2013. augusztus 22., csütörtök

Back to school - Letölthető iskolai tervező


Talán még nem tudjátok rólam de mániákus grafomán vagyok, rajonok mindenért, ami papír-írószer, és imádok kézzel írni. Éppen ezért minden év elején elgondolkodom azon, hogy veszek egy szép kis határidőnaplót, amiben tudom vezetni az ügyes- bajos dolgaimat, de aztán hamar le is beszélem magam a róla, mert sosem találok olyan naplót, amit magaménak éreznék. Vagy a felosztás nem tetszik, vagy éppen olyan oldalak vannak benne, amire nekem az ég világon semmi szükségem. Éppen ezért az idén elkészítettem a saját verziómat, ami egyrészt iskolai tervezőként, másrészt pedig határidőnaplóként és afféle "inspirációs naplóként" fog szolgálni. És mivel arra gondoltam, talán Ti is hasznát tudnátok venni, a bejegyzésben közzéteszek egy linket, ahonnan le tudjátok tölteni.

Iskolai tervező és "használati utasítás" a Tovább olvasom után. :}

Nos, az alap elképzelésem az volt, hogy egy olyan színes és letisztult naplót készítek, amiben rendesen "elférek", és amiben az iskolai dolgok mellett egy-két személyesebb oldal is helyet kap. 20 különböző lap került a kis naplómba, aminket most meg is mutatok Nektek.


Kontakt: Ide értelemszerűen jöhet bármi, de én elsősorban a sulival kapcsolatos dolgokat fogom beleírni, pl.: tanszék, TO, koli elérhetősége. 

Eseménynaptár: Készítettem egy külön lapot a jelentősebb eseményeknek, ide kerülhetnek az olyan programok, amikről nem szeretnék lemaradni: gólyabál, koncert, kiállítás, tanulmányút, stb.

Vizsganaptár: A programoktól elkülönítve fogom vezetni a vizsgákat és a Zh-kat. Valószínűleg a naptár részhez is be fognak ezek kerülni, de mindenképpen szerettem volna egy helyet, ahol együtt tudom kezelni őket, és látom, hogy mire kell számítanom. És ha esetleg kíváncsi vagyok egy Zh-ra vagy vizsgára, akkor sem kell felnyálaznom az egész naptárt, hogy megtudjam, mikor lesz.

Visszaszámláló: Készítettem 3 db 30 napos visszaszámlálót is, amit a nagyobb események előtt fogok beizzítani, pl.: államvizsga. {Nem iskolai, de tuti felhasználok majd egyet Karácsonyra is.} Ezeket vagy kiszínezem, vagy egyszerűen áthúzom, de ami a legvalószínűbb, hogy cuki kis matricákat fogok ragasztgatni az eltelt napokra. :D

Tervek, célok: Azok a célkitűzések fognak erre a lapra felkerülni, amiket az elkövetkező egy évben szeretnék megvalósítani. Mivel elég sok rubrika van, nem csak a sulival kapcsolatos dolgokat fogom beleírni, hanem minden egyéb tervet és célt is.


Motivációs fal: Az előző ponthoz kapcsolódóan belekerült egy motivációs fal, ahová olyan idézetek és képek fognak kerülni, amik a kitűzött célok megvalósításában fognak {remélhetőleg} segíteni. Ugyanis valahol azt olvastam, hogy ha sokszor tudatosítjuk magunkban a céljainkat, akkor azokat előbb-utóbb bevonzzuk. Úgy legyen!

Jegyzet: Készítettem egy egyszerű vonalas lapot is, ahová valószínűleg olyan random dolgokat fogok feljegyezni, amiknek még nincs külön tematikus oldaluk.

Erről jut eszembe...: Ehhez a laphoz Anya adta az ötletet. Azt mondta, hogy milyen jó lenne egy olyan hely, ahová fel lehetne írni azokat, amik nem teendők, de mégis fejben kellene tartani őket. Ha például egy ismerősünk elhinti, hogy mennyire örülne egy rózsaszín csillámpóninak, akkor ide gyorsan felvéshetjük, hogy el ne felejtsük. Amikor pedig már megvan, hogy honnan fogjuk beszerezni a csillámpónit, beírhatjuk az ajándékötletek fülre is. 

Bevásárlólista: Ez főleg kolisoknak illetve azoknak jöhet jól, akik már önálló háztartást vezetnek. Én eddig mindig kallódó papírfecnikre irkáltam az aktuális bevásárlólistát, ami persze az esetek többségében eltűnt, mire eljutottam a boltig. 

Kívánságlista: Az előző listához hasonló ez is, de ide a nagyobb értékű dolgok fognak felkerülni.

Ajándékötletek: Az előbb már említettem, hogy van egy ajándékötletek fül is, ahová fel tudjuk jegyezni, hogy kit milyen ajándékkal szeretnénk meglepni. A Kinek, Mit, Honnan, Mennyiért mezők mellé került egy mosolygós oszlop is, ahol ki tudjuk pipálni a már beszerzett ajándékokat.


Költségvetés: Mivel én amúgy is vezetem egy Excel táblázatban a havi kiadásokat és bevételeket, egyértelmű volt, hogy a tervezőmbe is bekerül egy ilyen lap. A várható bevételek és kiadások mellé készítettem egy összesítő táblát is, ahová a havi megtakarítás is bekerült, így talán hamarabb megtelik majd a malacpersely.

Heti tervező: Mivel még nem döntöttem el, hogy A/4-es vagy A/5-ös lesz a napló, a heti és a havi tervezőkből készítettem egy fekvő és egy álló verziót is. A hetinél a napok mellé egy teendő-lista is bekerült, valamint a tábla fölé 1-től 12-ig a hónapok, így ott tudjuk jelölni, hogy éppen hol járunk.

Havi tervező: A havi tervezőből az álló verzió 2 laposra sikerült, ugyanis 1-re nem fért volna el rendesen. A buborékokba be tudjuk írni a dátumot, így tulajdonképpen minden egyes hónapban felhasználható, a 2. oldalra pedig került egy jegyzet oszlop is, ahová random módon bármit feljegyezhetünk.


Órarend: Az órarendet félórás beosztásokkal készítettem, így 2 rubrika jut egy-egy órára, úgyhogy a tantárgy neve mellett simán belefér a terem is. Nálam ez elég nagy probléma szokott lenni, hogy nem tudom, hogy éppen mikor hol vagyunk, főleg, ha egy tanár több tantárgyat is oktat.

Időbeosztás: Az órarend mellé készítettem egy időbeosztást is, ami egy teljes hétre szól. Ide konkrétan fel lehet vezetni egy napirendet, sulival, különórákkal, edzéssel, bármi más elfoglaltsággal együtt.

Éves tervező: Itt a fontosabb eseményeket, szülinapokat, névnapokat, fogom vezetni. Mivel túl sok hely nincs egy-egy naphoz, szerintem különböző színes filcekkel, vagy szövegkiemelővel fogok benne jelölgetni.

Havi és heti tervező: Mint már fentebb írtam, a heti és havi tervezőkből készült álló és fekvő is. Ezek ugyan úgy néznek ki, mint a fentiek, csupán annyi az eltérés, hogy itt a havi tervező 1 oldalra került. 

És ezennel a végére is értünk a kis naplómnak. Ha tetszett Nektek, és szeretnétek elkészíteni, az alábbi linkekről le tudjátok tölteni {jobb felső sarokban, kék Download feliratra kattintva} A/4-re és A/5-re optimalizálva is. A különbség csak annyi a kettő között, hogy az A/5-nél nagyobbra vettem picit a betűket és nagyobb térközöket hagytam egy-egy rubrikánál. Mivel oldalszám nem került a lapokra, tetszés szerint lehet őket rendezgetni. 


Ti hogyan vezetitek/vezettétek az iskolai és egyéb teendőket? A kézzel vagy a géppel írott jegyzeteket szeretitek jobban?


7 megjegyzés:

  1. Woooww, hogy ez mennyire jó ötlet!

    Már nagyon régóta utálom, hogy rendszertelenül vezetek mindent, volt, hogy dolgozatokról megfeledkeztem, mert nem vettem észre a sok firka között. Gondolkodtam már én is határidőnapló beszerzésén, de amit találtam és tetszett az elrendezése meg minden az 5000 körül volt és én azt soknak találom egy olyan füzetért, amit csak egy évig használok...

    Viszont ez, hogy elkészíted saját magadnak még nem jutott eszembe -nem is értem miért- úgyhogy nagyon köszi az ötletet és a letöltési lehetőséget is :)

    VálaszTörlés
  2. Nahát!!!! Nem hiába mondják: "Ismerd meg az anyját, vedd el a lányát!" G R A T U L A!!!! Ez szuper és biztos sok minden más is az nálad! Minden jót!

    VálaszTörlés
  3. Wow, nagyon profi munka, már jön is le az A/5-ös, köszi! :) Bár én már nem kezdek tanévet, így is nagyon hasznos lesz, kiszedegetem belőle amire szükségem van.

    Nálam ez újévi fogadalom szokott lenni h elkezdek rendes határidőnaplót vezetni, de általában március körül már le is áll a dolog. Szeptemberben meg már nincs kedvem újrakezdeni.

    VálaszTörlés
  4. Sunny: Nagyon szívesen Sunny, örülök, hogy tudtam vele segíteni. :} És az amúgy tényleg úgy van, ha találsz egy normálisat, az tuti hogy több ezer forintnál kezdődik. :/

    Flóra: Jajj de drága vagy Flóra! :} Köszönöm és Neked is minden jót!

    SophiEl: Köszi. :} Próbáltam úgy összeállítani, hogy legyen benne olyan dolog is, amit nem csak suliban lehet hasznosítani. Ez az újévi fogadalom ismerős... :D

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    nagyon tetszik amit csinaltal es csak annyi lenne a kérdésem, hogy milyen betűtípussal csináltad mert nekem meg szükségem lenne par oldalra es szeretném hogy az egész egységes legyen :) elore is koszi a valaszt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik a tervező. :) Script MT Bold betűtípussal készültek a feliratok. Ha gondolod, írj nyugodtan egy emailt, és átküldöm Neked .doc formátumban, ott szabadon tudsz benne dolgozni. :)

      Törlés