2012. február 20., hétfő

Bőrápolás télen, ahogy én csinálom

Világ életemben elég sok problémám volt a bőrömmel: pattanások, mitesszerek, tág pórusok, könnyen zsírosodó T-zóna. Éppen ezért igyekeztem mindig odafigyelni az ápolására, főleg ilyenkor télen. Ebben a hideg, szeles időben sokkal könnyebben kiszárad a bőrünk, ezért gazdagabb ápolásra van szüksége, mint mondjuk nyáron. A zsíros krémek azonban könnyen "beleülnek" a pórusokba és eltömítik azokat, ahonnan már egyenes út vezet a mitesszerek kialakulásához. Nagyon sok "csodakencét" kipróbáltam már, amikkel többnyire semmi javulást nem értem el, mostanra azonban kialakult egy olyan napi- heti rutin, amit alkalmazva, elfogadhatónak tartom a bőröm állapotát. 




Ezek azok a termékek, amiket napi/heti rendszerességgel használok lassan már egy fél éve. Van köztük néhány nagyon ígéretes újonc is, akik ugyan még csak pár hete kerültek hozzám, de egyből belopták magukat a szívembe, és ezzel együtt a bőrápolási rutinom részévé váltak.




Nagyon sokan reggelente csak langyos/hideg vízzel mosnak arcot, én azonban ezt kevésnek érzem, ezért a Clinique 3 lépéses arctisztítóját szoktam ilyenkor használni. Jelenleg a 2-es, normál bőrtípusra valót nyúzom lassan egy hónapja, de kipróbáltam már a 3-ast is, ami kombinált zsíros bőrre való. Igazság szerint mindkettőnél azt tapasztaltam, hogy az első pár alkalommal nagyon látványos volt az eredmény, aztán ahogy egyre többet használtam, ez egyre kevésbé volt elmondható. Jelenleg felváltva használom a 2-est és a 3-ast, és így nagyon jól működik a dolog. A reggeli arcápolási rutinomba bekerült még a Bioderma Sensibio Eye szemkörnyék ápoló krémje is. Mivel ráncok még nincsenek a szemem körül, leginkább csak megelőzés céljából használom, illetve a reggeli püffedtséget is elég jól kezeli.




Esténként a smink eltávolításával szoktam kezdeni a bőrápolást, erre pedig tökéletes szolgálatot tesznek a babáknak szánt popsitörlő kendők. Sokkal gazdaságosabbak, mint egy sima arctisztító vagy sminkeltávolító kendő, arról nem is beszélve, hogy ezek sokkal puhábbak, és nem tartalmaznak alkoholt sem. Elég sok márkát kipróbáltam már, jelenleg a Libero wet wipes aloe verás törlőkendőjét használom, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Szépen eltávolítja a festéket, kellemes az illata, és nagyon puha az anyaga. A smink eltávolítását követően pedig ismét a Clinique 3 lépéses arcápolót szoktam használni, valamint az elmaradhatatlan Bioderma szemkörnyék ápolót. 




Mivel a sok lakkozás eléggé megviselte a körmeimet, szükségem volt valami krémre, ami célzottan a körmöket erősíti. Így pont kapóra jött az Essence leárazása, amikor is 299 Ft-ért jutottam hozzá az SOS nail care balm-hoz. Nem mondanám, hogy csúcs-szuper termék, de ennyi pénzért nem is lehet csodákat várni tőle. A szaga elég büdös, engem a műanyagra emlékeztet, de ez idővel megszokható. Amit még hátrányként megemlítenék, az az, hogy mivel elég sűrű az állaga, viszonylag nehéz kicsempészni az anyagot a tégelyből, de ha egy kicsit felmelegítjük, akkor ezzel sem lesz probléma. Esténként ebből szoktam egy vékony réteget a körmeimre kenni, majd közvetlenül lefekvés előtt bekenem a kezeimet még egy jó adag kézkrémmel is. Erre a célra eddig a Neutrogena krémjét használtam, ami nekem nagyon bevált. Hamar beszívódik, egyáltalán nem hagy maga után ragacsos érzést, és szuperül hidratálja a bőrömet. Ő már éppen kifogyóban van, utódjául a The Body Shop mangós testvaját választottam. Még csak 3-szor használtam, de nagyon ígéretesnek tűnik, ami elsőre megfogott az a hihetetlenül finom mangó illat. 
Esténként nem maradhat el az ajakápolás sem, a jelenlegi nagy kedvenc a Neutrogena ápoló ajakírje, ami nem mellesleg fényvédőt is tartalmaz. Amit egyedüli hátrányként tudnék felhozni vele szemben az a csomagolás, pontosabban mondva a kis tekerő, amibe az ajakápoló van. Nem tudom, hogy ez csak egyedi probléma-e, de az enyémet nagyon könnyű ki- és visszatekerni, túlságosan is könnyű. Egy erősebb "pörgetéssel" ki tudom csavarni az egészet, visszatekerve pedig lötyög az egész tok. Elég gagyi megoldás egy Neutrogena ajakápolótól, én ilyet eddig még a legolcsóbb Balea-snál sem tapasztaltam. A teteje viszont nagyon stabilan zár, így útközben biztosan nem fog kinyílni. 




Hétvégente jut idő egy kis plusz kényeztetésre is, ilyenkor először mindig alaposan leradírozom az arcomat. Felváltva használom a Garnier Pure Active mitesszer eltávolító radírját és a Clinique 7 day scrub cream-jét. Nem tudnám megmondani, hogy melyik a jobb, hiszen mindkettő rendben elvégzi a feladatát. Az állagukról említenék meg annyit, hogy a Garnier kevesebb, de nagyobb méretű radírozó golyót tartalmaz, és hűsíti is az arcot, míg a Clinique sokkal több, apró szemcséből áll.
Radírozást követően szoktam használni az arcszaunát, mégpedig úgy, hogy bekenem az arcom az Alverde iszapos krémjével és így hajolok a forró gőz fölé egy 5-10 percre. (Ez egyébként szuperül kivitelezhető úgy is, hogy egy lábosban melegítetek vizet, tesztek bele kamillát, és úgy párologtattok egy nagy törölköző alatt.) Azért szeretem ezt a lépést, mert nagyon jól felpuhítja a gőz az arcbőrömet, és ilyenkor sokkal hatásosabb utána az arcpakolás is, amiből jelenleg 2 félét használok. Az egyik a Freeman avokádós- zabkásás maszkja a másik pedig a már jól ismert Zamian csokis arcmaszk. Attól függően, hogy éppen, mennyi időm/kedvem van, vagy csak az egyiket, vagy mindkettőt felkenem (egymás után persze). Számos blogon már ódákat zengtek ezekről a termékekről, ezért én ezt most kihagynám, minden esetre annyit azért megjegyeznék, hogy nem hiába az a sok pozitív vélemény, tényleg szuper pakolásokról van szó. :)

Nekem ezek a termékek, és ez a rutin egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy bevált, ami nyilván nem jelenti azt, hogy ez mindenkinek ugyan olyan hatásos lenne. Azért remélem, hogy hasznos volt számotokra ez a bejegyzés, és tudtam valamit segíteni vele, esetleg megerősíteni Titeket egy- egy termékkel kapcsolatban.

Nektek van valami jól bevált bőrápoló programotok télre? Használtátok már ezen termékek valamelyikét, ha igen, milyenek voltak a tapasztalataitok? 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

4 megjegyzés:

Időpont: 2012. február 20. 13:26 , Blogger CHAMPAGNE SUPERNOVA írta...

Egyre kellemetlenebbül érzem magam az átlam használt termékek igen rövid listája miatt:D

 
Időpont: 2012. február 20. 15:44 , Blogger Viki írta...

Én a helyedben örülnék neki, ha rövid terméklistával kordában tudnám tartani a bőrömet! :D

 
Időpont: 2012. február 20. 17:31 , Blogger sucika írta...

Én még annyit se használok, lehet, hogy 10 év múlva fogom bánni, amikor már olyan lesz a bőröm, hogy nem lehet helyrehozni. Bár valószínű, hogy az én koromban nem állt rendelkezésre ennyi minden, és nem alakult ki bennem az ilyen jellegű igény (no meg a bőröm sem igényelte). Ugyanis soha semmi pattanás, miteszer, szóval én megúsztam a serdülőkort.:)

 
Időpont: 2012. február 20. 20:05 , Blogger Viki írta...

Sucika, szerencsésnek mondhatod magad, de tényleg! :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal