2014. március 5., szerda

ESSENCE EFFECT NAIL POLISH - 03 GLITZ&GLAM


A legutóbbi DM-es látogatásom során óriási meglepetés fogadott, ugyanis végre valahára kint voltak az Essence New in town kollekció termékei. Pedig már kezdtem feladni a reményt, hiszen a hivatalos honlap szerint februártól márciusig volt kapható ez a kollekció, és elvileg lassan már a Bloom me up-nak kellene kint lennie, de gondolom akkor ez is csúszni fog. Mindegy is, a lényeg, hogy nem maradtam le róla. Az igazat megvallva a képek alapján izgalmasabbnak tűnt ez a kollekció, de ennek valamilyen szinten örülök is, mert így legalább csak ezt az egy lakkot hoztam el magammal.



A 03 glitz&glam tipikusan egy szerelem első látásra lakk volt számomra. A zöldes-kék irizáló alaplakkba annyi kisebb- nagyobb rózsaszín glittert zsúfoltak, hogy első blikkre olyan, mintha az egész rózsaszín lenne. Igazi hercegnős körömlakk, szerintem egyszerűen csodás. Emiatt a rózsaszín összhatás miatt egyébként én arra számítottam, hogy erőteljesebb lesz a fedése, de hamar rá kellett jönnöm, hogy önmagában nem igazán hasznosítható. A színes alapokat viszony olyan szinten feldobja, hogy már nem is bánom, hogy csak fedőlakként fogom tudni használni.

Az állagát egy picit sűrűnek, vagyis inkább zselésnek mondanám, de éppen csak annyira, hogy még kényelmes legyen vele dolgozni. Egyébként nagyon szépen terül a körmökön, és szerencsére egyáltalán nem kell kutakodni benne a glitterek után, jönnek azok szépen maguktól.

Az ecsete is nagyon szimpatikus, vékony, de széles, így gyorsan lehet vele haladni. És egyébként érdemes is, mert különben hajlamos összesűrűsödni, és akkor már nem lehet szépen kenni. 


A zöldön és a korallon szerintem valami elképesztően néz ki, és így utólag azt mondom, hogy talán még fehér alappal is érdemes lett volna kipróbálni. A mutatóujjamtól haladva az alábbi lakkokat használtam alapként:

♥ Moyra No. 918 Constance
♥ Moyra No. 920 Veronique 
♥ Moyra No. 919 Amélie

Az Essence 03 glitz&glam-et egyébként a Rossmann és DM drogériákban tudjátok megvásárolni 649 Ft-ért. 



NEKTEK, HOGY TETSZIK EZ A KÖRÖMLAKK? SIKERÜLT BESZEREZNETEK VALAMIT A NEW IN TOWN KOLLEKCIÓBÓL?





11 megjegyzés:

Időpont: 2014. március 5. 10:30 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

sokat gondolkoztam ezen a lakkon, de így felkenve nem tetszik. :(

 
Időpont: 2014. március 5. 14:24 , Blogger Ági írta...

Akkor ezt kihúzhatom a kívánságlistámról. :( Reméltem, hogy hordható lesz önmagában.

 
Időpont: 2014. március 5. 15:00 , Blogger M. írta...

Nekem sem tetszik. :(

 
Időpont: 2014. március 5. 15:18 , Blogger mdollasnails írta...

passzolom én is :(

 
Időpont: 2014. március 5. 16:15 , Blogger djkaty írta...

De csodás ez a lakk!!! Eszméletlen jól mutat szinte mindegyik színen.

 
Időpont: 2014. március 5. 18:25 , Blogger Anna írta...

Nekem is csak üvegben tetszik. :-/

 
Időpont: 2014. március 6. 14:12 , Blogger dyna írta...

ha a rózsaszín szálacskás is ide tartozik, én tegnap azt kaptam meg egy barátnőmtől, névnapomra. :)

 
Időpont: 2014. március 6. 17:02 , Blogger Szöszi írta...

Szia!Nekem így nem tetszik, pedig meg van ez a lakk és csodás, egy hétig volt a körmömön de csak magába felkenve, úgy tetszett nagyon!

 
Időpont: 2014. március 7. 21:01 , Blogger Thimmyke írta...

AZ üvegben annyira szép, de felkenve nem jön be. :/ Én a fehéret vettem meg, és azzal is ugyanígy jártam.

 
Időpont: 2014. március 7. 22:43 , Blogger Viki írta...

Köszönöm Hajnal, nagyon aranyos, hogy gondoltál rám! :)

 
Időpont: 2014. március 7. 22:44 , Blogger Viki írta...

Nahát, szegény glitz&glam jól le lett szavazva. :D Nekem mindenesetre nagyon tetszik, zöld alapon szerintem nagyon jól mutat. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal