2012. november 5., hétfő

Terra Naturi 07 Coral rúzs - Teszt



Annak ellenére, hogy már jó pár hónapja megvan a Terra Naturi 07 Coral rúzsa, még nem is mutattam meg Nektek itt a blogon, pedig hatalmas kedvencem. Ezzel már jó előre lelőttem a poént, de ha kíváncsiak vagytok a részletekre is, görgessetek lejjebb! ;)




A csomagolása egyszerű barna műanyag, igazából semmi extra, de ebben az árkategóriában szerintem ettől több nem is igazán várható el. Ami miatt talán egy kicsit különleges, hogy nem a megszokott henger formát követi, hanem négyszögletes, de ez tulajdonképpen semmiben nem befolyásolja sem a használhatóságát, sem a tárolhatóságát. A műanyag borítás elég masszívnak tűnik, a kupakja pedig könnyen, de nagyon stabilan zár. A rúzs alján találjuk egyébként szokás szerint a számát és az árnyalat nevét.





És voilá, íme a gyönyörű korallos- barackos szín. Ez egyébként már bőven nem az eredeti állapot, olyan izgatott voltam amikor megvettem, hogy már jóval azelőtt használatba vettem, hogy lefényképezhettem volna.  Ettől függetlenül persze így is jól látszik, hogy egy nagyon természetes és visszafogott színről van szó, ami bármilyen alkalomra megállja a helyét. Én egy ideje már minden nap ezt használom, a Sleek barackos pirosítójával tökéletesen kiegészítik egymást. A pigmentáltságát én elég jónak tartom, arról nem is beszélve, hogy szuperül építhető. A következő képen lent egy, fent pedig három rétegben láthatjátok.




Az állaga egyébként abszolút kellemes meglepetésként ért, őszintén szólva álmomban sem gondoltam volna, hogy egy 1.000 Ft alatti rúzs ilyen szuper krémes és hidratáló is lehet. A felvitele gyerekjáték, nagyon könnyű vele dolgozni. Maga az anyag egyébként elég "gazdag", ha felkenem a számra, érzem, hogy ott van, de nagyon jó érzés viselni, mert egyáltalán nincs "fullasztó" hatása. Télére akár ajakápoló helyett is használható, mert tényleg nagyon jól táplálja az ajkakat.

A nem túl erős színéből adódóan a tartóssága sem igazán kiemelkedő, nagyjából 1-2 óra elteltével már van mit rajta igazítani, de ami pozitívum, hogy nagyon diszkréten és egyenletesen kopik.



Az ára, egyébként nagyon baráti, 895 Ft-ba kerül a Müllerben, és ha jól emlékszem 3 színben kapható.: ebben a barackosban, barnában és vörösesben (de ebben nem vagyok 100%-ig biztos).

Összességében én nagyon elégedett vagyok a Terra Naturi 07 Coral-lal, úgy gondolom, hogy egy szuper terméket kaptam a pénzemért, ami a tartósságot leszámítva ár/érték arányban bőven veri a magasabb kategóriás rúzsokat. Szerény német nyelvtudásomra alapozva sikerült azt is kisilabizálnom, hogy natúrkozmetikumról van szó, ami szerintem külön piros pontot ér. Egyedül talán a színválaszték az, amit hiányolok, de ahhoz képest, hogy csak 3 árnyalatban kapható, egész viselhető színeket sikerül összehozniuk. Egy szó, mint száz, engem abszolút meggyőzött, és bátran tudom ajánlani ezt a terméket azoknak, akik egy pénztárcabarát, tápláló, kellemes, visszafogott, barackszínű rúzst keresnek.


Ti hallottatok már a Terra Naturi márkáról? Esetleg próbáltátok is már valamelyik terméküket? Ha igen, milyen tapasztalataitok vannak? 


Címkék: , , , , ,

18 megjegyzés:

Időpont: 2012. november 5. 12:27 , Blogger Barta Veronika írta...

Nem ismerem ezt a márkát, nekem a NYC rúzs a tuti. :)

 
Időpont: 2012. november 5. 12:55 , Blogger Super Sweet írta...

Nem hallottam róla, de jónak tűnik. Én most a Lush sminkeket imádom nagyon. Nagyon tartós, erősen pigmentáltak, és rohadt drága-.-

http://berni-fashion.blogspot.com/

 
Időpont: 2012. november 5. 13:00 , Blogger Biu írta...

Mindig elmegyek mellettük a Müllerben, de most majd jobban kinyitom a szemem, mert nagyon szép ez a rúzs, és árban sem vészes, tényleg. Azt hittem, hogy mivel natúrtermékek, ezért biztos drágák, ezért is kerültem ki mindig, de így már más a helyzet :).

 
Időpont: 2012. november 5. 21:14 , Blogger hkorinna írta...

Hallottam már erről a márkáról, de még sosem próbáltam. Nagyon szép színe van ennek a rúzsnak, ideje jobban szétnéznem a termékeik között! :)

 
Időpont: 2012. november 5. 21:25 , Blogger Bogi Vrg írta...

Nagyon tetszik a színe!

 
Időpont: 2012. november 6. 14:39 , Blogger Noémi írta...

Én a hétvégén vettem 2 Terra Naturi rúzst, és már kb 8 árnyalat van az üzletben. :) Egyik nekem is ez a coral volt, azóta minden reggel ezt kenem fel. :)

 
Időpont: 2012. november 6. 17:54 , Blogger JinglingApricot írta...

Én se ismerem a márkát, de egész jónak tűnik, és az ára se vészes. Diszkrét, de mégis szép színe van.:)

 
Időpont: 2012. november 6. 20:48 , Blogger Letti írta...

Nekem a 01-es Nude Brown árnyalata van meg és abszolút osztom a véleményed. Remek kis rúzsok ezek. (Ennél a sminknél ez van rajtam: http://colours-of-letti.blogspot.hu/2012/07/mua-undressed-smink-10.html )

 
Időpont: 2012. november 6. 20:50 , Blogger Letti írta...

Érdemes kipróbálni, remek minőség és árnyalatok, jó ár.

 
Időpont: 2012. november 7. 1:31 , Blogger Viki írta...

Én NYC-t még nem próbáltam, de már kinéztem egy-két árnyalatot magamnak belőlük. :D

 
Időpont: 2012. november 7. 1:32 , Blogger Viki írta...

Hát igen, a Lush tényleg nem túl pénztárca kímélő kategória. :D

 
Időpont: 2012. november 7. 1:34 , Blogger Viki írta...

Egyébként eleinte én is pont ezért suhantam át felettük, de egyszer valahogy sikerült megállnom a pult előtt és teljesen ledöbbentem, hogy milyen olcsók. Kíváncsi lennék, hogy a márka többi sminkterméke is ilyen jó minőségű-e.

 
Időpont: 2012. november 7. 1:35 , Blogger Viki írta...

Hajrá, hajrá! :)

 
Időpont: 2012. november 7. 1:35 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy Neked is tetszik Bogi! ;)

 
Időpont: 2012. november 7. 1:35 , Blogger Viki írta...

Nanee, tényleg? Azt hiszem ideje lesz tennem egy kirándulást a Müllerbe. :D

 
Időpont: 2012. november 7. 1:36 , Blogger Viki írta...

Igen, tényleg nagyon jó minőségű, főleg az árához képest. :)

 
Időpont: 2012. november 7. 1:38 , Blogger Viki írta...

Hűűű, nagyon szép színe van ennek a barnának is. :)

 
Időpont: 2012. november 7. 19:47 , Anonymous Hagi írta...

Nekem szájceruzám van tőlük, szerintem ugyanez az árnyalat. A színe szép, de sajnos nagyon szárít.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal