2014. január 18., szombat

NEW IN... #2.

Habár még csak 2 hét telt el a legutóbbi New in... poszt óta, mostanra megint összegyűlt pár újdonság, amit szeretnék Nektek is megmutatni. Van itt olyan, ami még decemberi szerzemény, és az előző posztból kimaradt, viszont mindenképpen szót érdemel, és teljesen friss dolog is: sminktermékek, ruhák és néhány termék a fürdőszobámból. 


Avon Sleep Serenity termékcsalád
Mostanában megint egyre jobban érdekelnek az Avon dolgai, és szinte minden katalógusban találok valami szuper akciót. Ezt a Sleep Serenity szettet azt hiszem még 2 kampánnyal ezelőtt rendeltem, nagyjából 1.700 Ft-ba került az alvást segítő spray, a balzsam és a fürdősó együtt. A fürdősón kívül már mindkét terméket tesztelgetem egy ideje és hát elég vegyesek a tapasztalataim velük kapcsolatban. A spray szerintem fantasztikus, imádom az illatát és engem tényleg megnyugtat. Nem tudom, hogy ettől tudok-e könnyebben aludni mostanában, vagy pedig azért mert kellőképpen elfáradok egész nap, minden esetre szorgosan fújkálom nap közben is, mert nagyon megkedveltem az illatát. A balzsamról már nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni, mert konkrétan semmiféle hatást nem tapasztaltam vele kapcsolatban. Az illata ennek is kellemes, bár fényévekkel visszafogottabb, mint a spray, szinte alig érezhető, és igazából hiába kentem a csuklómra, a halántékomra, semmi változást nem vettem észre. Elképzelhető, hogy csak nálam nem működik a dolog, de annak azért mindenképpen örülök, hogy legalább a spray bevált.


Avon Winter Cocon tusfürdő
Nos, ezzel az Avon-os tusfürdővel is sikerült egy picit befürödnöm, ugyanis a neve hallatán teljesen más illatra számítottam. Az esetek 99%-ban nem szoktam tusfürdőkkel kísérletezgetni, ugyanis van egy all time favourite-em, a Baba lanolinos tusfürdője, és szinte mindig azt használom. Most viszont sikerült erre a hangulatos kis névre elcsábulnom, aztán meg nagyot koppannom. Nem tudom, Nektek mi jut a Winter Cocon-ról az eszetekbe, meg arról, hogy vanília és szantálfa illata van, de nekem határozottan valami nagyon télies, nagyon karácsonyias, nagyon édeskés illat. Ehelyett viszont ez egy kifejezetten semleges, behatárolhatatlan illatú tusfürdő. A hidratáló hatásával nincs probléma, viszont az illatával kapcsolatban elég nagyot csalódtam, szerintem egy darabig most biztosan nem fogok így "vakon", név alapján tusfürdőt vásárolni. Egyébként ha jól emlékszem ez az 500 ml-es kiszerelés nagyjából 700 Ft-ba került.

Schauma kifésülést könnyítő spray
Nagyjából lassan 1,5 éve teljesen szilikonmentesen ápolom a hajam. Először az Alterra termékeivel próbálkoztam, de aztán hamar áttértem az Yves Rocher hajápolóira, ugyanis náluk nemcsak a samponok szilikonmentesek, hanem a balzsamoktól kezdve mindenféle hajápoló termék. Egészen mostanáig azzal nyugtattam magam, hogy teljesen normális dolog az, hogy állandóan kócolódik a hajam, hiszen hozzá kell szoknia ahhoz, hogy nem kap egy szilikonos "védőréteget", amitől ugye könnyebb lenne kifésülni. Mostanra viszont egy olyan szintre jutottam el, hogy konkrétan legalább 10 perc telik el azzal minden hajszárítás előtt, hogy a kócokat próbálom kiszedni a hajamból több-kevesebb sikerrel. Tudom, hogy az Yves Rocher-nak is van fésülést könnyítő spray-je, viszont a Krémmánián nem túl jó véleményeket olvastam róla, úgyhogy úgy döntöttem, félig-meddig feladom a teljes szilikonmentességet. A Rossmannban pedig pont akciós volt ez a Schauma, és mivel régen nagyon szerettem a termékeit, úgy döntöttem, elhozok belőle egyet. Már az első használat is nagyon pozitív volt, mert végre nem kellett a bontással szenvednem, remélem hosszú távon is megmarad ez a viszony.

Alverde makadámdiós testvaj
A Krémmánián mindenki ódákat zengett erről a testvajról, és mivel karácsony előtt ez is akciós volt a DM-ben, úgy döntöttem nem várok vele tovább, és kipróbálom. Persze nem sokkal ezután kaptam meg a Barátomtól a hatalmas Yves Rocher bio zabtejes csomagot, amiben testápoló és testvaj is volt, úgyhogy ezt egyelőre pihenőpályára tettem. Az illatát viszont már most imádom, remélem a hatása sem fog elmaradni.


Yves Rocher kókuszos ajakápoló
Ezt a kókuszos ajakápolót még karácsonyi ajándékba vásároltam, de persze pont akkor volt borzalmas állapotban a szám, amikor ezen kívül semmi más nem volt nálam, úgyhogy végül "beáldoztam". Az illata egyáltalán nem hivalkodó, sőt. Én szinte nem is nagyon érzek rajta semmit sem, pedig nagyon klassz lett volna egy tömény kókusz illatú ajakápoló, de mivel az üzletben megszaglásztam, tudtam mire számíthatok. Az ápoló hatása nekem nagyon bejön, nem az a nagyon zsíros, amit ha rákensz a szádra, olyan, mintha teljesen "elzárná a külvilágtól", hanem egy nagyon könnyed de mégis tápláló balzsam. És az ára is teljesen baráti, ha jól emlékszem nagyjából 600 Ft-ba kerül.

L'Occitane kézkrém
Ez a rózsaillatú L'Occitane mini kézkrém még a januári Marie Claire-hez járt ajándékba, és mivel imádom az újságot és már amúgy is nagyon régóta szerettem volna kipróbálni egy ilyen kézkrémet, nem gondolkodtam rajta túl sokat. Az illata elsőre nekem picit túl tömény (a Barátomnak sokadjára is :D), viszont egy kis idő elteltével már egészen szolid, és nem az a fojtogató rózsaillat, hanem valami egész kellemes. A hatásával abszolút elégedett vagyok, de nem érzem, hogy sokkal többet tudna, mint mondjuk az Yves Roscher bio zabtejes kézkrémem, úgyhogy emiatt nem bánom, hogy nincs a közelünkben L'Occitane üzlet (a többi terméke miatt viszont nagyon is).

DM Das Gesunde Plus orrkenőcs
A megfázásos időre készülve vettem ezt a saját márkás orrkenőcsöt a DM-ben, ha jól emlékszem 250 Ft-ra volt leakciózva. Szerencsére élesben még nem kellett használnom, de attól függetlenül persze hajtott a kíváncsiság, úgyhogy kipróbáltam. Az állaga elég sűrű, zsíros és olyan igazán táplálónak tűnik. Nekem a Neogranormon kenőcsre hasonlít egy picit, és még azt is megkockáztatom, hogy nem csak a kisebesedett, agyonfújkált nózit hozza rendbe, hanem más extrán száraz területet is. Remélem nem lesz rá szükség, de ha mégis, akkor jó szolgálatot fog tenni.


Catrice Prime and Fine highlighter
Erre a highlighterre még csak pár napja sikerült lecsapnom, úgyhogy messzemenő következtetéseket még nem tudtam levonni, de hamarosan mutatok róla több képet is, hiszen többek között most ezt is 699 Ft-os áron lehet megvásárolni a többi kivonuló termékkel együtt.

Catrice Defening pirosító - 050 Apropos Apricot
Most a körömlakk mániám mellett épp pirosító kattanásom van. A legutóbb beszerzett Lovely után nem tudtam leállni ezzel a csillogó finissel, és mivel a Catrice pirosítóiról sok jót hallottam, úgy döntöttem, teszek velük egy próbát. A Müllerben ez a narancsos-arany csillámos tetszett a legjobban a 6 közül, úgyhogy végül elhoztam. Ha szeretnétek, róla is hozok majd részletesebb tesztet, hiszen ő továbbra is az állandó szortiment része marad.

Catrice Camouflage Cream korrektor - 020 Light beige
Habár alapjáraton nincs sok pattanás az arcomon, mostanában megjelent egy-két csúnyább folt, amire mindenképpen szerettem volna valami gyors megoldást találni. A Catrice Camouflage korrektoráról szinte mindenki pozitívan vélekedik, úgyhogy végül mellette döntöttem. A színt egy picit nehéz volt eldönteni az erős neonfényben, de szerencsére úgy tűnik, sikerült eltalálnom az árnyalatot. Nagyon nagy reményeket fűzök hozzá, remélem tényleg olyan jó lesz, mint ahogy azt mások mondják.


Born Pretty Store nyomdalemezek
Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne néznék fel a Born Pretty Store-ra, ugyanis elég gyakran vannak náluk akciók, főleg a nyomdalemezekre. Ezt a 3 palettát is $1-ért sikerült megrendelnem, ami szerintem nagyon jó ár értük. Az egyiket már ki is próbáltam, itt megnézhetitek milyen kis cuki hópehely mintákat lehet vele varázsolni. A szállítás egyébként változó, 10 nap különbséggel adtam le két rendelést még Karácsony előtt (18-án) és mindkét csomag a héten jött meg, azt hiszem 1 nap eltéréssel. Viszont volt már példa arra is, hogy 1 hét alatt ideért valami, úgyhogy erre mindenképpen számítani kell. A tengerészes hangulatút itt találjátok, a norvég mintásat pedig ezen a linken tudjátok megvásárolni.


Lovely Gloss like gel fekete körömlakk - Nr. 34.
Egy jó ideje szerettem volna már valami rendes fekete körömlakkot venni, ugyanis eddig az Essence nyomdázós lakkjával dolgoztam, ami már szinte teljesen beszáradt. Ezt a Lovely darabot akciósan sikerült megszereznem még valamikor decemberben, azóta persze még egyszer sem került elő, de ha nem vettem volna meg, akkor tuti mindig ez kellett volna. Amint sikerült kicsit hosszabban is letesztelnem, mindenképpen írok majd róla.

Essence Color and go körömlakk - 142 Grey-t to be here
Ezt a lakkot a miskolci Müllerben sikerült kiszúrnom már a leakciózott termékek között. Első ránézésre csak egy szimpla szürke körömlakknak tűnt, amikor viszont közelebbről megláttam benne az apró arany és rózsaszínű "pelyheket", nem tudtam visszarakni a polcra. Tegnap már fel is kentem gyorsan, úgyhogy hamarosan hozok róla egy részletesebb posztot is, hátha valaki még gondolkodik a megvásárlásán.

Lora kék csillámos körömlakk
A múlt héten sikerült észrevennem a debreceni "Nagyállomáson" lévő Goods Market-ban, hogy egy halom Lora lakk 119 Ft-ra van leértékelve. Az idő szűke miatt végül csak ezt a csodaszép kék csillámos lakkot hoztam el, de elképzelhető, hogy még teszek egy kört.


Mango pénztárca
Jó régóta szerepelt már a kívánságlistámon egy szolid, letisztult de mégis kicsit különlegesebb fekete pénztárca, amit most a Mango leárazáson sikerült is megtalálnom. A webshopon keresztül rendeltem meg ezt a krokodilbőr hatású darabot és a debreceni üzletükben vettem át, így még a postázásért sem kellett külön fizetnem. Szerintem 2.495 Ft-ért bőven megérte, mert élőben is legalább olyan gyönyörű, mint a webshopos képeken.

New Yorker arany flitteres fekete loafer
Mivel az előző fekete H&M-es balerinámat úgy széthordtam, hogy a talpából már szinte semmi nem maradt, úgy készültem, hogy tavasszal muszáj lesz vennem egy újat. Időközben viszont változott a "program", ugyanis csütörtökön sikerült kiszúrnom a miskolci New Yorker-ben ezt a csodaszép loafert. Utolsó 39-es darab volt, úgyhogy tényleg nagy szerencsém volt vele, az pedig külön öröm, hogy olyan, mintha rám öntötték volna. Nem szorít, de nem is lötyög még csak egy picit sem, úgyhogy tényleg nagyon örülök neki, főleg 2.000 Ft-ért.


Decathlon lovaglócsizma
Akik már régebb óta követik a blogot, azok tudják, hogy régi nagy álmom volt egy piros Hunter gumicsizma, aztán amikor megláttam Roninál ezt a szépséges lovaglócsizmát, úgy döntöttem "beérem ezzel is", hiszen nem szívesen költenék több, mint 30 ezret egy gumicsizmára. Úgyhogy a legutóbb, amikor a Barátommal beugrottunk a Decathlonba gyorsan felpróbáltam. Először kicsit fura volt, nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, de végül a Barátom rábeszélt. Utólag végül is nem bántam meg, mert szerintem csodaszép, és nagyon jól passzol a bőrujjú ballonkabátomhoz is, úgyhogy már alig várom, hogy eljöjjön a tavaszi esős idő és hordhassam.

Lidl arany flitteres kötött pulóver
Régen sosem gondoltam volna, hogy valaha is fogok vásárolni ruhaneműt a Lidl-ben, de a legutóbbi fehér kötött pulcsi óta minden alkalommal átfutom az aktuális kínálatot ruha fronton is. Így sikerült rátalálnom erre a szépséges arany flitteres oversized fazonú pulcsira is, aminek az eleje picit rövidebb. A boltban persze nem volt lehetőségem felpróbálni, úgyhogy gondolkodtam is rajta rendesen, mert féltem, hogy túlságosan bő lesz, de végül mégiscsak elhoztam, és hát egyszerűen imádom. Azóta szinte le sem lehet robbantani rólam, és ami a vicces, hogy az egyik (fiú!) ismerősöm meg is dicsérte, hogy milyen szép ez a Zara pulcsi. Gondolhatjátok mennyire meglepődött, amikor elárultam neki, hogy a Lidl-ben vettem. :D


Heidi Adnum - A termékfotózás iskolája
Ezt a könyvet is Roninál láttam meg először, és mivel mostanában egyre jobban érdekel a fényképezés, gyorsan meg is rendeltem magamnak. Decemberben 2.700 Ft környékén lehetett megvásárolni a Líra könyváruházakban, és mivel a szállításnál a könyvesbolti átvételt jelöltem meg, még postaköltséget sem kellett fizetnem. Azóta már el is kezdtem lapozgatni, de sajnos a vizsgaidőszak miatt nem nagyon jut időm rá, úgy ahogy szeretném, viszont amit eddig láttam belőle, azt imádom. Azóta persze teljese ráfüggtem az ilyen könyvekre, úgyhogy ncore-ról már le is töltöttem egy jó adagot. Ha esetleg valakit érdekelne, de nincs ncore felhasználói fiókja, írjon egy emailt, és nagyon szívesen átküldöm őket. :)


Canon PowerShot SX500 IS
Mivel nemcsak elméletben szeretném hasznát venni az új ismereteknek, hanem általuk szeretnék szebb képeket is készíteni, szükségem volt egy komolyabb fényképezőgépre. Eddig egy egyszerű kompakt Kodak fényképezőgéppel készítettem a képeket a blogra is, amin csak automatikus beállítás volt, úgyhogy ott fejlődésre már nem nagyon volt lehetőség. A vásárlásnál tehát az egyik lényeges szempont (az ár mellett) az volt, hogy manuális beállítási lehetőség is legyen rajta. Hosszas nézelődést követően végül ezt a Canon PowerShot SX500 IS gépet választottam, ami egyébként már kifutó darab, szóval a megszerzése is egy kicsit körülményes volt, de végül is megérte. Sajnos vele sem volt még nagyon időm foglalkozni, úgyhogy ezek az első képek is elég kezdetlegesek, de bízom benne, hogy sok-sok gyakorlással majd szépen lassan belejövök a dologba. Csak legyek már túl az utolsó vizsgámon... :D



Ti miket vásároltatok mostanában? Ezek közül lecsaptatok valamire? Mi az, amit mindenképpen szeretnétek még beszerezni a leárazásokon?





Címkék: , , , , , , , , , , , ,

10 megjegyzés:

Időpont: 2014. január 18. 9:46 , Blogger Dii írta...

Az a loafer annyira szépséges és maga a kép is tök jó lett - gondolom nem véletlenül került ő a fejlécre :3 A Decathlonban decemberben én is szemeztem a lovaglócsizmákkal, de nem volt a méretemben, így egyhamar lebeszéltem róla magam. Viszont a Lidl-ben én is nézegettem egy ugyanilyen pulcsit :D A highlighter-ről meg nem is beszélve.. :P Szóval most úgy érzem, 'egy rugóra jár az agyunk'.
Jajj, hát nekem miért nem szólt senki, hogy a makadámdiós testvaj akciós? Pedig én nagyon szemmel követem a dolgokat. Habár a karácsonyi limitált kiadás után nem feltétlenül vettem volna meg, de nekem testápolóból nincs olyan, hogy elég.. :D A norvég mintás körömnyomda lemezzel meg alig várom a manikűröket, nagyon tetszik!

 
Időpont: 2014. január 18. 9:54 , Blogger sucika írta...

Pár? Én egy év alatt nem veszek ennyit! :)))

 
Időpont: 2014. január 18. 9:58 , Blogger Miss Nobody - Kitti írta...

Szuper jó dolgokat vettél, a gumicsizmával énis régóta szemezek, lehet hogy benézek én is végre a decatlonba! Amúgy köszi a régebbi tippet, a héten én is beszereztem a Douglas-os EsteeLauder szettet! Imádom!

 
Időpont: 2014. január 18. 11:09 , Blogger Viki írta...

Jajj, a miskolci Decathlonban össze vissza voltak pakolva a csizmák. Meg sem néztem a méretet, csak levettem egyet a 39-es sorról, és csak szenvedtem vele, mert nem akart feljönni a lábamra. Hát mondom ez nem lehet igaz, már megnézem, hogy tényleg 39-es- e, és kiderült, hogy 37-es volt. Utána persze az összes állványt végig kellett pakolgatnom, mire találtam egy jó méretet. Aztán kiderült, hogy a 39-es nagy, úgyhogy kezdhettem előröl az egészet. :D

 
Időpont: 2014. január 18. 11:15 , Blogger Viki írta...

Na jóóó, de ezeknek a nagy része már most közös használatú, a többi pedig végül úgy is Nálad fog kikötni. :)

 
Időpont: 2014. január 18. 11:15 , Blogger Viki írta...

Nagyon szívesen, örülök, hogy tudtam segíteni! :)

 
Időpont: 2014. január 18. 11:19 , Blogger Dii írta...

Ez de aranyos :3

 
Időpont: 2014. január 18. 15:55 , Blogger Gabica írta...

Lehet, hogy én romlottat fogtam ki az Alverde testvajból, mert valami elviselhetetlen szaga van... nagyon utáltam, de azért hébe-hóba elkenegettem, de csak a lábaimra, hogy jó messze legyen a szag az orromtól :D
A Schauma sprayt én is megvettem a Rossmannból, már régóta kinéztem :) eddig jónak tűnik. Az Yves Rocher-ból szerettem volna megvenni a hajvégápolójukat, de már nem volt, elfogyott mire mentem, pedig arról nagyon jókat olvastam.

 
Időpont: 2014. január 19. 12:22 , Blogger Viki írta...

Köszi Bianka, örülök, hogy tetszik. :)

 
Időpont: 2014. január 19. 12:24 , Blogger Viki írta...

Hűűű, ennek isteni illata van, pedig nagyon féltem tőle, hogy nem fog tetszeni.
Az Yves Rocher-tól nekem megvan az a krémes hajvégápoló, és nagyon szeretem. Hihetetlenül puhává varázsolja a hajvégeimet, pedig szegények már eléggé el vannak töredezve.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal