2013. október 22., kedd

Essence Gel nails at home



Korábban eléggé vegyes tapasztalataim voltak a tartós manikűrrel kapcsolatban. A gél lakk konkrétan papír vékonyságúra roncsolta a körmeimet, a shell lakk már kevésbé, viszont azt meg olyan ocsmány módon vitték fel a körmeimre, hogy szerintem én magam is szebben meg tudtam volna csinálni. Éppen ezért, amikor kiderült, hogy hamarosan az Essence-nél is lehet majd kapni gél lakkokat, hatalmas izgalommal, de talán annál is nagyobb fenntartással vártam, hogy ebből vajon mi fog kisülni. Végül amikor élőben is találkoztam velük, úgy döntöttem, adok nekik egy esélyt {pontosabban Anya beszélt rá, és felajánlotta, hogy megveszi nekem Karácsonyra, mivel jobb ötlete úgy sincs}. Azóta már a 2. manikűrt készítettem el vele, úgyhogy úgy gondoltam, ideje megosztanom Veletek is a tapasztalataimat. 

A glamour napi szerzeményes posztban már említettem, hogy a lámpát, a lemosót és a reszelőket én feleslegesnek tartottam megvenni. Egyrészt, mert 7 ezer Ft szerintem baromira drága egy ilyen lámpáért, amikor eBay-en már 3 ezerért is ki lehet fogni, másrészt nekünk van otthon egy arcszoláriumunk, ami tökéletes a gél lakk kötésére. A lemosóval szintén úgy voltam, hogy mivel elvileg bármilyen mezei acetonmentes körömlakklemosó megfelel a célra, abból pedig van otthon dögivel, nem költök rá külön és mivel szerencsére reszelőm is volt, azt sem kellett vennem. Így maradt a primer {kb. 850 Ft}, az alaplakk {990 Ft} és az átlátszó fedőlakk {990 Ft}. 





Mielőtt belevágtam volna a nagy gél lakkozásba, alaposan átolvasgattam a dobozokon lévő használati utasításokat, amik az igazat megvallva szerintem elég felületesek és pontatlanok. Itt például egyáltalán nem is említik, hogy a jobb tapadás érdekében célszerű lenne a primert is felvinni még az alaplakk előtt, és ha nem tudnám, hogy hogyan kell felépíteni egy gél lakkot, ez a "töröld át a körmeidet lemosóval" utasítás is elég félreérthető lenne. Éppen ezért leírom, én hogyan készítettem el a tartós manikűrt. 

1. Előkészítés 
Első lépésben formára reszeltem a körmeimet, majd lemostam a korábbi körömlakk maradványait. Miután ezzel megvoltam, hátratoltam a körömágynál lévő bőrt és igyekeztem minél jobban megtisztítani a körmeimet a fennmaradt bőrdarabkáktól, ezektől ugyanis sokkal hamarabb felválik a gél lakk. 

2. Primer
Ezt követően, a jobb tapadás érdekében, bufferrel egy kicsit felbolyhosítottam a körmeim felületét, majd minden ujjamra felvittem a primert. Ez egyébként nem olyan, mint egy sima körömlakk, hiszen felkenés után pár másodperc alatt teljesen megszárad, és olyan, mintha semmit nem is kentünk volna a körmeinkre. Minden esetre, még ha a dobozon nem is említik, én mindenképpen javaslom a megvételét, hiszen ez tényleg azt a célt szolgálja, hogy tartósabb legyen a manikűr. 

3. Alaplakk
Miután a primer "megszáradt" jöhet az alaplakk. Én az utasításokat követve először csak 4 körmömre vittem fel, a hüvelykujjat kihagyva, és azt javaslom, Ti is tegyetek így. Igaz, hogy picivel tovább tart, de így biztos, hogy minden körmön normálisan meg tud kötni a lakk. A lakk állaga egyébként nagyon sűrű, olyan, mint egy beszáradás előtt álló körömlakk, éppen ezért egy kicsit óvatosan kell vele bánni, hiszen ha túl sokat viszünk fel belőle, hajlamos a körmünk szélére "csúszni" és ott felgyűlni {a lenti képeken majd látjátok, hogy nekem is sikerült a kisujjamat elbénáznom}. A nagy ecset sem könnyíti meg a helyzetet, de egy kis gyakorlással bele lehet jönni. Arra viszont nagyon kell ügyelni, hogy csak a körmünkre kerüljön a lakkból, hiszen ha a bőrünkre is kenünk belőle, hamarabb fel fog válni. Éppen ezért, ha véletlenül "kimentünk a vonalból" lámpázás előtt törölgessük le óvatosan a felesleget a bőrünkről. Ezután tulajdonképpen semmi dolgunk nincs is, csak a lámpa alá tartani a körmeinket és várni 1-1 percet.

Az 1 perc letelte után áttöröltem a körmeimet acetonmentes körömlakklemosóval, hogy lejöjjön róluk a ragacsos felület. Nagyon fontos, hogy csak és kizárólag acetonmentes lemosót szabad használni a gél lakk építése közben, ugyanis az acetonos oldja, szóval azzal csak leszednénk, amit korábban már felépítettünk. Nem tudom, hogy egyedi eset-e, vagy más is tapasztalta, de én azt vettem észre, hogy miután letöröltem azt a ragacsos anyagot a körmeimről, összezsugorodott rajtuk a megkötött alaplakk. Nem látványosan, csak éppen annyira, hogy a körmeim végéről és a szélekről egy 1 mm-es sávban konkrétan eltűnt a lakk. A korábbi gél lakkozások során ilyet nem vettem észre, szóval elképzelhető, hogy a lakk hibája, de persze az is lehet, hogy csak az arcszoláriummal nem kompatibilis a dolog, és az Essence UV lámpája nem húzza össze a lakkot. Minden esetre én az áttörölgetés után felkentem még egy réteget az alaplakkból, majd újabb 1-1 percig lámpáztam a körmeimet. A végén természetesen most is áttöröltem őket acetonmentes lakklemosóval. 

5. Fedőlakk
Ha színes manikűrt szeretnénk, akkor az alaplakk kötése után, még a fedőlakk előtt kell azt felvinni. Én pont azért választottam az átlátszó lakkot, hogy bármilyen manikűrt el tudjak majd vele készíteni, most viszont úgy voltam vele, hogy nem szeretném 10 napig ugyan azt viselni a körmeimen, éppen ezért az alaplakk után én egyből a fedőlakkot vittem fel. Ennek is nagyon sűrű az állaga, szóval itt is oda kell figyelni arra, hogy kis mennyiséget vigyünk fel belőle, lehetőleg a köröm melletti bőrt elkerülve. A fedőlakkot az utasítástól eltérően én nem 1, hanem másfél percig lámpáztam, majd ugyan úgy ahogy az alaplakknál, kötés után itt is letöröltem róla a ragacsos anyagot. Így tulajdonképpen kaptam egy erős, áttetsző felületet, amit bárhogyan tudtam díszíteni. Első körben úgy voltam vele, hogy nem a bombabiztos Morgan Taylorral próbálom ki, hanem egy egyszerű Essence lakkot választottam hozzá, a vámpíros kollekció lilás beütésű 03-as True love-ját. A korábbiakhoz hasonlóan most is 2 réteget használtam belőle, plusz a gyűrűsujjamon még átszaladtam egy réteben az Essence Metal glam aranyos fedőlakkjával. 

A friss manikűrről sajnos nem készült kép, az egy héttel későbbiről viszont igen. Jól hallottátok, egy hétig volt fenn a körmeimen az Essence lakkja úgy, hogy igazság szerint még bírta volna tovább is, csak én hamarabb meguntam. A képeken majd látni fogjátok, hogy alig 1-2 helyen kopott meg a lakk, az is inkább csak a körömvégeken {gondolom a sok gépeléstől}. Persze ez alatt az egy hét alatt nem kíméltem őket, napi szinten mosogattam és kétszer még hajat is mostam, szóval engem abszolút lenyűgözött a teljesítménye.






Leválni szerencsére egyik körmömről sem vált le a géllakk, csupán a jobb kezemen 2 körömnél jött fel egy picit a széle, de így sem akadt bele semmibe és az egy hetet így is kibírta. Bevallom, egy kicsit féltem is attól, hogy ha ilyen bombabiztosan fenn tudnak lenni 7 napi, akkor hogy fogom majd tudni lerobbantani őket a körmeimről, viszont szerencsére ezzel egyáltalán nem volt probléma. Nagyon könnyen és kíméletesen el lehet távolítani, bármiféle körömlakklemosó nélkül is, egyszerűen csak le kell húzni a köröm felületéről. A korábbi gél lakkokat a celofános áztatás után is még órákig reszelgettem, mire normálisan lejöttek a körmömről, itt viszont szó sincs erről.

A későbbiekben úgy szeretném majd használni, hogy nem szedem le minden alkalommal a géllakkot, hanem csak a lenőtt részt pótolom, hogy időt, és anyagot spóroljak vele. Az elkészítse egyébként nem annyira vészesen hosszú, a formázástól a színes lakk száradásáig nekem nagyjából 1,5 órámba került, ez nem sokkal több, mint egy átlagos manikűrözés. A másfél hét tapasztalatai alapján én csak szuperlatívuszokban tudok az Essence gel nails at home-járól beszélni. Az ára szerintem teljesen baráti, egy sima körömlakk sem sokkal olcsóbb, a él lakkokról pedig már ne is beszéljünk. A körmöket nagyon jól megerősíti, a manikűr élettartamát pedig fényévekkel meghosszabbítja. Az elkészítése is gyerekjáték, egy-két próbálkozás után szerintem bárki belejön a használatába, úgyhogy én bátran merem ajánlani mindenkinek, engem ugyanis abszolút meggyőzött.



Mi a véleményetek a tartós manikűrről? Próbáltátok már az Essence gel nails at home gél lakkjait? Tervezitek a beszerzését?







Címkék: , , , , , ,

16 megjegyzés:

Időpont: 2013. október 22. 20:51 , Anonymous Névtelen írta...

De jó, hogy irtál róla, érdekes poszt volt. :)
Én nem szándékozom beszerezni, mert szeretem váltogatni a körmeim szinét, de a tartós manikhoz mindenképp jól jönne ez a szett :)

http://fairyland088.blogspot.hu/

 
Időpont: 2013. október 22. 20:58 , Blogger Miss Nobody - Kitti írta...

Köszönöm! Nagyon érdekelt már vélemény róla! Nekem is ez lesz a karácsonyi ajándékom! ;)

 
Időpont: 2013. október 22. 23:32 , Blogger PAncsi írta...

Igazán meggyőző az eredmény!
Tök jó, hogy így bevált, ajánlom majd az ismerősömnek, aki kérdezte, hogy próbáltam-e :-)

 
Időpont: 2013. október 23. 8:22 , Blogger sucika írta...

Remélem, hétvégén ráérsz! :) Kellene egy jó kis manikűr.

 
Időpont: 2013. október 23. 9:08 , Anonymous Névtelen írta...

Én is be akarom szerezni jövő hónapba szülinapomra :) Érdekes poszt volt, köszi hogy írtál róla, így még jobban meggyőztél meg kell vennem :)

 
Időpont: 2013. október 23. 11:16 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

na most már egyre erősebben gondolkozom rajta, én valószínűleg nem használnám, de anyának meg nővéremnek jó lenne. :)

 
Időpont: 2013. október 23. 11:16 , Blogger M. írta...

szuper lett! :)
ezt az arany fedőlakkot valahogy mindenki lilás/mályvás lakkon próbálja ki. :) Ingrid is hasonló alapra készítette, mint te :) nekem pedig egy CG mályvás lakk fölött tündököl. :)

 
Időpont: 2013. október 24. 21:39 , Blogger Unknown írta...

Szép lett. :) Én is gondolkodom rajta , hogy megvegyem-e , mert már unom ,hogy másnap pattog le a lakk a a körmömről :/. Vajon muszáj Essence primert használni ? Mert nekem van itthon műkörmös felszerelésem és nem szeretnék új primert venni ...:D

 
Időpont: 2013. október 24. 21:39 , Blogger Unknown írta...

Szép lett. :) Én is gondolkodom rajta , hogy megvegyem-e , mert már unom ,hogy másnap pattog le a lakk a a körmömről :/. Vajon muszáj Essence primert használni ? Mert nekem van itthon műkörmös felszerelésem és nem szeretnék új primert venni ...:D

 
Időpont: 2013. október 24. 22:01 , Blogger hkorinna írta...

Nagyon vártam már az első véleményeket róla, köszi, hogy megírtad ezt a posztot, nagyon meggyőzően hangzik! :) Nekem is gél lakk van a körmeimen, de manikűrösnél elég húzós az ára hosszútávon... :$$

 
Időpont: 2013. október 25. 10:43 , Anonymous Névtelen írta...

Nekem az jutott eszembe, hogy ha csak a primert venném meg és alákenném egy sima lakk alá, az vajon tartós lenne? Vagy a körömlakk se "ragadna" rá a primerre?

 
Időpont: 2013. október 27. 20:49 , Blogger Unknown írta...

Én úgy tudom, hogy sima lakk alá is lehet primert kenni és úgy elvileg tartósabb lesz a lakkozás. Érdemes kipróbálni szerintem :)

 
Időpont: 2013. október 27. 23:44 , Blogger Viki írta...

fairyland: Örülök, hogy hasznosnak találtad. :}

Miss Nobody - Kitti: Jujj, ez szupi. Remélem Te is nagyon fogod majd szeretni! :}

PAncsi: Szerintem bátran ajánlhatod, nekem legalábbis nagyon pozitív a véleményem róla. :}

sucika: Naná! ;}

Nail Judit: Szerintem nem fogod megbánni Judit! :}

Manna (mannakörmök): Nálad láttam azóta Instagramon a starter kit-et? :D

M.: Igen, tényleg vicces. Tuti, hogy ki fogom próbálni más alapszíneken is, de annyira rá vagyok kattanva most a lilára, hogy nem hagyattam ki. :D

Dora Somogyi: Szerintem jó hozzá bármilyen más primer is. Ennek az lehet a lényege, hogy zsírtalanítja a körmöd, és ettől jobban tapad majd rá a lakk. Szóval ebből kiindulva bármilyen zsírtalanító primer jó hozzá. :}

hkorinna: Az biztos, hogy hosszú távon mindenképpen jobban megéri egy ilyen szettbe beruházni, még akkor is, ha az Essence lámpát veszed meg hozzá, nem pedig egy eBay-est.

Névtelen: Elképzelhető, hogy a sima lakk élettartamát is meghosszabbítja, de igazából ez csak személyes vélemény. Fogalmam sincs, hogy valójában mit csinálna egy sima lakkal. :D

Hajnalka Dancsó: Köszi az infót Hajnalka. ;} Így akkor érdemes neki adni egy esélyt!

 
Időpont: 2013. október 28. 7:39 , Blogger Juju írta...

Örülök, hogy írtál erről, nagyon meggyőző. :) Már csak egy UV lámpát kéne beszereznem a körömlakkok beszerzése előtt. :) Szerinted olyan jó lenne, amibe 9W-os égő kell? :)

 
Időpont: 2013. október 30. 10:28 , Blogger Viki írta...

Juju: Sajna fogalmam sincs, hogy az Essence UV lámpája hány W-os, de legközelebb mindenképpen lecsekkolom a Rossmannban. Bér ehhez a részéhez nem értek, de szerintem hasonló teljesítményű lámpa kell hozzá, bár az is lehet, hogy a kisebb is jó, csak mondjuk tovább kell vele lámpázni.

 
Időpont: 2013. november 27. 16:36 , Blogger Bencivici írta...

Jó ez a kis cikk. :) Tuti beszerzem.
Akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy veszek egy UV lámpát, vagy ezt a LEDeset, csupán az árban lehet különbség, a lakk ugyanúgy megköt. jól gondolom?

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal