2013. november 3., vasárnap

Hasonmások 15.

Jó másfél hónappal ezelőtt volt az utolsó Hasonmások poszt, azóta pedig ismét sikerült összegyűjtenem néhány pénztárcabarát terméket. A mai válogatásban a H&M, a Pull&Bear és a Stradivarius kínálatából szemezgettem ruhákat, kiegészítőket és ékszereket. Remélem lesz olyan, akinek sikerül velük egy pár kívánságlistás tételt kipipálni. :)


1. Műbőr szoknya


A hideg idő beköszöntével előkerülnek a szekrény mélyéről a bőrből készült ruhadarabok is. Idén már nemcsak szoknyák és nadrágok készülnek műbőrből, hanem a kabátokat is gyakran "díszítik" ezzel az anyaggal. A boltokban gyakran elég borsos áron lehet hozzájutni az igazán szép darabokhoz, ezért érdemes szétnézni eBay-en, vagy akár turkálókban is. Nekem tavaly pár száz forintért sikerült hozzájutnom egy nagyon szép műbőr ceruzaszoknyához, úgyhogy abszolút nem reménytelen a helyzet. Ezt a H&M-es darabot egyébként 6 ezer forintért találjátok meg az boltokban.


2. Hosszított derekú kapucni felső


Az eBay-ről már tavaly is rengeteg hasonló fazonú pulóvert lehetett rendelni a leopárdostól kezdve egészen ezekig a kislányosabb mackós pulcsikig. Én már akkor is szemeztem velük, de végül úgy voltam vele, hogy "játszós" felsőből van elég itthon, a lakáson kívül pedig nem valószínű, hogy felvettem volna, úgyhogy végül lemondtam róla. Most viszont már a H&M-nél is lehet kapni ilyen hosszított derekú meleg pulóvert, persze az eBay-es darab többszöröséért. Én ha beruháznék egyre, akkor az tuti a mackós lenne, mert szerintem az sokkal aranyosabb.


3. Baseball felső


Ezek a baseball felsők már tavaly is elárasztották a boltok polcait, de nekem azóta sem sikerült túlságosan megbarátkoznom velük. Akinek viszont bejön ez a stílus, az több lelőhelyről is beszerezheti a kiszemelt darabot. A Pull&Bear-ben közel 9 ezer forintért, míg eBay-en akár 3 ezerért is kifoghatunk egyet. Én az igazat megvallva nem sok különbséget látok a két pulcsi között, talán annyi, hogy az eBay-es a piros szín miatt valamivel lányosabbnak tűnik, mint a Pull&Bear-es darab.


4. Statement fonott nyaklánc


A statement nyakláncok még mindig ugyanakkora (ha nem nagyobb) népszerűségnek örvendenek, mint néhány hónappal ezelőtt. A webshopok telis-tele vannak ezekkel a hatalmas ékszerekkel, aminek én nagyon örülök, mert egy-egy ilyen nyaklánccal a legunalmasabb felsőket is villámgyorsan fel lehet dobni. Arról nem is beszélve, hogy a régebbi ruháinknak is teljesen új megjelenést tudunk velük kölcsönözni. Ez a szalaggal díszített darab már jó ideje kapható az eBay-en több színvariációban, és most a Stradivarius üzleteiben is megtaláljuk szinte ugyan azt feketében. Tény, hogy nem olyan vészesen drága a Stradivarius nyaklánca sem, de ha van időnk kivárni a 3-4 hetes szállítási időt, szerintem érdemesebb megrendelni eBay-ről, hiszen innen akár 5 különböző színűt is választhatunk ugyanannyiért. 


4. Vastag aranybetétes öv


A nagy eBay fanoknak szintén nem újdonság ez a vastag aranybetétes öv, hiszen ott már hónapokkal ezelőtt hozzá lehetett jutni többféle vastagságban. Most viszont már nem kell rá heteket várnunk, hiszen a H&M-ben is lehet venni, igaz, több, mint dupla annyiért. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy ha valaki nem szeretne majd' 4 ezer forintot kiadni egy ilyen övért, és tud rá várni pár hetet, akkor érdemesebb eBay-ről megrendelni, ahol egyébként a feketén kívül bézs és barna színekben is meg lehet vásárolni.



Nektek, hogy tetszik az eheti válogatás? Melyik a kedvencetek? Van köztük olyan, amit már korábban kinéztetek magatoknak? Vagy esetleg amelyiket már be is szereztétek?





Címkék: , , , , , ,

6 megjegyzés:

Időpont: 2013. november 3. 13:49 , Blogger Lora írta...

a 4-es fonott nyaklánc 1300-1500 ft körül van! :) sajna, bár még ígyis bőven a stradis alatt van az ára. régóta szemezek vele, szerintem fogok előbb-utóbb vmien színűt rendelni, csak azt nem tudom eldönteni, melyiket.

 
Időpont: 2013. november 3. 14:07 , Blogger Anna írta...

Az a bőr miniszoknya nagyon teszik, bár amikor a H&M-ben nézegettem sajnos csak nagyobb méretet találtam belőle. :-/
Nálam is volt hasonló bejegyzés a héten, ha gondolod nézd meg. :) http://moonangelstories.blogspot.hu/2013/11/copy-cat-valogatas.html

 
Időpont: 2013. november 3. 15:32 , Blogger Dóri RFB írta...

Régóta kerestem ilyen aranybetétes övet, de eddig mindig sajnáltam érte a pénzt, ez az ebayes változat viszont elég kedvező, köszi! :)

 
Időpont: 2013. november 3. 18:53 , Blogger Gabica írta...

A nyaklánc és a macis pulcsi is nagyon tetszik, ja és a műbőr szoknya is! :) Már hiányoltam ezt a posztot, nagyon szeretem! :)

 
Időpont: 2013. november 4. 9:48 , Blogger Viki írta...

Lora: Köszi Lora! Utólag vettem észre, hogy úgy néztem az árat, hogy nem volt kijelölve a nyaklánc. :D Én ha rendelnék, biztos ilyen sötétebb, semleges színűt választanék, ami mindenhez passzol. :)

Moon Angel: Hűűű, nagyon szuper ez a szett, amit összeállítottál, és az árkülönbségek is nagyon komolyak! :)

csillagbogyo: Nagyon szívesen, örülök, hogy tudtam segíteni! :)

Gabica: Jajj de aranyos vagy! Igyekszem most már gyakrabban jönni vele. :)

 
Időpont: 2013. november 5. 9:53 , Blogger pampuska írta...

Ezeket a bejegyzéseket még mindig nagyon imádom !!! :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal