2014. március 4., kedd

EBAY DEAL #4.


Végre itt a március, úgyhogy ennek fényében már hoztam néhány tavaszi kedvencet is az eBayről. Igaz, hogy az idő még elég szeszélyes, de én ilyenkor már el szoktam kezdeni nézelődni vékonyabb sálak és napszemüvegek után, úgyhogy most ezekből is hozam egyet- egyet. Ezen kívül egy kis DIY alapanyag, ékszer és "beauty" dolog is helyet kapott a mai válogatásban.



Ár: $2,88 - Kb. 650 Ft / 5 db


Edinánál láttam korábban egy DIY posztot, amiben ilyen kis üveg medálokat töltött meg körömlakkal és aztán nyakláncot készített belőlük. Nekem nagyon tetszett az ötlet, de akkor annyiban maradt a dolog, most viszont eszembe jutott, és gyorsan elkezdtem kis üvegek után kutatni eBayen. Szerencsére gyorsan rájuk is találtam, ennél az eladónál 5 db-ot kapunk nagyjából 650 Ft-ért, úgyhogy így egyből 5 medált tudunk készíteni.




Ár: $14,23 - Kb. 3.200 Ft


Mostanában megint nagyon rákaptam a géllakkozásra, és igaz, hogy van itthon egy arcszolink, amivel ugyan úgy meg tudom köttetni a gél lakkot, mint egy ilyen lámpával, de az elég súlyos, szóval nem nagyon tudom magammal hurcolni sehová sem. Éppen ezért körbenéztem lámpa fronton is, itthon nagyjából 5 ezer Ft környékén indulnak ezek a 9W-os lámpák, eBay-en viszont akár már 3.200 Ft-ért is kifoghatunk egyet. Én még egyelőre gondolkodom rajta, de ha Ti szeretnétek UV lámpát vásárolni, szerintem vásárlás előtt mindenképpen nézzetek szét eBay-en is. 




Ár: $3,99 - Kb. 900 Ft


Azért nagyon szuperek szerintem ezek az Aviator napszemüvegek, mert a legtöbb fej- és arcformához jól illenek. Itthon is lehet már kapni nem sokkal drágábban, viszont ha több színt is szeretnétek beszerezni, vagy éppen csak szükség van egy tartalékra, akkor érdemes körbenézni ez eBay-en is. 




Ár: $1,79 - Kb. 400 Ft


Ez a cicás sál már jó ideje el van mentve a kívánságlistámra, és most, hogy lassan szinte minden üzletben kikerülnek a tavaszi darabok, kezd aktuálissá válni a dolog. Mondjuk a korábbi évek leárazásain nekem már sikerült beszereznem jó pár darabot, de 400 Ft-ért nagyon nehéz nemet mondani rá.




5. Baba-kék statement nyaklánc
Ár: $3,6 - Kb. 810 Ft


Természetesen ebből a válogatásból sem maradhat ki a statement nyaklánc, hiszen még annyi gyönyörű modell várakozik a kívánságlistámon. Ebből az elegáns virágmintásból például fekete, fehér, sárga és rózsaszínűt is választhatunk, szerintem egyikkel sem lehet mellélőni.




HOGY TETSZENEK A HÉTRE VÁLOGATOTT TERMÉKEK? BESZEREZTÉTEK MÁR VALAMELYIKET? MELYIK A KEDVENCETEK?





27 megjegyzés:

  1. Juj, a cicás sálat és a nyakláncot már mentem is el kívánságlistára! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál kedvedre valót Mea! :)

      Törlés
  2. Úristen a nyaklánc :O Kell kategória! :O csodásan néz ki! :))

    VálaszTörlés
  3. Az a cicás sál imádnivaló! *.*

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Úgy látszik, mindenkit elvarázsoltak a cuki cicák. :D

      Törlés
  5. A cicás sálért én is odavagyok!!:P

    VálaszTörlés
  6. Szia.Linkelni nem tudnád a napszemüveget és a cicás sálat?Köszi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A termékek nevére kattintva eljutsz a terméklapra! :)

      Törlés
  7. ezt a cicás sálat most én is megveszem! ^^ amúgy pár hete láttam az eredeti változatát a Peek&Cloppenburgban, nem mertem megnézni az árát, de szinte biztos, h egy tizes körül volt. Nem szeretem az ilyen utánzatokat, de mivel cicás, most kivételt KELL tennem. :D (és veszek két barátnőmnek is, nem maradhatnak ki a jóból ők sem :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudtam, hogy ennek is van "eredeti" változata. Én sem szívesen veszek replikát, de a cica minta elég nyomós indok, hogy kivételt tegyen az ember. :D

      Törlés
  8. Cicás sál és nyaklánc!!!! :)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, én most látom, hogy a nyakláncból elfogyott ez a csodás menta szín, pedig nekem ez volt a ledvencem. :/

      Törlés
  9. sziaa:) hogy lehet paypall-t csináltatni ? :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúú, hát ezt egy megjegyzésbe kicsit bonyolult lenne leírni, de igyekszem róla minél előbb összehozni egy posztot. :)

      Törlés
  10. A nyakláncot már meg is rendeltem rózsaszín színben. :)

    VálaszTörlés
  11. Az a nyaklánc! *.* Úgy érzem meg kell rendelnem, de még őrlődök a fekete, fehér a pink között. :D

    VálaszTörlés
  12. A szemüveg meg a sál nagyon tetszik.:) Ennyiért meg abszolút nem sok, főleg nem free shippinggel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Itthon dupla ennyiért sem lehetne őket beszerezni.

      Törlés
  13. Ó, a sálak közül jó párat kívánságlistára tettem arról a linkről... A nyaklánc is kedvenc lett :-)

    VálaszTörlés
  14. a paypall-os kérdező vagyok! köszönöm, köszönjük, nagyon aranyos vagy! varom:))

    VálaszTörlés