2012. május 5., szombat

Szombati TOP 5 - Sorozat



Az eheti téma a kedvenc sorozataim lesznek. Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de mindig van egy-két olyan kedvencem, amit végtelenségig tudnék nézni. Bár ez többnyire időfüggő is (mármint a függőség), ha rátalálok valamire, és nincs semmi dolgom, akár egész napokat is képes vagyok sorozatok nézésével tölteni... bár ilyen azért elég ritkán fordul elő, főleg mostanában.


No.1.: Gossip Girl - A pletykafészek


Legalább már vagy háromszor elkezdtem megnézni, de a 3. évad környékén mindig leragadtam. Nem is tudom, hogy hogy, de valahogy olyankorra gyűltek össze körülöttem a dolgok, amik miatt hanyagolnom kellett a sorozatot. De ha addig élek is, egyszer végignézem az összes létező részt. Imádom benne a ruhákat, a színészeket, és azt, hogy az egész olyan igazinak tűnik. Nagyon tetszik benne az, hogy közvetlenül mutatja be azt a felszínes világot, amiben élünk. Lehet, hogy a közvetlen környezetünkben nem jelennek meg olyan helyzetek, mint amilyenek a filmben, de én egyre inkább azt veszem észre, hogy a világ tényleg kezd olyanná válni, mint amit a sorozatban látunk. Tele van goromba, fölényeskedő, beképzelt emberrel, akik Blaire Waldorfnak képzelik magukat, és azt hiszik, hogy övék a világ. 


No.2.: Desperate Housewives - Született feleségek


Imádom ezt a sorozatot, azóta, hogy megnéztem az első részt. Fordulatos, tele van izgalmakkal, és nagyon nőcis. A kedvenc karakterem Gabrielle, ő áll hozzám a legközelebb. Sajnos már elérkezett a befejező, 8. évadához a sorozat, amit én nagyon sajnálok, mert ebből szerintem nem tudnának annyi részt forgatni, hogy én megunjam. 


No.3.: Dr. House


Alapjában véve nem vagyok oda a kórházas sorozatokért, de ez az egy kivételt képez ez alól, valószínűleg a főszereplő, House miatt. A való életben biztosan nem tudnék egy ilyen embert magam mellett elviselni, aki ennyire élesen oda tudja mondani, amit gondol, de tévéképernyőn keresztül baromira tetszik a bunkó, nagyképű, egoista stílusa. Mellesleg, szerintem elég jól néz ki. 


No.4.: Family Guy


Eleinte utáltam, mert a barátom folyton ezt nézte, aztán miután megnéztem belőle 1-2 részt, egyre jobban tetszett. Hihetetlenül jók a poénok, és nagyon sok elgondolkodtató rész van benne a mai társadalommal kapcsolatban. Ami pedig külön kiemelendő, hogy ez az egyetlen külföldi sorozat, ami számomra sokkal élvezhetőbb szinkronosan, mint eredeti nyelven.


No.5.: Glee


Ciki vagy sem, én nagyon odáig vagyok a Glee-ért. Alapból is imádom a zenés- éneklős filmeket, és a musicaleket, úgyhogy nálam már csak ezért is telitalálat ez a sorozat. Minden rész más zenei stílusra épül, és tulajdonképpen az olyan nagy ikonokat veszi sorra, mint Madonna, Britney Spears vagy éppen Lady Gaga. Szuperek a dalok, a jelmezek és a koreográfiák is. A kedvenc karakterem Sue, a tornatanárnő, aki folyamatosan azon ügyködik, hogy keresztbe tegyen a kórusnak, és akit kizárólag melegítőben lehet látni a sorozatban. Az egyik részben feleségül ment saját magához, természetesen melegítőben.

Nektek melyik a kedvenc sorozatotok? Ismeritek/nézitek ezek közül valamelyiket?


17 megjegyzés:

  1. Gossip Girl-t az első három évadig imádtam,utána valahogy alább hagyott a lelkesedésem, a 4. évad felénél fel is adtam a nézését.A Született feleségek örök szerelem,nem tudom megunni,dvd-ket rongyosra néztem már:)Nekem mind a 4 feleség nagyon szimpi,na meg Edie-t bírtam nagyon,sajnáltam is mikor kiírták.Oh és a nagy kedvenceim a melegpár Bob és Lee,ők annyira cukik:)Nagyon sajnálom én is,hogy vége lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húú, Edie-t én is nagyon bírtam, hatalmas karakter volt. :D Nem tudom egyébként, hogy más férfiak, hogy állnak született feleségekkel, de a barátom imádta, mindig közös program volt nálunk. :D

      Törlés
  2. New Girl-t még nagyon ajánlom, eszméletlen az a sorozat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen utánanézek, köszi. :)

      Törlés
  3. Hű- na már megint egy tök más listám lenne:D Amúgy szerintem a GG pont hogy sehol nem reális, még ha Blairnek képzelnék magukat, de inkább proli ribik vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És Neked, hogy alakulna a lista? :D Hát itt nálunk öntudatos "loisz vottyon" tulajdonosok rohangálnak mindenfelé, akik azt hiszik, hogy azért mert egy gagyi LV-t hordoznak a kezükben, övék a világ. Nincs bajom azokkal, akik replikát vesznek, ha valakinek tetszik, hordja nyugodtan, de ettől még nem kellene mellé 2 méteres arcot növeszteni.

      Törlés
    2. Igen, "vutyon", meg MY77 :DDD Ez valahogy nem hangzik túl Blair szerűnek:DD

      Hát hm, jó kérdés... Első mindenképpen a Csillagkapu. Aztán szerintem sorrend nékül 24, Kés alatt, V, calfornication, friends... :)

      Törlés
    3. Plusz Skins 1-2, a többi rémes, már tiszta szappanopera, az első kettő na az az amire én azt mondom hogy reális mindennapi emberek (külsőre, belsőre, nem különlegesen szép vagy ronda vagy gazdag vagy szegény stb egyik sem, nincsenek sarkítva a dolgok), hétköznapi sztorik...:D

      Törlés
  4. Én régen imádtam a sorozatokat, de mostanában egyik sem tudott lekötni. GG-ből is meg volt 2 évad, aztán ennyi. Viiiiszont a Once upon a time, na most az a legújabb kedvenc, csak sajna úgyis, hogy csak napi 1 részt engedélyeztem magamnak megnéztem már az összes részt. Ha csíped a meséket, akkor csak ajánlani tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről a Once upon a time-ról már olvastam valahol, de átsiklottam felette. Viszont mivel nagyon szeretem a meséket, mindenképpen bele fogok nézni. Köszönöm a tippet. :)

      Törlés
  5. Nekem a Dr. House a 3-4. évadig nagyon tetszett, utána ráuntam. Amit még szeretek az Monk és az Angyali érintés, na meg Agatha Christie könyveiből készült krimik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sose tudnék ráunni a Dr. House-ra. :)

      Törlés
    2. Azt én is nagyon meguntam. UUUGGYYANAZ minden rész. Dráma, de jön a beteg, jaj, mibaja lehet, hű megvan a megoldás, javul, romlik, ja hogy ez mégsem az?, úristen haldoklik!, house megoldja, a végén egy kis dráma/romantika:D

      Törlés
    3. Jó, de minden rész más. Más betegség, más a történet fő szála. És így érdekes a történet, hogy az esetek többségében sikerül kideríteni, hogy mi a baj. Különben miről szólna a film? Van egy beteg ember, és nem tudnak rájönni, hogy mi a baja, és meghal. Ami jó benne szerintem, hogy mindig különleges betegségek vannak benne, amire az átlag ember nem is gondolna, nem olyan, mint a vészhelyzet, hogy autóbalesetet szenvednek, és beviszik őket, megműtik és kész.

      Törlés
  6. Én is a G.G-t mondanám kedvenc sorozatnak, bár a 3. évad elején vagy háromnegyed éve megrekedtem.
    Annyira irreális és nonszensz, h szerintem nem lehet nem szeretni.
    Kiskoromban a Dallasból szinte minden részt láttam, aztán 1-2 évig a Vészhelyzet is szívem csücske volt, azután már (a G.G-n kívül) nem lelkesültem igazán ezért a film típusért.
    A Szüli felit ha nem feledem, megnézem a tévében, de az 1-2 évadból alig 3-4 epizódot láttam. Dr. Ház pedig gyakran megy itthon, a pasi nagy film (és sorozat) guru (ráadásul sok szabadidővel rendelkezik), ő kedveli és ezt én is hajlandó vagyok vele együtt nézni. Bár igazából magamtól nem nézném, mert nekem túl sok benne az aggódás és a para, nah meg a vért sem szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah és bevallom, asszem gimi elsőben nyomtatták a Paula és Paulinát (kb. a 2-3. brazil-mexikói szappanopera volt itthon, előtte az Eszmeralda volt, de abból egyetlen részt sem láttam), épp tüszős mandulagyulladással feküdtem otthon, mikor elkezdték adni és eléggé rácuppantam. Gondolom jó pár rész kimaradt, de összességében bambultam és kedveltem.

      Törlés
    2. Húú, Esmeralda, Paula és Paulina, A homok titkai, nálam is megvoltak. :D Régen sokat néztem brazil szappanoperákat, de ma már ki lehetne velük kergetni a világból. Húgom néz most egy ilyet, nem tudom, mi a címe, de van benne egy ember akit Pancsolónak hívnak. :D

      Törlés