2013. március 3., vasárnap

Hasonmások #2.

Mivel az előző hasonmásos bejegyzésnél többen is jeleztétek, hogy szeretnétek, ha lenne folytatása a dolognak, ezért megint összegyűjtöttem néhány terméket. Most leginkább a Stradivarius honlapjáról szemezgettem, főleg kiegészítők kerültek a listára, de azért most sem hagytam ki a ruházati részleget sem. 


1. Csíkos blézer

Akik már régebb óta olvasnak, azok tudják, hogy odáig vagyok a blézerekért. Egyrészt azért, mert a legegyszerűbb összeállítást is nagyon könnyen fel lehet velük dobni, másrészt pedig azért, mert szinte minden alkalomra megállják a helyüket. A boltokban szinte mindenhol 8-9 ezer forint környékén kezdődnek a blézerek, ezért folyamatosan bújom az Ebay-t olcsóbb darabok után kutatva. Ez a fekete csíkos már elég régóta a watch listemen van, most pedig találtam egy hasonlót a H&M webshopjában is, nagyjából háromszor annyiért. 



2. Szegecses borítéktáska

A borítéktáskák egy ideje már elég nagy divatjukat élik, a szegecsesek pedig főleg. Nagyjából ugyan az mondható el róluk is, mint a blézerekről, hogy a high street üzletekben elég borsos áron kínálják őket, Ebayen viszont már néhány dollárért elég szép darabokat kapunk. Persze ki lehet fogni nagyon gagyikat is, de az ár és a visszajelzések alapján viszonylag pontosan belőhető a minőség. Ha a két táska egy árban lenne és választanom kellene közülük, inkább az Ebay-es mellett döntenék, mert a Stradivarius borítéktáskája nekem már kicsit sok. 



3. Bőrbetétes arany karperec

Ez a páros egy kissé kilóg a sorból, ugyanis itt a high street verzió is egy megfizethetőbb darab (én mondjuk nem adnék érte ennyit), de úgy gondoltam, mégis megmutatom őket Nektek. Az Ebay-eset megrendeltem magamnak, és abszolút meg vagyok vele elégedve. Minőségi anyagból készült, masszív, nem olyannak tűnik, amiről 1-2 hordás után lepattogzik az arany festék, és 24 nap alatt meg is érkezett. Érdemes az eladó többi termékét is megnézni, mert más színekben is kapható ez a karperec, sőt, licitálva akár 1-2 dollárért is hozzájuthatunk. (Nekem 1,25-ért sikerült megszereznem egy barnát).



4. "Páncélos" gyűrű

Fogalmam sincs, hogy mi lehet ennek a gyűrűnek a rendes neve, de nekem a páncélos lovagok jutottak róla eszembe, úgyhogy maradt ez a páncélos gyűrű név. Az  igazat megvallva nekem ezek egyáltalán nem tetszenek, még 950 Ft-ot sem fizetnék értük, de ha valaki esetleg szemezgetett velük a Stradivarius-ban, annak jó alternatíva lehet Ebay-ről megrendelni feleannyiért. 



5. Többzsebes cukorka színű pénztárca

Képek alapján a Stradivarius pénztárcája valamivel puhábbnak tűnik, de ennyi pénzért ez el is várható. Ha  viszont valaki egy olcsó de szép darabot keres, annak szerintem tökéletes választás lehet az Ebay-es változat. 



Mit szóltok az eheti válogatáshoz? Van köztük olyan, amit már korábban kinéztetek magatoknak? Vagy amelyiket esetleg már meg is vettétek?



Címkék: , , , ,

21 megjegyzés:

Időpont: 2013. március 3. 10:08 , Blogger pampuska írta...

Ismét szuper!!!!Köszi :)))

 
Időpont: 2013. március 3. 11:14 , Blogger Noémi Konyári írta...

Húú nekem a blézer és a szegecses fekete táska tetszett a legjobban! :) Köszi, hogy folytattad a posztot, mostmár biztosan rendelek az Ebayről! :) Mivel úgyis mindjárt itt a szülinapom, legalább tudom merrefele nézelődjek! :)

 
Időpont: 2013. március 3. 11:20 , Blogger Nóra írta...

jó válogatás :)

 
Időpont: 2013. március 3. 11:49 , Blogger Panka írta...

jujj az a blézer nagyon tetszik... ha nem költöttem volna éppen el a zsebpénzem nagy részét ebayen, most tuti megrendelném...:) na majd legközelebb...

 
Időpont: 2013. március 3. 11:50 , Blogger PAncsi írta...

A blézer nagyon-nagyon tetszik!
Tudsz hozzá linket adni? Eddig még sosem rendeltem ruhát E-bayről, de ez a darab most erősen elgondolkodtatott :-)

 
Időpont: 2013. március 3. 12:48 , Blogger Viki írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik. :)

 
Időpont: 2013. március 3. 12:50 , Blogger Viki írta...

Nekem is azok a kedvenceim. :D Bár először egy fehér színű blézert szeretnék venni, de előbb- utóbb talán erre is sor kerül majd. :D

 
Időpont: 2013. március 3. 12:50 , Blogger Viki írta...

Köszi Nóra! ;)

 
Időpont: 2013. március 3. 12:52 , Blogger Viki írta...

Hmm... ismerős helyzet. :D Ebből a blézerből amúgy szinte mindig van, ha nem is pont ennél az eladónál, úgyhogy biztosan lesz belőle később is. :)

 
Időpont: 2013. március 3. 12:56 , Blogger Viki írta...

Ha a szövegben alulról a 2. sorban lévő Ebay szóra kattintasz (valamivel világosabb színű, mint a szöveg többi része), akkor egyből a blézerhez terméklapjához jutsz. :)

Én már több ruhát is rendeltem Ebayről, többek között blézert is, és eddig szerencsére nem nagyon nyúltam mellé (Kivéve néhány pólóval, amiket XS-es méretként hirdettek és elég feszes volt az anyaguk... na hát azokba nagyon nehezen fértem bele, úgyhogy el is ajándékoztam őket. :D)

 
Időpont: 2013. március 3. 13:34 , Blogger Gabica írta...

A blézer mindent visz :)

 
Időpont: 2013. március 3. 13:46 , Anonymous Névtelen írta...

Szuper ismét a bejegyzésed ;-) Gratula!
Pontosan hol van a turi ahova jársz
Köszönöm!
Évi :-)

 
Időpont: 2013. március 3. 18:07 , Blogger Noemi írta...

A múltkori bejegyzésed után megrendeltem a Hobo táskát, most várom. :) Nagyon örülök, hogy rátaláltam (általad), már 1-2 hónapja nézegettem a táskákat, de ez mindent vitt. :D Köszi :))

 
Időpont: 2013. március 3. 19:49 , Blogger hkorinna írta...

Néhol az ebayes verizók még jobban is tetszenek, mint a bolti társaik! :) A múltkori bejegyzésed után újra késztetést éreztem egy kis ebayezés után! :D

 
Időpont: 2013. március 4. 20:20 , Blogger PAncsi írta...

Kicsit álmos lehettem tegnap, hogy nem tűntek fel a linkek, köszi :-)
Sajna ebből a blézerből jelenleg L-esnél kisebb méret nem kapható, azért majd figyelem, hátha lesz később nekem való méret is :-)

 
Időpont: 2013. március 6. 16:14 , Blogger Szamóca írta...

A blézer tényleg nagyon jó. A táskák viszont olcsónak hatnak, ott inkább az eredetit venném meg.

 
Időpont: 2013. március 8. 18:22 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszik :)

 
Időpont: 2013. március 8. 18:23 , Blogger Viki írta...

Köszi Évi! :)
Szerencsen van a piac mellett. Igniker, ha jól tudom. A főutcán van egy vállfás turijuk is. :)

 
Időpont: 2013. március 8. 18:23 , Blogger Viki írta...

Jajj, ennek nagyon örülök. Remélem szépséges táskát fogsz majd kapni. :)

 
Időpont: 2013. március 8. 18:24 , Blogger Viki írta...

Hááát igen, nekem is meghozza a kedvem egy kis vásárláshoz. :D

 
Időpont: 2013. március 8. 18:25 , Blogger Viki írta...

Én nem mondanám rájuk, hogy olcsó kinézetűek, főleg a halálfejes nem. De hát kinek a pap, kinek a pap(lan)né. :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal