2012. október 29., hétfő

Napi köröm - Üvegalma



Imádom a Karácsonyt, és mindent ami ezzel kapcsolatos; a várakozást, az előkészületeket, a fadíszítést a finom ételeket, azt, hogy együtt a család és még sorolhatnám. Szeretem, amikor az üzletekben végre kikerülnek a polcokra a karácsonyi csecsebecsék, ez valahogy mindig olyan jó érzéssel tölt el. Ahogy észrevettem, az utóbbi években, mindig egyre hamarabb jön el ez az idő, mostanra egészen odáig jutottunk, hogy a múlt héten a Tescoban már javában pakolgatták kifelé a karácsonyi díszeket. Persze nem tudtam elmenni mellettük szó nélkül, gyorsan végignézegettem az összeset, és az egyik piros-arany csillámos "üvegalma" annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, kipróbálom ezt a két színt a körmeimen is. Mondanom sem kell, a szobám csillámtengerré vált, de megérte. Sajnos a képek közel sem adják vissza azt a csillogást, amit élőben produkáltak a körmeim, de az alap elgondolás így is látszik. A csillámok alá egyébként felvittem az Essence - 113 Do you speak love bordó lakkjából két réteget. 







Nektek, hogy tetszik ez a kombó? Milyen színt viseltek most a körmeiteken?


Címkék: , , ,

24 megjegyzés:

Időpont: 2012. október 29. 8:52 , Blogger Barta Veronika írta...

Ez ilyen tömény Karácsony. :D Nekem még kicsit korai, tegnap már a túrbómenes swraczi film is sok volt, de azért szép. :)

 
Időpont: 2012. október 29. 8:58 , Blogger Viki Esztergályos írta...

Csodaszép lett! :)
Azon gondolkoztam, hogy hasonló hatást érhetnénk el esetleg ha a gold fevert piroson fedőlakként használnánk? Mit gondolsz? :)

 
Időpont: 2012. október 29. 9:13 , Blogger fanni írta...

karácsonyi hangulatom lett :D

 
Időpont: 2012. október 29. 9:17 , Blogger CiccMicc írta...

gyönyörű. nekem alapból nagyon karácsonyi hangulatom van már, főleg, hogy hó is esett, de így most még inkább várom a karácsonyt *.*

 
Időpont: 2012. október 29. 9:30 , Blogger Unknown írta...

nagyon szép :)

 
Időpont: 2012. október 29. 10:15 , Blogger Viki írta...

Hjajj, az Arnoldos filmet én sem tudtam hová tenni. Karácsonykor meg majd jönnek a bénábbnál bénább Bud Spencer filmekkel. :/

 
Időpont: 2012. október 29. 10:17 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, örülök, hogy tetszik. :) A gold fevert illetően igazad van, szerintem is ki lehetne belőle hozni valami hasonlót. :)

 
Időpont: 2012. október 29. 10:18 , Blogger Viki írta...

Kicsit én is ráhangolódtam a dologra. :)

 
Időpont: 2012. október 29. 10:20 , Blogger Viki írta...

Köszi. :) Merrefelé laksz, hogy nálatok már hó is esett? Debrecenbe eddig még csak az esőből jutott. :/

 
Időpont: 2012. október 29. 10:20 , Blogger Viki írta...

Köszönöm Réka, örülök, hogy tetszik. :)

 
Időpont: 2012. október 29. 10:51 , Blogger Christine írta...

Hű, ez nagyon szép, érzem az almás-fahéjas tea ízét a számban :D

 
Időpont: 2012. október 29. 11:12 , Blogger dyna írta...

karácsonyias! :)
vagy 2 hete nem lakkoztam, de most már tényleg fogok valami barnás-szürkés árnyalatot. még nem tudom, melyik lesz a befutó.

 
Időpont: 2012. október 29. 12:03 , Blogger Super Sweet írta...

Mese szép. Bár még nem kapott el a karácsonyi láz, de ez nagyon tetszik.

http://berni-fashion.blogspot.hu/

 
Időpont: 2012. október 29. 18:22 , Blogger Unknown írta...

marhajó lehet le is koppintom :P

 
Időpont: 2012. október 29. 20:34 , Blogger JinglingApricot írta...

Tényleg karácsonyi hangulata van! :) Nagyon tetszik. :)

 
Időpont: 2012. október 29. 22:16 , Blogger hkorinna írta...

Nagyon tetszik! Én is pont ma néztem a Tescoban a karácsonyi részleget! :D

 
Időpont: 2012. október 31. 17:29 , Blogger Dora írta...

Nagyon tetszik a körmöd! Éppen a héten vettem meg ezt az essence lakkot! :) Nagyon szeretem!

 
Időpont: 2012. november 1. 12:49 , Blogger Viki írta...

Úúúúh, almás- fahéjas teát akarok, most azonnal! :D

 
Időpont: 2012. november 1. 12:50 , Blogger Viki írta...

Hajrá! :D Én mostanában nem nagyon bírom ki, hogy ne legyenek kifestve a körmeim, pedig nem ártana nekik egy kis pihentetés. :/

 
Időpont: 2012. november 1. 12:51 , Blogger Viki írta...

Köszi Berni, örülök, hogy tetszik. :)

 
Időpont: 2012. november 1. 12:51 , Blogger Viki írta...

Csak nyugodtan! ;)

 
Időpont: 2012. november 1. 12:53 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy Neked is tetszik! :)

 
Időpont: 2012. november 1. 12:54 , Blogger Viki írta...

Jajj, én akárhányszor bemegyek, mindig végignézegetem őket. Pedig általában ugyan azok vannak kitéve. :D

 
Időpont: 2012. november 1. 12:55 , Blogger Viki írta...

Köszi Dórika. :) Nekem is most az egyik kedvencem ez a lakk, kár, hogy nem túl tartós. :/

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal