2013. március 17., vasárnap

Hasonmások #3.

Ismét vasárnap, ismét itt a hasonmások ideje. A mai összeállításban kizárólag a H&M kínálatából szemezgettem, főleg ruhadarabokat, de azért egy kiegészítő most is került sorba. 


1. Csipke rövidnadrág
Már tavaly nyáron is nézegettem ezt a csipkés rövidnacit az Ebay-en, de még azóta sem jutottam el odáig, hogy meg is rendeljem, pedig amúgy annyira szuperül ki lehetne használni. A H&M-es verziót a múlt héten lecsekkoltam élőben is, nekem picit vastagnak tűnt az anyaga. Ha beruházok egy csipkés shortra, tuti, hogy az Ebayes lesz az.


2. Fekete aszimmetrikus ruha
Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem az aszimmetrikus ruhákat, felsőket, jó néhány el  is van mentve belőlük a wishlistemre. A két fenti ruci közül nekem egyértelműen az Ebay-es verzió tetszik jobban, és nemcsak az ára miatt, hanem mert szerintem tök jól feldobja a nyakrésznél az a gyöngyös díszítés. Annak ellenére, hogy amúgy szeretem az egyszerű, letisztult dolgokat, a H&M ruhája nekem most túl egyszerű lett. 


3. Farmering
Elég régóta szemezgettem már a farmeringekkel, de valahogy mindig túl drágának találtam őket, télen viszont beadtam a derekam és vettem egy világoskéket a Stradivariusban. Az sem volt egy olcsó darab, de végül is nem bántam meg így utólag, mert nagyon sokféleképpen hordható, úgyhogy Nektek is meleg szívvel tudom ajánlani, hogy ha tehetitek, csapjatok le egyre, mert ez tényleg egy olyan örök darab, ami soha nem megy ki a divatból. Most én is hoztam Nektek két változatot, mind a H&M-es, mind az Ebay-es kapható világos- és sötétkék színben is, úgyhogy tényleg mindenki találhat magának kedvére valót.


4. Fehér blézer
Mivel a legutóbbi összeállításnál a blézernek volt a legnagyobb sikere (és mert én is odáig vagyok értük), most is hoztam egyet fehér színben. Az Ebay-es, ha jól tudom Zara utánzat, nekem van is belőle egy élénk pink, és imádom. Ahogy nézem minden méretben lehet rendelni, de arra figyeljetek, hogy a méreteket mérjétek le, mert én csak hasraütésszerűen rendeltem magamnak egy S-est, és hátban picit szűk lett. Persze így is hordható, de talán jobb lett volna belőle egy nagyobb méret. A H&M blézerét élőben még nem láttam, de a leírás szerint az nagyobb arányban tartalmaz pamutot, amitől talán ruganyosabb az anyaga. 


5. Háromszög formájú nyaklánc
A múltkori bőrbetétes arany karperechez hasonlóan most is egy olyan ékszert választottam, aminél az "eredeti" is a megfizethető kategóriába tartozik. Nekem amúgy a H&M-es és az Ebay-es is nagyon tetszik, de az utóbbi talán egy picivel jobban. 


Mit szóltok az eheti válogatáshoz? Van köztük olyan, amit már korábban kinéztetek magatoknak? Vagy esetleg amelyiket már meg is vettétek?


Címkék: , , ,

20 megjegyzés:

Időpont: 2013. március 17. 9:09 , Blogger Noémi írta...

A csipkés rövidnadrágot már nézem egy ideje, de hiába 3-5 hét mire ideér, még mindig túl korainak érzem. :/ (Nagyon korán indulok dolgozni, amikor még nagyon hideg van, így még harisnyával se tudnám hordani.) Meg kitaláltam, hogy minden hónapban x összeget költhetek el ruhákra, és a márciusi pénzem már elfogyott, úgyhogy várom az áprilisit. :) De jelenleg egy farmer kabátkával szemezek, nagyon szeretnék egyet, de 10ezret sajnálok rá, e-bayen pedig találtam 3-4ezerért, ami képeken nagyon tetszik. :) Áprilisi pénzemből tuti, hogy megveszem. :)

 
Időpont: 2013. március 17. 9:29 , Blogger Ági írta...

Nagyon jó lett, imádom ezeket a hasonmások posztokat, mindig élvezettel nézem őket.
http://divatmano.blogspot.hu/

 
Időpont: 2013. március 17. 9:35 , Blogger Dii írta...

:D Most itt mosolygok magamban :) Tegnap összeszedtem pár H&M-es ruhát, abból lesz a mai poszt :D A másik pedig, hogy pont tegnap nézegettem ezt a csipkés nadrágot e-bay-en.. :D
Amúgy nagyon hasznos ez a 'rovat', mindig olyan jó dolgokat szedsz össze :)

 
Időpont: 2013. március 17. 10:33 , Blogger Laruska Bee írta...

Nagyon hasznos bejegyzés. Köszi a tippeket. :) Én azon a ruhán gondolkodom, mert most úgy tervezem beruházok néhány nőies és elegáns darabra...

 
Időpont: 2013. március 17. 11:21 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Imádom ezeket a posztokat! Viszont már múltkor is akartam írni, hogy esetleg tudnál linket adni a pink blézeredhez? :) Köszi!

 
Időpont: 2013. március 17. 11:40 , Blogger Monika írta...

Olyan jók ezek a postok, a blézer nagyon szupi :)

 
Időpont: 2013. március 17. 14:14 , Blogger Panka írta...

én is szeretem ezeket a posztokat. a rövidnaci már nekem is egy jó ideje a wishlistemen van, de még nem szántam rá magam a rendelésre...:)
meg az a fehér blézer is tetszik:D

 
Időpont: 2013. március 17. 17:48 , Blogger hkorinna írta...

Oh, az a csipkés sort, pont egy ilyesmire vágyom nagyonnn. :DD

 
Időpont: 2013. március 17. 18:38 , Blogger Shelbe írta...

Nagyon jól néz ki minden, bár a farmering még így is kicsit drága, akkor már lehet megvenném a boltit. De amúgy a Hádában is lehet jókat kifogni. A csipkerövidnadrágok pedig nagyon tetszenek, viszont az ebay verzió ebben az esetben annyira nem jön be, már lehet kicsit túl sok.

 
Időpont: 2013. március 17. 19:27 , Blogger Gabica írta...

Nekem a nyaklánc nagyon tetszik, ráadásul az ebayes változata sokkal jobban :)

 
Időpont: 2013. március 18. 9:06 , Blogger Viki írta...

Ezzel a minden hónapban x Ft-ot költök dologgal én is próbálkoztam, de az első hónapnál befuccsolt, főleg az akciók miatt. :D

Egy szép farmerkabát meg nekem is kellene, de ugyan így vagyok vele én is, hogy 10 ezret sajnálok kiadni érte. Szerintem azt most el is fogom halasztani.

 
Időpont: 2013. március 18. 9:07 , Blogger Viki írta...

Ennek nagyon örülök. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:09 , Blogger Viki írta...

Jajj, láttam a válogatásodat, annyira jó dolgokat szedtél össze. Minden egyes darabot befogadnék a gardróbomba. :D

 
Időpont: 2013. március 18. 9:12 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy hasznosnak találod. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:16 , Blogger Viki írta...

Köszi Viktória. :}

A blézert én ettől az eladótól vettem {http://myworld.ebay.co.uk/twonine/}, de ahogy nézem most nincs neki feltöltve semmi. Esetleg néha kukkants vissza, hátha lesz neki megint, mert amúgy teljesen megbízható és gyors {nekem 17 nap alatt jött meg még anno a blézer}. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:17 , Blogger Viki írta...

Köszi Monika, örülök, hogy tetszik. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:18 , Blogger Viki írta...

Akkor úgy látom, nem csak én szeretem halogatni a dolgokat. :D

 
Időpont: 2013. március 18. 9:19 , Blogger Viki írta...

hát én is... már csak meg kellene rendelnem. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:22 , Blogger Viki írta...

Igen, valóban drága még az ebayes farmering is, de még így is lehet rajta spórolni több mint 2500 Ft-ot. :} De amúgy a Háda is tök jó ötlet, ott is tuti bele lehet futni farmeringbe.

 
Időpont: 2013. március 18. 9:23 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszik, amúgy én is az ebayeset választanám. :}

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal