2012. április 1., vasárnap

Essence Night in Vegas - Teszt

Végre valahára nálunk is kikerült a polcokra az új Essence szortiment. Egy trendkiadást sem vártam még olyan izgatottan, mint ezt a mostanit. 2 dolog volt, amit mindenképpen be akartam szerezni, egy nude lakk és az Essence pelyhes lakkja, a Night in Vegas. Kb. 30x voltam az elmúlt 2 hétben a Rossmannban, szerintem az eladók és a biztonsági őr már hülyének néztek, hogy minek járok oda annyit, ha sose veszek semmit sem. (Na jó, ez nem igaz, mert egyszer- kétszer azért vásároltam is, de többségében mindig üres kézzel jöttem ki.) Pénteken viszont megtört a jég, és nagy boldogságomra kint voltak az új termékek, jelzem a pelyhesből már csak 3 db volt. Rögtön kettőt akartam venni, de Húgom lebeszélt róla, hogy úgysem fogom ezt sem elhasználni. Hittem Neki, és visszatettem a polcra, de legközelebb szerintem veszek belőle egy tartalékot, mert annyira különleges, hogy fájna érte a szívem, ha elfogyna. 

Külföldön ez a kollekció (is) hamarabb jelent meg, mint nálunk, így a várakozás ideje alatt nagyon sok swatch-ot végignézegettem, és többségében fekete, illetve piros alapon mutatták be a Night in Vegast. Kíváncsi voltam, hogy más alapokon vajon, hogy teljesít, ezeket szeretném most Nektek is megmutatni.




Első nekifutásra pinkes árnyalatokat válogattam össze. Balról jobbra a következő lakkokat láthatjátok: H&M - Light purple, Astor - 72, BYS - Matt pink, BYS - Neon pink. 


H&M - Light purple

Astor -72

BYS - Matt pink

BYS - Neon pink

Ezeken a pinkes árnyalatokon nem igazán érvényesülnek az apró pelyhek. Fényképezni is nagyon nehéz volt őket úgy, hogy valami látszódjon is belőlük.



A következő körben a kékes árnyalatoké volt a főszerep. Balról jobbra a következő lakkokat láthatjátok: Essence - 53 You belong to me, Essence - 14 Pop pastel blue, Essence - 02 Into the dark, Essence - 002 Stamp me! black


Essence - 53 You belong to me

Essence - 14 Pop pastel blue

Essence - 02 Into the dark

Essence - 002 Stamp me! black

Ezeken a lakkokon, főleg a sötétebbeken, már nagyon szépen látszanak a kis színes pelyhek. 




A harmadik körben szintén sötétebb lakkokat választottam alapként. Balról jobbra a következő lakkokat láthatjátok: Essence - 76 Hard to resist, Essence - 49 The only chance!, Miss Sporty - 160, Manhattan - 1302(?).


Essence - 76 Hard to resist

49 The only chance!

Miss Sporty - 160

Manhattan - 1302(?)

Összességében elmondható, hogy a sötét színeken, kivétel nélkül nagyon látványos az Essence pelyhes lakkja. A világosabb, illetve pinkes árnyalatokkal nem sok mindent tud ugyan kezdeni, engem abszolút meg lehet vele venni kilóra. Minél többet nézegetem ezeket a képeket, annál biztosabb vagyok benne, hogy beszerzem a vésztartalékot is belőle. 

Nektek, hogy tetszik? Sikerült már megvennetek a Night in Vegast, vagy tervezitek egyáltalán a megvásárlását?

Címkék: , , , , , , , ,

6 megjegyzés:

Időpont: 2012. április 1. 13:10 , Blogger kéty^^ írta...

de jól néz ki.. most már én is tuti megveszem ezután a meggyőző poszt után :D köszi :)

 
Időpont: 2012. április 1. 13:15 , Blogger dyna írta...

Én is csak a múlt héten szereztem be, pedig elvileg a Müllerben már 2-3 héttel korábban kapható volt. Egyelőre még csak egy lazacos Catrice lakkon próbáltam ki, azon halvány narancsos-sárgás színűek voltak a pelyhek, kis visszafogottan csillogtak.
Nagyon szuper lakk, ez biztos, h gyakran lesz hiánycikk, hiába az állandó szortiment része, ugyanolyan sztártermék, mint mondjuk a blue addicted volt, azzal is csak ritkán futottam össze az essence állványon.

 
Időpont: 2012. április 1. 14:19 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy sikerült segítenem a döntésben! :D

 
Időpont: 2012. április 1. 14:23 , Blogger Viki írta...

A Müllert ne is mondd, ott is voltam jó párszor ezért a lakkért, de valamiért oda is jóval később került ki. Én is főleg azért akarok beszerezni belőle még egyet, mert annyira univerzális, a legegyszerűbb lakkot is szuperül feldobja. Na meg persze azért, mert félek, hogy később már nem lesz. :D

 
Időpont: 2012. április 1. 17:16 , Blogger Andrea írta...

Én is megvettem de nekem őszintén nem tetszik:(

 
Időpont: 2012. április 1. 17:31 , Blogger Viki írta...

Jajj, én meg annyira oda meg vissza vagyok érte, de tényleg... ízlések és pofonok :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal