2012. április 3., kedd

Clinique Perfectly real makeup alapozó - Teszt

Tavaly tavasszal ért meg bennem az elhatározás, hogy továbblépek a drogériás alapozókon, és végre kipróbálok valami minőségibbet. Pont kapóra jött akkor a Glamour kuponfüzete, amiben volt egy 20%-os kedvezményre jogosító Müller utalvány is. Minden előzetes kutakodás és utánaolvasás nélkül indultam neki a vásárlásnak, úgy voltam vele, hogy majd segítséget kérek egy eladótól, elvégre ő jobban ért ehhez, mint én. Egyedül a felhasználható keret volt adott, 6.000 Ft-nál nem szerettem volna rá többet költeni. 

A boltban az alapozós pultokat bámulva egyből megtalált egy eladó, és készségesen felajánlotta a segítségét. Mondtam neki, hogy valami közepes fedésű, középkategóriás alapozót szeretnék a könnyen zsírosodó bőrömre, így ajánlotta a Clinique-et. Amit kicsit furának tartottam, hogy az alapozót a kézfejemre vitte fel, amiről tudva levő, hogy nem feltétlen egyezik meg az arcszínnel. Kipróbált 2-3 árnyalatot, majd közösen kiválasztottuk a megfelelő színt. 

A második tubust ősszel, szintén a Glamour napok alakalmával vettem meg, ezt már a debreceni Douglasban. Itt az eladólány már tapasztaltabb volt, mert a kézfejem után az arcomra is felvitt 3 színt, így sokkal biztosabban ki tudtuk választani a  megfelelőt. Ennél a vásárlásnál a barátom is ott volt, és nagyon aranyos volt, mert amikor felkerült a megfelelő szín az arcomra, azt mondta, hogy "hát ez nem is látszik".  Kicsit összemosolyogtunk az eladólánnyal, aztán elárultam a barátomnak, hogy itt pont az a lényeg, hogy ne látsszon.




A termék ebben a kis virágos dobozkában kapott helyet. Látszik már a papírdobozon, hogy elég megviselt, ez még az egy évvel ezelőtti. Az akkori színem a 28-as volt, télére pedig a 14-es árnyalatot kaptam. Az alapozó egy műanyag tubusban található, a tárolása nagyon praktikus, mert a kupak kialakítása miatt fejjel lefelé van a csőre, így nagyon könnyen ki lehet belőle nyerni az anyagot.




A doboz hátulján egy kis matrica tartalmazza magyarul a fontosabb információkat. Itt az is le van írva, hogy normál, illetve kevert bőrtípusra ajánlják.




A csőrös kialakításnak köszönhetően nagyon jól lehet adagolni. Sőt, ha túl sokat nyomtunk ki, simán vissza lehet "szippantani" a tubusba a felesleges krémet. 





Az állaga pont jó, nem is túl sűrű, nem is túl folyékony, engem leginkább egy hidratálókrémre emlékeztet. Nagyon könnyű eldolgozni kézzel és ecsettel is. Én lapos alapozóecsettel szoktam felvinni az arcomra és egyáltalán nem csíkozódik, tényleg nagyon szépen lehet vele dolgozni.




Itt pedig láthatjátok élesben is. Igazából a bőrhibákat nem nagyon fedi el, inkább csak egy egészséges színt ad az arcomnak. Én egyáltalán nem mondanám közepes fedésűnek, bár ugye kinek mi számít közepesnek. Szerintem jobban hasonlít egy színezett hidratálóra, mint egy alapozóra, de ez ugye akár pozitívum is lehet azoknak, akik tényleg csak egy leheletnyi fedést szeretnének.




Ami számomra negatívum ennél a terméknél az az, hogy tele van mikrocsillámokkal. El tudom képzelni, hogy ezektől ragyogóbbnak és üdébbnek tűnik a bőr, de engem kifejezetten irritálnak. Valószínűleg a zsíros bőröm miatt zavarnak ennyire a csillámok, mert úgy érzem, ettől csak még jobban fénylik az arcom. 

Összességében a csillámok miatt én nem mondanám, hogy 100%-ig elégedett vagyok ezzel az alapozóval, noha 100% illatanyagmentes termékről van szó. Azoknál viszont abszolút befutó lehet, akiket a csillámok nem zavarnak, mindemellett megelégednek egy nagyon gyenge fedéssel. 

Nektek mi a véleményetek a Clinique termékekről? Milyen alapozót használtok most?

Címkék: , , ,

2 megjegyzés:

Időpont: 2012. április 3. 11:08 , Blogger suzie írta...

Elég fura, hogy a könnyen zsírosodó bőrödre fénylő alapozót ajánlott az eladó.
Én még sosem próbáltam semmi Clinique sminket, de majd egyszer egy alapozójukat ki szeretném. Azt már tudom, hogy ezt biztos nem választom, én szeretem az erősebb fedést

 
Időpont: 2012. április 3. 11:57 , Blogger Viki írta...

Igen, és az a gáz, hogy az üzletben egyáltalán nem látszott, hogy csillog, mert csak természetes fénynél jönnek elő. Én igazából nem vágtam hátast ettől az alapozótól, sok alacsonyabb árkategóriás is hozza ezt a szintet.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal