2013. december 29., vasárnap

Manikűrvadász 6. forduló


Az előző Manikűrvadász levezénylése után nagy izgalommal vártam a következő fordulót, aminek ezúttal Dii volt a házigazdája. A legjobban persze most is a sorrend miatt izgultam, hogy vajon kit kapok majd páromnak, és a szerencse úgy hozta, hogy Liza egyik manikűrjét kellett újragondolnom, aki egyébként a 4. fordulóban pont engem kapott párként. A sorrend kihirdetése után napokig csak böngésztem a blogját, mert annyi szépség közül egyszerűen lehetetlen volt választani. Végül egy Karácsonyi hangulatú manikűr mellett döntöttem, amit máskor talán kicsit giccsesnek találtam volna, most viszont abszolút ideálisnak tűnt.

A gyűrűsujjamra a Da Vinci 55-ös arany színű lakkját használtam két rétegben és az NYC 010 Top of the Gold-jából is felkentem egy réteget, majd ebbe jöttek a piros és zöld strasszok meg a csillag szegecs. A többi körmömre a Morgan Taylor Fire Cracker-ből kentem két réteget és ebbe nyomogattam bele a kis arany színű díszítő lapocskákat. Én abszolút elégedett vagyok a végeredménnyel, szerintem kifejezetten ünnepi hangulatú lett az összhatás. 

Az eredeti alkotás Lizától...


... és az én verzióm







Nektek, hogy tetszik ez a manikűr? Milyen színt viseltek most a körmeiteken?



Facebook  |  Bloglovin  |  Pinterest  |  Instagram



Címkék: , , , , ,

17 megjegyzés:

Időpont: 2013. december 29. 18:21 , Blogger Rúzsnyom Niki írta...

széplett :) az a két arany flittersor nagyon tetszik :)

 
Időpont: 2013. december 29. 18:24 , Blogger Anna írta...

Mindkettő szép de a tiéd jobban tetszik. :)

 
Időpont: 2013. december 29. 18:35 , Blogger Aggie írta...

Nagyon szép lett :) Nekem bal kezem most egy piros Golden Rose, a jobb épp csupasz :D

 
Időpont: 2013. december 29. 18:42 , Blogger Miss Sziszi írta...

Nagyon jó lett :) az a glittersor pedig nagyon ötletes :)

 
Időpont: 2013. december 29. 18:55 , Blogger Eleni írta...

Uh, nem is tudom mit írjak, nagyon szép lett, tetszik nagyon nagyon *-*

 
Időpont: 2013. december 29. 19:05 , Anonymous Névtelen írta...

Húúha nagyon jó lett ez a manid!! Nagyon bejön!!

 
Időpont: 2013. december 29. 19:18 , Blogger Tóth-Somogyi Noémi írta...

Nagyon jó lett ! :) Szép :))

 
Időpont: 2013. december 29. 19:18 , Blogger M. írta...

nagyon tetszik. :)

 
Időpont: 2013. december 29. 19:26 , Blogger Thimmyke írta...

Ó, de nagyon szépséges lett! :)

 
Időpont: 2013. december 29. 19:29 , Blogger djkaty írta...

Nagyon-nagyon tetszik, és már messziről felismerem a manikűrjeidet, mert egyedien szépek :-)

 
Időpont: 2013. december 29. 19:51 , Blogger Gabica írta...

Nagyon nagyon szép lett! Mindig olyan precíz vagy, olyan jó ránézni a manikűrjeidre :)

 
Időpont: 2013. december 29. 19:51 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

húú ez nagyon jó, nagyon tetszik. :))

 
Időpont: 2013. december 29. 20:17 , Blogger Ilus írta...

Ohh, de szééép *.* A tökéletes karácsonyi manikűr! :D

 
Időpont: 2013. december 29. 20:53 , Blogger Réka írta...

Édes, nagyon szép :)

 
Időpont: 2013. december 29. 21:50 , Blogger mesy írta...

Nagyon szép lett! Gyönyörű ez a piros lakk! :)

 
Időpont: 2013. december 30. 20:44 , Blogger Elíz írta...

Nagyon szép, igazi karácsonyi mani lett :)

 
Időpont: 2014. január 2. 9:53 , Blogger Viki írta...

Jajj Lányok, el sem hiszitek, mennyire örülök ezeknek a kedves kommenteknek. Feldobtátok velük a napom! :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal