Crest tapaszai tűntek a legjobbnak, viszont egész jó értékeléseket kapott a
Plus White 5 perces szettje is, úgyhogy amint rendelhető lett az iHerb oldalán, azonnal le is adtam az első rendelésemet. És ha már ott voltam, körbenéztem az akciós dolgok között is, így egy egész jó kis csomag jött össze. A rendelést május 29-én adtam le, és ma, azaz pontosan két hét alatt ért ide. A rengeteg eBay-es rendelés után, ahol kb. egy hónapot kell várni egy-egy csomagra, ez szerintem több, mint jó. A szállításnál egyként többféle lehetőség közül is választhatunk, én a legolcsóbbat választottam, ami mellé nem jár követési szám, ez $4-ba került. Összességében az első vásárlóknak szóló kedvezménnyel és az egyéb akciók levonása után $12,90 fizettem, ami szerintem ennyi termékért nagyon baráti ár.
Ha valamelyik termék megtetszett, a nevére kattintva közvetlenül meg is tudjátok rendelni. És ha az első vásárlás alkalmával használjátok a PDP188 kódot, $40 felett 10$ kedvezményt, alatta pedig $5 kedvezményt kaptok a rendelésetek végösszegéből.
Tovább olvasom »Címkék: haul, iherb, online vásárlás, újdonság, webshop