2013. augusztus 26., hétfő

Back to school - Iskolabarát manikűrök


Mivel a körömlakkozás újabban az egyik legnagyobb szenvedélyemmé vált, úgy éreztem, hogy ezt a témát sem hagyatom ki a Back to school minisorozatból. Másrészt pedig tudom, hogy közületek még sokan középiskolába járnak, ahol talán annyira nem nézik jó szemmel a színesebb és extrább körmöket, ezért most összegyűjtöttem néhány iskolabarát manikűrötletet, amit szerintem nyugodt szívvel viselhettek az elkövetkező 10 hónapban is.



Akik már régebb óta követik a blogot, azok tudják, hogy a színes lakkok mellett a visszafogottabb nude színekért is teljesen odáig vagyok. Szerintem a fehér, a bőrszín, a barack és a halvány rózsaszín abszolút olyan színek, amiket iskolába, vagy akár egy szigorúbb munkahelyre is simán viselhetünk. Sokan biztosan unalmasnak és egyhangúnak találják ezeket az árnyalatokat, de ma már annyiféle körömdíszítőt lehet kapni akár az eBay-en, akár körmös boltokban, hogy ezekkel a színekkel is nagyon klassz manikűröket lehet összehozni. Most összegyűjtöttem a saját készletemből azokat a lakkokat, amiket bátran merek Nektek ajánlani iskolai viseletre is. Amelyikkel már készült poszt, ott linkelni is fogok, hogy lássátok, hogyan mutat felkenve. 


1. S-he stylezone - 115.: Egész jó kis fehér lakk, francia manikűrhöz szerintem ideális választás.
2. Buttefly single - 300.: Irizáló fehér lakk, ami önmagában, vagy akár egy nude színre felkenve is csodásan mutat.
3. Essence Nude glam - 07 Ice, ice baby!: Üvegben tejfehérnek tűnik, egy réteben azonban inkább csak egy kis fényt ad a körmöknek.
4. L'Oreal Color Riche - 102 Macaron noisette: Az egyik légyönyörűbb nude lakk, amit eddig próbáltam, a felét már el is használtam.
5. Lovely Be neutral - Nr 3.: Ez a lakk sajnos már nem kapható, viszont az új Lovely lakkok között is rengeteg kellemes nude színt találunk, úgyhogy érdemes körülnézni náluk.
6. Essence Nude glam - 06 Hazelnut cream pie: Ha jól tudom a megújult lakkok között továbbra is elérhető ez az árnyalat, a blogon már láthattátok "bevetés közben" is.
7. Miss Sporty - 355.: A kedvenc Miss Sporty lakkom, már 2 üveggel be is szereztem belőle. Ez egyébként egy nagyon kellemes barackos bőrszín, amiben apró ezüstös és rózsaszínes csillámok vannak.
8. Astor Fash'n studio - 132.: Visszafogott pasztellrózsaszín árnyalat egy enyhe lilás irizáló fénnyel, ami sajnos csak az üvegben látszik.
9. Kallos Love - 07.: Egy finom barackos árnyalat, amiben szintén nagyon apró rózsaszínes mikrocsillámok vannak, de körmökön ez sem feltűnő.
10. Aden Cosmetics - 88.: Az üvegben egy erősebb barackos árnyalatnak tűnik, felkenve viszont természetes köröm színe van.


Ahogy már fentebb is írtam, a nude lakkok mellett sem kell teljesen lemondanunk a díszesebb körmökről. Ezekkel a fedőlakkokkal ugyanis szuperül fel lehet dobni a legegyszerűbb alaplakkot is. Gyűrűsujjra felkenve szerintem nagyon klassz manikűröket tudunk velük készíteni.

1. Essence - 03 Hello holo: Ezüst csillámos fedőlakk, amiből ha nagyon sok réteget felviszünk, egy kis holo hatást is ki tudunk csikarni.
2. Essence - 08 Night in vegas: Az egyik kedvencem ez a pelyhes fedőlakk, amit nemcsak körömre, de ékszerre is simán használhatunk. Önmagában nem sok minden látszik belőle, viszont színes alapon elképesztő végeredményt lehet vele elérni.
3. Essence - 12 Holo topping, please: Szintén egy holo próbálkozás az Essence-től, ami a hello holo-hoz hasonlóan nem sikerült túl jóra. Ha viszont eltekintünk attól, hogy ez egy holografikus lakk akar lenni, és csak egy egyszerű csillámos fedőlakként tekintünk rá, nagyon fogjuk szeretni.
4. Essence - 02 Circus confetti: Amennyire kedveltem régen ezt a lakkot, annyira elhanyagolom mostanában. Nude alaplakkal már többször is kipróbáltam és szerintem az egyik legjobb párosítás.
5. Aden Cosmetics - Egy réteben visszafogott aranyos fedőlakként, 2 réteben viszont akár önmagában is használhatjuk.



A fedőlakkok mellett különböző körömdíszítőkkel is izgalmasabbá tehetjük a manikűrünket. Itt vannak például a szegecsek, amikkel mostanában több manikűrt is mutattam Nektek a blogon. Gyűrűsujjra téve szerintem ezek abszolút elférnek suliba is. Aztán használhatunk különböző díszítő lapocskákat, körömmatricákat, vizes körömtetkókat, vagy akár nyomdázhatunk is a körmeinkre. A körmös cuccok legjobb lelőhelye az eBay és a Born Pretty Store, ahol akár már $1-ért is nagyon klassz díszítőket lehet találni, de ha nem szeretitek az internetes vásárlást, ezek többségét bármelyik körmös boltban megtaláljátok. 

A variációk tárháza tehát vételen még akkor is, ha csak ebben a néhány színben gondolkozunk. Mutatok is Nektek pár képet a Pinterestről bizonyíték gyanánt. 



















Ti szeretitek a visszafogottabb, nude manikűröket? Van ezek között olyan, amelyiket szívesen viselnétek? 




Címkék: , , , , ,

5 megjegyzés:

Időpont: 2013. augusztus 26. 18:27 , Blogger Lilla írta...

szép manikűrök! nem vagyok nagy nude-rajongó, szerencsére már kiélhetem a díszítések iránti vágyaimat, és bármilyenre lakkozhatok, de ezek közül nem is egy nagyon tetszik! :)

 
Időpont: 2013. augusztus 26. 18:54 , Blogger Unknown írta...

nagyon szépek :) én is szeretem a nude lakkokat :)

 
Időpont: 2013. augusztus 26. 22:19 , Blogger Miss Sziszi írta...

Nagyon szépek! Mindet lefogadnám *-* Én is csináltam ma egy suliba való manikűrt, habár én nem voltam ilyen visszafogott. :)

http://azalanyblogja.blogspot.hu/2013/08/kormos-hetfo-suli-no-para.html

Puszi, Az a Lány :*

 
Időpont: 2013. augusztus 27. 8:50 , Blogger Unknown írta...

Az összes mani nekem való!Szeretem a színes lakkokat is, de a favorit nálam a nude árnyalatok.

 
Időpont: 2013. augusztus 27. 9:58 , Blogger Viki írta...

Lilla: Szerencsére már én is elég nagy szabadságot kapok körömdíszítés terén, de ennek ellenére gyakran választom ezeket a visszafogottabb színeket. Főleg ősszel. :}

beu smile: Nagyon örülök, hogy tetszenek. :}

Az a Lány: Tényleg nem fogtad vissza magad. :D De ez valami eszméletlen, hogy mennyire klasszul néz ki lemattítva. Azt hiszem ideje lesz nekem is beszereznem egy matt fedőlakkot.

B Nixon: Ennek nagyon örülök. :}

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal