2013. május 4., szombat

Lovely Mirror Nails körömlakkok



Több bloggerinával egyetemben én is abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kaptam egy hatalmas tesztelni való csomagot a Lovely-tól. Bevallom őszintén, leesett az állam, amikor kinyitottam a dobozt, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen sok szépséget fognak küldeni. Van itt körömlakk, szemhéjtus és rúzs is, úgyhogy biztosan jó pár teszttel fogok jönni a közeljövőben. De nem csak rám gondolt a Lovely, ugyanis számotokra is küldött egy kis meglepetést, amiről hamarosan bővebben is írok majd itt a blogon.

Az új lakkok közül a "Mirror Nails"-ekre voltam a leginkább kíváncsi, eddig ilyet még nem igazán próbáltam, úgyhogy velük kezdeném a sort. 3 gyönyörűséges szín került hozzám ebből a vonalból, az Nr 1-es mályvás, az Nr 2-es zöld és az Nr 3-as rózsaaranyra hajazó. Sajnos fantázianevet nem kaptak a lakkok, csak sorszámot, ezért most be kell érnetek az én színmeghatározásommal. :D






A lakkokról egyébként elöljáróban annyit, hogy 8 ml-es kiszerelésűek, és egy teljesen új, dizájnos üveget kaptak, ami engem a Lancome lakkjaira emlékeztet. Az ecset minden lakk esetében széles és lapos, én különösen szeretem ezt a formát, mert könnyen és gyorsan lehet vele dolgozni.

Ami a Mirror Nails lakkoknál az első használat során abszolút meglepett, az a hihetetlenül gyors száradási idő. Végig olyan érzésem volt, minta valami időzítő lenne beépítve a lakkba, mert mindig pontosan annyi idő alatt száradt meg, amennyi idő alatt végeztem egy- egy körmömmel. Se nem hamarabb, se nem később, úgyhogy itt a belenyúlás veszélye konkrétan nulla. Éppen ezért akár este, lefekvés előtt is nyugodtan kifesthetjük velük a körmeinket, tuti biztos, hogy másnapra sehol nem lesz párnalenyomatos a manikűrünk.

A gyors száradási idő mellett még pozitívumként kiemelném azt, hogy egy réteben tökéletesen fednek, a lenti képeken majd Ti is látjátok, hogy ezekből bőven elegendő egy réteg. 

Tudom, hogy a legtöbben mindig használtok alaplakkot, de azért külön megjegyezném, hogy ezek alá mindenképpen kell alapozó, hiszen a körömfelületen lévő legkisebb karcolást és barázdát is igen durván felerősíti a lakk, ami azért valljuk be, nem túl szép látvány.

A színek és a finish szerintem mesés, olyan, minta tényleg valami fényes fólia lenne a körmömön, kinézetre és tapintásra is. Nem olyan csillogóra szárad, mint a legtöbb lakk, inkább félmattnak mondanám.

A tartósságról egyelőre nem tudok mit mondani, hiszen még csak ma került fel a körmeimre az Nr 3-as rózsaarany színű lakk, ami egyébként a személyes kedvencem lett a 3 közül. Amint elkezd kopni, mindenképpen dokumentálom majd itt is a változást.


Lovely Mirror Nails Nr. 1

Lovely Mirror Nails Nr. 2

Lovely Mirror Nails Nr. 3


Pontos árakat sajnos nem tudok írni, de szerintem a korábbi Lovely árakra lehet számítani, ami ezért a minőségért szerintem abszolút baráti. Így is, hogy a tartósságról még nem tudok messzemenő következtetéseket levonni, megelőlegezek neki egy ajánlást, mert összességében engem abszolút meggyőzött mind a száradási idő, mint a végeredmény tekintetében. Ha más színekben is kapható lesz ez a lakk, biztosan meg fogom őket nézni, mert engem ez a 3 teljesen levett a lábamról.


Ti próbáltátok már az új Lovely lakkokat? Ha igen, milyenek a tapasztalataitok? Nektek hogy tetszenek ezek a tükörfényű lakkok?


Címkék: , , , ,

30 megjegyzés:

Időpont: 2013. május 4. 18:53 , Blogger Bellala írta...

A zöld valami eszméletlen szép! Első ránézésre azt hittem, hogy a Genius in the bottle hasonmása lesz, de ez sokkal szebb :)

 
Időpont: 2013. május 4. 19:00 , Blogger Katie írta...

A második és a harmadik nagyon tetszik. Lehet, hogy beszerzem valamelyiket.

 
Időpont: 2013. május 4. 19:14 , Blogger Ingrid írta...

Te jó ég az a lila! Kell :) Én nem kaptam ilyen izgalmas színeket sajnos :(

 
Időpont: 2013. május 4. 19:33 , Blogger Unknown írta...

Jajjj! Mindegyik nagyon tetszik! Alig várom már, hogy megleshessem őket közelebbről is a pultoknál! :)

 
Időpont: 2013. május 4. 19:58 , Blogger Monika írta...

Nagyon szépek, az első a kedvencem :)

 
Időpont: 2013. május 4. 20:23 , Blogger Unknown írta...

de jók :)

 
Időpont: 2013. május 4. 20:34 , Blogger mdollasnails írta...

Nekem mind a 3♥

 
Időpont: 2013. május 4. 20:47 , Blogger Gabica írta...

Nekem nem tetszenek az ilyen "fémes" hatást keltő lakkok, és a selyemfényűek se, szóval ezek nem igazán jönnek be.

 
Időpont: 2013. május 4. 21:00 , Anonymous Névtelen írta...

Úúúúúúúúúúúristen, de gyönyörűek omnomnomn ♥

 
Időpont: 2013. május 4. 22:14 , Blogger hkorinna írta...

Oh, a hármasnak tényleg mesés színe van! *.* Én egyelőre csak egy glitteres fedőlakkot szereztem be az új kollekcióból, de azt hiszem, ezek után szétnézek még az állványon. :)

 
Időpont: 2013. május 4. 22:49 , Blogger PAncsi írta...

Az első és az utolsó nagyon tetszik!
Azt hiszem nehéz dolgom lesz az új lakkok vásárlásakor, nehéz lesz nem dugig vásárolni a kosaram :-)

 
Időpont: 2013. május 5. 12:44 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

nagyon gyönyörűek. *-*

 
Időpont: 2013. május 5. 15:50 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

ÚÚ a hármas. :)))

 
Időpont: 2013. május 5. 19:18 , Blogger Szami írta...

Nekem az első tetszik a legjobban :)

 
Időpont: 2013. május 6. 10:06 , Blogger Viki írta...

Először én is azt hittem, hogy egy újabb Chanel Peridot dupe, de ez teljesen más. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:09 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszenek Katie. :} Ha nem lenne meg, én a 3-ra tuti beneveznék. :D

 
Időpont: 2013. május 6. 10:10 , Blogger Viki írta...

Sajnálom. :/ Nekem nagyon szép színeket sikerült kapnom. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:11 , Blogger Viki írta...

Én is tutira lecsekkolom majd őket, hátha van még más szín is belőlük. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:11 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszenek Monika. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:12 , Blogger Viki írta...

Ugye milyen kis különlegesek? :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:12 , Blogger Viki írta...

Ennek nagyon örülök Ági. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:13 , Blogger Viki írta...

Elég sok új lakkal jön most ki a Lovely, úgyhogy biztosan lesz köztük olyan, ami Neked is tetszik majd. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:14 , Blogger Viki írta...

:D kb. nekem is ez volt a reakcióm, amikor megláttam őket.

 
Időpont: 2013. május 6. 10:18 , Blogger Viki írta...

Jajj, nálunk még nem voltak kipakolva a hétvégén, úgyogy még nem is láttam az összeset. A glitteres lakkokra mostanában nagyon rá vagyok állva, már alig várom, hogy élőben is lecsekkolhassam. :D

 
Időpont: 2013. május 6. 10:23 , Blogger Viki írta...

Az biztos, hogy nagyon kitett magáért a Lovely. Szuper sok újdonsággal kedveskednek most nekünk. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:23 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszenek Manna. :}

 
Időpont: 2013. május 6. 10:23 , Blogger Viki írta...

Nekem is az a kedvencem. :D

 
Időpont: 2013. május 6. 10:25 , Blogger Viki írta...

Abszolút megértelek, nagyon különleges színe van. :}

 
Időpont: 2013. június 10. 10:45 , Blogger Neon Rider írta...

uhh.szerelmes vagyok :DDDDDD

 
Időpont: 2013. június 10. 13:49 , Blogger Viki írta...

@Ibolya Janko: Nem csodálom! :D Melyik szín a kedvenced? A zöldet most egyébként megnyerheted, itt tudsz jelentkezni a nyereményjátékra: http://cheap-and-chic-look.blogspot.hu/2013/06/lovely-nyeremenyjatek.html

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal