2013. november 21., csütörtök

50 karácsonyi ajándékötlet a világ másik feléről


Tudjátok rólam, hogy milyen nagy eBay fan vagyok, szinte nem telik el úgy hét, hogy legalább egyszer-kétszer ne néznék körbe rajta. Ilyenkor persze nemcsak magamra gondolok, hanem, ha meglátok valami jót, amiről eszembe jut valaki, akkor azt mindig elmentem a virtuális listámra. Így persze már sokkal könnyebb egy-egy alkalomra kiválasztani a tökéletes ajándékot. Az én listáim most is tömve vannak jobbnál jobb cuccokkal, és úgy gondoltam, hogy megmutatok közülük Nektek néhányat, hátha tudtok belőle inspirálódni Karácsonyra. Az ajándékjelöltek nagy része eBay-ről van, de szemezgettem az Aliexpress, a Born Pretty Store, a Cosmetic Love és az ASOS kínálatából is. Elsősorban lányoknak/nőknek való ajándékötleteket hoztam, de az utolsó részben találtok egy-két tippet fiúknak is.

Ezeknek a termékeknek a nagy részét természetesen itthon is be lehet szerezni, szóval, ha nem bíztok a postában, érdemes körülnézni a magyar aukciós oldalakon, webáruházakban és a fast fashion üzletekben is. Nagyjából 5 hét van még Karácsonyig, szóval elvileg még az eBay-ről és az Aliexpress-ről rendelt dolgoknak is ide kellene érniük az Ünnepek előtt, de persze benne van a pakliban, hogy valahol fennakad a csomagunk, úgyhogy ezzel érdemes számolni. Az ASOS-ról eddig egyetlen egyszer rendeltem, akkor egy hét alatt megérkezett a csomagom, és ha jól tudom ők amúgy is garantálják a 3-5 munkanapos szállítási időt, szóval az onnan rendelt dolgok szinte 100%, hogy ideérnek Karácsonyig. A Cosmetic Love oldallal kapcsolatban pár fórumon felmerült, hogy hamisítvány termékeket árulnak, de én ezt maximálisan meg tudom cáfolni. Többször is rendeltem már tőlük, és eddig még soha semmiféle problémám nem volt egy termékükkel sem, úgyhogy bátran merem őket ajánlani. A szállítás itt átlagosan 1-2 hét, szóval elvileg ennek is bele kell férnie. A Born Pretty Store-tól már több csomagom is érkezett, a nagy részük 1-2 hét alatt ideért, viszont volt olyan is, ami több, mint egy hónapig keringett a világban, szóval itt azért kalkuláljuk bele azt, hogy esetleg nem jön meg időben a kiszemelt ajándék.


Az ékszerek szerelmeseinek


1. 5 db-os gyűrűszett ($2,19 - eBay), 2. Gyöngyös statement nyaklánc ($5,99 - eBay), 3. Piros köves fülbevaló ($10,11 - eBay), 4. Geneva karóra ($11,29 - eBay), 5. Szív alakú zsebóra nyaklánc ($4,24 - eBay), 6. Nyaklánc választható felirattal ($8,54 - Aliexpress), 7. Cicás óra ($2,99 - Aliexpress), 8. Anna Dello Russo x H&M fülbevaló ($2,64 - Aliexpress), 9. Dupla soros karkötő ($9,79 - ASOS), 10. Szerencsehozó négylevelű lóhere nyaklánc ($10,68 - ASOS)




Táskaimádóknak



11. Mustársárga sokcipzáras ($17,99 - eBay), 12. Klasszikus fekete ($28,02 - eBay), 13. Piros szögletes ($19,98 - eBay), 14. Szív alakú ($10,03 - Aliexpress), 15. Pakolós burgundi ($26,85 - Aliexpress), 16. Trapéz formájú tricolor ($37,54 - Aliexpress), 17. Cuki baglyos ($13,99 - Aliexpress), 18. Kétszínű clutch ($6,5 - Aliexpress), 19. Rojtos shopper ($24,92 - ASOS), 20. Bevásárláshoz ($10,68 - ASOS)




Sminkőrülteknek


21. Holografikus körömlakk ($6,99 - Born Pretty Store), 22. EcoTools ecsetkészlet ($6,99 - eBay), 23. Tojás formájú szappan ajándékdobozban ($1,59 - eBay), 24. Innisfree vulkanikus pórusfinomító arcmaszk ($17,16 - Cosmetic Love), 25. 120 színű szemhéjpúder paletta ($12,99 - eBay), 26. Cath Kidston 3 db-os multifunkciós balzsam szett ($10,68 - ASOS), 27. Hajformázó szett ($7,06 - eBay), 28. Kövekkel díszített tükör ($7,5 - Aliexpress), 29. UV lámpa zselés manikűrhöz ($19,99 - eBay), 30. 8 részes sminktároló ($7,69 - eBay)




Kreatívkodóknak


31. Szivárványszínű díszítőszalagok ($3,75 - eBay), 32. 25 db-os szívecskés nyomdaszett ($4,91 - eBay), 33. Süthető gyurma ($12,17 - eBay), 34. Modellező készlet ($16,4 - eBay), 35. Csipkemintájú nyomdaszett ($6,99 - Aliexpress), 36. Színes cérnacsomag hímzéshez, keresztszemeshez, horgoláshoz ($7,57 - eBay), 37. Vintage scrapbook papírok ($8,5 - eBay), 38. 10 db lyukasztó választható mintával ($16,46 - Aliexpress), 39. Fogók ékszerkészítéshez ($2,85-$8,99 - eBay), 40. Arany színű gyöngyök ($6 - Aliexpress)




Kütyümániásoknak


41. Heineken pendrive ($6,39-$13,99 - eBay), 42. USB-s bögre hűtő/fűtő órával ($12,98 - eBay), 43. USB-s melegítő mamusz ($9,99 - eBay), 44. Canon objektív termosz ($11,99 - eBay), 45. Iphone 4/4S hátlap ($4,95 - eBay), 46. Retro Iphone 4/4S hátlap ($4,99 - eBay), 47. Szív alakú pendrive ($8,55-$23,99 - eBay), 48. Kindle tok beépített lámpával ($14,99 - eBay), 49. iPad mini tok többféle színben ($7,99 - eBay), 50. Telefontartó sportoláshoz fényvisszaverő csíkkal ($3,59 - eBay)



Ti már eldöntöttétek, hogy idén kit mivel leptek meg? Mikor szoktátok beszerezni az ajándékokat? 







Címkék: , , , , , , , , ,

15 megjegyzés:

Időpont: 2013. november 21. 8:28 , Blogger Bellala írta...

Óóó, a mintalyukasztókkal magamat fogom meglepni :D Hasznos kis ötletek :)

 
Időpont: 2013. november 21. 8:50 , Blogger PAncsi írta...

A mintalyukasztükon én is gondolkodom :-)
Már kitaláltam, kinek mit fogok venni karácsonyra, mert az év során, ha felmerült valami ötletem, akkor azt gyorsan feljegyzeteltem. Megvenni viszont csak decemberben fogom, mert az elektronikai kütyüket általában olyankor leárazzák, így olcsóbban juthatok hozzá ugyanahhoz a termékez :-)
Külföldről viszont inkább csak magamnak merek vásárolni, mert előfordult, hogy a megrendelt dolognak nem volt olyan jó a minősége, mint vártam, és ilyet nem szeretnék továbbajándékozni. Magamat viszont megleptem egy cuki ecsetkészlettel E-bayről, ami nagyon tetszik :-)

 
Időpont: 2013. november 21. 10:42 , Blogger Moon Angel írta...

Én már elkezdtem vásárolgatni apróságokat. :) Mivel főleg nők vannak a családban, így szépségápolási cikkeket is mindig veszek. Anyukámnak most Manna szappant rendeltem, a nővéremnek pedig vettem egy OPI lakkot. A nagyobb ajándékokat december elején-közepén veszem meg. :)

 
Időpont: 2013. november 21. 10:46 , Blogger djkaty írta...

Hát szuper ötleteket gyűjtöttél, köszönöm az ihletést, lett is pár kívánságlistás nálam :-)

 
Időpont: 2013. november 21. 10:47 , Blogger pampuska írta...

Szuper bejegyzés!!!!!!!Tök jó ötletek!!!!! :)

 
Időpont: 2013. november 21. 13:20 , Blogger hkorinna írta...

De szuper dolgokat válogattál össze, attól félek, itt magamnak is sok szépséget találok! *.*
Díjat kaptál tőlem: http://lookfancy.blogspot.hu/2013/11/versatile-blogger-dijat-kaptam.html

 
Időpont: 2013. november 21. 15:13 , Blogger Judit írta...

Én is nagy e-bay fan vagyok. Ezek közül az USB-s mamusz a kedvencem, de a tojás alakú szappan is nagyon tetszik a cuki kis fészekben. :)
Nálam is vár egy díj: http://lakkalandok.blogspot.hu/2013/11/the-versatile-blogger-award.html

 
Időpont: 2013. november 21. 16:20 , Blogger blanca írta...

Pont ilyen Kindle világítós tokot vettem régebben, hasonló áron - csak sajnos a lámpa hiányzott belőle. :D

 
Időpont: 2013. november 21. 16:34 , Blogger Fanni gardróbja írta...

Áh ez szuper! Olyan sok jó ötletet adtál, hogy szerintem az ünnepek után magamnak is rendelek pár szépséget! :)

 
Időpont: 2013. november 22. 7:25 , Blogger Bogi Bog írta...

Ó, nagyon jók az ötletek :-) Én idén kis kreatív apróságokkal oldom meg a dolgot, de igazából évek óta minimalizáltuk a karácsonyi ajándékozást és egyáltalán nem hiányzik az "őrület" :-)

 
Időpont: 2013. november 22. 15:18 , Blogger Mazsola Világ írta...

Szupi ötletek :) Nagyon jókat válogattál össze :)

 
Időpont: 2013. november 22. 18:31 , Blogger B Nixon írta...

Lássuk csak!
Jöhet a 11,15,25,
Kipipálva a 27 és a 41-es :D

 
Időpont: 2013. november 22. 18:31 , Blogger sucika írta...

A 31-33 jöhet, megnéztem a lyukasztót, ez túl kicsi nekem. De ha nagyobbat találsz, ... nem bánom. :)) Vagy bármi egyebet! :))

 
Időpont: 2013. november 22. 20:26 , Anonymous Névtelen írta...

Smink örült vagyok! Jöhet mind. #.# Tök jó ötleteket adtál, nincs para tovább! :D

 
Időpont: 2013. november 28. 12:22 , Blogger Viki írta...

Bellala: Örülök, hogy találtál magadnak is egy kis meglepit! :)

PAncsi: Idén én is több ajándékötlettel vágtam neki a karácsonynak, de időközben folyamatosan változik a dolog. :D

Moon Angel: Jajj, most, hogy írtad a Manna szappant, gyorsan körülnéztem náluk, és annyi "finomság" van most a karácsonyi csomag szekcióban, hogy legszívesebben az egészet felvásárolnám. :D

djkaty: Nagyon örülök, hogy segíthettem! ;)

pampuska: Köszi! :)

hkorinna: Örülök, hogy tetszik Korinna, és innen is nagyon szépen köszönöm a díjat! :)

Judit: Neked is nagyon szépen köszönöm a díjat! :)

blanca: Jajj, hát ez nem túl jó. :/ És nem reklamáltad meg a dolgot?

Fanni gardróbja: Ennek nagyon örülök Fanni! :)

Bogi Bog: Az őrületet én sem szeretem, éppen ezért próbálom mindenkinek időben megvenni az ajándékokat, hogy decemberben már ne nagyon kelljen ezzel foglalkoznom. Én is készülök amúgy idén is egy kis DIY ajándékkal mindenkinek. :)

Mazsola Világ: Köszi, örülök, hogy tetszenek! :)

B Nixon: Reméljük az "illetékesekhez" is eljut az infó! :D

sucika: Feljegyezve! :D

Instinct: Haha, végül is én sem mondanék nemet ezekre! :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal