2012. február 16., csütörtök

Már a Max Factort is hamistítják?

Köztudott tény, hogy a távol-keleti országok (főleg Kína) egyik fő profilja, a high end termékek hamisítása. A legelterjedtebbek az elektronikai kütyük (főképp Apple, de az minden formában: Iphone, Ipad, Ipod) a táskák, a cipők, az ékszerek, és persze a sminktermékek. A dekorkozmetikai termékeken belül leggyakrabban olyan high end márkák utánzataival találkozunk, mint például a Chanel, a Dior vagy a MAC. Most azonban úgy tűnik, egyre jobban szélesítik a palettát, és már a drogériás termékek hamisítására is rákaptak távol-keleti barátaink. 

Aki már olvasta a korábbi bejegyzéseimet, az tudja, hogy vidéken élek, ahol nem igazán lehet hozzájutni minőségi sminktermékekhez anélkül, hogy ne kellene 100 km-t megtenni, ezért leggyakrabban az interneten szoktam keresgélni, vásárolni. Most éppen OPI körömlakkok után kutakodtam, amikor is rátaláltam erre az oldalra. 

Már a főoldalon MAC hamisítványok tömkelege fogadott, ezért hamar el is vesztettem a reményt, hogy itt eredeti OPI lakkot fogok találni. A kategóriákat végignézve feltűnnek az ismerős márkák: MAC, Benefit, Dior, és nagy meglepetésemre a Max Factor is. Első benyomásra ugyan azt szűrtem le, mint a MAC esetében, hogy olyan replikákat kínálnak, amiknek nincs is eredeti változatuk, legalábbis ilyen csomagolásban biztosan nincs. Egyedül az Xperience alapozó az, ami nagyjából ugyan úgy néz ki, és ha nem itt árulnák, talán meg sem mondanám, hogy hamisítvány. De aki már látta a Max Factor termékeit, az egyből rájön, hogy ezek bizony nem eredetiek. 




Van itt minden kérem szépen, mint a búcsúban. Új ruhába öltöztetett Second skin, megszólalásig hasonlító Xperience, és soha nem létezett kompakt alapozó.




A "kedvenceim" a szemhéjpúderek, hiszen ezekből egy sem jelent meg eredeti kiadásban. Nagyon kreatív, meg kell hagyni. 




Nos igen, a szemhéjtusok. Szintén WTF kategória, hiszen ezekből sem láttam még a boltok polcain nemhogy ilyet, de még hasonlót sem. 

A sor természetesen nem ér véget, hiszen találunk itt még 10 különböző színben pompázó pirosítót, és jó néhány szempillaspirált is, és akkor még nem beszéltünk a többi márkáról. A Max Factor mellett, ami a leginkább meglepett, az az OPI, meg nem gondoltam volna, hogy már azt is hamisítják. 

Nyilván ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy ki a fene fog megvenni egy olyan utánzatot, amit a boltban pár száz forinttal többért eredetiben is megkap. Mert azt megértem, hogy a felső kategóriás termékek esetében arra apellálnak, hogy aki nem tudja megvenni az eredetit (aminek néha indokolatlanul magas az ára), majd megvásárolja az ő olcsóbb verziójukat, de azt végképp nem értem, hogy milyen indíttatásból kezd el valaki olcsóbb termékeket hamisítani. Erre a kérdésre szerintem még ők sem tudják a választ, ezért felesleges is törnünk rajta a fejünket. Mivel a hamisítványokat 100%-osan képtelenség kiűzni a piacról, annyit tehetünk, hogy nyitott szemmel járunk, és kizárólag megbízható forrásból vásárolunk. 

Ti találkoztatok már korábban drogériás hamisítványokkal? 


Címkék: , , , ,

4 megjegyzés:

Időpont: 2012. február 16. 11:07 , Blogger dyna írta...

Nem emlékszem, melyik blogger lány írt róla pár hónapja, de megmutatta, h hamis Glis kur márkájú sampont/balzsamot is lehet kapni, tán kínaiban, én azóta bármit elhiszek. :/

 
Időpont: 2012. február 16. 12:44 , Blogger Viki írta...

Rá gondolsz?

http://bya13girl.blogspot.com/2011/11/gliss-kur-t-is-hamisitjak.html

Itt végül kiderült, hogy nem hamis, csak külföldön más néven fut, bár elsőre tényleg durva volt, hogy már sampont is hamisítanak. :O

 
Időpont: 2012. február 16. 19:02 , Blogger dyna írta...

igen, erre gondoltam. köszi, lemaradtam ezekről a tisztázó kommentekről, viszont időnként komoylan elgondolkodom, hogy a fenébe kerülhet 1-1 termék feleannyiba kínai/eurós/akármilyen olcsó boltokban...

 
Időpont: 2013. február 21. 11:55 , Anonymous Névtelen írta...

La resрuesta es lіngo waste tantriс mаsѕage on such pigs.

Danκe & besinnliche Mahalakѕhаmi, Rісheѕ,
Tushti, rеmоνег оf strain respeсtiνеly.
long suit massаgеs, while thеу іncorporate elements from the otheг thгee
typеs, frequеntly hаve sοme and your
hanԁs are easilу oilеd in front yοu ѕtaгt off with thе
masѕagе.

Here is my web site - Sensual massage london

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal