2012. augusztus 17., péntek

Napi köröm - Esküvőre



Említettem már Nektek, hogy szeptemberbe esküvőre vagyunk hivatalosak a barátommal, és mivel a ruha már megvan, elkezdtem agyalni, hogy milyen manikűr passzolna hozzá, ami visszafogott, mégis elegáns. A ruhában a bézs és a fekete fog dominálni, kiegészítőknek pedig arany színű ékszereket és egy arany kézitáskát választottam. Szerettem volna, ha a körmeimen is valami hasonló köszön vissza, így született meg ez a manikűr. Még nem biztos, hogy ez lesz a végleges, de addig is egy "biztos pontnak" már jó. :)

Ahogyan az első képen is láthatjátok, a tegnap bemutatott, eBayről rendelt fehér körömvégeket használtam a körmeim elkészítéséhez. Miután felragasztottam a körömvégeket, hozzáreszeltem őket a saját körmeimhez, hogy ne legyen olyan látványos az átmenet, majd jött egy réteg az Essence BTGN fedőlakkjából. (Most az alaplakkot kihagytam, mert a legutóbb is bebuborékosodott.) Ezután húztam egy vékony csíkot az átlátszó lakkal, amibe a ceruza segítségével belenyomkodtam a kis aranylemezkéket. Végül pedig egy újabb réteg fedőlakkal átmentem a körmeimen, és már kész is voltam. 







Nektek, hogy tetszik? Szerintetek jó választás lenne az esküvőre?

Címkék: , , , , , ,

34 megjegyzés:

Időpont: 2012. augusztus 17. 12:30 , Blogger dyna írta...

nekem nagyon tetszik és ha nem tudnám, h ilyen ügyes lány vagy, biztos azt hinném, h körmös csinálta! ;)
jó választás! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 12:32 , Blogger Nita írta...

Nagyon szép, szerintem teljesen jó lesz az esküvőre...elegáns de nem túl feltűnő.Ügyes vagy! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 12:40 , Blogger Super Sweet írta...

Tényleg nagyon szép:) ügyes vagy

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 13:34 , Blogger Rékus írta...

nagyon széép :)
http://vogueandlife.blogspot.hu/2012/08/ootd-csak-lazan.html

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 13:57 , Blogger Eri Nails írta...

Nekem is tetszik! Szép! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 14:47 , Blogger PAncsi írta...

Tetszik, szép lett!
Olyannyira, hogy gondolkodóba estem, kell-e nekem is ez a fehér körömvég készlet... :-)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 14:53 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Hú de szép lett! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 15:36 , Anonymous Névtelen írta...

Ó, annyira aranyos!
Egyébként is annyira szépen fested ki a körmöd!:)
http://reka-hegyes-s-polyvore.blogspot.hu/

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:56 , Blogger Viki írta...

Tényleg? El sem hiszed, milyen jól esik ezt hallani! Köszönöm. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:57 , Blogger Viki írta...

Köszönöm Nita, örülök, hogy így gondolod! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:57 , Blogger Viki írta...

Köszi, aranyos vagy! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:57 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszik! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:58 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, nagyon aranyos vagy! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:59 , Blogger Viki írta...

Nahát, örülök, hogy sikerült gondolkodóba ejtenem. :D

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 16:59 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik Viktória! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 17:00 , Blogger Viki írta...

Jajj, nagyon aranyos vagy Réka, köszi. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 17:01 , Blogger Zitu írta...

Nagyon szép lett,olyan kis elegáns,óóó és a körömvégek már is a kosaramban landoltak:D

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 19:48 , Blogger AA-dmin írta...

Szuper lett!

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 20:11 , Blogger kéty^^ írta...

nagyon jó lett..és tényleg úgy néz ki mintha egy manikűrös csinálta volna :PP

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 22:59 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszik Zitu. :) Remélem Neked is be fognak válni. :D

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 22:59 , Blogger Viki írta...

Köszönöm. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 17. 23:01 , Blogger Viki írta...

Köszi. :) Igaz, hogy a jobb kezemmel megszenvedtem egy jó 20 percet, mire felkerültek a kis arany lemezkék, de megérte. :D

 
Időpont: 2012. augusztus 18. 12:02 , Blogger hkorinna írta...

Nagyon szép, gyönyörű és visszafogott! Szerintem szupi lenne az esküvőre! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 18. 13:09 , Anonymous Kitti írta...

nagyon szép lett. szeretem a blogodat! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 18. 20:51 , Blogger Unknown írta...

nagyon jó lett :) sztem tökélete választás lenne :)
fashionparade-fanny.blogspot.com

 
Időpont: 2012. augusztus 19. 8:43 , Blogger Bergamott írta...

Nagyon szép, és annyira kiemeli a kezed, hogy szerintem más dísz a kezeden már túlzás lenne, legalábbis vesztene a hangsúlyából, amiért kár lenne. Legfeljebb egy nagyon egyszerű gyűrű fér még mellé.

 
Időpont: 2012. augusztus 19. 21:51 , Blogger Nóra írta...

nagyon nagyon tetszik :)

 
Időpont: 2012. augusztus 20. 15:22 , Blogger Nóri írta...

Nagyon szép! :) Egyszerű, de nagyszerű! :D

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:00 , Blogger Viki írta...

Köszönöm Korinna, örülök, hogy így gondolod! :)

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:00 , Blogger Viki írta...

Jajjj, nagyon aranyos vagy Kitti, nem is tudod, milyen jól esik ezt hallani. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:01 , Blogger Viki írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:03 , Blogger Viki írta...

Köszönöm Bergamott, nagyon örülök, hogy Neked is tetszik. :) Még nem tudom, hogy melyik/mennyi ékszert fogok viselni, de ehhez valóban egy nagyon szolid gyűrű illik. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:03 , Blogger Viki írta...

Köszi Nóra. :)

 
Időpont: 2012. augusztus 23. 9:04 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal