2013. június 24., hétfő

Jobb, mint az eBay

Aki már régebb óta olvas, az tudja, hogy nagy rajongója vagyok az eBay-nek. Nem csak azért, mert szuper érzés, ha 1-2 dollárért sikerül elvinnem valamit, hanem azért is mert itt sokkal olcsóbban hozzá lehet jutni az üzletekben kínált ruháknak, ékszereknek, kiegészítőknek.

Amellett, hogy az eBay-re minden héten rákukkantok legalább egyszer, folyamatosan keresem az újabb webshopokat, ahol pénztárcabarát áron tudok szuper dolgokat vásárolni. Még április környékén futottam bele a mai bejegyzés főszereplőjébe, az Aliexpress-be, és azóta egyre inkább kezdi átvenni nálam az eBay helyét. Hogy miért? Mert jóval olcsóbb, mint az eBay, és ez is legalább annyira biztonságos, mint az "elődje". Mindjárt mutatok is Nektek egy-két példát.



Ezt a fonott nyakláncot például eBay-en $10-ért, Aliexpress-en pedig $4,46-ért tudjuk megvenni.



Ez a mesés statement nyaklánc eBay-en $16-ba kerül, míg Aliexpress-en csupán $9-ba.


De nem csak ékszereket, hanem ruhákat, táskákat, órákat is jóval olcsóbban tudunk beszerezni innen. Meg is mutatok egy-két gyöngyszemet a kívánságlistámról.



Csodaszép neon táskák eBay-ről $29-ért, ugyan az Aliexpress-ről pedig $9,9-ért. 



Cuki cicás óra az eBay-ről $4,88-ért, Aliexpress-ről $2,99-ért.



Csini fekete alkalmi ruha eBay-ről $12,79-ért, Aliexpress-ről pedig $9,83-ért.


Ahogy az eBay-en is kezdenek elterjedni a H&M és Zara ruhák és táskák  úgy az Aliexpress-en is könnyű egy-egy ilyen darabba futni. Sőt, itt szinte a legújabb kollekció darabjait is meg lehet vásárolni jóval a bolti ár alatt. Persze nem buzdítok senkit arra, hogy innen szerezze be a kiszemelt darabokat, hiszen nem tudom, hogy ezek vajon eredetiek-e. Rengeteg pletyka terjeng a kínai gyárakban éjjelente zajló "mellékmunkákról", de szerintem ebbe felesleges jobban belemenni, hiszen nem tudhatjuk biztosra, hogy mi igaz ebből az egészből. A legutóbbi képes összefoglalóban mutattam Nektek egy képet az egyik kedvenc táskámról, nos azt is az Aliexpress-ről rendeltem.




Aki gyakrabban jár a Zara-ba, vagy nézegeti a weboldalukat, annak ismerős lehet ez a táska. Nem hiába, hiszen ennek a táskának a tökéletes mását lehet{ett} kapni náluk ha jól emlékszem olyan 17 ezer forint környékén. Én  ezt a táskát $30-ért {akkori árfolyamon 7.100 Ft körül volt} rendeltem még májusban. Habár az eredetit sajnos nem sikerült élőben lecsekkolnom, mert a debreceni üzletben egyet sem találtam belőle, a képek és a leírás alapján teljesen megegyezik az üzletben kapható táskával. Nem tudom, hogy eredeti-e, vagy sem, minden esetre nagyon strapabíró és a minőségi darab, én abszolút elégedett vagyok vele. 

Persze nem mondom, hogy ez a legtutibb beszerzési forrás, sminkterméket például semmi esetre sem vennék az Aliexpress-ről, mert a rúzsokra rákeresve például, egyből rengeteg MAC és Chanel hamisítványt dob ki a kereső, amik ki tudja miféle alapanyagokból készültek. Ruhát, táskát, kiegészítőket viszont biztosan fogok innen rendelni a későbbiekben is, mert sok mindenhez jóval olcsóbban hozzá lehet itt jutni, mint a boltokban, vagy akár az eBay-en.

Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést, ha esetleg érdekel Titeket, nagyon szívesen írok a rendeléssel kapcsolatos tapasztalataimról, arról, hogy mit érdemes nézni vásárlás előtt, hogyan lehet regisztrálni, rendelést leadni, fizetni, stb. :}


Ti szoktatok vásárolni eBay-ről? Ismertek még ezeken kívül olyan webshopokat, ahol érdemes körülnézni?


Címkék: , , ,

25 megjegyzés:

Időpont: 2013. június 24. 8:56 , Blogger Noemi írta...

Leírhatsz róla minden fontos tudnivalót!!! :) Szoktam ebay-ezni, bár leszokóban vagyok, mert barátom kikészült a sok rendeléstől... :)

 
Időpont: 2013. június 24. 9:21 , Anonymous Névtelen írta...

Én tabletet és füles szalmakalapot rendeltem az Ali-ról.
De azért nagyobb összegű rendelésnél nem árt óvatosnak lenni (itt is), a tabletet pl. 100%-os visszajelzéssel rendelkező eladótól vettem, és természetesen végigolvastam a véleményeket róla, valamint a megrendelendő terméknek is alaposan igyekeztem utánanézni, pl. külföldi oldalakon kerestem teszteket, véleményeket.
Persze párdolláros termékeknél jóval kisebb a kockázat. :)

 
Időpont: 2013. június 24. 9:27 , Blogger Viki írta...

@Noémi: Az én barátom szerencsére nem készül ki tőle, ő is "folyamatosan rajta lóg". :D

@Névtelen: Az óvatosság és az informálódás itt is nagyon fontos! :} Én is éppen tablet vásárlásán gondolkozom, de elég bizonytalan vagyok, hogy melyik lenne a legjobb. Te milyet rendeltél? Tudnál esetleg egy linket adni, meg röviden leírni, hogy meg vagy-e vele elégedve? :}

 
Időpont: 2013. június 24. 10:29 , Anonymous Névtelen írta...

Sanei N10-et rendeltem, 4 magost. Igazából amire érdemes figyelni, hogy milyen processzora van, a magok száma kevésbé érdekes.
Ezt a típust árulják Freescale iMX6 procival, ebből van 4 magos 1,2GHz-s órajellel, ez elég jó, egy barátomnak ilyen van. Létezik még kétmagos Rockchip RK3066-os Sanei N10 is, ez is jó. Amit szerintem ne vegyél, az az Allwinner A31-es. Ez ugyan négymagos, de mégis kb. az RK3066-as szintet hozza, ami ugye kétmagos, és olcsóbb is.
(Én eredetileg a 4 magos Freescale-t rendeltem, de azt mondták elfogyott, és az A31-est ajánlották fel. Bár ez drágább, de mivel végül nem fizettem rá, kicsit szájhúzva ugyan, de elfogadtam az ajánlatot. Viszont hiába a 4 mag, nem hozza azt, amit vártam tőle. Ettől függetlenül jól használható, de mégis többet várnék. :) Szóval még gondolkodom, hogy inkább visszaküldöm, vagy megegyezek egy refund-ban.)

Létezik még az RK3188-as processzorral szerelt is, ezt úgy gondolom, hogy jó lehet, ennek az órajele 1,6-1,8 GHz.
Még arra érdemes figyelni, hogy 1 vagy 2 GB RAM-mal szerelt-e a tablet, de pl. a barátomé 1 GB-os (a Freescale) és elég gyors így is.
Én azt nézném, hogy kb. mennyit akarok rászánni, és hogy azok közül, ami belefér, lehetőleg vagy Rockchip-es vagy Freescale-es legyen, utána meg a RAM-ot venném figyelembe.

A fenti processzorokkal egyébként több kínai márka is létezik, amit legutóbb néztem, és szimpi, az a Freelander PD900, ebben már az RK3188-as van, négymagos, 2 GB RAM-mal, viszont tapasztalatom nincs vele, így inkább javasolni azért nem javaslom. :) De ha most rendelnék, akkor lehet, hogy bevállalnám, mert az ára sem rossz.

Azt azért tudni kell ezekről a kínai tabletekről, hogy nem teljesen ugyanaz a szint, mint mondjuk egy samsung. Viszont harmadannyiba kerül, és azért elég jól el lehet velük tabletezgetni.

Itt van pár link:
http://www.focalprice.com/CE0424X/Freelander_PD900_101_Android_411_Quad_Core_RK3188_16GHz_Tablet_PC.html

http://www.aliexpress.com/item/10-inch-Sanei-N10-Quad-Core-tablet-pc-IPS-1280x800-Freescale-1-2GHz-Android-4-0/733023768.html

http://www.aliexpress.com/item/Sanei-N10-Dual-Core-tablet-pc-IPS-Screen-Android-4-1-RK3066-1GB-DDR3-RAM-16GB/697984349.html

Az eladókat itt nem vettem figyelembe, csak a gépeket, így ez nem ajánlás, hogy tőlük érdemes rendelni. :)

 
Időpont: 2013. június 24. 10:43 , Anonymous Névtelen írta...

Ja, és még annyi, hogy a fent említett barátom rendelt másnak is, ami kiderült, hogy nem jó. Azt hiszem, nem lehetett bekapcsolni. Úgyhogy az különösen fontos, hogy normális legyen az eladó, ha esetleg vissza kell küldeni. Láttam olyan eladókat az Ali-n, akik a visszavételre garanciát vállalnak a termék lapján, pl.:
http://www.aliexpress.com/item/Sanei-N10-Quad-Core-Freescale-IMX6Q-1GB-16GB-Android-Tablet-PC-10-1-1280-800-IPS/787103773.html

(Ott van az a kis szöveg, hogy "Returns accepted if product not as described, buyer pays return shipping; or keep the product & agree refund with seller View details".)

 
Időpont: 2013. június 24. 12:14 , Blogger Gabica írta...

Én nagyon sokat rendelek ebayről, nagyon szeretem, kikapcsol, ha ott nézelődök, még ha céltalanul is :D Örülök, hogy írtál egy másik lehetőségről, szívesen olvasnék többet is a tapasztalataidról fizetésről szállításról :)

 
Időpont: 2013. június 24. 12:45 , Blogger Dalma ( : írta...

Jelentem,hogy függőt csináltál belőlem 2 óra alatt :D! Így még szép,hogy most mindent megakarok tudni a rendelés kapcsán:D Gondolok itt regisztrációra,fizetésre,és hogy ez a csomagocska postán jön le vagy futárral?! Persze azt is megköszönöm,így kezdőként leírnád a tanácsaidat,hogy mivel is kell vigyázni meg hasonló dolgok (én még eBay-ról sem rendeltem soha,szóval lehet érteni most már miért vagyok annyi mindenre kíváncsi:D)

 
Időpont: 2013. június 24. 13:48 , Blogger Unknown írta...

Én csak ékszereket szoktam ebayrol rendelni, meg díszítő csíkot:)

www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

 
Időpont: 2013. június 24. 14:34 , Blogger Kristin írta...

Ugyanilyen táskát akartam,köszönöm,hogy megmutattad,tuti,hogy megrendelem!:)

 
Időpont: 2013. június 24. 15:00 , Anonymous Névtelen írta...

Én sok cuccot rendeltem már ali-rol! Nekem eddig minden megjött bár a pólók fazonja nem olyan mint a képeken! :( most amugy van egy necces storym is az elado eltűnt, terméket meg nem adta fel! :S
Azert vigyázzatok!!!!!

 
Időpont: 2013. június 24. 19:58 , Blogger littleancsi írta...

Nagyon jó ez az oldal, egyszer már tévedtem ide Converse cipő keresése közben, de a többi dolgot nem néztem meg. Nagyon szuper :)

 
Időpont: 2013. június 24. 20:27 , Blogger anii írta...

jó hogy írtál egy posztot erről, mert én ég nem hallottam róla, viszont ezek a nagy árkülönbségek igencsak vonzóak :) és nagyonjó cuccok vannak rajta ahogy látom :)

 
Időpont: 2013. június 24. 21:29 , Blogger Fanni írta...

Én is nagyon örültem ennek a posztnak! Az olcsó ékszerek és kiegészítők nálam is nyerők!

 
Időpont: 2013. június 24. 21:36 , Blogger hkorinna írta...

Szuper volt ez a poszt és azok a neon táskák, kell-kell-kell! :DD

 
Időpont: 2013. június 24. 22:18 , Anonymous Névtelen írta...

lányok!itt is paypal fieztés van?:)
Emma

 
Időpont: 2013. június 25. 12:53 , Blogger Viki írta...

Jajj Lányok, nagyon örülök, hogy hasznosnak találtátok, hamarosan akkor jön róla egy bővebb poszt is. :D

@Névtelen: Wow, köszönöm ezt a részletes leírást, nagyon hasznos tippeket adtál, szerintem nem csak nekem. :} Már meg is van a kiszemelt darab. :D

@Kristin: Több eladónál is fenn van ez a táska, nagyjából ugyan azon az áron. Én innen rendeltem, ezt bátran tudom ajánlani: http://www.aliexpress.com/item/HB808-Cute-Lovely-Girl-s-Solid-Messager-Bag-180g-Drop-shipping-Wholesale-Free-Shipping/590837132.html

@Emma: Igen, itt is lehet Paypal-lal fizetni! :}

 
Időpont: 2013. június 25. 14:31 , Anonymous Névtelen írta...

Szia Viki!

A múltkor mondtad,hogy ha bővebben szeretnék veled beszélni a blogokról és amit kérdezni szeretnék arról,akkor írjak,úgyhogy írtam üzit Csoh Krisztina névről:)

 
Időpont: 2013. június 25. 17:25 , Blogger Viki írta...

@Krisztina: Már ment is a válasz! ;}

 
Időpont: 2013. június 26. 8:14 , Blogger Timcsy írta...

Köszi, hogy felhívtad a figyelmünket erre a szuper oldalra :)
Én nem találtam Paypal-os fizetési lehetőséget, tudnál esetleg linkelni, hogy hol van erről infó?
Azt olvastam, hogy saját fizetős rendszerük van, amely hasonlít a Paypal-ra!?

Köszi

 
Időpont: 2013. június 26. 11:25 , Anonymous Névtelen írta...

http://www.ebay.com/itm/Girls-Kids-Womens-Cute-Floral-Printed-Canvas-Schoolbag-Backpack-Rucksack-Satchel-/111073041358?pt=LH_DefaultDomain_2&var=&hash=item19dc781bce

Úgy szeretném ezt a hátizsákot névnapomra az ebayről,Viki nem tudsz segíteni,hogy hol írja,hogy az eladó helyileg honnan tudja szállítani,vagy,hogy megbízható-e?
Köszi

 
Időpont: 2013. június 26. 18:06 , Blogger Viki írta...

@Timcsy: Én úgy emlékszem, hogy Paypallal fizettem a táskáért, de most elbizonytalanítottál. :D Hétvégén jön róla poszt, addigra mindenképpen utánanézek! :}

Névtelen: Azt sajnos én sem látom, hogy honnan küldi az eladó, de nagy valószínűséggel Kínából. A visszajelzések alapján elég megbízhatónak tűnik ezzel a 99,4%-os értékeléssel. Én ilyen magas százaléknál már bátran vásárolok! :}

 
Időpont: 2013. június 27. 16:46 , Anonymous Lili írta...

@Névtelennek:
Ott van az adatlapon, hogy item location is China. :)

Shipping:
C $4.88 (approx. 1,061.03 HUF) Small Packets - International - Air | See details
International items may be subject to customs processing and additional charges.

Item location:
Shanghai, China

 
Időpont: 2013. június 28. 18:35 , Blogger Viki írta...

@Lili: Köszi, tényleg ott van, most már én is látom! :D

 
Időpont: 2013. június 30. 0:22 , Blogger Dalma ( : írta...

@Koktélpicsa: Miben más a ruha fazonja? leírnád ezt nekem bővebben,vagy van más személy is aki már rendelt innen akármilyen ruhát,ha igen akkor mi kíváncsi lennék a véleményére! :D

 
Időpont: 2013. december 3. 21:31 , Anonymous Névtelen írta...

szia:) eddig minden rendelésed megérkezett az Aliexpressről? :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal