2013. szeptember 1., vasárnap

Hasonmások 13.

Közel egy hónapja volt az utolsó ilyen hasonmásos bejegyzés, úgyhogy most már igazán itt volt az ideje egy újabbnak. Ez alkalommal a Bershka és a Stradivarius webshopjaiból szemezgettem, amik most kivételesen tele vannak szuper cuccokkal. Találtam egy gyönyörűséges műbőr ujjú ballonkabátot is a Stradivariusnál, de 23 ezret nem valószínű, hogy fogok érte adni, főleg, hogy tavaly vettem egy simát 6-ért. Ennek sajna még csak hasonmást sem találtam, de van itt 5 olyan termék, aminek sikerült megtalálnom a pénztárcabarátibb verzióját Aliexpressen. Lássuk is, hogy mik ezek. :}



1. Közepes méretű oldaltáska


Na jó, kinézetre talán ezek különböznek egymástól a legjobban, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy párba lehet őket állítani, hiszen mindkettő egy nagyon csini táska. Bár az igazat megvallva, nekem még akkor is az Aliexpress-es tetszik jobban, ha az árakat nem nézem. A Stradivarius oldaltáskája nekem kicsit nagymamás, fogalmam sincs, hogy miért, talán a kis karikadíszek miatt. A jobb oldaliból a fekete már elfogyott, viszont ezen a világoson kívül még zöldben és barnában is elérhető, úgyhogy biztosan talál köztük mindenki kedvére valót. 



2. Szegecses sál


Úgy látszik, ha ruhákról van szó, a szegecsmánia az évre is kitart. Tavaly nekem a debreceni Skálában sikerült egy ugyan ilyen fekete szegecses sálat kifognom alig 2 ezer forintért, és most is több helyen lehet kapni hasonlót. A Stradivarius-ban például 3.600 Ft-ért vesztegetik, ami nem egy nagy összeg, viszont Aliexpress-ről ennek az áráért kettőt is tudunk rendelni. Nyilván itt kalkulálni kell egy nagyjából 1 hónapos szállítási idővel, de akinek nem sürgős a dolog, és szeretne egy picit spórolni, annak talán érdemesebb külföldről megrendelni. 



3. Műszőrme mellény


Aki a korábbi évek során beruházott egy {mű}szőrme mellényre az úgy látszik jól döntött, mert idén is nagyon divatos lesz ez a ruhadarab. Ha viszont valaki éppen most szeretné beszerezni az elsőt, a Stradivarius-ban talál egy csodaszép hosszított fazonút 14 ezer forintért, illetve ennek egy hasonmását Aliexpress-en harmadannyiért. Nyilván itt a minőségben azért elég nagy különbségek lehetnek, én is láttam már csúnya műszőrme mellényt, de kis szerencsével nagyon szép olcsóbb darabokat is ki lehet fogni, szóval vásárlás előtt érdemes szétnézni több helyen is.



4. Kockás ing


A legutóbbi Pisnspirációs bejegyzésben mutattam Nektek egy szuper outfit ötletet derékra kötött kockás inggel, ami szerintem nagyon klasszul nézett ki. Éppen ezért gyorsan körülnéztem, hol milyen árakon futnak mostanában a kockás ingek, és a Bershka weboldalán találtam is egy csinos darabot közel 5 ezer forintért. Végül is annyira nem vészes ez az ár sem, de biztos vagyok benne, hogy turiban, vagy akár Aliexpress-en olcsóbban is ki lehet fogni hasonlót, úgyhogy én megint csak azt javaslom, hogy ha nem szeretnétek ennyit költeni rá és van egy kevés szabadidőtök, inkább nézzetek körbe több helyen.



5. Pompon fülbevaló


Azt hiszem ezek a pompon fülbevalók a mai válogatás legjobb párosai, már ha az árakat nézzük. Mivel az akasztókán kívül nem sok különbséget látok, nálam egyértelműen az Aliexpress-es győzött, még akkor is, ha a Bershka fülbevalójára egy napot sem kell várni. Nálatok?



Nektek, hogy tetszik a mostani összeállítás? Van ezek között olyan, amit már korábban kinéztetek magatoknak? 
Vagy esetleg amelyiket már be is szereztétek? 





Címkék: , , , ,

13 megjegyzés:

Időpont: 2013. szeptember 1. 12:57 , Blogger Lilla írta...

én a szőrme mellényt szeretem nagyon, én is elég drágán jutottam hozzá, de a Stradis nekem is túl sok. örülök, h megvettem, nekem nagyon tetszik :)

 
Időpont: 2013. szeptember 1. 14:28 , Blogger Hajnal írta...

Úgy szeretem ezt az hasonmások sorozatot. :) Máshol nincs ilyen, meg jó tudni ilyen dolgokról. :)

 
Időpont: 2013. szeptember 1. 16:07 , Blogger Aviana Rahl írta...

Az aliexpress táska nagyon tetszik! :P

 
Időpont: 2013. szeptember 1. 16:44 , Anonymous Névtelen írta...

Sziaszok!

imádom ezeket a posztjaidat! ránézésre amúgy a két műszörme között szerintem semmi különbség nincsen,sőt az Ali-s nekem jobban is tetszik!

Esetleg más üzleteket tud valaki pesten ahol lehet venni szép műszörmét? akár valami kis butikban? vagy nagyobb áruházban?

 
Időpont: 2013. szeptember 1. 19:26 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Nekem az Aliexpresses szőrme mellény nagyon tetszik! Van már egy több éves mellénykém, de a rövidebb fazonból, ezért szeretnék már régóta egy ilyen hosszabbat is! Ha nem találok, lehet megrendelem! :)

 
Időpont: 2013. szeptember 1. 21:05 , Blogger pearl írta...

Ugyanilyen sál van a C&A-ban is, több színben, kb 2000ért. :)
Bár az lehet,hogy körsál.....
Nekem ezek a műszőrmés mellények mégmindig nem tetszenek :/

 
Időpont: 2013. szeptember 2. 9:04 , Anonymous Névtelen írta...

Nekem tetszene ez a műszőrme, ha kicsit rövidebb lenne. Ez a hosszú nekem olyan "jetis". Persze a nagyon rövid se tetszik, ami mell alá ér kb., nekem a köztes méretű tetszene. Valaki látott már olyat? :)

 
Időpont: 2013. szeptember 2. 15:02 , Anonymous Névtelen írta...

Annyira tetszenek ezek a kockás ingek, de nagyon drágának találom:S
Már komolyan azon gondolkodom, hogy bemegyek egy Karátba, és veszek egy S-es pasi flanel kockás inget...

 
Időpont: 2013. szeptember 2. 15:35 , Blogger Viki írta...

Lilla: Én egész baráti áron {3 ezer Ft-ért} jutottam hozzá egy csodaszép fehér színű H&M műszőrme mellényhez egy turiban. Én sem bántam meg egy pillanatra sem, szerintem nagyon jól kihasználható ruhadarab. :}

Hajnal: Nagyon örülök, hogy így gondolod Hajnal! :}

Aviana Rahl: Ugye milyen kis csini?! Én már pár hónapja szemezgetek vele. :D

Névtelen: Köszi! Én Pesten sajnos nem vagyok ismerős, így ebben nem igazán tudok segíteni, de mástól hátha érkezik valami használható információ! :}

Viktória (shake it up): Ha megrendelted, mindenképpen mutass róla képet. Nagyon kíváncsi vagyok rá! :D

pearl: Köszi a C&A-s tippet, szerintem sokan örülnek ennek az infónak. :}

Névtelen: Mmm, én mostanában csak ezt a hosszabb fazont, illetve a mell alá érőset láttam mindenhol. Viszont tavaly a Cosmosban volt kb. derékig érő, elképzelhető, hogy idén is lesz belőle. Ha van a közeledben Cosmos, kukkants be, egy próbát szerintem megér! :}

 
Időpont: 2013. szeptember 2. 15:55 , Blogger Lora írta...

jajj én is egy picit rövidebb szőrmellényre vadászok már kb tavaly előtt óta, ami nem 10ezer Ft-ba kerül.. eddig eredménytelenül.

szuper hosszú ujjú kockás inget pedig a H&M-ben vettem nyár elején, az összes 2000 Ft-ra volt leárazva, rengeteg volt :)ott is érdemes körülnézni

 
Időpont: 2013. szeptember 2. 16:19 , Blogger hkorinna írta...

Ilyen műszőrme mellényre már tavaly is vadásztam, de sajnos csak horror árakon láttam, idén igyekszem szemfülesebb lenni és turikban is szétnézek. :D

 
Időpont: 2013. szeptember 2. 22:31 , Anonymous Névtelen írta...

Csajok! Én tavaly a teszveszen csíptem meg egyet potom áron, (2000-3000 Ft körül volt egy vékonyka ajándék övvel) A cimkét is én szedtem le róla, amúgy ha az segít valakinek, török gyártmány volt, nem kínai. Amúgy zömében a teszvesz is tele van ebayről rendelt, drágábban továbbadott holmikkal...

 
Időpont: 2013. szeptember 4. 9:13 , Blogger Viki írta...

Lora: Neked is a Cosmos-t tudom ajánlani Lora, hátha most is lesz közepes hosszúságú mellény. :}

hkorinna: Az üzletekben mindenhol elég drága, de turiban szerintem ki lehet fogni szép és olcsó darabokat is! :}

Névtelen: Köszi a tippet, akkor ezek szerint Teszveszen is érdemes szétnézni! :}

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal