2013. június 9., vasárnap

Hasonmások #9.

A mai hasonmásokat a H&M és az eBay kínálatából szedtem össze. A ruhadarabok közé most egy-két "bigyót" is sikerült becsempésznem, remélem tetszeni fog Nektek ez a válogatás is. :}

1. Horgolt strandruha
Igaz, hogy a meteorológusok szerint hűvös nyarunk lesz, én azért bízom benne, hogy így is lesz lehetőségünk egyet-kettőt csobbanni. Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én a strandon kicsit feszélyezve érzem magam bikiniben, ezért a parton mindig magamra rántok egy lenge strandruhát. Idén eléggé felkapottak lettek az ilyen áttetsző, horgolt ruhadarabok, amik ápolnak és eltakarnak, de mégsem sül meg bennük az ember. A H&M-ben közel 6 ezer forintért vesztegetnek egy ilyen darabot, ami igazából, szép- szép, de én ennyit biztosan nem adnék érte, főleg, hogy majdnem fele annyiért lehet kapni hasonlót eBay-en is. Az valamivel lazább "szövésű", kicsit talán többet is mutat, de szerintem még így is nagyon ízléses. Időközben az egyik kedves olvasóm, Emese talált egy még olcsóbb verziót ebből a horgolt ruciból, szintén az eBay-en. Igaz ebből már csak 5 db elérhető, de ha elég gyorsak vagytok, akkor 1.900 Ft-ért lecsaphattok rá ezen a linken. Még egyszer köszi a tippet Emese! :}




A további hasonmások a link után!


2. Babydoll
Nagyon szeretem nézegetni az ilyen szexi babydollokat, de ezeknél általában meg is maradok a nézelődés szintjén. Mivel elég fázós típus vagyok, néha még nyáron is képes vagyok hosszú pizsamában aludni, úgyhogy nem is tudom milyen klíma kellene ahhoz, hogy én ezeket tudjam hordani. Minden esetre szerintem mindkettő nagyon szép, habár 6 ezer forintot nem valószínű, hogy kiadnék ezért a H&M-es darabért. Ha már választanom kellene, akkor mindenképpen az eBay-es verzióra voksolnék, mert az is legalább annyira gyönyörű, mint a H&M babydollja, de annak az ára sokkal barátibb. 





3. Maxiszoknya
Habár a legtöbb fast fashion üzletben már lehet kapni maxiszoknyát, én még soha nem próbáltam ilyen hosszú fazont. Főleg azért, mert nem tudom, hogy milyen alkalomra tudnám felvenni. Ezek a földig érő darabok túlságosan elegánsak azokhoz a helyekhez, ahová én járok. Az idei sárgulási bálra mondjuk elgondolkodtam, hogy beszerzek egy hosszú ruhát, de végül meggondoltam magam {és egyébként jól is tettem, mert enyhén szólva is túlöltözött lettem volna benne}. Minden esetre, ha Ti épp egy szuper maxiszoknyát kerestek, a H&M mellett nézzetek szét az eBay-en is, mert szemtelenül nagy az árkülönbség a két lelőhely között. 





4. Színes hajkréták
Külföldön már egy ideje hódítanak ezek a színes hajkréták, nálunk viszont eddig még nem igazán lehetett kapni ilyesmit. Az eBay-en én már régebben is láttam ezt a szettet, viszont annyira nem érdekelt, hogy meg is rendeljem. Most viszont a H&M is kijött a saját hajszínezőjével, aminek egyébként az a lényege, hogy simán át kell húzogatni a kis színes tömböket a hajvégeken, és így akár instant színes ombre hajat is tudunk magunknak készíteni. És ha minden igaz egy egyszerű hajmosással el is lehet távolítani. Biztosan van, akinek jól áll, fesztiválokra, vagy egy-egy bulira jó ötlet lehet, de én magamon valahogy nem tudom elképzelni ezeket a színeket.





5. Három darabos melltartókapocs szett
Ez a melltartókapocs szett most megint egy olyan párosítás, amiből az "alap" termék sem olyan nagyon vészesen drága, egészen addig, amíg nem tudja az ember, hogy ennek a töredékéért is hozzá lehet jutni. Nyilván ha valakinek sürgősen kell nem fog vacakolni a rendeléssel, hanem beszalad a H&M-be és leakaszt egyet az állványról, de ha mondjuk csak tartaléknak kell, akkor sok kicsi sokra megy alapon szerintem mindenképpen megéri inkább eBay-ről beszerezni ezeket a melltartókapcsokat.





Mit szóltok az eheti válogatáshoz? Van ezek között olyan, mint már kinéztetek magatoknak korábban? Vagy esetleg amit már meg is vettetek?

Címkék: , , ,

7 megjegyzés:

Időpont: 2013. június 9. 22:07 , Anonymous Névtelen írta...

A horgolt strandruha tök jó! Hmmm, a plusz melltartókapocs mire kellene? A melltartón már van egy...:)

 
Időpont: 2013. június 10. 12:01 , Blogger Makeupcakes írta...

Pl. nekem azért kellett melltartókapocs - éljen az E-bay :) - mert babát várok, és ez némi változással jár mell-tájékon is. A kapcsokkal nagyon jól lehet bővíteni a méretet, nyilván nem a kosarat :D, de amíg az ember el nem éri a többé-kevésbé végleges "körfogatát", a kapocs sokkal olcsóbb alternatíva, mint egy új melltartó.

 
Időpont: 2013. június 10. 13:47 , Blogger Viki írta...

@Névtelen: Örülök, hogy tetszik a strandruha. :} A melltartókapocs akkor jöhet jól, ha pl. kosárban jó a melltartó, de a háta szűk, vagy ahogyan Makeupcakes írta, méretváltozáskor. :}

@Makeupcakes: Egyet értek Veled, éljen az eBay! :D

 
Időpont: 2013. június 10. 16:01 , Blogger Fanni írta...

Nagyon szuper lett az új blog külső, az Ebay-es bejegyzéseidet pedig még mindig szeretem! :)

 
Időpont: 2013. június 10. 17:08 , Blogger Unknown írta...

Szia! A strandruha már 1900-ért is van eBay-en!(: http://www.ebay.com/itm/New-2013-Women-Sexy-Lace-Hollow-Crochet-Swimwear-Bikini-Cover-Up-Beach-Dress-/230968467766?pt=US_CSA_WC_Dresses&hash=item35c6cb2136

 
Időpont: 2013. június 10. 21:48 , Blogger hkorinna írta...

Oh, a horgolt strandruha álomszép, nekem jobban is tetszik az eBay-es változat. *.*

 
Időpont: 2013. június 11. 8:51 , Blogger Viki írta...

@Fanni gardróbja: Jajj Fanni, annyira örülök, hogy Neked is tetszik az új külső! :}

@Emese Szabó: Köszi a tippet Emese, bele is írtam a posztba a linket! ;}

@hkorinna: Ugye milyen kis bájos?! Egy hangyányival nekem is jobban bejön az eBay-es. :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal