2013. július 18., csütörtök

Nyerj egy általad választott Firmoo szemüveget!



Tegnapelőtt mutattam Nektek néhány újdonságot a Firmoo háza tájáról, és akkor írtam, hogy hamarosan nyereményjáték indul a blogon, amiben egy valaki megnyerhet egy általa kiválasztott szemüveget.

A múltkori Firmoo játékkal ellentétben ezúttal több nyeremény és több nyertes is lesz, ugyanis most az összes jelentkező közül 6 szerencsés kap egy $20-értékű kupont, amelyet az alábbi szemüvegek közül bármelyikre felhasználhat. A 6 kedvezményre jogosító kupon mellett pedig egyvalaki megnyerhet egy általa kiválasztott szemüveget, amelyet teljesen ingyen elküldenek az általa megadott címre. 




A játék most is ugyan úgy zajlik, mint legutóbb. Válaszd ki ezek közül a kedvenced, és írd meg hozzászólás formájában az adott szemüveg termékkódját vagy linkjét, illetve egy email címet, ahol fel tudom venni veled a kapcsolatot. A korábbiakhoz hasonlóan most is legalább 40 érvényes jelentkezés kell ahhoz, hogy egyvalaki elvihesse az általa kiválasztott szemüveget, szóval hajrá! 

Időkorlát nincs, amint összejön a 40 jelentkező, a játék lezárul és a random.org segítségével kisorsolom a nyerteseket!




Sok szerencsét mindenkinek! :}

Címkék: , ,

43 megjegyzés:

Időpont: 2013. július 18. 8:59 , Blogger Fanni írta...

Szia, szeretnék jelentkezni a játékra mert már régóta áhítozok ilyen szemüvegre :)

Email: fannizsuzsi@hotmail.com

Ez a szemüveg tetszik nagyon feketében :http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2076.html

Köszönöm a játékot! :)

 
Időpont: 2013. július 18. 9:55 , Blogger Noemi írta...

Szia!

Ezt a szemüveget tetszik nagyon: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2787 (Érdekes lehet, hogy matt fekete.)

E-mail: nona2555@hotmail.com

Köszi a játékot!

 
Időpont: 2013. július 18. 11:38 , Blogger Kamilla írta...

http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2313.html#3539 ez tetszik :)
email: kami.lla5553@gmail.com

köszi a játékot:)

 
Időpont: 2013. július 18. 12:53 , Blogger Unknown írta...

Szia!
e-mail: nemes_adrienn@freemail.hu
Ez a szemüveg tetszik: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2318.html#3547
Köszi a játékot :)

 
Időpont: 2013. július 18. 16:52 , Blogger Gabriella írta...

sziaa
email:gebry@freemail.hu
ez tetszik:)
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2076.html

köszönöm a lehetőséget!

 
Időpont: 2013. július 18. 22:16 , Blogger Unknown írta...

szia ♥
köszönöm a lehetőséget a játékra ! [ :
az email-címem: iam.krisztu@gmail.com
ééés ez a szemüveg tetszik a legjobban , C04 (tortoise) színben [ :
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1017.html#3551

 
Időpont: 2013. július 19. 15:23 , Blogger Unknown írta...

Szia !

Szuper ez a játék :)

Ezt a szemüveget néztem ki: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2318.html#3547

és itt az email címem: ancsasasa@gmail.com

 
Időpont: 2013. július 19. 15:26 , Blogger Unknown írta...

Szia !

Szuper ez a játék :)

Ezt a szemüveget néztem ki: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2318.html#3547

és itt az email címem: ancsasasa@gmail.com

 
Időpont: 2013. július 21. 11:19 , Blogger Szabella írta...

Szia!

De örülök, hogy megint van ilyen játékod, megpróbálom most is, hátha.
Ez tetszik:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2064.html#2937

E-mail:lovefairy27@gmail.com

 
Időpont: 2013. július 21. 18:08 , Blogger Havranek Andi írta...

Szia :)
Nagyon jó ötlet ez a játék és most végre nem is maradok le róla :D
ezt néztem ki: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2296.html#3505

e-mail: h5andrea@citromail.hu

 
Időpont: 2013. július 21. 21:26 , Blogger Kia írta...

Szia!

Köszi a lehetőséget! :)

A szemüveg ami nagyon tetszik: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2066.html#3348

Email: redlipstickandstyle@yahoo.com

 
Időpont: 2013. július 22. 17:28 , Blogger Unknown írta...

szia:) ez a szemüveg tetszik:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html
asidorci@gmail.com
Köszi:)

 
Időpont: 2013. július 22. 20:59 , Blogger Hajni írta...

Szia!

Köszi a lehetőséget. :)
Nekem ez a szemüveg tetszik a legjobban: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2790 (matt fekete színben)
az email címem pedig: hajnicu@gmail.com

:)

 
Időpont: 2013. július 24. 16:53 , Blogger Eleonóra írta...

Szia!
Köszi a lehetőséget a játékra! :)
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2294.html
nellslife@citromail.hu

 
Időpont: 2013. július 26. 0:12 , Blogger suram írta...

Szia!
Ez tetszik:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1138.html
suram@gmail.hu

 
Időpont: 2013. július 27. 21:54 , Blogger howtosaveyoursoul írta...

Szia! Először is köszönöm a remek lehetőséget.:)

Ez a szemüveg tetszik a legjobban:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2284.html

E-mail: cclaudiaa.23@gmail.com

Köszönöm!

 
Időpont: 2013. július 29. 23:07 , Blogger Fanni írta...

Szia!:)
Ő tetszik a legjobban:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2254.html
E-mail: kereki.fanni@freemail.hu
Köszönöm a lehetőséget!

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 10:10 , Blogger indingo ékszer írta...

Szia!
Nekem Ő: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2252.html#3398

viktoria.chrenko@gmail.com

Köszönjük

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 10:12 , Anonymous Névtelen írta...

Szió!

vicpipi@freemail.hu

http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2252.html#3398

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 10:15 , Anonymous Névtelen írta...

Helo,

http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1363.html

szegilon@freemail.hu

Köszi, Ica

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 16:27 , Anonymous Névtelen írta...

Hát hát melyik is legyen???
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2317.html#3545

Köszi, Timi

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 16:28 , Anonymous Névtelen írta...

az előbbiből lemaradt!
aemitchrenko@gmail.com

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 18:55 , Blogger Unknown írta...

szia!
az a szemüveg amlyik nekem legjobban tetszik:http://www.firmoo.com/prescription-sunglasses-p-2181.html
e-mail címem: bianka_m@freemail.hu
Köszi a játékot és csak így tovább!:)

 
Időpont: 2013. augusztus 3. 21:13 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Ezt a szemüveget szeretném,de nagyonnagyonnagyon:)
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2213.html#3291

rostaborbala@gmail.com

 
Időpont: 2013. augusztus 4. 21:08 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!

Az én személyes kedvencem: http://www.firmoo.com/prescription-sunglasses-p-2297.html

meszarosnagyeva [kukac] gmail.com

Köszi a lehetőséget,

Évi

 
Időpont: 2013. augusztus 5. 9:49 , Blogger PinkSugar írta...

Szia!

Ez a szemüveg tetszik a legjobban: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2786
E-mail: julcsi.sari@gmail.com

Köszi a lehetőséget :)

 
Időpont: 2013. augusztus 5. 15:22 , Blogger Dalma ( : írta...

Szia!
Szeretnék jelentkezni a játékra!
Ezt a szeüveg keretet néztem ki magamnak: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2064.html
E-mail: dalma.snt@gmail.com
Köszi a lehetőséget :)

 
Időpont: 2013. augusztus 5. 22:55 , Blogger Solyka írta...

Szia!
Én ezt a szemüveget néztem ki magamnak:http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2228.html#3330
Az E-mail címem pedig: orsy_11@freemail.hu

 
Időpont: 2013. augusztus 8. 16:59 , Blogger Eszter írta...

Szia!
Köszönöm az újabb szuper nyereményjátékot! :)

ezt választottam:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2317.html#3545
címem: aceteceteszter@gmail.com

 
Időpont: 2013. augusztus 11. 11:14 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!
Ezt a szemüveget választottam:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html

Köszönöm!
rostarozsa@freemail.hu

 
Időpont: 2013. augusztus 21. 0:33 , Blogger SzViki írta...

Szia

Én ezt választanám: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2070.html
Email: vszabo0101@gmail.com

Köszi a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2013. augusztus 25. 10:08 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Nekem ez a szemüveg tetszik NAGYON:
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2295.html#3502 :)
E-mail címem: gabriella.spisak@gmail.com

Köszönöm a játékot! :)

Üdv, Gabi

 
Időpont: 2013. augusztus 25. 10:46 , Blogger Hajnal írta...

Szia! :)

Jelentkeznék én is. :)
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1025.html#199
Nekem ez tetszik a legjobban vagy a matt verziója akár.
E-mail: k.hajnal89@gmail.com

Köszi a lehetőségért! :):):)

 
Időpont: 2013. augusztus 25. 13:32 , Blogger Orsi Szemán írta...

szia! nekem ez lenne a favorit: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1017.html#3551

email: szemanorsi@citromail.hu
Köszi:)

 
Időpont: 2013. augusztus 26. 15:04 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!
Én ezt a szemüveget választanám: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2790

Email: adry0521@gmail.com

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 11:03 , Blogger Kata írta...

Szia!

Én ezt szeretném:http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2057.html

Email:bathori.kata13@gmail.com

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 11:07 , Blogger Unknown írta...

Szia! :)

Nekem ez a szemüveg tetszik: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html.
Email címem: sebestyen.krisztina0212@gmail.com.

Köszönöm a játékot! :)

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 11:14 , Anonymous Névtelen írta...

Szia!

Ez a szemüveg tetszik a legjobban: www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html#3347
Köszönöm a lehetőséget.

Üdv: Eszter
szego.eszti@gmail.com

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 11:33 , Blogger kecmergő írta...

Ő tetszik a legjobban :
http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html#3347

kvikkancska@gmail.com

köszönöm a lehetőséget! :)

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 13:17 , Blogger Angiretro írta...

#F05 - Pattern,
Ő tetszene:)
fehervariangi @ freemail . hu

Köszönöm!

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 13:25 , Blogger Unknown írta...

Szia!
Ezt a szemüveget néztem ki magamnak:http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1017.html

nagyviki95@freemail.hu :)

Köszönöm!

 
Időpont: 2013. szeptember 11. 2:41 , Anonymous Dexie írta...

Szia!

Az én választásom: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2070.html
E-mail: dexie025@gmail.com

Köszi a lehetőséget. :)

 
Időpont: 2013. szeptember 11. 9:34 , Anonymous Rózsa írta...

Szia!

Szeretnék jelentkezni a játékra!

Szemüveg: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html (black)
E-mail: rozsabimbo110@freemail.hu

Köszönöm!

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal