2013. július 1., hétfő

Elérhetőségek

Korábban már írtam arról itt a blogon, hogy július 1-től {azaz mától} a Google Reader megszűnik. Ez csupán olyan szempontból érdekes nekünk, hogy a továbbiakban eggyel kevesebb platformon követhetjük kedvenc blogjainkat, de mivel még számos más lehetőség a rendelkezésünkre áll, én annyira nem aggódom emiatt. Most össze is gyűjtöttem Nektek azokat az oldalakat, ahol követni tudjátok a blogot, és ahol értesülhettek a legfrissebb információkról.



Erről a lehetőségről már egy korábbi bejegyzésben írtam részletesebben is. Egy-két kattintással tudtok regisztrálni az oldalra, ahová aztán könnyedén át tudjátok importálni a korábban Google Reader-rel követett blogokat. Emellett persze számos új kedvencet is találhattok, ugyanis rengeteg izgalmas témában íródó blogot ölel fel a Bloglovin.




Lassan már egy éve, hogy van a blognak Facebook oldala. A korábbiakhoz hasonlóan itt továbbra is megosztom az új posztokat, szóval aki sehová nem akar regisztrálni, az egy egyszerű Tetszik gombnyomással értesülhet a legfrissebb bejegyzésekről, akciókról, rövid hírekről. 




A Sminktükör egy új blog-gyűjtőoldal, ahol nagyon sok magyar blogot megtaláltok, köztük a Cheap and Chic look-ot is.




A Sminktükörhöz hasonlóan a magyarblogok.hu is egy gyűjtőoldal, ahol külön beauty, divat, gasztro, életmód és youtube kategóriánként tudtok böngészni a blogok között.




Az Instagramon illetve annak a számítógépes verzióján, a Statigr.am-on viragviki néven találtok meg. Az itt készült képekből továbbra is 2 hetente jönnek majd a Scrapbook bejegyzések.




Néhány hete teljesen rákattantam a Twitterre és mivel tudom, hogy közületek is sokan használják ezt a felületet, gyorsan csináltam egy fiókot a blognak, hogy a legfrissebb infókról itt is értesüljetek. Nos, azóta kicsit visszaesett az aktivitásom, de a jövőben igyekszem itt is naprakész lenni.


Ti hol követitek ezentúl a kedvenc blogjaitokat?


Címkék: , ,

3 megjegyzés:

Időpont: 2013. július 3. 20:48 , Blogger Njoythestyle Reni írta...

Szió, díjat kaptál Tőlem, nézz be Hozzám :)))
Pusza: Reni

 
Időpont: 2013. július 3. 23:55 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!

én nem rég találtam rá a blogodra és imádom!:) nagyon jó ahogyan írsz, és szuper szetteket állitasz össze! hihetetlen ,hogy sok rucit turiban vásárolsz és hogy ennyire olcsón! milyen turiban vásárolsz? én Budapesti vagyok de itt nincsenek ennyire jó ruhák, bár én nagyon ritkán megyek be turiba, de ezentúl én is ellátogatok pár turiba, már néztem is párat. Esetleg amiben te vásárolsz nincs pesten is? laknak rokonaim Debrecenben és most igazán sajnálom, hogy én nem ott lakom:D

 
Időpont: 2013. július 5. 15:59 , Blogger Viki írta...

@Njoythestyle Reni: Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál rám! :}

@Névtelen: Köszönöm a kedves szavakat, nagyon aranyos tőled! :} A ruháim nagy része valóban turiból való, a kedvenc helyem Szerencsen van a piac mellett. Eszméletlen jó dolgokat lehet itt kifogni, ha egyszer erre jársz, mindenképpen nézz be! :} Ez családi vállalkozásként működik egyébként, úgyhogy nem hinném, hogy van üzletük Budapesten, de még az is elképzelhető, hogy mégis van. ha jól emlékszem Igniker a neve.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal