2013. szeptember 5., csütörtök

Tribal Liquid Sand pink körömlakk /OPI Pussy Galore hasonmás/


A tegnapi Solitaire hasonmás után ma egy újabb OPI próbálkozással érkeztem, méghozzá a Pussy Galore rózsaszínével. Erre sem mondanám, hogy dupe, hiszen nem ugyanaz a két szín, de szerintem ennyi pénzért egy elég jó alternatíva azoknak, akik nem szeretnének 3 ezer forintot költeni egy körömlakkra.



Az ezüsthöz hasonlóan ez is egész gyorsan szárad, és alaplakk nélkül 2 rétegben lerobbanthatatlan a körmeimről. A kiszerelés a szokásos 6 ml, és ennek is kicsit nagy az ecsete, de én továbbra is azt mondom, hogy egy kis gyakorlással bele lehet jönni a használatába. A következő képeken 2 réteben láthatjátok felkenve.

Fényviszonytól függően van ahol egy picit világosabbnak, van ahol pedig sötétebbnek tűnik, sőt az utolsó képen én egy kis lilás beütést is érzek rajta. Szerintem ez is egy nagyon kellemes, légies, babás szín amit minden évszakban lehet viselni. 






A Born Pretty Store oldalán továbbra is $4,99-ért lehet hozzájutni a 4 db-os Tribal Liquid Sand szetthez, ez a lakk egyébként a 11. számú csomagban van. A nagy kiszerelést pedig itt tudjátok megvásárolni, ahol ezen kívül még 17 gyönyörű árnyalat közül választhattok.

Ha rendeléskor beírjátok az YTL91 kódot, 10% kedvezményt kaptok a vásárlás végösszegéből. A kedvezmény csak a teljes árú termékekre vonatkozik.  



Nektek, hogy tetszik ez a lakk? Szerintetek is hasonlít az OPI Pussy Galore lakkjára? Szeretitek a homok hatású körömlakkokat?






Címkék: , , , , , , ,

12 megjegyzés:

Időpont: 2013. szeptember 5. 16:04 , Blogger Miss Sziszi írta...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

 
Időpont: 2013. szeptember 5. 16:04 , Blogger Miss Sziszi írta...

Nekem tetszik, tényleg hasonlít az OPI lakkra, de nem az igazi. :/ Ez sokkal gyöngyházfényűbb.

http://azalanyblogja.blogspot.hu/

 
Időpont: 2013. szeptember 5. 19:11 , Blogger djkaty írta...

Nagyon szép :-)

 
Időpont: 2013. szeptember 5. 22:26 , Blogger PAncsi írta...

Engem meggyőztél, megrendeltem :-)

 
Időpont: 2013. szeptember 6. 6:18 , Blogger Bogi Vrg írta...

Nagyon szép ez a lakk ♥ Mostanában lusta vagyok lakkozni, de ez tökéletes lenne őszre :-)

 
Időpont: 2013. szeptember 6. 9:28 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Szééép! :))

 
Időpont: 2013. szeptember 6. 21:31 , Blogger Thimmyke írta...

Nagyon jó kis színe van! Élőben is nagyon jó. :D

 
Időpont: 2013. szeptember 6. 23:52 , Blogger Lora írta...

imádom, ez a leggyönyörűbb! tényleg megrendelem. :D

 
Időpont: 2013. szeptember 7. 11:17 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

gyönyörűséges. *-*

 
Időpont: 2013. szeptember 7. 17:11 , Blogger Viki írta...

Az a Lány: Lehet, de szerintem így is meseszép. :D

djkaty: Örülök, hogy tetszik. :}

PAncsi: Remélem Te is annyira fogod majd szeretni, mint én. :D

Bogi Bog: Na az tuti... meg télre, meg tavaszra, meg nyárra. :D

Viktória (shake it up): Örülök, hogy Neked is tetszik Viktória! :}

Thimmyke: Ugye? Élőbe talán nekem még jobban is tetszik. :D

Lora: Haha, pedig a sötétkéket még nem is láttad! :D

Manna (mannakörmök): Örülök, hogy tetszik Manna! :}

 
Időpont: 2013. szeptember 10. 18:56 , Blogger Eni írta...

Megvettem a Pussy Galore-t, igaz úgy,mintha a fogamat húznám, de úgy voltam vele,hogy tipikusan az a szín,amit bárhol és bárikor lehet viselni, hiába sand lakk. Hasonló ez is, de mégsem mondanám ugyannak. Minden esetre nagyon tetszik, ha egyszer úgy hozná a sors, nagyon szívesen megvenném én is. :)

 
Időpont: 2013. szeptember 12. 11:28 , Blogger Viki írta...

Cserkó Muffin: Abszolút egyetértek abban, hogy a Pussy Galore egy olyan univerzális szín, amit bárhová viselhetsz, úgyhogy tényleg jó befektetés! :}

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal