2012. február 9., csütörtök

Sminktároló fillérekből, ahogy én csinálom

Elég régóta keresem a megfelelő tárolási rendszert a sminkcuccaim számára, amit azt hiszem, mostanra sikerült elfogadhatóan kialakítanom. A tervezgetés időszakában rengeteg youtube videót végignéztem ezzel kapcsolatban, ahol számtalan ötletet adnak a guruk, de azért valljuk be, azok megvalósításához elég vaskos pénztárca szükségeltetik. Ennek ellenére nem voltam hajlandó lemondani az én kis szépségbirodalmamról, ezért úgy döntöttem, hogy saját magam fogom elkészíteni a tárolókat, méghozzá otthon fellelhető eszközökből. Így lett rúzstároló a cukorkás dobozból és ecsettartó a befőttes üvegből. :)




Itt láthatjátok egyben az én kis Narniámat. Az asztal a JYSK-ből van, 3.500 Ft-ért vesztegették, egyébként íróasztal, de ettől függetlenül a célnak tökéletesen megfelel. A sminktükröt szintén a JYSK-ből, a falitükröt pedig a miskolci piacról szereztem. 




A kihúzhatós részben azokat a dolgokat tarom, amiket nem használok minden nap (kivéve Naked és Sleek paletta). A nagy sárga tároló egy cipős doboz teteje, benne egy Thomas Sabo ékszerdobozban műszempillák, mellette pedig a két fekete dobozkában (amik egyébként egy órásdoboz alja és teteje) többek között nyári alapozó, púder, mattító lapocskák és rúzsok vannak. A babapopsitörlő (én smink eltávolításra ezt használom, mert sokkal gazdaságosabb, és puhább, mint a normál smink eltávolító kendők) pedig jobb oldalon kapott helyet.






A nap mint nap használt sminktermékeimet, egy korábbi E.L.F. rendelés dobozában tárolom. A doboz tetejéből készültek az elválasztó és magasító elemek. 


 

A sminktároló dobozka mellett találhatóak az ecseteim. Ezek egy egyszerű kávébabbal megtöltött befőttes üvegben kaptak helyet. Több szempontból is jó ez a megoldás, hiszen egyrészt kellemes illattal tölti meg a szobát, másrészt könnyű az ecseteket kivenni-visszatenni, nem utolsó sorban pedig szerintem látványnak sem utolsó.




Végül pedig jöjjenek az ékszereim. Itt szintén csak azok kerültek ki az asztalra, amiket gyakrabban viselek. Nem vagyok egy nagy kiegészítő párti, másokon nagyon jónak találom őket, magamon viszont mindig kicsit soknak érzem, viszont igyekszem barátkozni velük. Ezek a tárolók szintén cipős dobozok tetejéből készültek. 

Ez lenne az én módszerem a sminktárolásra. Szeretném majd a dobozokat valami szép csomagolópapírral bevonni, hogy egységes legyen az egész, de ezt egyelőre még nem sikerült megtalálnom. Tudom, hogy nem a legszebb, és van még rajta mit csinosítani, de azt hiszem kiindulási alapnak nem rossz.


Ti hogyan tároljátok a sminktermékeiteket?


4 megjegyzés:

  1. csudaszépek az óráid! megkérdezhetem honnan vannak?:) ha esetleg ebay, linkelnél?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Van, amelyik ebay-ről van, van, amelyiket ajándékba kaptam. Hamarosan jövök egy hatalmas ebayes bejegyzéssel, ott bemutatok majd mindent beszerzési hellyel együtt. :)

      Törlés
    2. esetleg holnap?:$:D régóta keresek ilyen órákat de amiket eddig találtam ebayen nem győztek meg:S

      Törlés
  2. Sajna most nagyon el vagyok havazva, de keddre megpróbálom összehozni! :)

    VálaszTörlés