2014. január 8., szerda

Ételrendelés egyszerűen: Foodpanda


A mostani bejegyzés témája egy kicsit rendhagyó lesz, ugyanis nem egy kifejezetten beauty dolgot szeretnék Nektek megmutatni, de mivel szerintem egy szuper kezdeményezésről van szó, úgy gondolom, hogy mindenképpen megérdemel egy kis figyelmet. Ez pedig nem más, mint egy új online ételrendelő oldal, a Foodpanda, ami tulajdonképpen gyűjtőoldalként működik. Ha kíváncsiak vagytok, miben rejlik a különlegessége, kattintsatok a tovább olvasom-ra. :)

Akik régebb óta követik a blogot, azok tudják, hogy már több, mint 5 éve Debrecenben tanulok és ott is lakom egy egyetemi kollégiumban, 3 szuper csajszi társaságában. Hiába mindannyian viszünk otthonról elemózsiát, sokszor ránk tör, hogy úgy ennénk valami "nem házi kosztot". Ilyenkor átnyálazzuk a koli portáján lévő összes pizzás szórólapot (mert általában csak ilyen van) és gyorsan rendelünk is valamit. Majd amikor kihozzák és elkezdünk falatozni, jön az a rész, hogy "hát lehet, hogy inkább kínait kellett volna rendelni". Na többek között ilyen esetek elkerülésére jött létre a Foodpanda. Itt ugyanis, ha megadjuk, hogy éppen melyik városban vagyunk, rengeteg környékbeli étterem ajánlata közül tudunk válogatni. Mindjárt meg is mutatom, hogy hogyan.


Miután a nyitóoldalon megadtuk, hogy éppen hol vagyunk és rámentünk az "Éttermek keresése" gombra, Debrecen esetében ez az oldal nyílik meg előttünk. A mi környékünkön 12 éttermet talált, ahonnan tudunk pizzát, sushit, kínai, thai, amerikai vagy magyar kaját, hambugert és gyrost is rendelni, szóval tulajdonképpen bármit, amit csak szeretnénk. Szerintem ez azért nagyon jó, mert így, hogy egyszerre látjuk az összes lehetőséget, kisebb esélye lesz annak, hogy utólag jövünk rá, hogy mást kellett volna rendelnünk. Ha szeretnénk megnézni egy-egy étterem kínálatát, egyszerűen kattintsunk a "Mutasd az étlapot" gombra.


Az én egyik nagy kedvencem a Don Giovanni pizzéria, és úgy látszik másoké is, ugyanis eddig csupa 5-öst kapott. A részletes értékeléseket egyébként a "Visszajelzések" fül alatt el tudjuk olvasni. Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én ezeket mindig szeretem elolvasgatni rendelés előtt, mert így nyugodt vagyok, hogy normális kaját kapok, nem pedig egy szivacsszerű tésztát, 0 feltéttel.

A visszajelzések mellett végigböngészhetjük az étlapot, és további információkat olvashatunk el az adott étteremről a szállítási díjaktól kezdve, a kiszállítás időtartamán át egészen a fizetési módig. De persze nemcsak tájékozódni tudunk a Foodpandán, hanem a rendelésünket is leadhatjuk rajta keresztül.

Nem tudom, hogy korábban voltak-e már hasonló oldalak, én minden esetre nagyon örülök a Foodpandának, és annak is, hogy ezentúl egyszerre láthatom az összes rendelési lehetőséget. Ha legközelebb Debrecenben leszek, biztos, hogy ki fogom próbálni. Remélem Ti sem bántátok ezt a kis kitekintőt, és volt olyan, akinek tudtam segíteni vagy újat mutatni ezzel a kis ajánlóval. :)



Ti szoktatok online ételt rendelni? Melyik a kedvenc helyetek?



Facebook  |  Bloglovin  |  Pinterest  |  Instagram



Címkék: , ,

1 megjegyzés:

Időpont: 2014. január 8. 13:00 , Blogger Sophie írta...

óó Viki, köszi a tippet :D én ajánlom neked a netpincer.hu-t, ott még több éttermet találsz, ami házhoz szállít Debrecenben :) (a Pizza di Casa pizzája nagyon finom :D)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal