2012. március 1., csütörtök

Impulzusvásárlás csökkentése, ahogy én csinálom

Másokkal ellentétben én korábban soha nem tettem újévi fogadalmakat, egyrészt azért, mert úgy gondoltam, hogy nem kell ahhoz új évnek kezdődnie, hogy változtatni tudjak az életemen, másrészt pedig azért, mert úgysem tartottam volna be őket, pontosan az előbbi okból kifolyólag. Most azonban rászántam magam, és írtam egy elég terjedelmes listát azokról a tervekről, amiket 2012-ben szeretnék megvalósítani. Minden egyes fogadalomnál leírtam, hogy miért szeretném, ha megvalósulna az adott dolog, miért lenne jobb az életem tőle, és próbáltam összeszedni a lehetséges megvalósítási módokat is. Így nem csupán egy levegőben lógó listával, hanem egy kész projekttervvel vágtam neki az új évnek. A listám élén a felesleges kiadások csökkentése állt, aminek a megvalósulását többnyire az impulzusvásárlások mellőzésében láttam. 


Forrás

Egy jó ideje már folyamatosan vezetem egy excel táblázatban a bevételeimet és a kiadásaimat kategóriánként, és visszanézve nagyon sokszor lelkiismeret furdalásom támad, hogy mégis, hogy költhettem el x ezer forintot a 30. fekete kötött pulóverre, vagy éppen a 100. tökéletesnek hitt piros rúzsra. Ez most nyilván elég szélsőséges példa, hiszen a valóságban 1 db piros rúzsom van, de azt hiszem a lényeg érthető így is. 

A kitűzött cél tehát az volt, hogy minimalizáljam a nem szükségszerű költekezéseket, amit úgy gondoltam, hogy akkor tudok sikeresen megvalósítani, ha csak akkor megyek boltba, amikor tényleg szükségem van valamire, és teljes mértékben kizárom a "csak szétnézek, hátha van valami jó akció" jellegű gondolatokat a fejemből. Szerencsétlenségemre az év eleji leárazások nem igazán könnyítették meg a dolgomat, és az igazat megvallva nem is nagyon sikerült magam tartani az eredeti tervhez, ezért most úgy döntöttem ismét listát készítek. Mégpedig egy olyan listát, amire kategóriánként csoportosítva gyűjtöm össze, hogy mik azok a termékek, amik megtalálhatóak a készletemben, így ha éppen meglátok valami "kihagyhatatlan" ajánlatot, elég csak felidéznem magamban azt a hosszú listát, és máris elszáll a kedvem a vásárlástól. A kis leltáramnak köszönhetően kiderült, hogy 43 db körömlakkal büszkélkedhetek, ami talán nem is olyan nagy szám, de ha azt vesszük, hogy ebből kb. 5-7 darab az, amit rendszeresen használok, akkor már az a 43 is több, mint sok.

Forrás

Nemcsak azért hasznos ez a módszer, mert így kordában tudom tartani a hirtelen felindulásból történő költekezéseket, hanem azért is, mert ezáltal rég elfeledett darabokra találhatok rá. Most szembesültem például azzal, hogy van egy csillámpúderem, amit még az életben nem használtam, és nem is valószínű, hogy fogok, de "nem baj, mert csak 299 Ft-ba került". Tipikusan az "itt állunk majd télvíz idején gólya nélkül" című történet. (Akinek nem lenne ismerős az előbbi fél gondolat, az Állami Áruház című magyar film egyik elhíresült mondatáról van szó.)

Amellett, hogy most már egy 4 oldalas "védekező listával" próbálom magam távol tartani az impulzusvásárlásoktól, szeretnék készíteni egy ennél jóval rövidebb wishlist-et is, amire kizárólag azok a dolgok kerülnének fel, amik még tényleg nincsenek a készletemben (még csak hasonló sem), és amikről kellőképpen tájékozódtam (ha ez hamarabb eszembe jut, megkímélhettem volna magamat és a pénztárcámat 3.500 Ft fölös kiadástól, és a Garnier BB krémjétől, ami, mint utólag kiderült, zsíros bőrön nem igazán működik).

Remélem ez a listázós dolog hosszútávon is működni fog, és év végén ezt a fogadalmamat is kipipálhatom az összes többivel egyetemben.

Nektek mi a véleményetek az újévi fogadalmakról? Van valami bevált tippetek az impulzusvásárlások kikerülésére?

Címkék: , ,

6 megjegyzés:

Időpont: 2012. március 1. 19:18 , Blogger zsannu írta...

vicces, mert én is tegnap összegeztem a körömlakkjaimat és nekem is 43 van.=D egyébként tök jó olvasni a blogod, gratula.=)

 
Időpont: 2012. március 1. 19:50 , Blogger sucika írta...

Szerintem a legjobb módszer a spórolásra, ha nem mész boltba. Én így csinálom. De az is jó, ha anyukáddal mész, aki rád szól: Tedd le!!!!!!!!!!!!!!!!!
Minek az!!!!!!!!

 
Időpont: 2012. március 2. 7:36 , Blogger Viki írta...

@Zsannu: És Neked legalább különböző színű az a 43, mert ahogy én észrevettem, nekem nagyjából úgy 10 különlegesebb van közte, a többi mind nude, barack vagy pink. :D

@Sucika: Most én is próbálom elkerülni a boltokat, és lehet, hogy igazad van, talán többet kellene járnom Anyukámmal vásárolni. Ő biztosan kordában tudna tartani. :D

 
Időpont: 2012. március 2. 10:16 , Blogger Andrea írta...

Húha, ez jó téma! Nekem nem régen sikerült kigyógyulnom a shopaholic kórból, most hogy ezt oldvasom, lehet hasznos lenne írnom pár sort, azóta egész jól gyűl a pénzem:] Bár nem feltétlen volt megfogadott-betervezett dolog, úgyhogy még át kell gondolnom, hogy mi meg hogyan volt:)

 
Időpont: 2012. március 2. 12:52 , Blogger zsannu írta...

Hát én arra igyekszem figyelni, hogy különböző színű legyen, hogy meglegyen a kis színsorom. Viszont én még akarom bővíteni a palettát, mert pl. neon színeim nincsenek és nem ártana.

 
Időpont: 2012. március 2. 14:16 , Blogger Viki írta...

@Champagne Supernova: Én nagyon szívesen olvasnék róla, hogy Neked, hogy sikerült! :)

@Zsannu: Akkor Te legalább ésszel gyűjtögetsz, nekem valahogy mindig a barack felé húz a szívem, talán ezért van belőle olyan sok. Azt persze én sem mondom, hogy az életben nem veszek több lakkot, de most egy időre elég belőlük. :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal