2013. június 12., szerda

Nivea zuhanyzás közbeni testápoló



Az utóbbi időben egyre szárazabb a bőröm, aminek sajna a debreceni kemény víz sem kedvez. A testápoló persze orvosolná a problémát, a bibi csak annyi, hogy utálok testápolózni, utálom a ragacsos érzést, és azt, hogy még másnap is majd' megfullad a bőröm. Ezért is vártam olyan nagy izgalommal a Nivea zuhanyzás közbeni testápolóját...


Egészen 3 héttel ezelőttig, amikor is végre sikerült belefutnom a Rossmannban, méghozzá egyből 2 félébe. Korábban nem tudtam, hogy lesz külön normál illetve száraz bőrre is, úgyhogy ezen meg is lepődtem hirtelen. Sokáig gondolkodtam, hogy melyiket hozzam el, egyrészt úgy voltam vele, hogy most úgy is jön a nyár, elég lesz a normál bőrre való, másrészt pedig ennek az illata is sokkal jobban tetszett. A száraz bőrre való, sötétkék flakonosnak kiköpött testápoló illata volt, ez viszont sokkal különlegesebbnek, frissebbnek, barátságosabbnak tűnt első benyomásra, úgyhogy végül ezt hoztam el. Plusz ebben elvileg még tengeri ásványok is vannak, nem tudom ebből mi igaz, minden esetre nagyon jól hangzik. 




A flakon elég csalóka, mert a tetején egészen vékony, alul viszont jóval szélesebb, mint egy normál testápoló, nekem az első pár használat után úgy tűnt, hogy már milyen sok elfogyott belőle, pedig nem is. Egyébként ahogyan a képen is látjátok, 250 ml-t tartalmaz, és ez bevezető áron 1.290 Ft-ba került, ha jól emlékszem. A normál ára talán 1-200 forinttal drágább. Van belőle nagyobb kiszerelés is, de én úgy voltam vele, hogy nem fektetek be feleslegesen, ha esetleg nem válik be, akkor ne 1.600 Ft-ot dobjak ki az ablakon.




Maga a krém egyébként nem olyan sűrű, mint egy normál testápoló, ebből adódóan valamivel folyósabb is, mint az átlag. Könnyű belőle túl sokat nyomni, úgyhogy vigyázni kell vele, különben nagyon gyorsan elfogy. 




A tubus hátulján található egy kis "használati utasítás" is. A lényeg, hogy tusfürdővel szépen megmosakszunk, aztán kiállunk a vízsugár alól, bekenjük magunkat a Nivea zuhanyzás közbeni testápolójával, majd leöblítjük a testápolót, és már törölközhetünk is.

Hát mit ne mondjak, kellett egy pár használat, mire sikerült kitapasztalnom a mostani legjobb módszeremet, amivel a legkevesebb testápoló fogy és mégis hidratált utána a bőröm. A dolog lényege annyi, hogy miután megvolt a tusfürdőzés, alaposan "lesutulom" {jajj de fura ez így leírva} magamról a felesleges vizet úgy, hogy még nedves maradjon a bőröm, majd bekenem magam a testápolóval. Nekem nagyjából 2 borsónyi az "adag", ennyit használok el egy-egy testrészre, úgyhogy összességében nagyjából diónyi mennyiség fogy egyszerre. Kb 1-2 percig masszírozom a bőrömbe a testápolót, majd jöhet egy gyors öblítés. Itt én már tényleg épphogy csak leöblítem az egészet, 10 mp-nél már nem állok többet a víz alatt. Aztán megint lesutulom a felesleges vizet, végül pedig hagyom, hogy magától megszáradjon a bőröm. Nekem ezekkel az apró trükkökkel nagyon jól működik a dolog, selymes, puha és szuper fincsi illatú lesz utána a bőröm, és ami a legjobb, hogy nincs az a kellemetlen ragacsos érzés. Ahogy észrevettem egyébként az illata másnap reggelre már nem nagyon érződik, de szerintem ez a legtöbb testápolóval így van.

Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a termékkel, szerintem szuper találmány, főleg azoknak akiknek száraz a bőrük, és nem szeretik a testápolózással járó macerát. Biztos, hogy újra fogom vásárolni ha ez az adag elfogy, de az még biztosan nem most lesz.


Ti próbáltátok már a Nivea zuhanyzás közbeni testápolóját? Ha igen, milyenek a tapasztalataitok? Melyik testápoló vált be eddig Nektek a legjobban?

Címkék: , , ,

10 megjegyzés:

Időpont: 2013. június 12. 9:52 , Blogger djkaty írta...

Köszi a részletes leírást, így már lehet, hogy benevezek rá. Biztató, hgoy cska kevés kell belőle :-)

 
Időpont: 2013. június 12. 9:52 , Blogger djkaty írta...

*hogy csak

 
Időpont: 2013. június 12. 10:43 , Blogger Gabica írta...

Nekem meg pont ez tűnik túl macerásnak, hogy zuhanyzok ugye tusfürdőt használok aztán még ezt is használjam de figyeljek, hogy ne túl vizes bőrre kenjem fel aztán ezt is mossam :) Én maradok a Garnier szőlős zselé állagú testápolójánál, nekem az nagyon bevált.

 
Időpont: 2013. június 12. 10:50 , Blogger Laruska Bee írta...

Kíváncsi vagyok erre a termékre, még nem próbáltam. de elég száraz a bőröm, szerintem jót tenne neki. :)

 
Időpont: 2013. június 12. 13:27 , Blogger dyna írta...

Viki, nagyon tetszik az új blogdizájn, ugyanolyna ízléses és kedves, mint az előző, csak tán még jobb! :)
Én nem vagyok Nivea termék párti, igazából egyik sem lett szívem csücske, így valószínű ezt sem próbálom ki.
A TBS testvajai váltak be leginkább, még picit nedves bőrre kenve mindegyik jól beszívódik, utána órákig illatozok és mellesleg napokkal később kell csak ismételni a folyamatot, még télen is. Ár/érték/hatékonyság szempontból nálam az az ötös. :)

 
Időpont: 2013. június 12. 15:57 , Anonymous Lola írta...

Már jó ideje használom a DM Alverde márkájú Body Butter-jét, 999 Ft egy 200ml-es tégely. Alapvetően a makadámiadiós vagy milyen illatút használom, de néha másfélét (vérnarancsos, stb.). Szerintem szuper termék, egyáltalán nem hagy ragacsos érzést, és isteni illata van,
valamint természetes összetevői.
Így néz ki:
http://greenopinions.files.wordpress.com/2011/01/dscf1306.jpg
És itt vannak vélemények róla:
http://www.makeupalley.com/product/showreview.asp?ItemID=150407

 
Időpont: 2013. június 12. 21:49 , Blogger SophiEl írta...

Hmm, jól hangzik. Csak azért nem vettem meg mert van most pár testápolóm nyitva amiket el kéne használjak.
Az én kedvencem ebben a "melegebb" évszakban a Nivea Happy Time narancsos testápolója, imádom! :)

 
Időpont: 2013. június 14. 16:55 , Blogger Viki írta...

@djkaty: Nagyon szívesen. Ezzel a módszerrel tényleg elég belőle egy kevéske is. :}

@Beautyblog Gabica: Én a macerát inkább arra értettem, hogy bekened magad, aztán mielőtt felöltöznél várj míg teljesen beszívódik... Lehet, hogy ezzel a testápolóval valamivel macerásabb, de az tuti, hogy jó pár percet lehet vele spórolni, ami a reggeli kapkodásban elég sokat számít. :D

@Laruska Bee: Száraz bőrre nem biztos, hogy ez a tuti választás, én inkább a sötétkék tubusosat venném, az elvileg kifejezetten száraz bőrre való :}

@dyna: Köszönöm Dyna, nagyon cuki vagy! :} Nálunk sajna nincs TBS, de ha legközelebb Budapesten járok mindenképpen elnézek az egyik üzletükbe, mert a turiból beszerzett testvajuk tényleg szuper volt. :D

@Lola: Köszi a tippet Lola, mindenképpen vetek majd rá egy pillantást a következő testápolós hadjárat előtt. :D

@SophiEl: Hűűű, a narancsos is biztosan szuper lehet. Én most az arckrémekkel vagyok így. Van már használatban vagy 4-5, de mindig megtetszik egy új, amit ki akarok próbálni. :D

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 0:09 , Anonymous Névtelen írta...

Szia! Hasznos volt a bejegyzés. Lehet, hogy beruházok egy száraz bőrre való verzióra. Utazáshoz is hasznos, 2 az 1-ben. :-)
Ivett
http://fairyjuice.blogger.hu/

 
Időpont: 2013. augusztus 30. 8:52 , Blogger Viki írta...

Ivett, nagyon örülök, hogy hasznosnak találtad! :}

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal