2012. március 21., szerda

DIY - PET karkötő

Mivel többen is jeleztétek, hogy szívesen olvasnátok DIY ötleteket a blogon, egy kicsit jobban beleástam magam a témába, és találtam több hasznosítható ötletet is, ebből szeretnék ma bemutatni Nektek egyet. Első nekifutásra egy nagyon egyszerű, de mutatós karkötőt készítettem el. Igyekeztem közben is lőni néhány képet. Nem lettek ugyan a legjobbak, de ettől függetlenül szerintem a folyamatot kellőképpen szemléltetik.

ALAPANYAGOK:
 - egy üres PET palack (én 1 literes üveggel próbálkoztam, lehet ettől nagyobb is, hiszen közben úgyis szét kell majd vágni, kisebbet nem nagyon ajánlok, mert azon már nem hiszem, hogy át lehetne tuszkolni a kézfejünket)
 - régi pólók (ha fehér karkötőt szeretnétek, válasszatok valami vastagabb szövésű anyagot, hogy ne látsszon át a műanyag alatta)
 - ragasztópisztoly
 - vastag cellux (vagy bármilyen erős ragasztó)
 - sniccer/tapétavágó
 - olló 




1. Első lépésként a műanyag palackból kivágunk egy olyan széles "csíkot", amilyen vastagságú karkötőt szeretnénk. Én úgy csináltam, hogy a sniccerrel beleszúrtam az üvegbe, és utána már ollóval vágtam körbe. Így sem lett tökéletesen egyenes, de sokkal könnyebb volt az ollóval dolgozni.




2. Ezt követően egy tetszőleges ponton "bevágjuk" a kört, hogy később formázható legyen, majd párszor körbetekerjük valami erős ragasztóval (nekünk most csak cellux volt itthon, így én ezzel dolgoztam, de a legjobb szerintem erre a célra a Pattex Power tape ezüst színű ragasztószalagja), hogy masszívabb legyen majd a karkötőnk. 




3. Harmadik lépésként vágunk egy hosszú csíkot az anyagból, amivel be szeretnénk majd borítani a műanyagot. Nem fontos, hogy egyenes legyen, mivel átlósan kell majd feltekerni, nem fog látszódni, ha néhol vastagabbra sikerült. A hossza attól függően változik, hogy mennyire vágjuk szélesre az anyagot, nyilván minél szélesebb, annál rövidebb elég belőle. Én kb. 70 centi hosszú és 5-8 cm széles darabot használtam.




4. A következő folyamatról nem született kép, mert legalább még plusz 2 kézre szükségem lett volna, de egyáltalán nem nagy ördöngösség. A lényeg, hogy az anyagot néhány ponton ragasztópisztollyal rögzítjük a műanyaghoz, próbáltam pillanatragasztóval is, de azzal valamiért nem működött. Egy személyes észrevétel, hogy óvatosan és gyorsan kell dolgozni a folyékony ragasztóval. Nekem most sikerült megégetnem magam vele, mert nem jól tettem le a pisztolyt, és kifolyt belőle a forró ragasztó. 




5. Miután sikeresen rögzítettük az anyagot a műanyaghoz, és megbizonyosodtunk róla, hogy a ragasztó megszáradt, összeillesztjük a két végét, és olyan méretre állítjuk, amin át tudjuk majd a későbbiekben préselni a kézfejünket. Ha megvan a megfelelő méret, ragasztópisztollyal rögzítjük egymáshoz a két szárat.
Ezzel tulajdonképpen el is készült a karkötő. Természetesen dekorálhatjuk még tovább gyöngyökkel, szegecsekkel, vagy azzal amit éppen otthon találunk. Én 2 csipkecsíkot tettem még rá. Az egyiket az illesztésre, a másikat pedig vele szembe. 








Szerintem nagyon ötletes, és a variációk tárháza is végtelen. Nagyon egyszerű elkészíteni, pénztárcabarát, és ajándék ötletnek sem utolsó. Én biztosan el fogom még készíteni más variációkban is. 

Nektek hogy tetszik? El fogjátok készíteni?

Címkék: , ,

5 megjegyzés:

Időpont: 2012. március 21. 21:39 , Blogger Nia írta...

Nagyon frappáns ötlet, szerintem ki fogom próbálni!Ezt még nem láttam sehol :) A körmöd pedig nagyon szupi:)

 
Időpont: 2012. március 21. 22:51 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszik :) A körmömön egyébként a BYS neon lakkja van, most tesztelem először, kíváncsi vagyok mennyit fog bírni. :)

 
Időpont: 2012. március 24. 14:43 , Blogger Kini írta...

én megfogom csinálni :)

 
Időpont: 2012. március 26. 13:01 , Blogger H.Timi írta...

Ez nagyon tetszik, még sok ilyet!!!! :)

 
Időpont: 2014. március 9. 17:08 , Anonymous Névtelen írta...

szupi

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal