2014. március 3., hétfő

LOVELY SNOW DUST - NR. 1.


A Lovely Snow Dust kollekció másik nagy durranása az Nr. 1. arany színű homoklakk, amihez már valamivel könnyebb volt hozzájutni, mint a fehér testvéréhez. Talán azért, mert a Moyrának is van hasonló színű sand lakkja, ami szintén elég kedvező áron kapható, nem úgy, mint például az OPI Honey Ryder. 



Ahogy a fenti képeken is látjátok, árnyékban egy picit tompább, "piszkos" arany színe van, napsütésben viszont feléled benne a rengeteg csillám és glitter, és csak úgy szikrázik ez a kis csoda. 

A fedőképességét tekintve jobban szerepelt, mint a fehér színű homoklakk, itt elég volt két réteg a tökéletes fedéshez. Szerencsére szuper gyorsan szárad minden réteg, úgyhogy ezt akár indulás előtt 10 perccel is nyugodtan használhatjuk, mert szinte lehetetlen belenyúlni.

Az ecset a szokásos, vastag és széles, amivel egy picit trükközni kell a körömágynál, de abszolút nem vészes.


Nekem nagyon tetszik, hogy az apró csillámok mellett nagyobb méretű glitterek is kerültek a lakkba, ha jól emlékszem sem a Moyra, sem az OPI arany homoklakkjában nincsenek ilyenek, úgyhogy emiatt nálam egyértelműen a Lovely a befutó. Ha jól emlékszem ezt is 500 Ft körüli áron lehet(ett) kapni a Rossmann drogériákban. Mivel tudom, hogy sokan erről a lakkról is lemaradtatok, a közelgő nyereményjátékban ebből is kerül majd egy a kis csomagba. 



NEKTEK, HOGY TETSZIK A LOVELY ARANY SZÍNŰ HOMOKLAKKJA? SIKERÜLT LECSAPNOTOK RÁ? SZERETITEK A HOMOK HATÁSÚ KÖRÖMLAKKOKAT? 





Címkék: , , , ,

4 megjegyzés:

Időpont: 2014. március 3. 11:37 , Blogger Queen of my mistakes írta...

Nagyon szép! :))

 
Időpont: 2014. március 3. 15:32 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

tetszik, tetszik. :)
be kéne már szereznem egy arany homoklakkot. :)

 
Időpont: 2014. március 7. 23:08 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy Neked is tetszik Mea! :)

 
Időpont: 2014. március 7. 23:09 , Blogger Viki írta...

Ha esetleg ezt nem sikerül "utolérned", nézz szét egy Moyra pulton, nekik is van hasonló arany homoklakkjuk egész baráti áron. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal