2013. július 18., csütörtök

Nyerj egy általad választott Firmoo szemüveget!



Tegnapelőtt mutattam Nektek néhány újdonságot a Firmoo háza tájáról, és akkor írtam, hogy hamarosan nyereményjáték indul a blogon, amiben egy valaki megnyerhet egy általa kiválasztott szemüveget.

A múltkori Firmoo játékkal ellentétben ezúttal több nyeremény és több nyertes is lesz, ugyanis most az összes jelentkező közül 6 szerencsés kap egy $20-értékű kupont, amelyet az alábbi szemüvegek közül bármelyikre felhasználhat. A 6 kedvezményre jogosító kupon mellett pedig egyvalaki megnyerhet egy általa kiválasztott szemüveget, amelyet teljesen ingyen elküldenek az általa megadott címre. 




A játék most is ugyan úgy zajlik, mint legutóbb. Válaszd ki ezek közül a kedvenced, és írd meg hozzászólás formájában az adott szemüveg termékkódját vagy linkjét, illetve egy email címet, ahol fel tudom venni veled a kapcsolatot. A korábbiakhoz hasonlóan most is legalább 40 érvényes jelentkezés kell ahhoz, hogy egyvalaki elvihesse az általa kiválasztott szemüveget, szóval hajrá! 

Időkorlát nincs, amint összejön a 40 jelentkező, a játék lezárul és a random.org segítségével kisorsolom a nyerteseket!




Sok szerencsét mindenkinek! :}

42 megjegyzés:

  1. Szia, szeretnék jelentkezni a játékra mert már régóta áhítozok ilyen szemüvegre :)

    Email: fannizsuzsi@hotmail.com

    Ez a szemüveg tetszik nagyon feketében :http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2076.html

    Köszönöm a játékot! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ezt a szemüveget tetszik nagyon: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2787 (Érdekes lehet, hogy matt fekete.)

    E-mail: nona2555@hotmail.com

    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  3. http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2313.html#3539 ez tetszik :)
    email: kami.lla5553@gmail.com

    köszi a játékot:)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    e-mail: nemes_adrienn@freemail.hu
    Ez a szemüveg tetszik: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2318.html#3547
    Köszi a játékot :)

    VálaszTörlés
  5. sziaa
    email:gebry@freemail.hu
    ez tetszik:)
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2076.html

    köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  6. szia ♥
    köszönöm a lehetőséget a játékra ! [ :
    az email-címem: iam.krisztu@gmail.com
    ééés ez a szemüveg tetszik a legjobban , C04 (tortoise) színben [ :
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1017.html#3551

    VálaszTörlés
  7. Szia !

    Szuper ez a játék :)

    Ezt a szemüveget néztem ki: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2318.html#3547

    és itt az email címem: ancsasasa@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Szia !

    Szuper ez a játék :)

    Ezt a szemüveget néztem ki: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2318.html#3547

    és itt az email címem: ancsasasa@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    De örülök, hogy megint van ilyen játékod, megpróbálom most is, hátha.
    Ez tetszik:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2064.html#2937

    E-mail:lovefairy27@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Szia :)
    Nagyon jó ötlet ez a játék és most végre nem is maradok le róla :D
    ezt néztem ki: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2296.html#3505

    e-mail: h5andrea@citromail.hu

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    Köszi a lehetőséget! :)

    A szemüveg ami nagyon tetszik: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2066.html#3348

    Email: redlipstickandstyle@yahoo.com

    VálaszTörlés
  12. szia:) ez a szemüveg tetszik:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html
    asidorci@gmail.com
    Köszi:)

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Köszi a lehetőséget. :)
    Nekem ez a szemüveg tetszik a legjobban: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2790 (matt fekete színben)
    az email címem pedig: hajnicu@gmail.com

    :)

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Ez tetszik:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1138.html
    suram@gmail.hu

    VálaszTörlés
  15. Szia! Először is köszönöm a remek lehetőséget.:)

    Ez a szemüveg tetszik a legjobban:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2284.html

    E-mail: cclaudiaa.23@gmail.com

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  16. Szia!:)
    Ő tetszik a legjobban:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2254.html
    E-mail: kereki.fanni@freemail.hu
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Nekem Ő: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2252.html#3398

    viktoria.chrenko@gmail.com

    Köszönjük

    VálaszTörlés
  18. Szió!

    vicpipi@freemail.hu

    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2252.html#3398

    VálaszTörlés
  19. Helo,

    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1363.html

    szegilon@freemail.hu

    Köszi, Ica

    VálaszTörlés
  20. Hát hát melyik is legyen???
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2317.html#3545

    Köszi, Timi

    VálaszTörlés
  21. az előbbiből lemaradt!
    aemitchrenko@gmail.com

    VálaszTörlés
  22. szia!
    az a szemüveg amlyik nekem legjobban tetszik:http://www.firmoo.com/prescription-sunglasses-p-2181.html
    e-mail címem: bianka_m@freemail.hu
    Köszi a játékot és csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Ezt a szemüveget szeretném,de nagyonnagyonnagyon:)
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2213.html#3291

    rostaborbala@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. Szia!

    Az én személyes kedvencem: http://www.firmoo.com/prescription-sunglasses-p-2297.html

    meszarosnagyeva [kukac] gmail.com

    Köszi a lehetőséget,

    Évi

    VálaszTörlés
  25. Szia!

    Ez a szemüveg tetszik a legjobban: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2786
    E-mail: julcsi.sari@gmail.com

    Köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  26. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    Ezt a szeüveg keretet néztem ki magamnak: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2064.html
    E-mail: dalma.snt@gmail.com
    Köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  27. Szia!
    Én ezt a szemüveget néztem ki magamnak:http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2228.html#3330
    Az E-mail címem pedig: orsy_11@freemail.hu

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Köszönöm az újabb szuper nyereményjátékot! :)

    ezt választottam:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2317.html#3545
    címem: aceteceteszter@gmail.com

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Ezt a szemüveget választottam:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html

    Köszönöm!
    rostarozsa@freemail.hu

    VálaszTörlés
  30. Szia

    Én ezt választanám: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2070.html
    Email: vszabo0101@gmail.com

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Nekem ez a szemüveg tetszik NAGYON:
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2295.html#3502 :)
    E-mail címem: gabriella.spisak@gmail.com

    Köszönöm a játékot! :)

    Üdv, Gabi

    VálaszTörlés
  32. Szia! :)

    Jelentkeznék én is. :)
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1025.html#199
    Nekem ez tetszik a legjobban vagy a matt verziója akár.
    E-mail: k.hajnal89@gmail.com

    Köszi a lehetőségért! :):):)

    VálaszTörlés
  33. szia! nekem ez lenne a favorit: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1017.html#3551

    email: szemanorsi@citromail.hu
    Köszi:)

    VálaszTörlés
  34. Szia!
    Én ezt a szemüveget választanám: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1980.html#2790

    Email: adry0521@gmail.com

    VálaszTörlés
  35. Szia!

    Én ezt szeretném:http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2057.html

    Email:bathori.kata13@gmail.com

    VálaszTörlés
  36. Szia! :)

    Nekem ez a szemüveg tetszik: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html.
    Email címem: sebestyen.krisztina0212@gmail.com.

    Köszönöm a játékot! :)

    VálaszTörlés
  37. Szia!

    Ez a szemüveg tetszik a legjobban: www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html#3347
    Köszönöm a lehetőséget.

    Üdv: Eszter
    szego.eszti@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. Ő tetszik a legjobban :
    http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html#3347

    kvikkancska@gmail.com

    köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  39. #F05 - Pattern,
    Ő tetszene:)
    fehervariangi @ freemail . hu

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  40. Szia!
    Ezt a szemüveget néztem ki magamnak:http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-1017.html

    nagyviki95@freemail.hu :)

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  41. Szia!

    Az én választásom: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2070.html
    E-mail: dexie025@gmail.com

    Köszi a lehetőséget. :)

    VálaszTörlés
  42. Szia!

    Szeretnék jelentkezni a játékra!

    Szemüveg: http://www.firmoo.com/eyeglasses-p-2141.html (black)
    E-mail: rozsabimbo110@freemail.hu

    Köszönöm!

    VálaszTörlés