2013. január 26., szombat

Barry M fehér alapozó - teszt, vélemény


Mivel elég könnyen barnulok, a nyári hónapokban akár 3-4 árnyalattal is sötétebb a bőröm, mint télen, így szinte minden szezonra új alapozót kell(ene) vennem, ami passzol a bőröm színéhez. Ez pedig nem túl olcsó mulatság, még akkor sem, ha csak a drogériákban kapható alapozókra gondolok, ezért amikor először hallottam a fehér alapozóról, egyből tudtam, hogy ez lesz a megoldás a problémámra. 

A téli kívánságlistámnál már említettem, hogy utánaolvastam Krémmánián is a Barry M fehér alapozójának, és habár nem volt túl sok vélemény róla, azok elég meggyőzőek voltak, ezért a legutóbbi Make up Plaza-s rendelésemnél ő is a kosárba került. A szállítás nagyon gyors volt, 3-4 nap alatt meg is érkezett a csomagom, amiért hatalmas plusz pont jár a Make up Plaza-nak. 



Az alapozó vastag buborékos fóliába csomagolva, celofánozva érkezett, ennek nagyon örültem, mert így tuti biztos, hogy előttem még senki nem használta. A tubus nagyon egyszerű és letisztult, egyértelmű, hogy itt nem a csomagolást kell megfizetni, hanem magát a terméket. Ami kifejezetten tetszik benne, az az, hogy átlátszó a tubusa, így teljesen jól látszik, hogy mennyi van még benne.

Az alapozó sűrűségéhez szerintem kicsit kicsi lyukat kapott a tubus, a megszokottól jóval erősebben kell nyomni, hogy kipréseljük belőle az anyagot, de így legalább nincs az, hogy a fele a kupakban végzi.
A krém maga egyébként elég sűrű, a sima alapozóktól jóval sűrűbb, én leginkább a temperához tudnám hasonlítani, de nagyon  könnyű eldolgozni.



Az illata először nekem kicsit erőteljes volt, de egy idő után ez megszokható, és alapozóba keverve már egyáltalán nem tűnik fel. Egyébként semmi durvára nem kell gondolni, tipikus krém illata van, csak egy kicsit erősebb, mint más krémeké. 

A fedése önmagában is elképesztően intenzív, szerintem gésa sminket is simán lehetne vele készíteni, alapozóhoz keverve pedig az alapozó eredeti fedésén is sokat javít. Mivel most csak a Max Factor second skin-je volt nálam, amit én közepes fedésűnek mondanék, ezzel próbáltam ki, és látványosan jobb volt az eredmény, miután hozzákevertem a fehér alapozót. Bele se merek gondolni, hogy mit fog művelni a Matchmasterrel, már alig várom, hogy kipróbáljam azzal is. 


A tartósságon nem vettem észre, hogy javított volna, de alapvetően nem is ez a feladata. A Max Factor Second skinjével keverve nagyjából ugyan úgy 4-5 óráig bírta mozdulatlanul, utána már igazítani kellett rajta. Viszont teljesen még estére sem kopott le, a törlőkendőn észrevehetően látszott a nyoma. 

Mivel elég pepecskedős lenne minden reggel a kézfejemen kevergetni a megfelelő színt, én előre elkészítettem egy nagyobb adagot belőle. Egy üres Dove kézkrém tégelyébe nyomtam 2/3-ad adagot a Second skinből és 1/3-ot a Barry M-ből és jól összedolgoztam őket. Így később is tudok módosítani a színen, ha már kezdek barnulni, csak nyomok hozzá a rendes alapozóból, és ismét megvan a tökéletesen passzoló árnyalat. Sőt, arra is gondoltam, hogy ha majd jön a jó idő, teszek hozzá a Bioderma pórusösszehúzójából, és akkor még mattítani is fog. 


Összességében én nagyon elégedett vagyok vele, szerintem hatalmas "találmány" és nagyon sokféleképpen használható. A variációk tárháza tulajdonképpen végtelen, használhatjuk egyszerűen csak az alapozónk világosítására, és javítására, de ha belekeverjük a kedvenc hidratálónkat, akár BB krémet is készíthetünk belőle. Az ára sem vészes, 2.200 Ft-ba kerül a 30 ml, ami normál használat mellett szerintem egy életen át kitart. És ha azt vesszük, hogy egyetlen egy sötétebb alapozót kell csak beszereznünk hozzá, amiből mindig kikeverhetjük a megfelelő árnyalatot, akkor kifejezetten olcsónak mondható. Én mindenkinek bátran tudom ajánlani, aki hozzám hasonlóan egynél több alapozót használ(t).


Ti próbáltátok már a Barry M fehér alapozóját? Ha igen, milyen tapasztalatotok volt vele kapcsolatban?


Címkék: , , , ,

19 megjegyzés:

Időpont: 2013. január 26. 15:38 , Blogger Monika írta...

Jónak tűnik, és a fedése is tetszik :)

 
Időpont: 2013. január 26. 18:17 , Blogger Zsuzsanna írta...

nekem ez kell!!!
hulla színű vagyok, konkrétan leégek a napon, tejfehér a bőröm, és nagyon kevés alapozó színe jó (Lancome és Boujois legvilágosabb árnyalatai...kicsit húzósak)
ez jó megoldás lesz ^^

 
Időpont: 2013. január 26. 18:27 , Blogger fairyland írta...

Nem is hallottam még ilyesmiről, nagyon érdekes termék :)

Nemrég találtam a blogodra, nagyon tetszik! Bár az enyém még kicsit kezdetleges, ha van kedved, nézz be :)

http://fairyland088.blogspot.hu

 
Időpont: 2013. január 26. 18:54 , Blogger Nóra írta...

szuper ötlet :)

 
Időpont: 2013. január 26. 20:50 , Blogger doo-doo írta...

Nagyon jó ötlet így igazítani az alapozó színét az aktuális bőrszínhez!
Egy tipp esetleg: ha valaki kisebb mennyiséget szeretne előre kikeverni, vegyen hozzá a patikában kis méretű üres tégelyt. Van 20 ml-es is, valami 20-30 Ft-ba kerül, nem egy tétel. :)
Megjegyzem, én egy ideje elkezdtem gyűjteni a kifogyott arckrémes tégelyeket. Hátha jó lesz valamire (pl. házi arcradír, testradír, arcpakolás, stb.).

 
Időpont: 2013. január 26. 21:56 , Blogger hkorinna írta...

Nagyon szuper ötlet, nekem is van egy alapozóm, ami így télire kicsit sötétnek bizonyult, azt hiszem beruházok én is egy ilyenre. Nem vetted észre, hogy mitesszeresebb lenne a bőröd tőle, vagy bármi egyéb? Amúgy hol szerezted be? Köszi! :)

 
Időpont: 2013. január 26. 21:56 , Blogger hkorinna írta...

Bocsi, most olvastam az elején. :D

 
Időpont: 2013. január 27. 9:03 , Blogger Dii írta...

Erről először nálad hallottam a múltkor és már akkor felkeltette az érdeklődésem! Nagyon szép kikeverve és amúgy is tök hasznos dolognak tartom a fehér alapozót :) Bár nekem nyáron se igazán barnul le az arcom, pláne, ha olvasva napozok.. :D

 
Időpont: 2013. január 27. 17:43 , Blogger djkaty írta...

Én nagyon szeretem az illatát, egy kicsit ugyan túl sűrűnek találom, de megoldom úgy, hogy alapozó+ez+arckrém, úgy már ideális az állag, amit kapok :-)

 
Időpont: 2013. január 27. 22:30 , Blogger Gabica és Zsuzsa írta...

Ez egy tök hasznos dolog, jó, hogy írtál róla! :)

 
Időpont: 2013. január 30. 15:28 , Blogger Viki írta...

Tényleg az, és a fedése is meglepően jó. :)

 
Időpont: 2013. január 30. 15:29 , Blogger Viki írta...

Igen, akiknek a drogériás alapozók legvilágosabbika is sötét, ez a tuti megoldás. :)

 
Időpont: 2013. január 30. 15:30 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, mindenképpen bekukkantok majd! :)

 
Időpont: 2013. január 30. 15:31 , Blogger Viki írta...

Ugye milyen jó? :)

 
Időpont: 2013. január 30. 15:32 , Blogger Viki írta...

Ez szuper ötlet! ;)
Amúgy mostanában én is ráálltam, hogy a hasznosítható dobozokat, tégelyeket nem dobálom ki, hanem elteszem, hátha jók lesznek valamire. :D

 
Időpont: 2013. január 30. 15:33 , Blogger Viki írta...

Nem, szerencsére egyáltalán nem tapasztaltam ilyesmit. Bár az én bőröm amúgy sem hajlamos a mitesszeredésre (kopp-kopp). :D

 
Időpont: 2013. január 30. 15:36 , Blogger Viki írta...

Én napozás közben nem tudok olvasni, max. ha a hátamat süttetem, de akkor meg kényelmetlen folyamatosan könyökölni. :D

 
Időpont: 2013. január 30. 15:37 , Blogger Viki írta...

Önmagában nekem is sűrű egy kicsit, de ezzel az alapozóval keverve pont jó az állaga. :)

 
Időpont: 2013. január 30. 15:38 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy hasznosnak találtad! :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal