2013. március 1., péntek

Napi köröm - Miss Universe



Az új üveges Essence lakkok nem igazán lopták be magukat a szívembe. Egyrészt az áruk miatt, (igaz, hogy vannak ettől jóval drágább lakkok is, de a 350 Ft után nekem igenis nehezemre esik kiadni értük 500 Ft-ot), másrészt az új, szélesebb ecset miatt, harmadrészt pedig azért, mert kevésbé tartósak, mint a kis üveges elődjeik voltak. Eddig csak 2 árnyalatom volt az új fajtából, és nem is igazán terveztem többet venni belőlük, viszont amikor megláttam ezt a gyönyörű sellő színű lakkot (Essence 147 Miss Universe), úgy döntöttem, teszek még egy próbát. Már másodjára van (egyfolytában) a körmeimen és még mindig nem untam meg. Annyira különleges ez a feketés- zöldes- kékes szín, akárhányszor ránézek, mindig más színűnek mutatja magát. 

Egy rétegben egyébként inkább feketének tűnik, először meg is ijedtem, hogy kell majd legalább 5 réteg a tökéletes fedéshez, de végül 2 vastagabb réteg elég volt belőle. 







Mit szóltok ehhez a színhez? Ti is lecsaptatok rá? Mi a véleményetek az új üveges Essence lakkokról?


Címkék: , , ,

16 megjegyzés:

Időpont: 2013. március 1. 8:03 , Blogger Dii írta...

Őt kinéztem magamnak, olyan kis különleges ezekkel a kékes zöldes csillámokkal, szépséges :) Aztán lebeszéltem róla magam, (mindjárt) vége a télnek és nem kell nekem újabb sötét lakk. De ezt most meglátva.. ohh :)

 
Időpont: 2013. március 1. 9:59 , Blogger djkaty írta...

Nekem is megvan, de még nem teszteltem, megint inkább a színes lakkokért nyúlok, hátha meghozzák a tavaszt...

 
Időpont: 2013. március 1. 11:05 , Blogger Unknown írta...

Ezt a körömlakkot én is kinéztem! :) Nagyon tetszik!

 
Időpont: 2013. március 1. 11:29 , Blogger Nikorka írta...

Én is úgy voltam vele, mint Dii, vége a télnek, nem kell sötét lakk, de azt hiszem, ezt még beszerzem, mert nagyon tetszik! És utána már jöhetnek a pasztell színek :)

 
Időpont: 2013. március 1. 12:54 , Blogger Zsofi írta...

Nagyon szép szín,tetszik a körömformád :)

 
Időpont: 2013. március 1. 18:37 , Blogger dyna írta...

nekem is meg van és oda vagyok érte. bár még nem kentem fel, de akárhányszor látom máson, repesek. minap a metrón is egy lánynak ilyennel volt kipingálva a körme, csak pislogtam. :D

 
Időpont: 2013. március 1. 19:42 , Blogger littleancsi írta...

Nagyon szép színe van! Én még nem festettem sötétre a körmeim talán soha, mert attól félek, hogy durva hatást kelt. Tervezem, hogy kipróbálom. Talán pont ezzel a lakkal :)

 
Időpont: 2013. március 1. 23:33 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Ahh ez tényleg nagyon szép!

 
Időpont: 2013. március 2. 15:32 , Blogger Viki írta...

Én sem terveztem már sötét lakkot venni, de amikor megláttam ezt, úgy voltam vele, hogy úgy is lesz még tél. :D Szóval lesz alkalmam bőven használni. :D

 
Időpont: 2013. március 2. 15:32 , Blogger Viki írta...

... hátha :)

 
Időpont: 2013. március 2. 15:33 , Blogger Viki írta...

Élőben egyébként ettől még sokkal szebb. A képeken inkább csak a kéknek tűnik, a valóságban viszont gyönyörű zöldes árnyalat is keveredik benne. :)

 
Időpont: 2013. március 2. 15:34 , Blogger Viki írta...

Így van... meg aztán úgy is lesz még tél. ;)

 
Időpont: 2013. március 2. 15:34 , Blogger Viki írta...

Óóh, köszi, aranyos vagy. :) Beletellett pár hónapba mire meg tudtam őket növeszteni ilyenre, de minden egyes perc megérte. :D

 
Időpont: 2013. március 2. 15:35 , Blogger Viki írta...

Nekem is van (jó pár) olyan lakkom, amit még nem próbáltam ki, csak üvegen keresztül gyönyörködöm bennük. :D

 
Időpont: 2013. március 2. 15:37 , Blogger Viki írta...

Én is még csak most barátkozom a sötétebb lakkokkal. Van belőlük néhány darabom, de a legtöbbjüket eddig még utcára nem viseltem. :D Kezdésnek szerintem ez egy elég szép és különleges darab. :)

 
Időpont: 2013. március 2. 15:37 , Blogger Viki írta...

Ugye?! És élőben még ettől is szebb. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal