2012. március 5., hétfő

Tavaszi rúzskörkép


Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Nektek azokat a körömlakkokat, amelyeket a Vogue a legjobb 12 közé választott a 2012-es tavaszi/nyári szezonra. A mostani a bejegyzésben a 10 legjobb rúzsról lesz szó, és a korábbiakhoz hasonlóan most is megpróbáltam a saját készletemből lehetséges alternatívákat keresni. Az évszak kötelező darabjai többek között a cukorkarózsaszín, a mandarin tangó és a pipacspiros, de megtaláljuk a sorban az örök klasszikus nude-ot is.




Az első helyen a Chanel napkeltét idéző Flirt rúzsa végzett, amit én a Catrice Ultimate Shine 080-as Corallicious Pink árnyalatával fogok helyettesíteni. Ahogy a nevében is benne van, egy gyönyörű gyöngyházfényű korallos- pinkes árnyalatról van szó, ami nagyon jól hidratálja az ajkakat. 




A következő a minden szezonban kötelező klasszikus vörös. A Vogue szerint a legdögösebb vörös a Givenchy Bucolic Poppy árnyalata. Egyelőre én még nem találtam meg a tökéleteset, ami passzolna a bőrszínemhez, és merném is viselni utcán, de a jelenlegi "vörös rúzsom" a Max Factor 853-as Chilli árnyalata, amit inkább rozsdaszínűnek mondanék. 




Természetesen nem hiányozhat a sorból cukorkarózsaszín sem, amelynek színét a kandírozott gyümölcsök ihlették. Nagyon szívesen kipróbálnám az YSL Goyave Sorbet rúzsát is, de egyelőre megelégszem az Etude House VIP Girl PK009-es árnyalatával. Róla már olvashattatok bővebben itt, az első benyomás is abszolút pozitív volt, de azóta szinte kedvenccé nőtte ki magát ez a rúzs. 





Mint ahogyan a körömlakkoknál, úgy itt is helyet kapott az örök kedvenc, nude is. A Vogue szerint a legjobb nude Bobbi Browntól az Uber Beige, amivel szinte teljesen megegyező színű az Astor Soft Sensation 300-as árnyalatú rúzsa. A kellemes szín és krémes formula mellett hatalmas pozitívum számomra, hogy 3 féle vitamint, kollagént és hialuronsavat is tartalmaz. Így amellett, hogy ápolja és védi is az ajkakat, csökkenti a ráncokat és a kirepedezést is.




Laura Mercier Orchideája is bekerült a legjobb 10 közé. Az igazat megvallva nekem nem nagyon nyerte el a tetszésemet ez a lilás szín, felkenve szerintem nagyon hullarablós lehet. Ebből adódóan még nincsen hasonló színem, és egy darabig még biztos, hogy nem is lesz. 




Az idei év nagy slágere és újdonsága a mandarin tangó, így természetesen a rúzsok legjobb 10-es listájáról sem hiányozhat ez a szín. A Vogue szerint a legjobb ebben az árnyalatban a Topshop Charmed rúzsa, amit elég baráti áron be lehet szerezni a márka webshopjából. Az én mégbarátibb mandarin tangóm pedig a Catrice Ultimate Colour 050-es Princess Peach árnyalata.




A 7. kötelező darab a csábító, lányos fukszia szín. Az "eredeti" a Dior Petal árnyalata, az én alternatívám pedig az Erzsitől vásárolt Bourjois Docteur Glamour 16 Lilas ausculté nevű rúzsa.




A tavasz egyik legnagyobb szépségtrendje, a mandarin tangó mellett, a bájos babarózsaszín, és a legjobb ebben a kategóriában a Shiseido Opal árnyalata. Az én übercuki pinkemről korábban már itt olvashattatok, ami nem más, mint a Lancome Color Design Love it rúzsa. Nálam az elmúlt időben ez volt abszolút favorit, leggyakrabban használt rúzs. Kellemes szín, kellemes viselet, mi kell ennél több?




A következő a listán a Nars Valparaiso nevű bogyószínű rúzsa. Én nem feltétlenül a bogyó színt használnám rá, mert nekem ez ahhoz túl sötét. Jelenleg még nincs ilyen árnyalatú rúzsom, és egy darabig valószínűleg ez sem lesz, mert szerintem egy elég öreges árnyalatról van szó. 




A 10. és egyben utolsó a Burberry "tökéletes natúr" Devon Sunset árnyalata, amihez kísértetiesen hasonlít a Rimmel Lasting Finish 206-os Nude Pink rúzsa. Egy friss, üde, fiatalos árnyalat, ami a 2012-es tavaszi/nyári szezon elengedhetetlen darabja. 




Íme még egy közös kép az én versenyzőimről. A Max Factor Chili-jét leszámítva ők mind - mind nagy kedvenceim, és attól függetlenül, hogy többnyire alsó-közép kategóriás termékek, én nagyon meg vagyok velük elégedve, és bátran ajánlom őket a 2012-es tavaszi/nyári szezon legjobb rúzsainak helyettesítőiként.  

Nektek megvan ezek közül valamelyik árnyalat? Tervezitek valamelyik szín beszerzését?







Címkék: , , , , , , ,

3 megjegyzés:

Időpont: 2012. március 5. 14:03 , Blogger CHAMPAGNE SUPERNOVA írta...

Lancome! <3 it:))

 
Időpont: 2012. március 5. 15:03 , Blogger zsannu írta...

Én most vettem 2 catrice-t is, de szerintem egyiket sem merem majd utcára bevállalni. Az egyik egy narancsos szín, lehet, hogy pont a princess peach, bár rajtam sokkal sárgább. A másik pedig egy iszonyat rózsaszín, főleg poénból vettem meg, meg talán ha a nyaraláson lebarnulok, akkor kipróbálom, hogy mennyire rikít. Ott úgysem ismer senki.=D

 
Időpont: 2012. március 7. 16:36 , Blogger Viki írta...

A Lancome Love it nekem is hatalmas kedvenc, legtöbbször tényleg azt használom. Nem túl feltűnő, nem tolakodó, de mégis látszik, hogy van rajtam valami. Az élénk rúzsokkal szintén most barátkozok én is, van egy pár színes darab, amiben eddig a házat még nem mertem elhagyni, de ha jön a jó idő, nem fog érdekelni, ki mit gondol, biztos, hogy fogom őket "hordani". :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal