2012. október 14., vasárnap

Glamour napi szerzemények + Élménybeszámoló



Régóta készültem már lelkiekben a Glamour napokra, hiszen szerettem volna az őszi kívánságlistám (legalább) egy részét kipipálni. Ezért az utóbbi egy hétben körbenéztem az akcióhoz csatlakozó üzletekben, hogy  van-e valami érdemleges, megéri- e egyáltalán a hatalmas embertömeg közelébe menni ezen a 3 napon. Ruhák terén túl sok izgalmas (listás) darabot nem találtam, ezért inkább a sminkekre fektettem a hangsúlyt, de azért így is sikerült elhoznom egy-két ruhadarabot.





Az utóbbi időben eléggé semleges volt a viszonyom a New Yorkerrel, mert nem igazán találtam reálisnak az árait, főleg a minőséghez képest. Most viszont sikerült 2 szuper felsőre is rátalálnom, amiket végül meg is vettem. Az első egy sötétzöld miniruha/tunika, aminek az eleje valami bársonyszerű anyagból készült.  Ettől egy kicsit idegenkedtem először, de minél többet néztem, annál jobban tetszett, és a fejemben már ki is gondoltam, hogy mivel fogom hordani. Fogason kész katasztrófa, mintha egy karácsonyfa lenne, de higgyétek el, felvéve nagyon jól néz ki. A teljes ára 3.990 Ft volt, a kuponnal pedig 3.198 Ft-ba került. A ruhán kívül még egy kígyómintás topot vettem a New Yorkerben, ami eredetileg 1.490 Ft volt, a 20%-os kedvezménnyel pedig 1.192 Ft-ért sikerült elhoznom. 




A New Yorker után benéztem néhány fehérneműboltba, mert szerettem volna venni egy testszínű melltartót, de sajnos sehol nem találtam olyat, ami megfelelt volna az elképzeléseimnek. Úgy érzem, ezt lesz a legnehezebb beszerezni az őszi listáról. :/ A Tezenisben viszont (ahol egyébként welcome- gumicukrot is osztogattak) kiszúrtam ezt a kis szív szegecses vékony fekete övet, amit 1.790 Ft helyett 1.430 Ft-ért vettem meg.




A legtöbb időt, mint ahogy azt előre sejtettem, a DM-ben töltöttem. Habár fejben már nagyjából megvolt, hogy mire szeretném beváltani az egyes kuponokat, így is elég sokáig tépelődtem a pultok előtt. 
Amiben biztos voltam, hogy az 50%-os L'Oreal-t egy 4D spirálra (eredeti ár: 3.599 Ft) fogom felhasználni, az 50%-os DM kedvezményből pedig egy Alverde körömápolót (eredeti ár: 1.399 Ft) fogok venni. 

Az igazat megvallva egyedül a Maybelline kuponnal nem tudtam mit kezdjek, mert több dolgot is szerettem volna venni tőlük, de pont jól jött a DM "Őszi sminktippek" füzete, amiben volt (többek között) egy 50%-os Maybelline BB krém (eredeti ár: 2.799 Ft) kupon is. Így a Glamour-os kedvezményt egy szemhéjtusra (eredeti ár: 2.099 Ft) használtam fel. 

Az akciós termékeken túl még egy Essence körömlakk (114 Fame fatal, eredeti ár: 499 Ft) és egy She lenövés feltöltő gél (mű- és zselés körömhöz, eredeti ár: 1.299 Ft) került még a kosaramba. 

Az 50%-os kuponokon kívül felhasználtam még egy 25%-os (legdrágább termékre) és egy végösszegi 15%-os kedvezményt is, így végül 11.694 Ft helyett 5.350 Ft-ot fizettem. 

Összességében nagyon elégedett vagyok a pénteki nappal, mert közel 19.000 Ft helyett 11.170 Ft-ot költöttem, tehát ha úgy vesszük, megspóroltam majd' 8.000 Ft-ot. És ha ez még nem lenne elég, jöjjön a nap sztorija, életem egyik legkülönlegesebb pillanata... A DM-ben ácsorgok a kuponnyomtatós kis masina mellett; miközben egy lány bőszen nézegeti a pontjait a gépen, én azon agyalok, hogy milyen kupont tudnék még vajon elővarázsolni, hogy ennél is többet spóroljak. A lány közben végez, én átveszem a terepet a gépnél, nyomogatok ezerrel, amikor valaki leszólít oldalról. A lány volt az, aki az előbb a pontjait nézegette... gondoltam biztosan a masinával kapcsolatban akar kérdezni valamit (már örültem, hogy nem csak én nem értek hozzá :D), de nem. Tök váratlanul a blogról kérdezett, hogy ugye az vagyok, akire gondol... na itt teljes rendszerleállás volt nálam. Kb. megszólalni nem tudtam, csak vigyorogtam, mint a vadalma, hogy te jó ég... felismertek... ENGEM. :D Miután sikerült nagyjából magamhoz térnem a kábulatból, gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, és beszélgettünk egy keveset, de nagy izgalmamban sajnos elfelejtettem ennek a szuper cuki, kedves lánynak a nevét, úgyhogy most jöjjön az üvegcipellős történet.. ha ezt olvasod, kérlek mindenképpen írj, akár itt, akár privátban, mert nagyon szeretném tudni, hogy ki volt az a fantasztikus csajszi, aki felejthetetlenné tette ezt a napot számomra! :)


Ti voltatok Glamour- napozni? Miket vásároltatok? Mindent sikerült megvennetek, amit szerettetek volna? 


Címkék: , , , ,

33 megjegyzés:

Időpont: 2012. október 14. 9:01 , Blogger Nóra írta...

úgy néz ki ez a Glamour napos varázsa...ugyanis engem is felismertek és megszólítottak tegnap! :D nagyon furcsa,de jó érzés volt :))

 
Időpont: 2012. október 14. 9:44 , Blogger Lora írta...

a tökéletes testszínű melltartót én a h&m-ben találtam meg. :) 3-4000 között volt az ára, és állandó kollekciós, nézd meg, hátha :))

(a spirálra és a tusra tök kíváncsi vagyok:)

 
Időpont: 2012. október 14. 10:21 , Blogger Marcsi Kincsesládikája írta...

Ez tök jó kis sztori! :))

 
Időpont: 2012. október 14. 10:27 , Blogger PAncsi írta...

Jó dolgokat vettél és aranyos sztori :-)

 
Időpont: 2012. október 14. 10:47 , Blogger L írta...

Azt a ruhát én is néztem a New Yorkerben mustásárga színben de rajtam nagyon rosszul állt :D Majd kíváncsi vagyok felvéve milyen :)

 
Időpont: 2012. október 14. 11:10 , Blogger Kamilla írta...

testszínű melltartót a Triumph-ban vegyél, igaz, hogy viszonylag drága de nagyon sokáig bírja és jó minőségű :) én nem bántam meg

 
Időpont: 2012. október 14. 13:46 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Az Oysho-ban nagyon jó melltartók vannak, érdemes megnézni őket. :)

 
Időpont: 2012. október 14. 18:02 , Blogger kisevike írta...

Szia! Hát én lennék az, engem keresel :)) Írtam neked e-mailt :) Szuper dolgokat vettél egyébként, az a szívecskés öv nagyon édes, kár, hogy én nem szúrtam ki a Tezenisben. Én két vastag pulcsit vettem végre, már tavaly is alig volt mit felvennem a mínusz fokokban :)

 
Időpont: 2012. október 14. 19:23 , Anonymous Névtelen írta...

A héten én is láttalak/felismertelek Debrecenben a villamosmegállóban:)

 
Időpont: 2012. október 14. 19:45 , Blogger hkorinna írta...

A szívecskés öv nagyon cuki! :) Én is beszereztem pár ruhát, DM-ből pedig szintén egy L'Oreal spirált és egy Manhattan pirosítót! :D

 
Időpont: 2012. október 14. 21:51 , Blogger Barta Veronika írta...

Óóó, én annyira tudnám élvezni, ha engem is felismernének, bár mivel nálam az esetek 90%-ban a körmöm van terítéken a blogon, és az arcom ritkábban látni, ezért az esélyem kisebb, de hátha, egyszer. :P
Max a körmöm alapján, ha más nem!:D

 
Időpont: 2012. október 14. 23:47 , Blogger Viki írta...

Igeeen, olvastam Facebookon, hogy Téged is felismertek. :) Tényleg szuper jó érzés. :D

 
Időpont: 2012. október 14. 23:48 , Blogger Viki írta...

Óóóh, köszi a tippet, akkor szétnézek H&M-ék háza táján is... hátha találok valami jót. ;)

Hamarosan (remélhetőleg pénteken) jön a spirálról a teszt, aztán persze sorra kerül majd a tus is. :)

 
Időpont: 2012. október 14. 23:49 , Blogger Viki írta...

Ugye, olyan igazi tündérmesébe illő. :)

 
Időpont: 2012. október 14. 23:51 , Blogger Viki írta...

Köszi Ancsi. :)

 
Időpont: 2012. október 14. 23:53 , Blogger Viki írta...

Szerintem a szín is sokat számít abban, hogy hogyan áll valakin egy adott ruhadarab. Én minél tovább nézegettem magamon, annál jobban tetszett, főleg, amikor jöttek az ötletek, hogy mivel fogom majd hordani. :D

 
Időpont: 2012. október 14. 23:54 , Blogger Viki írta...

Köszi a tippet, megejtek egy körutat legközelebb a Triumph-ba is. :)

 
Időpont: 2012. október 14. 23:59 , Blogger Viki írta...

Őszintén bevallom, rá kellett gugliznom, mert még soha nem hallottam eddig erről a márkáról, pedig tényleg egész jó melltartóik vannak a webshopos képek alapján. :D Nem tudod, csak Budapesten van üzletük, vagy esetleg vidéken is?

 
Időpont: 2012. október 15. 0:12 , Blogger Viki írta...

Jajjj, de jó, hogy megtaláltalak, remélem nem bánod, hogy megosztottam a "történetünket". :) Örülök, hogy sikerült lecsapnod a pulcsikra, én azokból felhalmoztam jó párat még a tél végi leárazásokon, úgyhogy most bőven el vagyok látva velük. :D Az övből egyébként én hoztam el az utolsót, ha jól emlékszem még ezüst csillagos volt, de (szerintem) az nem volt olyan szép. :D

 
Időpont: 2012. október 15. 0:13 , Blogger Viki írta...

Naneeee... tényleg? :D Csak nem pénteken... a Plázánál?

 
Időpont: 2012. október 15. 0:16 , Blogger Viki írta...

Nagyon kíváncsi vagyok a ruhákra és a pirosítóra is, ugye megmutatod majd őket?! :)

 
Időpont: 2012. október 15. 0:20 , Blogger Viki írta...

Hát ezen nagyon jót nevettem. :DDD Egyszer mindennek eljön az ideje (legalábbis ezt szokták mondani a tapasztalt, bölcs emberek :D), én sem gondoltam volna, hogy engem valaki majd felismer a blog révén. :)

 
Időpont: 2012. október 15. 1:50 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Húúúú pedig álom az a bolt (legalábbis nekem)! :) És szerintem ahhoz képest elég jó áraik vannak, pl. Triumph, Intimissimi-hez képest. Nem tudom, hogy vidéken van-e üzletük sajnos. :S

 
Időpont: 2012. október 15. 12:59 , Blogger dyna írta...

cuki sztori, olyan jó érzés lehet, ha felismernek! :)
jó dolgokat vettél, várom a tesztes posztokat.
műár megírtam, de újfent: tökéletes testszínű melltartó beszerzőhely a women secret ill. a triumphban is vannak jók (ha már ez utóbbit más is emlegette). megéri szerintem a másfélszeresét kiadni egy h&m-es árhoz képest, mert mindkettő márka darabjai hosszú évekig tökéletes állapotúak! ;)

nekem nagyon sűrű volt a hét vége sajnos, így pénteken tudtam csak icipicit glamour napozni, a müllerbe jutottam el (ahol főleg nyalánkságokat vettem, meg 1-2 tusfürdőt, parfümöt), ill. a c&-aban vettem egy vékony kardigánt, pirosasnarancs színben. meg életem első lakásvásárán is részt vettem, kézműves-textílműves lányok szervezték, ott vettem két gyönyörű bőr ékszert, egy fülbevalót és egy fonott, több szálas bőr karkötőt, gyönyörűek! :)
akartam még 50%-os kuponozni meg new yorkerbe menni, women secretbe is, tezenisbe, de ezek sajnos mind kimaradtak. sebaj, igazából semmire se lett volna extra mód szükségem, csak a szemem kívánta szokás szerint ill. a hét végén úgyis megyünk ausztriába 2 napra vásárolgatni, szóval ott úgyis bepótolhatom! :)

 
Időpont: 2012. október 15. 19:54 , Anonymous Névtelen írta...

Én is sokszor láttalak már az agráron! Pl legutóbb nyomtattál vmit a copyban... :)) Csak nem vagyok az a leszólítós fajta!:$ De magamban mindig köszönök, hogy Szia Viki! :)) :$

 
Időpont: 2012. október 15. 21:06 , Blogger Viki írta...

Nagyon jó érzés Dyna, de tényleg. :)

A Women secretbe benéztem, de mindegyiken volt valami csipke rátét, én pedig olyat szeretnék, amin nincsen semmi minta (lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim :/).

A Müllerbe szívesen elnéztem volna én is (a kedvenc édességem onnan az a hatalmas, majdnem 2 kg-os, epres savanyú Haribó gumicukor... az a szalagszerű.) csak nagyon kívül esik a városközponttól, és már nem volt kedvünk kimenni.

Ahhh, én is tudtam volna amúgy még költekezni, de úgy igazán égető szükségem nem volt semmire. Amit szerettem volna, az meg nem volt... jellemző. :/

Hajrá Ausztria! :D Én majd novemberben megyek Bécsbe, a karácsonyi vásárba, úgyhogy most arra gyűjtögetek. :)

 
Időpont: 2012. október 15. 21:06 , Blogger Viki írta...

Jajj, de aranyos vagy. :)

 
Időpont: 2012. október 15. 21:55 , Blogger Bogi Vrg írta...

Tetszenek a ruhák, főleg a top!

 
Időpont: 2012. október 16. 7:56 , Blogger Viki írta...

Köszi :)

 
Időpont: 2012. október 17. 7:51 , Anonymous Névtelen írta...

Azt már meg nem mondom melyik nap, elég szeles idő volt, erre emlékszem:D és igen, a Plázánál.
Te vagy az első blogger akit láttam élőben, szóval eléggé meglepődtem:)

 
Időpont: 2012. október 17. 17:32 , Blogger Viki írta...

Akkor tuti pénteken, már éppen hazafelé tartottunk a Glamour napokról a barátommal. :D

 
Időpont: 2012. október 17. 19:35 , Anonymous Névtelen írta...

Tavaly én is akkor voltam. Meg sem lehetett mozdulni az üzletekben, olyan sokan voltak. Ráadásul az árak sem voltak túl
barátiak (de lehet csak az én pénztárcámnak.) Hideg is volt, eső is esett...Eléggé elkeseredtem. Remélem neked több szerencséd lesz.

 
Időpont: 2012. október 20. 15:03 , Blogger Viki írta...

Igazából még sosem voltam Bécsben, részben ezért is várom már nagyon. Az ilyen vásárokon jellemzően minden elég drága, de én már attól is boldog vagyok, hogy végre kijutok, és nézelődhetek. :) Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk, és nem lesz túl hideg.

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal