2014. május 7., szerda

TAVASZI (JOY NAPI) KÍVÁNSÁGLISTA

Ahogyan már az áprilisi kedvences bejegyzésben is említettem Nektek, az utóbbi időben igyekeztem minimálisra szorítani a költekezéseimet, úgyhogy idén még a Glamour napokat is kihagytam. Mostanra viszont összegyűlt pár kívánságlistás dolog, amikből úgy tervezem, hogy egy-két dologra mindenképpen lecsapok a Joy-napok alkalmával. Igazából ha jobban átgondolom, egyikre sincs égető szükségem, viszont nagyon szeretném őket, úgyhogy majd meglátjuk, hogy az ésszerűség vagy pedig a szívem fog dönteni. :D


SMINKEK


1. Bourjois 123 CC Eye Cream
Odilnak, a Krémesen szép az élet bloggerinájának a tesztje győzött meg arról, hogy a Bourjois CC korrektora abszolút must have darab, és, hogy nekem muszáj lenne beszereznem belőle egyet. Igazából már van egy hasonló termékem a Catrice-től, tudjátok a Re-touch light-reflecting korrektor, és az egy egész jó kid darab, de úgy érzem, hogy vészesen fogy, így jól jönne egy utánpótlás. A képek és a Krémmániás vélemények alapján pedig ez szuper alternatíva lenne, főleg így akciósan, szóval péntekig ezen még rágódom egy sort. Ha esetleg Ti is próbáltátok már, szívesen venném, ha megosztanátok velem a véleményeteket, hátha úgy könnyebben meg tudnám győzni magam, hogy tényleg szükségem van rá. :D

2. Crest Whitestrips Professional Effect fogfehérítő tapasz
Egy ideje már erősen gondolkodom a fogfehérítésen, úgyhogy igyekeztem több lehetőségnek is utána járni. Ahogy észrevettem a fogorvosi és a különböző "fogfehérítő szalonokban" végzett fehérítés nem túl tartós, úgyhogy mindenképpen valami intenzívebb otthoni megoldásban gondolkodom. A Krémmániás és Youtube-os videók alapján a Crest Professional Effect szettje a leghatásosabb, úgyhogy ha egyszer rászánom magam a fehérítésre, valószínűleg ezt fogom kipróbálni. Természetesen a hazai webshopokban ez is jóval drágább, mint külföldön, eBay-ről viszont (az itthonihoz képest) egész jó árban hozzá lehet jutni, úgyhogy valószínűleg onnan fogom beszerezni.

3. MAC Face and Body alapozó
Amióta azok az eltüntethetetlen pattanások megjelentek az arcomon (amiről az Aromax csipkebogyó olaj tesztjénél írtam) már semmiféle alapozót és BB krémet nem használok. Mostanra az olajtól szerencsére rendben jött a bőröm, és minden csúnyaság eltűnt róla, viszont néha jól jönne valami nagyon könnyű kis alapozó, ami éppen, hogy csak egységessé teszi a bőrömet, és esetleg ad neki egy kevés természetes fényt is, na meg tartósabbá teszi a pirosítót, úgyhogy elkezdtem szorgosan keresgélni. Így bukkantam a MAC Face and Body alapozójára, amit a termékleírás és a vélemények alapján pont nekem találtak ki. Egy-két helyen mondjuk azt olvastam róla, hogy pattanásokat okozott és nagyon olajossá tette a bőrt, így mindenképpen ki szeretném próbálni vásárlás előtt, már csak az a kérdés, hogy mikor jutok el Budapestre. Ami még egyelőre számításba jöhet az a La Roche-Posay Hydreane BB krém. Ez is nagyjából hasonló tulajdonságokkal bír, de valamivel negatívabb értékelést kapott, és csak 2 árnyalatban kapható, úgyhogy ezt csak akkor lesem meg, ha a Face and Body nem jön be. 

4. She Stylezone babakék körömlakk
Mostanában valahogy én is úgy vagyok mint Katy és Erika, hogy "kiégtem körömlakkilag", és már kevésbé tud lázba hozni egy-egy új kollekció. Ez talán nem is baj, hiszen már így is akkora mennyiséget halmoztam fel, ami egy életre is sok (nekem). Most viszont sikerült teljesen szerelembe esnem a She egyik új, tavaszi lakkjával, ami a neonfényben csodás babakék színű. Azt hiszem az 50%-os Dm She/Alverde kuponomat erre fogom felhasználni.

5. Bourjois pirosító
Na megint egy olyan dolog, amire egyáltalán nincs szükségem, hiszen van már jó pár pirosítóm, viszont a csodálatos színek és a rengeteg pozitív visszajelzés miatt úgy érzem, muszáj beszereznem belőle (legalább) egy darabot. Élőben még nem igazán nézegettem őket, viszont találtam egy szuper képet, amin jó pár árnyalat szerepel, úgyhogy a bőség zavarában már most sem tudok dönteni. Azt hiszem a legjobban az 54 Rose Frisson árnyalat tetszik, viszont az összes többi is annyira gyönyörű, hogy valószínűleg az első személyes benyomás fog győzni.




RUHÁK, KIEGÉSZÍTŐK, EGYÉB


6. Fehér blézer
Annyira régóta szeretnék már egy normális fehér blézert, hogy folyton azon gondolkozom, miért nem vettem már meg eddig. A kérdés költői volt, igazából azért, mert sehol sem találtam meg az igazit, aminek a szabása is jó lett volna, jól is állt volna meg árban is elfogadható lett volna. Természetesen még most sem tudom, hogy hol fogok rátalálni az álomdarabra, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az eBay, vagy az Aliexpress lesz a befutó beszerzési forrás.

7. Nescafé Dolce Gusto kávéfőző
A karácsonyi időszakban volt alkalmunk a Barátommal megkóstolni a Nescafé kapszulás kávéiból párat és annak ellenére, hogy egyikünk sem nagy kávés, annyira ízlett mindkettőnknek, hogy akkor eldöntöttük, beszerzünk egy ilyen gépet. Én már egy ideje nézegetem is őket a honlapon, viszont elég tanácstalan vagyok, hogy miben különböznek ezek a gépek egymástól, illetve, hogy nekünk melyik lenne a legmegfelelőbb, úgyhogy az utóbbi időben annyiban is maradt. Most viszont, hogy a Joy napokon 20% kedvezmény lesz rájuk az Euronics üzletekben, megint aktuálissá vált a dolog, úgyhogy valószínűleg most lecsapunk egyre. Remélem az üzletben tudnak majd segíteni a kiválasztásban is, mert én továbbra is tanácstalan vagyok a modellt illetően.

8. Converse alacsony szárú fehér tornacipő
Pár héttel ezelőttig meg sem fordult a fejemben, hogy én valaha Converse tornacipő vásárlásán fogok gondolkodni, de most úgy tűnik ennek is eljött az ideje. Az ok nagyon egyszerű, minél idősebb vagyok, annál inkább a kényelemre helyezem a hangsúlyt és egy ilyen cipő amellett, hogy kényelmes, nagyon csinos is és ami a lényeg, hogy rengetegféleképpen kombinálható. A Pinteresten már össze is gyűjtöttem jó pár outfit inspirációt ezzel a kis cipőcskével és azt vettem észre, hogy még az egészen elegáns összeállításokhoz is nagyon jól passzol, úgyhogy szuper alapdarabja lenne a ruhatáramnak.

9. Piros magassarkú F&F szandál
A kényelmes cipellők mellett nagyon szeretem a kicsit csinosabb darabokat is, és mivel most meg vagyok őrülve a piros ruhadarabokért és kiegészítőkért, ez a szandál egyből levett a lábamról. A képek alapján a sarka sem tűnik olyan eszeveszetten magasnak, és mivel elég széles, még azt is el bírom képzelni, hogy egész kényelmes lehet. Fogalmam sincs, hogy a debreceni Tescoban vajon lesz-e a méretemben, de ha igen, akkor mindenképpen fel fogom próbálni. Hozzátéve május 8. és 22. között akciósan 4.230 Ft-ért lehet hozzájutni, és elvileg még ebből jön le a 20% kedvezmény.

10. Csíkos shopper
Amikor megláttam ezt a barackszínű csíkos táskát az F&F honlapján, egyből feljegyeztem a kívánságlistámra. Érdekes, mert létezik belőle kék csíkos, igazi tengerészes darab is, de most valahogy ez jobban lázba hoz, imádom a kis könnyed barackszínét. Nagy örömömre most ez is akciós, 3.990 Ft helyett 3.190 Ft-ba kerül, és ha még levonjuk belőle a 20%-os Joy kedvezményt, alig 2.500 Ft-ba kerül, annyiért meg Nekem abszolút megéri.

11. Fehér blúz
Na megint egy olyan darab, amire már egy jó ideje fáj a fogam. Tavaly ugyan sikerült lecsapnom egyre, egészen jó árban, viszont azt sikerült valamivel úgy összekennem, hogy nem lehet normálisan kitisztítani, így kénytelen vagyok egy újat venni. Valami olyasmit szeretnék, ami egy picit lengébb fazonú, elegáns de nem túl alkalmias, hogy egy sima hétköznapra is fel tudjam venni és aminek nem az a tipikus fehér blúz anyaga van. Ahogy mostanában nézelődtem az üzletekben, ugyan az a helyzet ezzel is, mint a fehér blézerrel, úgyhogy valószínűleg ezt is Aliexpress-ről vagy eBay-ről fogom megrendelni.



Nektek mi szerepel most a kívánságlistátokon? Miket terveztek beszerezni a Joy napokon?




Címkék: , , , , , , , , , , ,

13 megjegyzés:

Időpont: 2014. május 7. 17:30 , Blogger Noémi írta...

Hűha! Az a barackos csíkos táska nagyon megtetszett!! Köszi az infót :)

 
Időpont: 2014. május 8. 15:56 , Blogger Bettina írta...

Szia, Én nagyon tudom ajánlani a Nescafé Dolce Gustó kávéfőzőt, én az enyémet még jó pár éve kaptam anyukámtól ajándékba és nagyon jó kis gép. A modellek között semmi különbség nincs, a színén és a víztartály méretén kívül. Nekem a legnagyobb fajta van meg, de anyukámnak a kisebb (ami a képen is látható) és tényleg csak annyival más, hogy kisebb a víztartály mérete, így ha sok kávét akarsz főzni egyszerre újra kell tölteni bele a vizet. Ha jól emlékszem ez a kisebb olcsóbb is, úgyh én mindenképpen azt ajánlom, ráadásul kevesebb helyet foglal. Egyetlen hátránya a kávékapszulák ára :/ De van egy pár külföldi honlap, ahol szállítanak hozzánk is és még postaköltséggel is olcsóbban jön ki (persze minél több dobozzal rendelsz, annál jobban megéri, mi többen szoktunk összefogni :D) - Azt hiszem kicsit sokat írtam, imádom azt a kávéfőzőt :D A többi kívánságlistás darab is nagyon tetszetős ;)

 
Időpont: 2014. május 8. 16:19 , Blogger hkorinna írta...

Húú, de szuper dolgokat gyűjtöttél össze! Egy fehér, alacsony szárú Converse tornacipő nálam is kívánságlistás darab, ezt a barack csíkos F&F táskát pedig kár volt meglátnom! :O :XDD Amúgy úgy látom, egyre jár az agyunk, mert mostanában nekem is ezek a fehér blézeres, vagy basic inges összeállítások jönnek be nagyon! ;))

 
Időpont: 2014. május 9. 20:59 , Anonymous Névtelen írta...

azthiszem én tudok neked segíteni a fogfehérítést illetően.
én most vettem egy dentomin nevű port,amivel fogat kell mosni,és leszedi az elszineződést a fogaimról:) mivel elég sokat kávézom,meg olyan dolgokat eszem-iszom ami folyamatosan sárgítja,így folyamatosan kell alkalmazni,de hozzávehető a sima fogmosáshoz ,nem tart tovább 2 percnél. heti 1-szer 2szer szabad csak alkalmazni,mert ha minden nap az már árt a fogzománcnak,de rögtön látszik az eredmény,én teljesen elégedett vagyok vele. az ára is teljesen baráti, 500 ft és elég sok van benne. a fogaim kicsit érzékenyebbek,de nem hiszem,hogy attól ,mert eddig nem is volt kitéve annyira hidegnek,(fagyi ugye) szóval szerintem nem függ össze a kettő,alapból elég érzékeny fogaim vannak.

remélem tudtam segíteni:)

 
Időpont: 2014. május 18. 11:46 , Blogger Viki írta...

Nagyon szívese! Neked sikerült végül találnod valahol, mert én sem Debrecenben, sem Szerencsen nem találtam belőle egy darabot sem. :/

 
Időpont: 2014. május 18. 11:47 , Blogger Viki írta...

Jujj de jó, hogy ezt megírtad Bettina, így már sokkal egyszerűbb lesz a döntés. :)

 
Időpont: 2014. május 18. 11:48 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy Neked is tetszenek Korinna. :) Neked végül sikerült valahol találnod a barack csíkos táskából?

 
Időpont: 2014. május 18. 11:49 , Blogger Viki írta...

Ezt a Dentomint mindenképpen feljegyzem magamnak, ha tényleg ilyen szuper, akkor egy próbát mindenképpen megér. Főleg, hogy ennyire olcsó. Nagyon szépen köszönöm a tippet, azt hiszem másoknak is nagyon sokat segítettél. :)

 
Időpont: 2014. május 22. 18:13 , Blogger Dorka írta...

Szia!
A fogfehérítéssel kapcsolatban én is nagyon ajánlom a fogport.
Ami még sokat segített nekem, az a Listerine szájöblögető folyadék.Több változata van, és a lilát használom, ami elvileg 6 fog- és ínyproblémát tud megoldani.

 
Időpont: 2014. május 26. 0:56 , Blogger Unknown írta...

Mi lett a Bourjois pirosítóval?:)
Nekem ez van meg: http://micheatsandshops.files.wordpress.com/2013/05/bourjois-lilas-d-or.jpg
gyönyörű!!!:)

 
Időpont: 2014. június 3. 10:17 , Blogger Viki írta...

Neked is köszönöm szépen a tippet Dorka, azóta már beszereztem a mentolos változatot. Egy picit mintha már világosabbak is lennének a fogaim, de ezt lehet, hogy csak beképzelem magamnak. :D Minden esetre szorgosan használom tovább, hátha tényleg sikerülne vele egy pár árnyalatot fehéríteni a fogaimon. :)

 
Időpont: 2014. június 3. 10:20 , Blogger Viki írta...

Uuuuuh, ez tényleg gyönyörű! Egyébként pár napja sikerült beszereznem életem első Bourjois pirosítóját (de valószínűleg nem az utolsót :D). A Rose Frisson árnyalatot választottam és hát valami meseszép. Egyszerűen nem tudok betelni vele, annyira gyönyörűséges, és meglepően pigmentált is. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen világos, könnyed szín, ennyire pigmentált tud lenni. :)

 
Időpont: 2019. december 2. 12:27 , Blogger Claudia Gonson írta...

Is there anyone who is planning for growing the cannabis? Then check out the article.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal