2014. január 23., csütörtök

2. BLOGSZÜLINAPI NYEREMÉNYJÁTÉK


Egy kis nyereményjátékkal szeretném meghálálni Nektek azt, hogy ez alatt a 2 év alatt itt voltatok velem, biztattatok, kommenteltetek, és részt vettetek a blog életében. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de Nélkületek ez tényleg nem jött volna össze, szóval köszönöm. :)

A játékkal ezúttal is azoknak szeretnék kedveskedni, akik követik a blogot, ezért ha még nem íratkoztál fel a rendszeres olvasók közé, de szeretnél részt venni a játékban, kattints jobb oldalt a "Feliratkozom a webhelyre" gombra. A jelentkezés további feltétele, hogy írj egy kommentet ehhez a bejegyzéshez, amiben megírod, hogy milyen néven követed a blogot. Mivel a blog részben értetek is van, nagyon hálás lennék, ha 1-2 mondatban megosztanátok a véleményeteket azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami tetszik, mi az ami kevésbé. Miből látnátok többet és miből esetleg kevesebbet a jövőben. Vagy bármit, ami eszetekbe jut. :)

A korábbiakhoz hasonlóan most is lehet plusz esélyt szerezni Facebook-os követéssel, ebben az esetben írjátok meg kommentben azt is, hogy a Facebook-on milyen néven követitek a blogot. 

A jelentkezők közül egy szerencsés az alábbiakat nyeri meg:
 - Balea szamóca illatú fürdőgolyó

A játékra egészen 2014. február 9., 12:00-ig tudtok jelentkezni, a nyertest pedig, ha minden jól megy, még aznap este kisorsolom.


A játékra természetesen bárki jelentkezhet, aki rendelkezik magyarországi lakcímmel, a postaköltséget ezúttal is én állom.


Sok szerencsét! :)




Címkék: , , , ,

91 megjegyzés:

Időpont: 2014. január 23. 9:36 , Blogger mdollasnails írta...

köszi a játékot :)
ág mdolla néven követlek :)
engem a körmös posztok érdekelnek inkább :)

 
Időpont: 2014. január 23. 10:07 , Blogger dalmico17 írta...

Szia :) Először is Boldog Születésnapot a Blognak :)
dalmico17 ( Dalma Lippai) néven követlek a blogon facebookon pedig Dalma Lippai :)
A körmös posztok érdekelnek a legjobban és esetleg lehetne több tesztes bejegyzés :)
Üdv: Dalma :)

 
Időpont: 2014. január 23. 10:10 , Anonymous Névtelen írta...

Jujj de jók!
mirella-viktória néven követlek, én pedig a személyesebb bejegyzéseidet szeretem nagyon. A scrapbook a kedvencem. :))

 
Időpont: 2014. január 23. 10:30 , Blogger Nikorka írta...

Szia.

Nikóca T. neven kovetem a blogod.
Nikoletta Tassi neven lajkoltam a FB oldalad.

Igazabol nen tudnek egy posztot sem kiemelni merr mindet szeretem. Jo kepeket csinalsz, inspiraloan hatsz ram, szoval szeretlek olvasni :-) Irj meg sok sok posztot :-)

Puszi

 
Időpont: 2014. január 23. 10:32 , Blogger PinkGyöngy DIY Blog írta...

Legjobban a tesztek tetszenek, mert mindig hasznos ötleteket kapok vásárlás előtt. :)
Leginkább talán a DIY posztokra vagyok kíváncsi, hiszen én is kézzel (és szeretettel :)) készült dolgokkal foglalkozok a blogomban, ezért szeretem látni, hogy mások miket valósítanak meg, milyen ötleteik vannak.
Pink Gyöngy DIY blog néven követlek. :)

 
Időpont: 2014. január 23. 10:36 , Blogger meizdo írta...

Szia!
meizdo névvel követlek, a szép képek, jó ötletek fogtak meg leginkább a blogodban :)

 
Időpont: 2014. január 23. 10:53 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Lula Mae néven követlek. Én szívesen látnék több outfit postot, de a scrapbookokat is nagyon szeretem :))

 
Időpont: 2014. január 23. 11:07 , Blogger Nóra írta...

Nóra néven követlek és a "Hasonmások" bejegyzések a kedvenceim, mindig jó párosításokat hozol :)

 
Időpont: 2014. január 23. 11:08 , Blogger Solyka írta...

Solyka néven követlek és én nagyon szívesen látnék tőled több outfit posztot. ( :

 
Időpont: 2014. január 23. 11:12 , Anonymous lulu1984 írta...

Szia!
lulu1984 néven követem a blogodat! :)
Én a teszteket szeretem a legjobban !
Csak így tovább,szerintem úgy jó a balog ahogy van...(a facebook nevem is lulu1984)

 
Időpont: 2014. január 23. 11:18 , Blogger Dóri (nail-maniacs) írta...

Szia Viki!
Dóri néven követlek.
Nagyon tetszenek a fotóid,egyre jobban fejlődsz! :) Plusz az új kinézetet is imádom.*-*
Köszönjük szépen a játékot! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 11:34 , Blogger pampuska írta...

Szia :) pampuska néven követlek. Nagyon szeretem az összehasonlítós posztokat (ebay,aliexpress - fastfashion) ebből jó volna több. Szeretem a körmös, outfites, szerzeménybemutatós posztokat, de a személyesebb jellegűeket is :)

 
Időpont: 2014. január 23. 11:41 , Blogger LaurenTrend írta...

Itt Lauren Trend néven, facebookon Kis Virág néven követlek.
Szeretem a szerzeményes és a scrapbook bejegyzéseket :)

 
Időpont: 2014. január 23. 11:54 , Blogger Unknown írta...

Köszi a játékot. Nemes Adrienn néven követlek.:)
A körmös posztok és a tesztek nagyon jók, de lehetne több személyes jellegű poszt esetleg smink vagy a DIY ötletek bővülhetnének.

 
Időpont: 2014. január 23. 12:09 , Blogger Weekend Lazy Girl írta...

Szia, szeretnék jelentkezni a játékra!:)
Detti néven követlek a blogon.Bernadett Detti Darai néven pedig a facebook oldaladon.
Nagyon szeretem az outfites, tesztes, személyes bejegyzéseid. Tetszik ahogy írsz, mindig elolvasom a bejegyzéseidet :)
Gratulálok a két évhez! Köszönöm a lehetőséget :)

 
Időpont: 2014. január 23. 12:38 , Blogger Timi írta...

Szia!
Timea Ördög néven követem a blogot, facebook-on pedig Ördög Timea néven. :)
Legjobban a körmös és a haul posztokat kedvelem :)

 
Időpont: 2014. január 23. 13:19 , Blogger Eleni írta...

Szia, Azrail néven követlek, és hogy mit szeretek a blogodban? Magát az írás stílusod, a fotókat. Lakkos posztokat többet *-*
Facebookon Rofcsász Eleni néven lájkoltak :)
Köszönöm a lehetőséget!

 
Időpont: 2014. január 23. 13:54 , Blogger Gréti írta...

Szia!

Németh Margaréta néven követlek mindkét helyen.

A körmös és scrapbookos bejegyzéseidet kedvelem leginkább. :)

 
Időpont: 2014. január 23. 14:11 , Blogger Vivi♥ írta...

Szia ! :) Vivi♥ néven követlek.
Facebookon: Vivien Kulcsár
Én a tesztes , instagramos bejegyzéseket szeretem , természetesen ezt látnám szívesen :)
Boldog blogszülinapot és köszi a játékot !

 
Időpont: 2014. január 23. 14:21 , Blogger Unknown írta...

Szia! :)
Vanda Nagy néven követlek!
És haul, DIY vagy kedvences posztoknak örülnék nagyon! :)
Legyen csodás napod! <3

 
Időpont: 2014. január 23. 14:41 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Anikó Faragó néven követlek.
Nekem a diyes bejegyzések tetszenek és szívesen látnék még ilyet.
Köszi a játékot! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 15:15 , Blogger littleancsi írta...

Szia!
Boldog blogszülinapot! Nagyon örülök a játéknak! :)
littleancsi néven követem a blogodat
facebookon Anita Kecskés és Littlemissancsi blog néven is követlek :)
Nekem legjobban a Scrapbook bejegyzéseid tetszenek, mindig nagyon jó képek készülnek. Emellett csodálatos manikűröket készítesz! :) Gratulálok a blogodhoz!
További szép napot! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 15:31 , Blogger H.Timi írta...

Szia! :)
Harcos Póniló néven követlek.
A legjobban a haul, illetve a teszt bejegyzéseket szeretem, illetve az instagramos fotóidat :)

 
Időpont: 2014. január 23. 15:41 , Blogger Réka írta...

Sziia!
Réka Kerekes néven követlek.
A körmös posztjaidat szeretem a legjobban, és ezeket nézem a legszívesebben. Nagyon szép igényes, szépen díszített manikat készítesz.
Köszi szépen a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 16:12 , Blogger Timeinspo írta...

Szia!
Sora Vivien Kiss néven követem a blogod. És Kiss Sora Vivienként követlek fészen. ^^ Bárminek tudok örülni, DIY, HAUL, teszek... stb...
Köszi a játékot. :)

 
Időpont: 2014. január 23. 16:19 , Blogger Asuke írta...

Szia!

Először is köszönöm a lehetőséget!
Asuke néven követem a blogod, FB-on pedig Andrea Csuvár néven követlek.
Szeretném, ha ismét lennének DIY, és outfit posztok :)

 
Időpont: 2014. január 23. 16:24 , Blogger Betti írta...

Szia!
A blogon Betti névvel követlek, facebookon pedig Bettina Kovács néven lájkoltalak. A körmös bejegyzéseid imádom, annyira szépek. :) Köszönöm a lehetőséget!

 
Időpont: 2014. január 23. 16:25 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Klaudia Nagy néven követem az oldalt és én is örülnék még több DIY posztnak. ( :

 
Időpont: 2014. január 23. 16:29 , Blogger Unknown írta...

Először is Gratulálok, boldog szülinapot a blogodnak! :)) Nagyon jól sikerült, minden tetszik benne! Én szívesen olvasnék néha-néha több outfit posztot is. B Ruhamania néven követlek:)) sok puszi:*
Bianka

 
Időpont: 2014. január 23. 16:50 , Blogger Unknown írta...

Szia! :)
Andii.. néven követlek! A körmös és outfites bejegyzéseket szeretem.
Köszi a játékot! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 16:51 , Blogger Unknown írta...

Szia!
dasha néven követlek.
facebookon:Ivett Duda
Szerintem a fejlécet kicsit színesebbé tehetnéd,nekem kicsit snassz.De a blog az nagyon jó!:)
Köszi a lehetőséget!

 
Időpont: 2014. január 23. 17:02 , Blogger Réka írta...

szia, köszi a játékot :) Réka Réka P. néven követlek :)

 
Időpont: 2014. január 23. 17:06 , Blogger Unknown írta...

GFc: Fanny , Bloglovin : mojamalecka
A körmös bejegyzéseket szeretem :)

 
Időpont: 2014. január 23. 17:25 , Blogger Zsófi írta...

Szia:) Köszi a játékot :)
Nagyon szeretem a blogodat , legjobban a körmös posztok tetszenek , de a diy is szuper :)
Mazsola Világ néven követem a blogod :)

 
Időpont: 2014. január 23. 17:30 , Blogger Carol21 írta...

Szia.
Boldog Blog szülinapot. :)
Carol21 néven követlek a blogon,
Karolina Fábián néven facebookon.
Én a diy bejegyzéseket szerettem a legjobban és ebből látnék többet. :)

 
Időpont: 2014. január 23. 17:51 , Blogger Gigi. írta...

Boldog blogszülinapot itt is, köszönjük a játékot! :)
Facebookon Tóth Ágnes néven lájkoltalak, itt pedig Gigi. néven követlek.
Az körmös és az outfit bejegyzéseidet imádom. Outfitből lehetne több is, de DIY bejegyzéseket is szívesen fogadok. :)

 
Időpont: 2014. január 23. 18:07 , Blogger Krisztinka írta...

Szia! Én is szeretnék jelentkezni.
A blogon Krisztinka névvel követlek Facebookon Kertész Krisztina.
Az DIY bejegyzéseket kedvelem jó párat meg is valósítottam belőle. Csodás körmöket csinálsz.Outfites ruhás bejegyzések is jöhetnek meg minden ami csajos :D

Köszi!

 
Időpont: 2014. január 23. 18:31 , Blogger Hajnal írta...

Szia! :) Én Hajnal néven követlek, fb-on Just Smile. (Blogom).

Amiket én szeretek az a scrapbook és a hasonmásos bejegyzések.

Egy kis javaslat: A fejléc picit túl nagy. Ha jövök hozzád az egész monitort az tölti be. Egyébként jó a design, de az előző is jó volt. :) :) :)

 
Időpont: 2014. január 23. 18:36 , Blogger Unknown írta...

Dorci Czibere néven, facebookon szintén, instagramon pedig dorcza néven követlek. :)
A legtöbb hozzászólóhoz csatlakozva, engem is a köröm-téma és a DIY érdekel a legjobban! :)
Nálad olvastam először az inspirációs naplóról, nagyon tetszik, hogy ennyire figyelsz anyukádra és készítettél neki is egyet. Én pedig követtelek és megcsináltam :) Pluszba tettem bele arcpakolás, testápoló, bőrnyugtató, hidratáló krémek mintáját, hogy tényleg "napi 5 perc én" legyek :)) Szóval köszönöm, sok sikert a bloghoz, puszi! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 18:45 , Blogger Unknown írta...

Szia! :)

Én Fodor Nikolett néven követlek.
Nagyon szeretem a tesztes posztokat, és a scrapbook bejegyzéseidet! :D
Köszönöm a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 18:55 , Blogger Unknown írta...

Szia Boldog Szülinapot a blognak.
Fruzsi333 néven követlek, nekem a tesztek a kedvenceim, de a többi bejegyzéseidet is nagyon szeretem.

 
Időpont: 2014. január 23. 19:42 , Blogger Unknown írta...

Szia! Boldog blogszülinapot! :) Szeretnék én is jelentkezni. Papirbuborek néven követlek. A scrapbookok a kedvenceim, szerintem lehetne más jellegű személyes poszt is, meg a DIY posztokat is szeretem, jó ötleteid vannak. :) (Meg persze imádom az inspirációs naplódat, amit mióta elküldtél nekem e-mailben, én is szorgosan töltögetek. :) )

 
Időpont: 2014. január 23. 19:47 , Blogger Dalma ( : írta...

Sziaa!
Ismét szeretnék Kiváni Boldog BlogSzületésnapot! :)
Nekem is nagyon tetszenek a Scrapbook bejegyzéseid :D
Szivesen olvasnék több személyes inspiráció bejegyzést! :)
Itt Dalma ( : néven követlek!
Facebook-on Dalma Sánta néven.
Köszönöm a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 20:29 , Blogger Unknown írta...

Szia Viki!
Mikor elkezdtem beauty blogokat olvasgatni, a tiédre bukkantam először, és azóta is rendszeres látogató vagyok. :) Kívánok neked még sok sok sok blogszülinapot, és GRATULÁLOK! :)
Imádom a terméktesztelős, vásárlós és DIY írásaidat. :)
Itt a blogon Gabriella Spisák néven követlek, Facebook-on pedig Spisák Gabriella néven!
Köszönöm a lehetőséget!
Üdv, Gabi

 
Időpont: 2014. január 23. 21:02 , Blogger LadyVoldi írta...

Szia!
LadyVoldii néven követlek, a Facebookon pedig Renáta Nagy néven.
A blogod nagyon összeszedett, átgondolt és lényegre törőek az írásaid. A legjobban a személyesebb hangvételű bejegyzéseidet szeretem és a körömlakkos posztokat. Köszi a játékot! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 21:02 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Enikő Széles néven követlek itt és facebookon is.
Nekem nagyon tetszik az blog új külseje. Szeretem a sok-sok lakktesztes és a DIY-es posztokat.
Köszi a lehetőséget ! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 21:27 , Blogger Petru írta...

Szia! A legkedvencebbek a körmös bejegyzéseid, mindig el tudok lesni tőled valamit! :) Anno pont ezek miatt kezdtelek el követni - Petru néven :). Nagyon szeretem, hogy aktívan írsz és, hogy ennyire sokszínűen, több témát is érintve. Outfit posztok szerintem is jöhetnek :)

 
Időpont: 2014. január 23. 22:07 , Blogger pearl írta...

Szia!
pearl néven vagyok feliratkozva a blogodra, Simon Edina néven lájkoltalak facebookon, és követlek bloglovin-on is.
Nekem az outfites képek tetszenek, és úgy az összes saját fényképed, szeretem a scrapbookokat, a lakkos bejegyzéseket, és a hasonmásokat, bár az már elég régen volt. A Firmosok nem tetszenek, ne haragudj :) ez biztos azért van, mert én nem vagyok szemüveges.
Köszönöm a játékot és Boldog Blogszülinapot kívánok :)

 
Időpont: 2014. január 23. 22:08 , Blogger anna írta...

Szia!
Jelentkeznék a játékra,nagyon tetszenek a nyeremények,anna néven követlek.
Lakkos posztokat énis hasznosnak találom akárcsak az előttem "szólók". Csak így tovább,szép napot neked! :)

 
Időpont: 2014. január 23. 22:11 , Blogger anna írta...

Ja és bocsi lemaradt,Ecser Anna néven vok likeolo facen,már réég. ;)

 
Időpont: 2014. január 23. 22:17 , Blogger Szimi - A sip of my coffee írta...

Szia! :)

Itt Azu-nyan xD, face-n pedig Szimonetta Azu-nyan Török néven követlek. Nagyon szeretem a személyesebb típusú bejegyzéseket, scrapbook-ot, ill. a körmös, ,,Napi köröm" bejegyzéseket, mivel nagyon jó ötleteket lehet elcsenni :) Én is szívesen látnék több outfites posztot :)

Köszi a lehetőséget!

 
Időpont: 2014. január 24. 10:54 , Blogger Sweet Lorraine írta...

Dorka Balázs néven követlek mind a klt helyen.
Nagyon jók voltak most kicsit kevesebbet látom a turis szerzeményeket, illetve jók az ebay-es allis szerzemények bemutatása, a hasonló dolgok összevetése is a rendelős oldalakkal az szuper! :)

 
Időpont: 2014. január 24. 13:15 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Először is boldog szülinapot a blognak! :)
Dancsó Hajnalka néven követem a blogot, illetve Facebook-on is ezen a néven lájkoltam az oldalt.
Én minden bejegyzésedet nagyon szeretem, de leginkább az inspiráló, kreatív dolgokról szóló posztokat szeretem. Na meg persze az ebay-es dolgokról is szívesen olvasok :)
Köszi a játékot és további sok sikert a bloghoz!
Üdv: Hajni :)

 
Időpont: 2014. január 24. 18:02 , Blogger Rúzsnyom Niki írta...

Szia, szeretnék én is jelentkezni :)
nikkii néven követem a blogod, bloglovin-on pedig Niki Horváth néven. A körmös bejegyzéseidet nagyon szeretem, nagyon szép munkáid vannak :)

 
Időpont: 2014. január 24. 18:11 , Blogger Unknown írta...

Szia:)
Gabriella Rákóczi néven követlek.
Nekem az outfites és a hasonmások posztjaidat hiányoznak:)

 
Időpont: 2014. január 24. 18:51 , Blogger Célia~Linn írta...

Szia:) Célia~Linn néven követlek, és szívesen olvasnék outfit posztokat!:)

 
Időpont: 2014. január 24. 18:56 , Blogger Célia~Linn írta...

Ja, és K.Evelin névvel lájkollak/követlek facen:) (bocsi,csak nem nagyon szeretem megadni a nevem..:/ :) ) De nagyon örülnék a nyereményeknek, sok sikert továbbra is!

 
Időpont: 2014. január 24. 22:25 , Blogger Fanni írta...

Szia!
Fanni Kereki néven követlek itt, és facebookon is.
A DIY posztok nagyon tetszenek, abból lehetne több is, valamint a Scrapbook bejegyzések tetszenek még nagyon. :)

 
Időpont: 2014. január 24. 23:43 , Blogger Unknown írta...

Szia:)
Mürschberger Bianka néven követem a blogot, és ezen a néven követem a facebookon is.
Nagyon szeretem, hogy részletesen leírod a termékeket amiket használsz és azok tapasztalatait is. Szívesen olvasnék több ruhás, wishlist bejegyzést, illetve outfit képeket:)
Köszi a játékot:)

 
Időpont: 2014. január 25. 11:15 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

Sziaa!

Manna (mannakörmök) néven követlek itt, FB-b pedig Marianna Kovács és Mannakörmök néven is.
A DIYés a körmös bejegyzéseidet szeretem legjobban. :)

Gratulálok s két évhez, csak így tovább. ;)
Köszi a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2014. január 25. 14:41 , Blogger cs.szandraa írta...

szia,szeretnék jelentkezni :)
cs.szandraa néven vagyok a rendszeres olvasóid között.
nagyon tetszik ez az új,letisztult, egyszerű, de annál csodásabb blog külső :) tetszik,hogy sokféle témáról írsz és az ahogyan ezt teszed,az hogy a képek minősége csillagos ötös ! :))
nagyon szívesen olvasok haul-,személyes és DIY posztokat, így ezeknek mindig örülök.

Gratulálok a bloghoz, még sok-sok szép évet kívánok ! :)
Köszönöm a lehetőséget. :))

 
Időpont: 2014. január 25. 14:46 , Blogger Ági írta...

Szia! Először is köszönöm a lehetőséget és boldog blogszülinapot kívánok! :) Ági Niceties néven követlek.
Én nagyon szeretem a körmös bejegyzéseidet, nagyon szépeket szoktál felrakni. Ezekből nézegetnék többet, bár megértem, hogy azért idő is kell hozzá. :)

 
Időpont: 2014. január 25. 19:31 , Blogger Noémi Konyári írta...

Szia Viki!

Én a blogodat a konyari.noemi@gmail.com email címmel és Konyári Noémi néven követem illetve Facebook-on pedig Noémi Konyári néven!
Amit különösen szeretek a blogodban ( és ne hari hogy nem kommenteltem mostanában olyan sokat de kicsit elvagyok havazva, de Insta-n állandóan nézem a képeid!) szóval hogy olyan dolgokat tesztelsz és olyan dolgokról írsz ami a hétköznap lányok számára is beszerezhető és nem kell majdhogynem milliomosnak lennem hogy meg tudjam venni őket! Amit észrevettem hogy egyre több körmös posztod van, ami szuper! A Scrapbook-jaid különösen tetszenek és amit méginkább imádok, hogy tényleg "közel állsz hozzánk" egy vagy közülünk és így sokkal hitelesebb és megfogadhatóbbak a dolgok amikről írsz! :) Nekem igazából nincsen semmi negatív vagy "nem tetszik" hozzászólásom, esetleg annyi hogy "hiányolom" hogy egy kicsit több outfites posztod legyen! :) Főleg hogy hallottam hogy megérkezett a hó Debrecenbe, biztos sok szép helyen tudnál képeket csinálni! :)

 
Időpont: 2014. január 25. 20:09 , Blogger rone2122 írta...

Szia!
rone2122 néven követlek.
Facebook-on Schmidt Renáta néven követlek.
A körmös posztjaidat szeretem a legjobban és outfites posztnak örülnék még.
Köszi szépen a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2014. január 25. 20:35 , Blogger Linda's Opinion írta...

Szia!
Fajer Melinda néven követlek. GFC-n csak most iratkoztam fel eddig Bloglovinon követtem a bejegyzéseket.
Amit szeretek a blogban hasonlóan az előttem szólóhoz, hogy elérhető és könnyen beszerezhető termékekről írsz.
Emellett fontos szerintem megemlíteni a blog designját is, amit imádok, Olyan letisztult és minimalista még is egyszerűen tökéletes.

 
Időpont: 2014. január 26. 12:45 , Blogger Petra világa írta...

Szia!
GFC: Petra világa
Facebook: Petra világa
A tesztes és haulos bejegyzéseket szeretem! :)
Köszi a játékot!

 
Időpont: 2014. január 26. 21:22 , Blogger Eni - A sip of my coffee írta...

Szia!

Sunny néven követlek itt a blogon. Hiányolom a DIY-os bejegyzéseket, egyébként meg a Scrapbook-os bejegyzések a kedvenceim mostanában :)

Köszi a játékot! :)

 
Időpont: 2014. január 27. 13:57 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Varró Tímea néven követlek. Nagyon tetszik a blog, sok érdekes dolgot olvastam, köszönöm!

 
Időpont: 2014. január 27. 15:09 , Blogger katalin77 írta...

Szia! Boldog szülinapot!
A facebookon Katalin Széll néven követlek.

 
Időpont: 2014. január 27. 16:16 , Blogger Unknown írta...

Szia! Nekem a kedvenceim a haul illetve tesztes posztok,mert azok segítenek nekem jó dolgokat vásárolni és a rosszakat hanyagolni :D :3 De a többi is csodás :3 Boldog Blogszülinapot! :)

 
Időpont: 2014. január 27. 16:25 , Blogger SMH írta...

Szia!
Én leginkább a teszteket szeretem, mert ha már kinéztem egy terméket, de nem vagyok biztos a milyenségében, egy szubjektív vélemény segíthet dönteni abban, megvegyem-e.
SMH néven követlek

 
Időpont: 2014. január 28. 18:31 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Viktória Hosszú néven követlek!
Nagyon tetszenek a posztjaid! :) Az én kedvenceim a tesztek, rengeteg újdonságot találok köztük! Köszönöm őket ezúton is! Sokat segítenek a döntésben, melyik terméket vegyem meg inkább!
Legyen szép napod!

Viki

 
Időpont: 2014. január 29. 15:56 , Blogger Unknown írta...

Szia Viki!
Szeretnék jelentkezni a játékra én is!
Nixon néven követlek.
Szeretem a blogod mert a design mellett az írásaid is igényesek. Kedvencem a Srcapbook sorozat pedig követlek Instán keresztül is mégis imádom a havi összefoglalókat :
+esély: Nikoletta Bányai néven lájkoltam a blog fb oldalát

Köszi a játékot!

 
Időpont: 2014. január 29. 21:03 , Blogger Yvett írta...

Szió Viki! Először is köszi a lehetőségek, szuperek a nyeremények!!! :) Boldog Blog szülinapot és még sokat!
Yvett néven követlek Bloglovin'-on és GFC-n is. A tesztek és a Hasonmások című rovat a kedvenceim.
+ esély követlek Fb-on Divat mánia~Because we love the fashion!* néven
További szép napot! xoxo

 
Időpont: 2014. január 30. 19:00 , Blogger Unknown írta...

Boldog szülinapot az oldaladnak! :) Szuperek a bejegyzések! A legjobban az összehasonlításokat szeretem!
A FB-on Inci Finci néven követlek!
Szuper kis ajándékcsomagot raktál össze! Köszi a lehetőséget! :) Üdv: Évi

 
Időpont: 2014. január 30. 20:57 , Blogger Franciska írta...

Szia! Köszönöm a lehetőséget :)
Itt FranCiiska, facebookon pedig Ciska Fischer néven "követlek".
Szeretem csak magát az oldalad is nézegetni, annyira letisztult és elegáns, mégis fiatalos. A szívemhez közel a lakkos bejegyzések állnak, úgyhogy ebből jöhet még rengeteg, persze szívesen olvasok teszteket, vagy akár személyesebb bejegyzéseket is :)

 
Időpont: 2014. február 1. 10:26 , Blogger Fanni írta...

Szia!
Fanni néven követlek. Kedvenceim a hasonmás és a scrapbookos bejegyzések.
Köszi a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2014. február 1. 16:00 , Blogger Wiwiee. írta...

Szia Wiwiee néven követlek.Fbon Beatrix Vivien Maczkó néven.Kedvencem a scrapbook sorozat :)

 
Időpont: 2014. február 2. 15:42 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Zsuzsa Vámosi néven követlek.
Facebook nevem is ugyanez.
Imádom a termékteszteket. Köszia játékot (:

 
Időpont: 2014. február 4. 18:34 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!
Réka Hegyes néven követlek a blogon.
Szeretem a NOTD bejegyzéseket, illetve a HAUL bejegyzéseket is. Nagyon szeretem a blogot, viszont nekem hiányoznak a Pinspirációs bejegyzések.:)
Köszi a lehetőséget, szép napot!

 
Időpont: 2014. február 5. 9:36 , Blogger szandi1331 írta...

szandi1331 néven követlek, Facebookon pedig Pintér Alexandra. Ami nekem a kedvencem az az összehasonlítós posztok és a személyes rész! :) És irigykedem, gyönyörű körmöket tudsz készíteni! :)

 
Időpont: 2014. február 6. 23:01 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!:)
Fashion-and-etc néven követlek.Negatívumot nem tudok mondani,mindig igényesek a képeid és szívesen olvaslak!

 
Időpont: 2014. február 7. 9:52 , Blogger Timi írta...

Szia!

Tímea Szécsényi néven követlek a blogon. Sokféle bejegyzést szeretek, főként a körmös, a haul illetve a termék tesztelős bejegyzéseket. :) Az ilyenekről szívesen olvasnék. :) Továbbá fb-on is követlek, ott is Tímea Szécsényi néven.
Sok sikert a továbbiakban és köszönöm a lehetőséget!

 
Időpont: 2014. február 7. 20:29 , Blogger bree írta...

Szia!
bree néven követlek. Régebb óta olvasom a bejegyzéseidet és már elsőre is megfogott az írási stílusod, nyugalmat árasztó. : ) A sokak által írt Scrapbook bejegyzéseket én is nagyon szeretem! : )
Sok szerencsét mindenkinek! : )

 
Időpont: 2014. február 7. 22:01 , Blogger tori24689 írta...

Szia. Adrienn Kovács néven követlek. :) Nekem leginkább a termék tesztelős bejegyzéseid tetszenek! :)

 
Időpont: 2014. február 8. 9:47 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Fanni Molnár néven követlek a blogon és a facebookon is.
Nagyon szeretem a blogodat,főleg a terméktesztes/véleményes posztokat:)
Sok sikert a bloghoz továbbra is!:)

 
Időpont: 2014. február 8. 12:55 , Blogger Judit írta...

Szia! Még sok blog szülinapot kívánok, és köszi a lehetőséget. :) Judit néven követlek, a facebook-on pedig a Lakkalandok nevű oldalammal kattintgattam. A kedvenceim a manikűrös és scrapbook-os posztjaid. Amit sajnálok, hogy néhány bejegyzésedben nem láthatóak a képek (bár ez lehet, hogy egyedi probléma nálam).

 
Időpont: 2014. február 9. 10:23 , Blogger Dia írta...

szia!:)

én imádom a stilusod és a stilus érzéked. még több outfitnek épp ezért nagyonnagyon örülnék:)
és Görög Diaként követlek fészbukon;)

 
Időpont: 2014. február 9. 10:59 , Blogger Unknown írta...

Lengyel Zsófia néven követlek itt és Facebookon is.
Mostanában az outfit posztokat hiányolom.
Köszönöm a lehetőséget. :)

 
Időpont: 2014. február 9. 11:29 , Blogger Dorcsa21 írta...

Szia! Dorcsa 21 néven követlek, facebookon pedig Dóra Vajas néven.
Tesztekből és swatchokból sosem elég :D. Vásárlás előtt mindig átböngészem a blogokat, elolvasom a véleményeket és már csak így vásárolok, így biztosabbra megyek, ezért nekem ezek a bejegyzések nagyon hasznosak. Mindig látom így az újdonságokat is, amiket felírhatok a "kis" listámra. :)
Köszönöm a lehetőséget!

Dóri

 
Időpont: 2014. február 9. 11:49 , Blogger Rena írta...

Szia Rena néven követlek és facebookon Szalai Renáta néven.
A Hasonmások rovat a kedvencem:)
Köszi a lehetőséget:)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal