2013. január 31., csütörtök

Körömerősítő projekt vége

Alig hiszem el, hogy elértem a projekt végére. November 16-án, amikor utoljára voltak kilakkozva a körmeim, nem gondoltam volna, hogy több, mint 2,5 hónapig ki fogom bírni, hogy ne kenjek rájuk semmit (az Alverde körömerősítő szérumán kívül). Így utólag örülök, hogy ellen tudtam állni a kísértésnek, hiszen most sokkal- sokkal erősebbek és egészségesebbek a körmeim, mint korábban voltak. Persze azért ezalatt az idő alatt sem tudtam teljesen elhatárolódni a lakkoktól, vásároltam és kaptam is néhányat, úgyhogy most a bőség zavarában azt sem tudom, hogy melyikhez nyúljak holnap először. 

Természetesen most is hoztam egy képet a jelenlegi állapotról, és összehasonlításképpen megmutatom még egyszer a kiinduló és a "félidős" állapotot is. Szerintem nemcsak az első, de a második képhez képest is látszik némi változás. 


A jól bevált szereket természetesen továbbra is használni fogom, de mostantól a lakkozás is engedélyezve van. Ehhez időközben beszereztem a Rimmel Nail rescue körömerősítőjét, amit alapozó lakként fogok használni a színes rétegek alá. Nagyon sok jót olvastam róla,  úgyhogy remélem, hogy nekem is be fog majd válni. 

A folyadékfogyasztással már sokkal jobban állok egyébként, mint a legutóbb, most már a napi 1,5 liter mindig megvan, gyakran a 2 is. Nem mondom, hogy teljesen természetesen jön a dolog, de mindenképpen érzem a javulást. Letöltöttem a telefonomra egy hasznos appot is, amiről Nettinél olvastam először, Water your body a neve. Nagyon jó kis program, mert amellett, hogy emlékeztet, a testsúlyhoz mérten határozza meg, hogy kinek mennyi folyadékot kell fogyasztania, és emellett lehet is benne rögzíteni, hogy aznap mennyi ittunk. Sőt, még egy diagramon azt is meg tudjuk nézni, hogy az adott hónapban hogyan alakult a folyadékfogyasztásunk. 

Időközben a Dr. Chen patika Hair Revall-ját teljesen elfogyasztottam, és azóta még nem vásároltam újra. Egyelőre még vacillálok, hogy mi legyen a sorsa. Most inkább afelé hajlok, hogy újra kellene venni, mert amióta szedem, a hajam is dúsabbnak tűnik, de lehet, hogy csak a szilikonos sampont miatt. A szelénes 1x1 multivitamint azért szorgalmasan szedem. 

Az Alverde körömerősítő szérumából már a második üveggel fogyasztom, az utóbbi időben már jóval kevesebbet kenegettem vele a körmeimet, de a napi 1-2 alkalom azért így is megvolt. Az előző üvegnél egyébként a vége felé már kezdett eléggé besűrűsödni a cucc, és meg is kellett vele szenvedni, hogy rendesen ki tudjam szedni az anyagot, mert persze az ecset nem ér le az üveg aljára. -.-

A barackos Alverde körömápoló krémből még mindig alig fogyott valami, pedig azt is rendszeresen használom. Mostanában már nem az egész körmömre kenem, hanem csak a körömágyamra viszem fel egy kis ecsetkével. 

Az Avon shea vajas kézkrém is fogyogat, de szerintem még több, mint a fele megvan. Az illata továbbra sem tetszik, sőt, kezd egyre zavaróbb lenni, úgyhogy ha ez elfogy szerintem valami mást fogok kipróbálni. 

A mostani eredményhez persze a japán manikűr is nagyban hozzájárult, nélküle nem lennének ilyen szép fényesek a körmeim.

Amit még mindenképpen megemlítenék, hogy időközben beszereztem egy szuper kis gumikesztyűt a DM-ből, és a mosogatást, illetve a vegyszeres tisztításokat (pl. WC, fürdőszoba) már csak ebben csinálom. Korábban nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek, de amióta olvastam, hogy pl. a mosogatószerben lévő zsíroldó nemcsak a tányérokról oldja le a zsírt, hanem a kezünk természetes védőrétegét is "viszi magával", jobban odafigyelek erre is. 


Hát ennyi lett volna az én kis programom, örülök, hogy belevágtam, és így utólag bátran tudom ajánlani ezeket a termékeket Nektek is. Holnap pedig már jövök is az első manikűrrel. :)


Ti ismeritek ezeket a termékeket? Használtátok már őket?



24 megjegyzés:

  1. Amióta japán manikűrt használok, semmi más körömápolóra, körömerősítőre nincs szükségem, olyan szuper :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy részben a Te képeid és beszámolóid győztek meg arról, hogy nekem is kell japán manikűr szett. :D

      Törlés
  2. Gyönyörűek a körmeid! :) Remélem hamarosan én is megkapom a japán manikűr szettem. :)
    Amúgy vicces, de nekem is mára van körömerősítős poszt beidőzítve, nemsokára kinn lesz. :D Egyre járt az agyunk. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Igen, úgy látszik ma nagyon egyre gondoltunk. :)

      Törlés
  3. Nagyon látványos a különbség.
    A gumikesztyűt is jó hogy beveted. nekem a sima mosogatóvíztől kiütéses lesz a kezem, meg a csuklóm azért szoktam rá, és így nem is szárad, meg biztos a körömnek is jobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy a Te körmeidnek is jót tesz, ha nem éri folyton mindenféle zsíroldós vegyszer.

      Törlés
  4. A Rimmel nail rescue az alaplakkom már vagy 2 hónapja, és nagyon szeretem. :) Eddig sem volt gondom a körmömmel, a sok megpróbáltatás ellenére sem, de amióta a Rimmelt használom, beton lett a körmöm. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ez akkor nagyon ígéretesnek hangzik. :D

      Törlés
  5. Megérte! :) A japán manikűrt magadnak csinálod vagy eljártál körmöshöz miatta? Én is vaciláltam, hogy vegyek egy ilyen házi szettet, de mindig lebeszéltem magam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magamnak csinálom. Megvettem a profi készletet, és azzal itthon ilyen szépen meg tudom csinálni. Egy összegben elég drága, de hosszútávon biztos, hogy visszahozza az árát. :) Legalábbis másoknál azt olvastam, hogy akár 5 évig is kitart egy ilyen szett. Ha így nézzük, már nem is annyira vészes. :)

      Törlés
  6. Nagyon szép lett, jelentős a különbség a kezdeti és vég állapot között :) Az utolsó képen nagyon fényes a körmöd *.* ez csak a japán manikűrtől van, vagy van rajta valami?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Dii, csak a japán manikűr van rajta, attól ilyen szép fényes. :)

      Törlés
  7. Nagyon látványos az eredmény :)
    Az én körmeimre is ráférne egy ilyen körömerősítő kúra. Csak valahogy nincs kitartásom :S
    A Te kitartásod viszont irigylésre méltó.

    (www.beautybyjuctus.blogspot.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Juctus. Hidd el, az első 2-3 hét után már sokkal könnyebb. Engem egész végig a szép és egészséges köröm reménye hajtott, úgyhogy így nem volt annyira vészes. :)

      Törlés
  8. Javasolni szeretnék egy általam tesztelt körömerősítőt, amit eredetileg a töredezett körmeim miatt szereztem be, de kiderült hogy annál sokkal többet tud.
    Írtam róla többször is, ha gondolod olvasd el, nekem nagyon bevált -igaz hosszú ideig tartott.

    http://bizsumania.blogspot.hu/2013/01/tuti-koromerosito-bizonyito-ereju.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég ígéretesnek tűnik ez az Eveline körömerősítő. Emlékszem, hogy még régebben én is nézegettem a Rossmannban, de végül valamiért nem vettem meg.

      Törlés
  9. polírozás miatt ilyen fényes?vagy a japán manikűr azt foglalja magába?:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A japán manikűrnél először egy méhviaszt tartalmazó pasztát kell a felbolyhozott körömbe dolgozni egy szarvasbőr polírozóval, aztán pedig egy talkum tartalmú porral kell az egészet fixálni (ezt is ugyan úgy egy másik szarvasbőr polírozóval "belepolírozni" a körömbe), és tulajdonképpen ettől a talkum portól lesz ilyen szép fényes a köröm. :)

      Törlés
  10. szia.A japán manikür szettet hol vetted és mennyibe került?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Ha jól emlékszem, a Crystal Nails oldaláról rendeltem, és postával együtt olyan 11 ezer forint körül volt. Ha esetleg szeretnél venni, én ajánlom, hogy nézz körül először az aukciós oldalakon (Vatera, Teszvesz, Apród, ...), mert ott is nagyon sokszor lehet venni, jóval olcsóbban. :)

      Törlés